Keleti Ujság, 1941. június (24. évfolyam, 124-146. szám)

1941-06-14 / 133. szám

1 íCezBTi íírsjva 1 9 4 1. J UNIUS 14 — NAGY SIKERE VOLT 'A KOLOZS­VÁRI ZENEKONZERVATÓRIUM. III. NÖVENDÉK VIZSGÁM AN GVERSENYÉ- NEK. Junius 11-ikén, szerdán este a Zene- konzervatórium Miissolini-ut 3 sz. alatti he­lyiségében szépszámú és előkelő közönség je­lenlétében rendezte meg III. növendék-vizsga- hangversenyét. Baló József, Kórrvis Sári, Al­bert Rózsi, Borbála Alice, Ötvös József, Ko- leszár Judit, Láng Sándor, Salamon Samu, Tnrhurz János, Turbucz Gyula, Gerzon Béla, Boda Klári, Mikis László, Visnyai Ferenc, Nemecz Ilona, Deák Margit, Török Marian­ne, Szilágyi Jolán, Zdgoni Irén és Molnár Edit növendékek kitűnő szereplésükkel arról tették bizonyságot, hogy az iskola falai kö­zött komoly nevelőmunka folyik, ami a ki­váló tanári kar és a fáradhatatlan vezetőség érdeme. Az évzáró vizsgahangverseny junius 21-ikéri este 8 órakor lesz a Vármegyeház dísztermiében. A hangversenyen az iskola leg­kiválóbb növendékei, köztük végző növendő Vek is szerepelnek. — Tisztázódott a titokzatos kolozsvári ha­láleset ügye. Megírtuk néhány nappal ezelőtt, hogy Szrága Ede 40 éves állami elemi iskola­igazgató, aki az együk Kolozsvárhoz közel­edő faluban teljesített szolgálatot, kolozsvári rokonai lakásán ahol megszállott gyanús tünetek között hirtelen kiszenvedett. A roko­nok kérésére Szrága holttestét hatósági orvos jelenlétében felhon col ták A boncolás agy. daganatot állapított meg a hirtelen halál okául. Szrága Edét csütörtökön délután te­mették, — Részletesen foglalkozik a német sajtó a magyar képviselőhöz szerdai ülésével. Berlinből jelenük: A német lapok oudajrtf&ti jelentései beszámoinak a képviselőbáz szer dai ülésén beterjesztett törvény javaslatokról és hangoztatják azoknak nagy jelentőségét. * Az állami Leány líceum és Tanifcó. nőképző-intézet f. hó 15-én vasárnap d. t. Vz 12 óraboa- tan*ja évzáró ünne­pélyé*, melyre az érdeklőd ökot tiszte­lettel meghívja az Igazgatóság. ISKOLAI HÍREK A REFORMATUS KOLLEGIUM ELEMI ISKOLÁJÁBAN a következő 1941—42 tan­évre szóló beiratások .fonms 19-, 17- é*> 18-án eszközöltetnek Hivatalos órák: délelőtt 8— 12—lg, délután 3—5-ig. Király-utca 22. szám alatt. Az I. osztályba iratkozóknak szeptem­ber lő.ig be kép tölteniők 6-ik életévüket. AZ ALLAMI TANITÓNÖKÉPZÖ INTÉZET GYAKORLÓ ELEMI ISKOLÁJA az 1941—42, tanévben a következő tagozatokkal nyílik meg: I—II., fii—IV. és V—Vili. vegyes osz­tály. Felvesznek olyan .jó magaviseletü és szorgalmas fíu és leánytanulókat, akik az elemi iskola megelőző osztályát sikerrel el­végezték, illetve 6 életévüket 1941 szeptem­ber 1-ig betöltötték. Előzetesen jelentkezni lehet a gyakorló iskola vezetőjénél napon­ként d. e. 12-—l_lg. Az állami Tanttónöképzö Intézet igazgatósága (Eötvös-utoa 2. sz.) BEIRAvSOK A KOLOZSVÁRI KATOLI­KUS NÉPISKOLÁBA. A kolozsvári római katolikus iskolaszék a® érdekelt szülök tu­domására hozza, hogy az iskolai beírások az eddigi szokástól eltérően nem a következő tanév é|e,jén, hanem junius 16-án, 17-én és 18-án lesznek. Római katolikus népiskolák: 1. Auguszteum, elemi leányiskola és óvoda (Bem-utca 1.) 2. Marianum elemi leányis­kola (Horthy MiklóS-ut). 3. Líceumi elemi fiúiskola (Farkas-u. 2. és Mátyás király-tér 14,} 4. Szentpéteri elemi vegyesiskola és óvo­da (Ma gya r-utoa J. MOH MOTOROK CAPITOL-moagó: örökké. (Törvény szerint másé. Fősz.: Lawrence Olivier Merle Obe­ron. Az előadások hétköznapokon d. u. 5 órakor, szombat, vasár- és ünnepnapokon d: u. 3 órakor kezdődnek. EDISON-mozgó: Asszony a tüzvonalban. Gus­tav Frölichel. Műsor kiegészítés: Rumba EGYETEM-mozgó: Budai cukrászda. Fősz : Perczel Zita, Somlay Arthur, Kabos Gyula, Perényi László, Gordon Zita Előadások kezdete hétköznapokon 5, 7, és 9 órakor, szombat, vasárnap: 3, 5, 7 és 9 órakor. RIO-mozgó: Alcazár. Fősz.: Mireilj Balni, Rafael Calor, Műsor előtt: Legújabb hír­adók. RÓYAL-mozgó: Feketes/.áru cseresznye. Fő­szerepekben: Kay Francis, Nils Asther, Walter Huston, Két kísérő műsor. Előtte: Magyar és Laice híradó! Kezdete 3 órakor. URANLA-mozgó: Szerelemből nősültem. Fő­szerepekben: Erdélyi, Ráday, Kabos, Mály, Vaezary, Csortos. Előadások kezdete hét­köznapok' : 5; 7 és 9 órakor, szombat és vasárnap; 3, 5, i l- 9 ólakor. Kolozsvári dáridó (Bemutató a Lolozsvári Magyar Színházban) A színház operett-együttese csütörtök este mutatta be Széfeddin Sefket bey és soproni Ehrlinger József „Kolozsvári dáridó“ cimü operettjét. A darab, amely Szegeden és az anyaország többi városában sorozatos elő­adásokat ért meg, a kolozsvári közönségnek is tetszett, hiszen nemcsak cimében, hanem cselekményében is sok helyi vonatkozás sze­repel. Bár nem vagyunk fentartás nélküli hivei annak, hogy a hazafiasságot operetteken és nem komoly prózai darabokon keresztül szolgálják, a szerző jóhiszeműségét nem lehet kétségbe vonni és a közönség tapsai is azt bizonyítják, hogy az ilyen műfaj, ha nem is túlságosan szerencsés, de tetszésre talál. Közönségünk még mindig a hazatérés feletti öröm hangulatában él s ezért szivesen lelke­sedik. ha mindjárt a mai operettek elma­radhatatlan körítésével kapja is azt, amit hallani ss látni kivan. Széfeddin Sefket bey darabját „erdélyi kavalkád“.nak nevezhetjük, amely a nézőket végigvezeti a huszonkét éves idegen uralmon és happyendként a hazatérés történelmi ese­ményét szerepelteti. Igaz, hogy eg egyúttal néhány szerelmes pár történetére is boldo­gító pontot tesz, de hol látunk az utóbbi években (nyugodtan írhatnék azt is, hogy évtizedekben) olyan operettet, amelyből ez a tényező hiányzik? A színészek nagy igyekezettel vitték si­kerre az operett-újdonságot. Krémer Manci Bázsa Éva és Sándor Stefi hangulatkeltő alakításai,;, Komm Pál daliás főhadnagya. Réthely Ödön professzora, Csóka József remekbe faragott pedellusa, Fülöp Sándor mókás alakítása, Ditrói Puskás Béla játéka és hangja mind hozzájárultak a sikerhez, de a közönség szórakoztatását szolgálták Czopán Flóri, Bercczki Magda, Csengeri Aladár, Bodó György, Senkálszky Endre, Perényi János és Szentes Ferenc alakítá­sai is. Soproni Ehrlinger Józsefben ötletes és tehetséges zeneszerzőt ismertünk meg, szer­zeményei frissek és fülbemászók. Hatásosak B. Schack Manka betétszámai is. A rende­zést Deésy Jenő végezte, a zenekart Stefa- nidesz József vezényelte (—) fl szinigvad legnagyobb operett" sikere ! Egy darab erdélyi törté­nelemi Könny, mosoly^ hangu­lat ! — Felejthetetlen élmény! Kolozsvári Békebeli Kolozsvár! 22 éves rabság! Boldog felszabadulás! dáriáó A Fülemile első olcsó helyóras előadása A SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Szombat este 8: Kolozsvári dáridó. Vasárnap d u. 4: A fülemile. (Szabados Ár­pád és Parkas Ferenc uj zenés színjátéké nak első olcsó helyáras előadása.) Vasárnap este 8: Kolozsvári dárídó ’ A qyergyószentmildósi közbirtokosság belépett az erdő­birtokosok szövetkezetébe Kolozsvár, junius 13. Megírtuk, Hogy a gyergyóvidéki községi, közbirtokosságn és magárterd ősegek kitermelésének és a kitermelt faanyag ériékesüéfiónek jobb megoldása érde- kéban a® érdekelték körében mozgalom indult meg egy nagyszabású szövetkezed' életrehivA- sóra. Ez a szövetkezet Györgyéi Erdőbirtoko­sok Fatermelö Szövetkezete elnevezéssel, Gyergyószentmiklós székhellyel már meg is alakult. Az érdekelt nagyobb közbirtokosságokkal most folynak a tárgyalások a belépés érce­kében. Amint értesülünk, a gyergyószent- miklósi közbirtokosság már hozzá, m jártát a belépéshez. Minthogy a belépés alkalmával a: tag-érdekeltségek egy évi vágót-teriiietük . ér­tékével vált álmák ítészt a szövetkezetben, iUe. tőleg ennek ae értéknek megfelelő üzletrész* jegyeznek, a efyeryynszentmiklási közbirto­kosság üzletrésze kereken 250.000 pengőre rúg. , í; A belépéseiknél «tepui vett) vágásteriMetet ..olyképpen kell érteni, hegy az illető erdő- . birtokosok n földművelésügyi minisztérium jóindulatú’támogatása folytán az-ütemterv­ben megé l lapított évi vágá steiriilét üknek meg­felel» mennyiségű .uj vágásteriitethez jutnak és ezt a rendkívüli fakitermelési jogot meg­határozott időn betűi, évek során át levonják tőlük. Helyesebben: á rendkivüli yágásterü- tetnek megfelelő famennyiséggel évi, .részle­tekre elosztva csökkentik az erdőbirtokos ren­des vágásterületét. , . Kilátás van arra is, hogy a kozbjrtokosságí erdőtulajdonosokkal való Járgyailások befeje­zése után sor kénül a maganendőbitt,okosok bevonására is. MEGHTVÖ. A Kolozsvári Gazdák Bankja: R. T. feteaámo+ás atett 1941 junius 30_án' d e. 11 órakor s határozatképtelenség esetén 1941 julrus 9-én d. e. ■ 11 órakor a megjelen­tek számára tekintet nélkül, tartja Ll. évi rendes közgyűlését a Hiti er-tér 6. ez. alatti székhazában, melyre á részvényeseket titrate­le ttel meghívjuk. Tárgysorozat: 1. Felszá­molóbizottság jelentése. 2, Felügyeköbizotteág jelentése. 3. Az 1940. évi mérleg elfogadása és a felmentés megadási. 4. Esetlege* indít­ványok. Mérleg. 1940 december 31. Vagyon: Pénztár P 902.79. Értékpapír P 155.18. Vál­tó P 95.188.23. Adósok P 67.018.23. Konv adó ­sok P 49.151.21. Ingatlan és berendezés P 533.36. Veszteség P 19.065.65, összesen P 232,014.65. Teher: Részvénytöke P 18 833.33. Tartalékok P 27 293 06 Felszámított de be nem folyt konv. kamatok P 7859.67. Takarék- betétek P 132.472.60. Összesen P 382.014 65 Felszámolók ^aidaiáqiglat Hogyan kell megfetebbezni a házadókivetést ? Kolozsvár, juuius 13. Most, hogy a városi adóhivatai a házadók kivetését befejezte, nem lesz közömbös sr háztulajdonosok szamára, ha megismerik a jogorvoslati lehetőségeket. A kivetett házadéról a városi adóhivatal a a királyi adóhivatal jóváhagyásától számított 15 napon belül minden háztulajdonost fize­tési meghagyással érbesit. A fizetési megha­gyásban indokolni kell a kivetett házadé mér­vét. A fizetési meghagyás kézhezvételétől szá­mított 15 napon belül a házadó jogossága és mérve ellen fellebbezéssel lehet. élni. Mind­addig, amíg a háztulajdonos a kivetett • ház­adóról fizetési meghagyást nem ka,p, a kivetés jogerőre nem emelted hetik és be sem hajtható. A ház adó jogossága edlen felebbezéssöl é! hét és kérheti e>z egész házadé törlését az a háztulajdonos, aki tulnyomólag alkalmi nap­számból él, áldandó szolgálati viszonyban, nin­csen és házában esek egy lakószoba és mellék­helyiségek vannak. Ezt a körülményt hatósági bizonyítvánnyal kell igazolnia, mert anélkül nem törölhető. A bizonyítványt a városi adó­hivatal állítja ki és soronkivül kiadja. Megtámadhatják a háziadó jogosságát a gyárépületek tulajdonosai abban az, esetben, ha az épületeket saját maguk használják gyáripari célokra A házadó mérve ellen eredményesen csak azok a háztulajdonosok felebbezhetnek, akik saját maguk használják a lakást, illetve az üzlethelyiséget. A bérbeadott lakások és üz­lethelyiségek adóalapjait ugyani« hiába tá­madja meg a tulajdonos, mert itt a házadó alapját a tényleges bér képezi és ezt a feleb- bezés során megváltoztatná senkinek sémi ál! módjában. Az ingyen átengedett bérlemények házadó «tépjél meg lehet felebbezni. A fellebbezéseket a m. kir. péuzügyigazga­lósághoz kell eimezni, de ájanlútos azt a vá­rosi adóhivatalhoz benyújtani, mert igy. ha­marabb elintézésit nyer a felebbezés. A feleb- bezésbem fel kell tüntetni az épület fekvését (utca, házszám), meg kell jelölni a hazado kivetési lajstrom tételszámát. A felebbezőnek alaposan' meg kell-indokolnia, hogy miért s©- relmezi a kivetést és e célból meg kell jelöl­nie. legalább két hasonló fekvésű es nagyságú bérbeadott bérleményt és reá kell mutatnia arra, hogy a saját maga által használt helyi­ségek a« összehasonlítás szerint kisebb bér­értéket képviselnek. Igen sok esetben nem irta be a tulajdonos a bevhiFMsi Ívbe, hogy házának egy része bútorozva van kiadva, pe­dig ez fontos körülmény, hiszen ilyenkor 30 százalékos levonásnak van helye: Továbbá alapos ok az adóieszál'Titásra, Ha a.z épület nedves, tetőszerkezete rossz, az ajtók-abj-akok rosszul zárnak stb. A m. kir. pénzügyignzgatóság által kiadott határozat ellen panasszal lehet élni a m. leír, közigazgatási bírósághoz. A felebhezések elbírálásához szakértői eljá­rás lefolytatását is kérheti a háztulajdonos. A szakértői becslési bizottságban a pénzügy­igazgatóság egyik tisztviselője, egy állami mérnök és a városi adóhivatali egy trsztvise lője vesznek vészt. A kéret mező' saját kelt - sőgére eMenőrző szakértőt álMhat. A félebbezések elbírálásánál minden esetben helyszíni szemlét tart a városi adóhivatal és minden háztulajdonos legyen meggyőződve arról, hogy az eljáró tisztviselő esküjéhez és kötelességéhez híven tárgyilagosan jár le * a helyszíni jegyzőkönyvbe csak a tényeknek megfelelő adatokat veszi fel. Éppen ezért csak azok- a háztulajdonosok fetebbezzenok, akiket sérelem ért, mert az indokolatlan felebbezé- sek csak az adóhivatal ügykezelését hátrál­tatják. Sepsiszentgyörgy megyei váró* poigáf- V' mesterétől. 2; Szám: 79/5 ...1941. *' • : j VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETMÉNT 1. Nyilvános versenytárgyaláot hirdetek a Sepsiszentgyörgy megyei város gr. Teleki Pál. utcában a Zsigmond király utcától a MÁV,. vasút állomásig terjedő szakaszon építendő. salakjárda munkálataira, 2. Ennek a köz., szállításnak a feltételei tekintetében a jelenj hirdetményben felsorolt kikötéseken kívül a Közszállitási Szabályzat rendelkezésed a m, kir. Ipa-rügyi Miniszter Ur által kiadott és érvényben lévő általános, részletes és külön­leges ajánlati feltételek kikötései érvényesek', • 3. Az ajánlatot a rendelkezésre bocsátandó ajánlati űrlapnak és mellékletiéinek felhasz­nálásával a jelen hirdetményben, valamint az ezt kiegészítő és fentebb emWbertt többi fel tételekben foglaltak értelmében olykép kép- szöveigezni. hogy az ajánlat és mellékletei a szerződés minden adatát és feltételét tártál-: mázzák, 4. Az ajánlatnak a következő mel­lékleteket kell tartalmaznia: OTI kimúlta-;' tás, iparengedély, cégkivonat és a szaksze-; rüen kitöltött ajánlati költségvetés. 5. Az ajánlati és költségvetési űrlap a feltételek tervek, rajzok a megrendelÖhivaíal helyisé-- gében Sepsiszentgyörgy, Gr. Teleki Pál utcai; 2. sz. II. emelet, 27. és 28, számú helyiségé-*! ben levő műszaki ügyosztálynál a hivatalos- órák alatt megtekinthetők és megszerezhe­tők, 6. A megfelelően elkészített ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezve, pecséttel le­zárva a megrendelő polgármesteri hivatalnál Sepsiszentgyörgy, gr. Teleki Pál utca 2. sz. I. emelet 19. számú irodahelyiségében legké­sőbb 1941. évi, junius hó 27. napjáig délelőtt 10 óráig személyesén vagy Tmegbrzott. utján ke|i benyújtani, A benyújtott ajánlatok ugyan aznap délelőtt 11 órakor kerülnek nyilvános felbontásra, Sepsiszentgyörgy. 1941. évi junius hő 9-én. JJr; Koncz Árpád, «. k. polgár-mester. A kiadmány hiteléül: Kovács, Inadé. r T Szailxidos Árpád és Farkas Ferenc | nagysikert aratott zenés játéka kerül I szilire f. hó ,15-én. vasárnap délutái először olcsó Helyárakkal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom