Keleti Ujság, 1941. május (24. évfolyam, 98-123. szám)

1941-05-06 / 102. szám

A roit jeraxgâlemî fâmnfti kihirdetve a paleszHinaî arabok Meni háborúját Irakban jwüban ín a ha« w owaSg ffig. a^laiwágáért knadö iraki hadaró és az or. aaáffba betolakodott angol csapatok között. A létéért ős aaabadságért harcoló kisállam oomszédai. de rajtok kívül az egész világon mindazok, akik tisztában vannak az angol módszerekkel és elítélik Anglia eljárását, a •legnagyobb rokanszenwel kisérik ezt a sza­badságküzdelmet, amely a jelek szerint el­indítója lesz a közel Kelet és talán India ■épei felszabadító hadjáratának. A küzdelem máris mindinkább a közel Kelet általános szabadságharcává alakul. A Bagdadban száműzetésben élő jeruzsálemi főmufti, az arab szabadságmozgalom egyik vezető egyénisége, kiáltványt intézett a Pa­lesztinái arabokhoz és kihirdette a seent larcot. Hangoztatta, hogy minden arab, aki Anglia mellett harcol, bűnt. követ el az Tz- lám törvényei ellen A transzjordámiai arab sejkek közölték Abdullah emirrel, hogy nem hajlandók az iraki testvérnép ellen harcolni Anglia olda­tén Damaszkuszban hétfőn ötvenezer főnyi tömeg vonult fel, megrohanta és szétrombol­ta az angol fökonzulátus épületét. Szíriában háromszáz orvos jelentkezett önként az ira­ki hadseregbe való felvételre. Az első cso­port a napokban utazik el Bagdad felé. Nagy hatással van az angol—iraki viszály Iran népére is — jelentik Teheránból. — Iran — régi nevén Perzsia — mindig ro­konszenvezett Irakkal és a két állam között szoros egyezmény is áll fenn. Az irániak is, mint az irakiak, egyemberként állanak vezetőik mögött­Papén uj utasításokkal tér vissza Ankarába Az a jelentés* hogy az iraki kormány « német, birodalomtól kért segítséget, nem bi. Bonyult valónak. Maga az iraki kormány cáfolta meg. Mértékadó bagdadi körökben kijelentették, hogy az ország háromszázezer embert is tud mozgósítani és idegen segít­ség nélkül is hatásos ellenállást, fejthet ki a brit támadókkal szemben, A német külügyminisztériumban egyelőre tartózkodnak az állásfoglalástól a helyzettel kapcsolatban, azt azonban hivatalosan ki­nyilvánították, hogy Németország nagy ro- konsaenwel viseltetik Irak szabadságmoz­galma iránt. Papén ankarai német nagykövet az eddigi hirekkel ellentétben még mindig nem utazott visaaa állomáshelyére és a birodalmi fővá­bizt<mf*ák ag 'iraki hatbersg szükség­letét. Az kaki csapa fok elsősorban az or- seág területén lévő repülőtereket igye­keznek elfoglalni. A habbaniyai repü­lőtér, a legnagyobb iraki angol repülő- támaszpont ellen folyik az ostrom- A teret az iraki csapatok körülvették és egyre szorosabbra vonják ostromgyü- riijüket. Az angol katonai tábor állan­dó tüzérségi tűz alatt áll. A tér felett kemény légi harcok dúltak és iraki je­lentés szerint ez az angol repülők ve­reségével végződött. Anglia uj csapatokat küldött Irakba Az Eufratesz mellett fekvő' Falluja nyílt várost az angolok bombázták, egy mecsetet találatok értek és a polgári lakosság köréből több áldozata van a bombázásnak. Rasid fe­lett is bombákat dobtak le az angol gépek s az itteni légi harcban az iraki vadász repülök egy angol bombázót lelőttek. Vasárnap haj­nalban az angolok gépei Bagdadot támadták meg, a támadás során egy angol gép elpusz­tult. Az iraki csapatok körülzárták és részben mái meg is szállották az ország nyugati ré szében fekvő Sin el Babani repülőteret. Az ott felhalmozott angol kőolajkészleteket fel- gy ujtották A bagdadi rádió jelentette, hogy szomba- ion indiai katonák szöktek át az elsáncolt angol táborokból az iraki csapatokhoz és megadták magúkat. Az irakiak repülőgépek­ről ledobott röpcédulákkal szólították fel az angol szolgálatban lévő mohamedánokat és hindukat, hogy forduljanak elnyomóik ellen. Egész Irak területén a legmesszebbmenő légvédelmi intézkedéseket foganatosították Éjszaka polgári személyeknek tilos az utcá­kon tartózkodniok. Egy másik kormányren­delet kegyelmet biztosit a meg nem hódolt törzsek tagjainak, ha belépnek az iraki had­seregbe. Az általános mozgósítás hírére sok. Ubanonban és Szíriában lakó iraki állampol­gár hazautazott Az iraki miniszterelnök rádióbeszédet inté­zett a néphez és kifejezte elismerését a már eddig is nagyszerűen megnyilvánult hazafi- s ágáért. Hangoztatta, hogy a kormány min­dent elkövet az ország és a nemzet becsületé­nek megőrzése érdekében Anglia a legnagyobb sietséggel igyekszik összevonni csapatait. Haifa kikötőjébe több brit csapat-szállítmány érkezett. Háromezer emberi szállítottak partra és Irak felé irá­Az első gondja legyen reggel és este: egy kis OOOL-fogpip. Mindannyian megegyezőnk aboan, hogy az ODOL-fogpep dós és kiadós haeja folytán a legjobb fog és száj­ápoló szer. Az ODOL-fogpép habja eljut a szájüreg legrejtetteb zugába ts. erősíti a foghust. megakadályozza az ártalmas logkó képződést és a fogad ragyogó teherré totai. húzták az angol haditengerészet hajóépítő főhelyeit és élelmiszerüzemeit, miközben a Mersey vidéke ellen végrehajtott legutóbbi tá­madás óta részben még lángban álló hadi- fontosságú berendezésekben ujnbb találatokat értek el. További légi támadások a plymouthi és ipswichi kikötő berendezések, valamint a Harttepool melletti hadiipari berendezések el­len irányultak. Az Anglia körüli vizeken né­met repülőgépek négy kereskedelmi hajót sü- lytszlettek el összesen 21.000 tonna tartalom- inai. Egy torpedórombolót is elpusztítottak A német bombázók súlyosan megrongáltak öt további nagy kereskedelmi hajót. Könnyű harci repülőgépek a dékmgljai Manston re­pülő'telep ellen végrehajtott támadás alkal­ával a földön több repülőgépeit elpusztítot­tak, felgyújtották benzinraktárakat, valamint legénységi szállásokat. É-zakafrikában Tobruk előtt az angolok el- 1 'iitámadásait már tüzérségi tűzzel sikerült visszaverni. A haditengerészei dunai flottiUája magtisz- litolta az aknáktól a dunai közlekedési utal és azt biztosította. Az ellenség sem éjjel, sem nappal nem fej­tett, ki tevékenységet a Birodalom területe fe­rit, (MTI.) Genf, május 5. (DNB.) Mint az Exchange A, KFDDE \ Szökevények este pont fél tiz órakor EGYETEM Mozgó-ban díszbemutató Az amerikai filmgyártás fantasztikus, szédületes nagy remekműve. Fősz.: PRISCILLA LANE és JOHN GARFIELD. A díszbemutatóra tanácsos jegyekről minden’ G 9 fii/pupl/tupli előre, a délután folyamán gondoskodni. wíCÍCIdiw' KCÓvivC nap v^weCrcrllf CA rosban tartózkodik. Politikai körökben való­színűnek tartják, hogy utjáit az iraki ese­mények miatt halasztotta el néhány nappal, hogy azután az ui utasítások birtokában tér­hessen vissza a török fővárosba. A német kormány már az uj közelkeleti helyzetet veszi kiinduló alapul a Papenre bízott fel­adatok meghatározásánál. Berlinben az a vélemény, hogy Németországnak a közeiké, leti helyzettel kapcsolatos állásfoglalását hamarosan nyilvánosságra hozzák. Newyorkban is látják, hogy a közelkeleti helyzet rendkívül komollyá vált Anglia szá­mára. A Hearst-csoport lapjai azt Írják, hogy Palesztina és Szuez helyzete közvetle­nül fenyegetett, a mossuH kőolajvidéket An­glia minden jel szerint elveszti és az esemé. nyék mindenesetre a legnagyobb hatást fog­ják gyakorolni Indiára, amelynek lakossága szabadságot, követel. Anglia nem kap több olajat Irakból A mosszuli olajvidéket Anglia már el is vesztette. Az iraki kormány kö­zölte, hogy az olajtelepek beszüntették a munkát és megszakították az olajnak Haifáiba való szállít ősit is. Egyes fi­nomítókban a munka még folyik, hogy nyitották a transzjordániai brit helyőrségek több különítményét is. Az ankarai angol nagykövet vasárnap fel­kereste Saradzsoglu török külügyminisztert s kétségtelenül az iraki eseményekről tanács­koztak. Egyiptomba küldik a dél afrikai csapatokat Newyork, május 5. (DNB) Egy fokváros! jelentés szerint Smutz miniszterelnök a par­lamentben kijelentette, hogy a délafrikai kormány beleegyezett abba, hogy az Abesz. sziniába esetleg felszabaduló délafrikai csa­patokat esetleg Egyiptomba küldjék. (MTI.) Égnek az angol kikötők Borlút, május 5. A véderőfőparancsnokság közli: Erős német harci repülőkötelékek a hétfő­re virradó éjszaka sikeres támadást hajtottak végre Belfast, Északirország fontos átrakó kikötője ellen. Hatalmas robbanásokat, sok nagy és kis tüzet figyeltek meg, különösein a repülőgép felszerel éei ipartelepeken és n Wickere-Arnisfrong hajóépítő gyárban. A ki­kötőkben horgonyzó négy hajó kigyuladt. Más harci repülőkötelékek Anglia nyugati partjai mentén Barrowban és Filmesben bőm• Telegraph a Liverpool ellen a vasárnapra vir­radó éjjel végrehajtott megtorló támadással kapcsolatban jelenti, a támadás nagyon he­ves volt és egészen a hajnali szürkületig tar­tott. Több egymást követő hullámban repül­tek a német gépek a város fölé és sokezer gyújtó bombát dobtak le. Az okozott károk jelentékenyek és az áldozatok száma igen nagy. Vasárnap kora reggel egy teljes mű­szaki csapattestet, kellett kivezényelni a város két kerületébe, hogy kimentsék a rontok alá temetett embereket. A szombatra virradó éj­jel végrehajtott német támadással kapcsolat­ban a lap azt jelenti, hogy becslés szerint kereken 100.000 bomba hullott Liverpoolra és a Mersey folyó környékére. (MTI.) Tobruk ellen folyik a támadás Az olasz főhadiszállás 334. számú menye: A május 4.re virradó éjjel a német légi hadtest kötelékei egymást követő huîjâmofc ban támadták Málta légi és tengerésze« ti. in asz pontjait és tüzeket, robbanásokat, vala­mint súlyos károkat okoztak a katonai be­rendezésekben. Napközben a német repü­lők két ellenséges vadászgépet főttek le Málta fölött. Éjszaka frikálmn Tobruk szakaszán tovább folytak hadműveleteink Légi alakulataink újból bombázták az «rőditményeket. Keietafrikában Aladzsi szakaszán ősapa, taink ellenséges támadást vertek vissz» és jelentékeny veszteséget okoztak az ellenség­nek. A halottak között igen sok Palesztinát zsidó vojt. (MTI.) A döntő győzelem talán közelebb van mint sokan gondolják BERLIN, május 5. (MTI,) Bizonyos kü|. földi körökben Hitler vasárnapi beszédének ama kijelentését, hogy a német katona a jövő évben még a mostaninál is jobb fegy­verre] lesz felszerelve, ellentétben állónak vélték azzal az illetékes német helyről több ízben hangoztatott kijelentéssel, hogy ez az év meghozza Németországnak a döntő gyö_ zelmet. Ezzel kapcsolatban a Wilfoejmstras- een hangoztatják, hogy nem az a lényeg, hogy a német nép mikor vivja ki a győzel­met, hanem az a fontos, hogy biztosan győz­zön. A német népben szilárdan é| a biztos győzelem tudata és hogy a győzelem mikor következik be, csak másod rangú kérdés. Né. metország a háborúban már sok meglepetést okozott a világnak, a döntő győzelem talán közelebb van, mint sokan gondolják. Kcmszolgálatot teljesítenek • amerikai hadihajók Washingtonból közük, hogy az amerikai lapok ismeretetik a semlegesség! őrjáratokra vonatkozó utasításokat. Az amerikai hadiha­jók a felfedezett német, vagy olasz hajókat mindaddig szemmel tartják, amig a helyszín­re brit hadihajó nem érkezik. A brit hajókat az amerikai hadihajók szikratávirón értesítik. A tengelyhatalmak hadihajóit zz Egyesült Államok őrhajóinak nem szabad megtámadni, vagy elpusztítani, kivétel az az eset, ha köz­vetlen veszély fenyegeti őket az elsüllyesz­tésre. Laibach körnvéke autonom részévé vált Olaszországnak RÓMA, májas 5 Az olasz sajtó közölte, hogy Ljubljana—Laibach-kömyékét, a szlo­vén vidéket autonom területként Oiaszor- országhoz csatolja. Hangoztatják Rómában, hogy a telje» autonomia megadása megfelel az örök Róma magatartásának, amellyel mindig tárt karokkal fogadta birodalma ha. tárai kosé a különböző népeket. Külön Szlo­vénia létesítése nem lett volna lehetséges, ez a kis állam nem lett volna életképes, míg igy a szlovén nép az olasz birodalom védelme alatt szabadon fejtheti ki nemzeti életét. Május 9-én nagyfontosságu ülést tart az olasz minisztertanács RÓMA, május 5. (MTI) Mint hivatalosan közölték, az olasz minisztertanács május 9-én ülést tart. Általános az a nézet, hogy a minisztertanács ezen az ülésen a szokott­nál fontosabb kérdésekkel fog foglalkozni

Next

/
Oldalképek
Tartalom