Keleti Ujság, 1934. május (17. évfolyam, 97-119. szám)
1934-05-31 / 119. szám
KitETItlfSm a u keket megrázóan — „Én, az öreg harcos" — ezekkel a szavakkal szokott szólásra jelentkezni a kisebbségi keserű gondok és nehéz feladatok elhatározásaira összesereglett nagy magyar gyülekezetek előtt. Az ősz öreg harcos, aki hatalmas férfias-alakjával, magas homlok«, nyilt, markáns arcú szép fejével lei- messzire zendülő hangjával és azzal a rendkívüli múlttal, amit ott láttunk mindig a háta mögött, a magyar történelmi küzdelem ezer esztendejének egy fejezetét képviselte. Aki látta őt a népgyülések emberserege fölé emelkedni és hallotta néphez beszélni, soha el nem feledheti. A nagy magyar szónokok klasszikusai mellett a nemes értelemben vett igazi, népszónoklat mestere volt, aki az első szavával, első mondatával egyetlen tömeg- lélekké varázsolt bármilyen hatalmasan nagy embertábort, felölelte, magával ragadta és uralkodott felette. Ha rendkívüli egyéniségének egyéb képességei nem találtak volna teret az érvényesülésre, ez a tömegeket felrázó és néptömegek felett uralkodó áldott szónoki erő kétségtelenül és megállapíthatóan irányitó hatással volt a magyar nemzet, a magyar nép eszmei világának a kialakulására. Mint kiöregedett, egykori harcos dőlt be most Aradon a sziikfalu koporsóba, amelynek nincsen felnyitása többé s amely örökálomra zár magába ilyen nagy életet is. E koporsó ieszögezésének koppanásai mélységes fájdalmat v^piek fel a lelkűnkben. Jól esett látni, vagy csak tudni, hogy a múltnak emlékeként itt él, mint embertárs közöttünk. Mintha a sors rábizta volna az ő öregségét erre a nemzettörzsétől elszakadt magyarságra, nemcsak azért, hogy szeretettel dédelgessük. Hanem azért, hogy foszladozó reménység kétségbeesett helyzeteiben ha erre sor kerül, legyen akihez fordulni. Hogy legyen aki a legnehezebb helyzetek tépelődései között, ha az öntudat és összetartás veszendőben lenne, megszólaljon s végigharsogjon varázserejü szónoki hangja tömegeink felett: Én, a magyar múltnak öreg harcosa. Ezt az Istenadta szerepet töltötte be a kisebbségi sorsra átszerveződésnek másfélévtizedes történetében Barabás Béla. Az ő nagy küzdelmeinek, a mult magyar nemzeti közdelmei- nak záró határkövét a világháború állította fel. Életpályájának karriervonalára a pont<Jl is feltette már akkor a világtörténelem. Ami még maradt a földön a számára, azt ő is nekünk, az erdélyi magyar népnek ajándékozta. Hogyha romlás veszélye fenyegetné a szerető összefogásra utalt magyar népet, ha valahol fejvesztetten mély szakadék meredélye felé rohanna nemzetünk, vagy annak rétegei és csoportjai, akkor odaálljon kitárt kebellel, óvásra magasba emelt karjaival. Mert az ő kiolthatatlan lánglelke és megrendítő, vagy felemelő hatású szavg a biztos feltartóztatást jelentette. Olyan nagy veszély hál* Istennek nem következett be, amely a bomlás, remény- vesztés és eszeveszettség utján végzetesnek látszott volna. De ma, amikor könnyes szemekkel elmélkedünk ez elveszett nagy kincsünk értéke fölött, hálával eltelten mondhatjuk: bizony jó volt, hogy itt volt közöttünk. Mint aki egész lényét áldozatnak tekintette nemzete számára, az első hivő szóra megjelent ott, ahova szólítottuk. Ott is, ahol nem volt olyan nagy a veszély, de ahol megjelent, ott szükség volt rt:á Barabás Béla életéről egész regényt lehetne írni- Közel nyolcvan évhez, a történeti események végtelen sorát látta lehunyni, azokat az eseményeket, amelyeknek ő maga is aktív szereplője volt. öt évvel ezelőtt engedett aradi barátai unszolásának és megirta emlékiratait. Ez a mii, amely füzére az igazán jellemző élet- epizódoknak, tulajdonképpen nincs befejezve. Barabás Béla írogatott azután is; életrajzi feljegyzésein dolgozgatott. Ezekbe a feljegyzésekbe beleszőtte saját élményeit a bor eseményein keresztül. Néhány érdekes epizódot még tavaly mondott el a mikrofon előtt a budapesti rádióban. Beavatottak úgy tudják, hogy az elhunyt aggastyán Íróasztala tele van még kiadatlan biográfiai adalékokkal. A székely asztalosmester fia. „Emlékirataim“ c. kötetében Barabás Béla különösen ifjú koráról számolt be részletesen. Barabás apja székely nemes ember volt- Mint önálló asztalosmester került Aradra 1854. év elején. Barabás Béla Aradon nőtt fel. Középiskoláit is legalább is a hat első osztályt, az aradi Minoritáknál járta ki. Érettségit a kolozsvári Unitárius Kollégiumban tett. Ezt az iskolát nagyon szerette és emlékiratai során többizben emlékszik meg róla. Katholikus vallása volt, de az unitáriusokkal a legbarátságo- sabb összeköttetést tartotta fenn, különösképpen dr. Baross Györggyel, az unitáriusok püspökével. Amikor 1926-ban az unitáriusok kétnapos véndiáktalálkozót rendeztek, Barabás is megjelent és a kollégium udvarán rendezett ünnepségen hatalmas ünnepnapi szónoklatot tartott. Az ifjúsági vezér. Barabás egyetemi éveit Budapesten töltötte el. Szegény fiú volt, nagynehezen tudta fenntartani magát. Már az egyetemi évek alatt csírázott benne az ösztön, hogy politikai pályára lépjen. Politikai pályájának útja meg volt adva: a 48-as függetlenség! mozgalmak egye-« nesében- Barabás mint főiskolai hallgató, kiváló szónoki képességéről adott tanúbizonyságot, Úgyszólván minden évben ő tartotta a gyászbeszédet halottak napján a Kerepesi temetőben az elhunyt egyetemi tanárok sírjánál. Ö volt a március 15-i ünnepségeknek a vezérszónoka- Az egyetemi évek befejeztével hazajött Kolozsvárra katonáskodni. Az 51-es háziezrednél szolgált. Visszatér a civiléletbe, Tábajdy aradmegyei főispán kinevezi tiszteletbeli aljegyzőnek- Ebből azonban nem lehetett megélni és ezért a megyei árvaszéknél irattárnoki állást vállalt. Mind közigazgatási tisztviselő, Barabás nem éppen a legbölcsebben startolt. Folytonosan függetlenségi érzületét hangoztatta, úgy, hogy az aradi főispán magához hivatta és atyailag figyelmeztette, hogy ne rontsa el a jövőjét és ne nagyon szerepelgessen ellenzéki gyűléseken. „Meghallgattam a jóindulatú tanácsot, de nem voltam képes megfogadni, mert hajtott a vérem s vonzott fiatal meggyőződésem- Törődtem is én akkor a saját jö- vőmmel, amikor a függetlenségi eszmékért lelkesültem s én is tüntetni akartam a saját egyéni és politikai függetlenségem mellett.“ Barabás tizenegy mandátuma. Barabás Béla akkortájt már népszerű ember volt Aradon. Állásából nem dobták ki, de a vármegyei előmenetelnek befellegzett. Jó, nem lehetett aljegyző, szolgabiró, hát lett belőle —- képviselő. 189'2-beu választották meg Barabás Bélát a gyomai kerületben képviselőnek. Ettől kezdve rövid pár hónapot leszámítva állandó tagja volt a magyar képviselőháznak. Barabás emlékiratában külön fejezetet szentel 11 mandátumának. Gyomán 516 szótöbbséggel a szabadelvüpárti Hegedűs Mihállyal Barabás Béla | Nyolcvan év életregénye és hivatásának betöltésében az eredmény teljes volt. A székely vérnek a magyar alföldi talajba átültetett sarjaként jelentkezett az ő élete a magyar történelemben. Lelkének poét-ikus magasraszárnyalásai, tiszta örömeinek tarka virágai, fanatizmusba csapó hitének erősitése a háromszéki Szépmezőt szegélyező erdős, cser- melyes, madórdalos, regés dombvidékek közül való. Székely családjának ősi kúriájával át- el,lenben, a szépmezői síkságon túl emelkedik a Nemere hegye, honnan, mint fel-felnyiló pandora-szelencéből a kérlelhetetlen szilajság- gal süvitő szél száguldoz irtózatos iramban messzi nyargalásra, nekirohanva a magas hegyláncok legerősebb sziklafalainak is. Innen került az alföldi magyar népfajba Barabás Béla, ahol a gerincesség, a talpraesett határozottság, a nyiltszavuság és meghajlithatatlan egyenesség erőit vette fel magába. És kiemelkedett áz alföldi nép közül, mint századok kuruchagyományainak hivatott letéteményese. Járta a kerek földgömbnek mindazokat a területeit és sarkait, ahol magyarok laktak, Ébresztette, élesztette, támasztotta a nemzeti öntudatot. Társai voltak: Kossuth, Apponyi, Justh és sokan korának nagyjai közül. Egyik megteremtője volt annak a nemzeti szellemnek, amely az aradi vértanuk sírjának keserűségéből, a mar- tiromság szenvedéseiből kovácsolta a harcos Öntudatot. Meg kell emlékezni arról, hogy az aradi vértanuk emlékének kultuszát ö emelte nagyra. A történetírás,majdan kialakítja megállapításait a nemzeti szellem háború előtti irányításának lendületeiről, eseményeiről és értékeléséről. Barabás Béla legendás zászlótartóként haladt ebben a küzdelemben, az eszmét, ami a célt mutatta előtte, ez a fogalom jelentette: szabadság. De bármilyen tüzbevezető volt az ő lángolásának a hatása, nem ragadta el soha a siker és nem vett erőt rajta hiúság. A mérséklet meggondolásai döntő pillanatokban adta át a teret s ő maga is azokban a lemondásokban volt példaadóan a legnemesebb, amelyekkel elhárította a nagy sikereknek és a ritka nagy népszerűségnek az egyéni kihasználását magától. Semmi sem kellett saját magának s a legfényesebb pozíciók kilátásküszöbéről nyugodt lelkiismeretének békéjével fordult vissza. Vezér volt ha kellett s örült, ha közkatona lehet. Az Alföld és a Székelyföld nemes csiráit egyesitve viselte lelkében. Amikor ama magas zászlónak a rudja mellől félre kellett állania, kezébe vette a mi kisebbségi szegénységünk korlátozott tevékenységi területén a lenyűgözött küzdelmünk egyik kis zászlóját. A Magyar Párt aradmegyei tagozatának lett az elnöke, gondviselő apja. Onnan szólították el Erdély távolabbi vidékeire is, ha szükség volt arra, hogy megszólaljon, így kellett vállalnia parlamenti mandátumot a kisebbségi küzdelemi sorban is. Ha veszélyes pillanatokban szükségünk lenne rá, hozzá már nem fordulhatunk, örök- hálánk koszorúját kell ravatalának lábai elé tennünk, hogy a miénk volt és áldott öregségének utolsó leheletéig közöttünk maradt. Áldozatos életének legnagyobb áldozata volt, hogy elválaszthatatlanul nekünk adta az utolsó évtizedet is, vállalva izgalmat, tépelődést, gyötrelmet, gondot és keserűséget. Nem akart kenyeret sem mást, csak egy szerény karéjt abból, ami a mi népünknek jutott. Nem tudott elválni tőlünk. A halált is itt várta be, amely most rátette homlokára csontujju kezét és el-. vitte tőlünk. De szükség van arra, hogy nemcsak vész között, de mindig gondoljunk reá. És emléke is mindig a miénk legyen.
