Keleti Ujság, 1934. október (17. évfolyam, 224-249. szám)

1934-10-08 / 230. szám

16 KElETlUjSm XVII. ÉVFOLYAM- 230. SZÁM. LEGÚJABB TAVIKAT • RADIO - TELEFON Zamora köztársasági elnök szerint sat helyzet ma jobb, mint tegnap (Madrid, október 6.) A forradalmi mozgalom most mindinkább tért nyer. Az általános sztráj­kot ma proklamálták Vigoban is és a baszk váro­sok és helységek is csatlakoztak a mozgalomhoz San Sebastianban a tüzérezred katonái többször összeütköztek a sztrájkolókkal, akiket gépfegyver­rel szórtak szét. Barcelonában a katalán kormány minisztertanácsot tartott, majd rádión bejelen­tették, hogy katonai csapatok szállják meg a vá­rost. A délután folyamán katonaság foglalta cl Barcelona, főbb pontjait. Madridban ma délelőtt Alcala Zamorra köz- társasági elnök elnökletével ült össze a miniszter­tanács. A belügyminiszter kifejtette, hogy a helyzet ma jobb, mint tegnap, majd különböző javaslatokat terjesztett elő, ame­lyek a kormány tekintélyének helyreállítását cé­lozzák. A kormány rádión értesítette az összes közalkalmazottakat, hogyha ma nem veszik fel a munkát, ugv elbocsátottnak tekintetnek. Erős ka­tonai osztagokat küldtek Colmenarba és Viegoba a vízmüvek őrzésére, mert ezek látják el vizzel a fővárost. Számos madridi ház erkélyén gépfegyve­reket állítottak fel, hogy szükség esetén beavatkozhassanak. Lopez vezérkari főnök Ovideoba utazott, hogy a helyszínén megvizsgálja az ott történteket. Vi­torlában is ma proklamálták az általános sztráj­kot. E városban bombaraktánt fedeztek fel. Zuluetta berlini és Barnes mexikói spanycl követek lemondottak állásaikról. Mindketten a baloldali republikánus párt tagjai és az uj kor­mány, alatt nem akarnak szolgálni. ■9 Barthou uj tárgyalásokat kezdett az osztrák függetlenség kérdésében (Páris. október 6.) Barthou uj tárgyaláso­kat kezdett az osztrák függetlenség kérdésé­ben. Pénteken beható tárgyalásokat folytatott a párisi osztrák követtel. A Journal ebből azt következteti, hogy Barthou nem elégedett meg az osztrák függetlenség kérdésében a három nagy­hatalom által kiadott genfi nyilat­kozattal és végérvényesen biztosítani szeretné Ausztria függetlenségét. Apróhirdetések Szavanként... 2-— lej A legkisebb apróhir­detés ára ... 20'— lej ÁUástkeresfíknck szavanként... 1*— lej Legkisebb hird. 10 le] Nagyobb mennyiség lekötésénél árengedmény Jeligés levelekre, megkeresésekre csak vAlaszbélyeg beküldése esetén válaszolunk és csak portézott leve­leket továbbítunk. HÁZASSÁG Feleségül vennék ■ kimondottan szép, jó alakú, intelligens, izr. urileányt némi hozo­mánnyal. — Leveleket „Középkorú orvos“ jeli­gére kiadóba kérek. ________________1730. ALKALMAZÁS T öbb évi gyakorlat­tal bíró perfekt né- met-roman-magyar le­velező (nő) küldje aján­latát a kiadóba „Töké­letes német“ jeligére. K. 3210. B licher-Reisende von deutscher Reise­buchhandlung gesucht. Zuschriften sub .Hohe Provision“ au Standard Reclama, Cernăuţi. _____________K. 3203. T rafik nyitásához pénzes társ keres­tetik „Hadirokkant“ jeli­gére. G. 743. 3 szobás összkomfor­tos lakás kiadó Str. Grigorescu legelején. — Érdeklődni lehet Strada Dragalina 124, fűszeres­boltban, vagy Reg. Férd. 32, 1. em. 7, 3111 S zép uccal szoba bútorozva vagy üresen novemberre Ri­adó. Roméi 16. —1730 ADÁS-VÉTEL E ladó bécsi kitűnő rövid, fekete, ke- reszthuros zongora Andrei Mureşan 51 alatt ________________1731 K eresek kétszemé­lyes gyermekkocsit (ikrek) azonnali megvé­telre. Cím: Reg. Maria 48, a portásnál. K 423 4 000 drb. Eternit hozzávaló idom da­rabokkal kisebb részle­tekben is sürgősen eladó Értekezhetni Unió Száll Vállalat, P. Unirii No. 31 3128 Mussolini beszéde igen jó hatást váltott hi Párisban (Páris, október 6) A francia főváros esti lapjai első oldalon közük Mussolini szombat délutáni rádióbeszédét s szószerint adják a beszédnek azokat a részeit, amelyek francia vonatkozásnak. A lapok általában azt a kom­mentárt fűzik az olasz miniszterelnök kijelen­téseihez, hogy azok után rohamosan fog javulni a Franciaország és Olaszország közötti politikai és gazdasági viszony. A berlini esti lapok szintén nagy jelentő­séget tulajdonítanak Mussolini beszédének s hasonlóképpen kimerítően közük azokat a ré­szeket, melyek bármily kapcsolatban is álla­nak Németországgal. A francia kommentárokkal ellentétben a német lapok véleményei igen langyo­sak és tapogatózóak. Kél iörölc sremélysráliiló hajó összeülközése következtében negyvenefjy utas a vízbe full Sztambulból jelentik, hogy a Márvány-tenge­ren levő Prinkipo sziget közelében egy még isme­retlen hajó összeütközött egy Afidat nevű szállító- hajóval, amelynek fedélzetén 53 személy tartózko­dott. A hajó elsüllyedt és az utasok közül 41-en vizbefultak. Cherbourgból jelentik, hogy a Brailáből út­nak indított román Miru-Hanu hajó kigyulladt. Segélyhajók indultak segítségére. — Felvágta fia ereit és azntán ő is öngyil- kos lett. Budapestről jelentik: A Dombóvári utón Gogen Aranka 22 éves asszony felvágta fia ereit, majd öngyilkos lett. Az asszony meghalt, a kisfiú állapota súlyos. Tettének oka yalósziniileg a nyomor. Legújabb sporthírek Eldöntetlen az Unirea Tricolor— Juventus bajnoki mérkőzés (Bukarest, október 6.) Az Unirea Trico­lor—Juventus szombaton délután lejátszott nemzeti bajnoki mérkőzés 3:3 (3:1) arányban, eldöntetlenül végződött. Az Unirea Tricolor az első félidőben kétgólos vezetésre tett szert, amit a Juventuenak sikerült kiegyenlítenie HAMBURGER, RÉTI A FÉRFIPÁROS BAJNOKOK. Szombaton délután fejezték be Bukarestben a férfipáros tenniszbajnokság félbemaradt döntőjét. A mérkőzés 6:2, 7:5, 3:6 állásánál Réti javára szakadt meg, a szomba­ton lejátszott két szett 3:6, 6:1 eredménnyel végződött s igy a Hamburger, Réti-pár lett az első a férfipáros bajnokságban. Páris: III. kér.—Club Francais Paris 3:1 (1:1). A magyar csapat szép játékkal győzött. Az athéni magyar-görög atlétikai mérkő­zés első napjának eredményeit nem közölhet­jük, mivel a távirati irodának nem sikerült Athénnal telefonösszeköttetést kapni. Az osztrák válogatott csapat Eberstaler szövetségi elnök és Meisl Hugó szövetségi kapitány vezetésével, szombaton délután meg­érkezett Budapestre. Zilahy Lajos: Valamit visz a viz. Uj Zilahy propagandakötet. Ára 57 lej egészvászonkötésben, Kiphitó i KELETI ÚJSÁG hiidáhíviti- libir. Cluj, Bírón L. Pop ucci 5. sz, i'.itt. Vidékieknek a pénz es 10 iei előzetes beküldése eseten izonnil szillttiuk. KIADÓ LAKÁS központban butoro- Hv zott szoba kiadó, esetleg teljes ^ellátással. Str. Iuliu Mamu 6. I. 3. ______________G, 745, N apos, kettő szobás. garcon lakás, ele­gánsan bútorozva kiadó. Cim a kiadóban. 3124. K omfortos, két szo­bás lakás november 1-re kiadó. Str. Bravilor 9 K. 1730. K AI szobás komfor­tos lakás november elsejére kiadó. Rugului 10 szám. Ugyanott ebéd­lő jókarban eladó. 3125. K ét szoba konyha, kamara stb. kertben kiadó. Ugyanott gazda­ság gyümölcsös, gazda­sági épületekkel szintén kiadó, esetleg eladó. — Cim a kiadóban. G. 744. C Rag. Ferdinand a 82 alatt első eme­leti uccai négy szoba, konyha, fürdőszobás la­kás november 1-re ki. adó. Esetleg megosztva, 2 szoba konyha külön s a különbejáiatu másik 2 szoba külön. Értekez­ni az udvaron Léb urék- nál, vagy az ügyvédi irodában Str. Vlanuţa 3, földszint 4. K ét szobának meg­felelő modern lak­rész elő-, fürdőszobával novemberre kiadó, Ma­tei Basarab 7, háztulaj­donos. 3117 K étszobás komfor­tos lakás uj ház­ban kiadó. — Calea Tralan 9. G 740 V ennék használható kisebb rádiókészü­léket. Címeket a kiadó­ba kérek, G 741 E ladó miimalom tel­jes leltárral, vizjog- gal és egy telek részlet­tel. Cluj, Str. Romulus 31. Érdeklődni a tulaj­donosnál ; Görögkatho- likus püspökség, Calea Moţilor 24.______K 415 E ladó a tisztviselő­telep közvetlen szomszédságában négy­szer két szoba, konyha, fürdőszobából álló, uj, adómentes 1 k • rhá >, nagy kerttel. — Esetleg külön-külön is megve­hető. Megbízott: Gombás Lajos. Cluj, Reg. Ferdi­nand 3. — 3109 F ürészgyárí bérén. dezésl tárgyakat, gattert, gőzgépet, gőz- mozdonyt, iparvasuti sí­neket keres „Mercur“ cég Haţeg. — 1730 KÜLÖNFÉLÉK S zörmézésl, szőrme- bundák javítását, átalakítását, férfikabá­tok bélelését jutányosán vállalja, Szántó utóda, Veress, szűcs, Cluj, Str. Jorga. K 420 B oda éz Tsa par­kettezők uj és ócska parkett rakást, pucolást vidékre is versenyárban és azok kezelését havi, vagy évi abonomára vállalják. Megrendelési hely: Piaţa Unirii 9 sz., házfelügyelőnél, v. Pop Retegan ucca 4. K 1736 I dőt, fáradságot és költ­séget kiméi, ha hirdet a Keleti Újságban. Nyomatott a kiadótulajdonos LAPKIADÓ R -T• nyomdájában. Leiuiuu,'.

Next

/
Oldalképek
Tartalom