Keleti Ujság, 1933. június (16. évfolyam, 123-146. szám)
1933-06-18 / 136. szám
Vasárnap, 1933. junius 18. KELETíUJA&G Nagy nyári vásári Rendkívül olcsó árak! ,1 méter Combiné batiszt----------------------------Lei 9* — 1 „ Zefir, csikós-----------— —------------1 . Fehér mosott vászon-------------------1 „ Mintás grenadin — —-------------------1 . Mintás mosó voál - — — — — — 1 „ Színes combiné tussor------------------— 1 „ Mintás japán crepon —-----— — 1 „ 100 cm széles mintás cérna grenadin . ^ SZABÓ JENŐ divatnagyáruházában, Cluj ............................................................................................................................................... .... Románia Kaliforniájában is a szegénység az nr ~ ........■ - — Ezer lejt keresnek havonta a bányászok, die Abrud- bányán mégis elégedettek az emberek és nem ismerik a faji gyűlölködést Az aranyviáéken még mináig több száz év előtti módszerekkel bányásszák és dolgozzák fel az aranyat (Abrudbánya, junius 17.) Abrudbánya egyike Erdély legrégibb múltú városainak, már a rómaiak korában. Auraira maior néven virágzó város állott a helyén. A mai Abrudba- nya körülbelül 2400 lélekszámot kitevő vegyes lakosságával Erdély kisvárosainak egyik legtipikusabb képviselője. Csendes, tiszta s a nagyvárosi embernek az az impressziója, mintha állandóan valami ünnepi hangulat lebegné körül. Ha egy-egy kocsi végigszalad a főuccán, a csinos kis lakások fehér csipkefüggönyei mögött kiváncsi leányfejek jelennek meg: kicsoda az idegen! Esténkült a korzón, vagy a város nyugati domboş oldalán, a gimnázium mögött lévő szépen md-fe'ifozott „Erzsike-kert“-ben sétál a fiatalság. Ünnepnaponként öt templom fogadja be az ájtatos lelkeket. Tar Mihály református lelkész elmondja, hogy Abrudbánya három kisebbségi egyháza közül a> reformátusok a középső helyet foglalják el. Unitáriusok kevesen vannak. A református templom' helyét I. Apaffy Mihály erdélyi fejedelem jelölte ki. — A református templom melletti egyemeletes ház valaha az Apaffy Mihályé volt. A ház nyugati oldalán kőtáblára vésett elkopott szöveg örökíti meg a fejedelem nagylelkűségét. Van a városnak egy magyar kaszinója szép könyvtárral. Az abrudbányai műkedvelők itt szokták megrendezni előadásaikat._ Ami az iskolákat illeti, az állami elemi iskolának van egy egytanerős magyar tagozata. — Milyen a lakosság vagyoni helyzete? — érdeklődöm. — Gyenge. Szegények vagyunk. Ez a szb génység azonban valamivel rendezettebb viszonyok között él, mint a nagyvárosokban. Alig van munkanélküli. A nép legnagyobb része bányászattal foglalkozik és minden bányász megkeresi a havi ezer lej minimumot. A legtöbbnek kis háza, kertje is van. Jellemző a bányász- népre, hogy minden szociális megmozdulás hidegen hagyja, de jóindulatuak, szerények és roppant kisigényüek. Ha azonban Fortuna istenasszony reájuk mosolyog és dús aranyleletre bukkannak, akkor folyik a bor, szól a banda. „Békében élünk!“ — Milyen viszonyban állanak egymással a kisebbségek és a románság? Tar tiszteletes ur egy pillanatig gondolkozik, aztán határozott hangon mondja: — Békében élünk egymással, mert az itteni románság vezetői józan, megértő emberek, akik tudják jól, nem az a legfontosabb, hogy valaki milyen nyelven beszél és hogy imádkozik. Az abrudbányai kisebbség és többségiek között meg van a kölcsönös megbecsülés. Ez a legtöbb, amit mondhatok és ez a legfontosabb. — És a kisebbségek között van összetartás! — teszem fel utolsó kérdésemet. Mosollyal kisért, allegorizált a felelet és nagyon jellemző Tar tiszteletes ur közszeretetben álló, melegszívű egyéniségére. — Az apa a gyermekeiről mindig csak jót mond. De különben is örömmel állapíthatom meg, hogy nálunk ritka és jelentéktelen széthúzásoktól eltekintve tökéletes egyetértés uralkodik, mert itt vidéken, elzártan a világtól különösen érezzük az egymásrautaltságot, a béke, nélkülözhetetlenségét. Egy város, alwl nem űznek semmiféle za- vartfceltő propagandát, ahol még nem ütötte fel fejét a lelkek mételye. Azzal az érzéssel távozom, hogy az aranyhegyek között egy gondolattal boldogabbak a* emberek... Sok száz év előtti módszerrel dolgozzák fel az aranyéreet. Abrudbánya vidékén, Verespatak, Korna és a Búcsúm hegyeiben folytatott bányászat többezer éves mult ra tekint vissza. Herodotoş görög történetiró már említést tesz müveiben erről a bányavidékről. A verespa taki bányákban a rómaiak idejéből, Kr. u. a Il-ik szá•V * KP zadból származó mécseseket, köfaragványokat és vias»- táblákat találtak. A viasztáblák jelenleg Berlinben vannak, a többi tárgyak különböző beb- és külföldi mii- zeumokan. rfí Mivel a bányákat a legújabb időkig mindig csak primitív eszközökkel művelték, enntjk lehet tulajdonítani, hogy a nyírfával benőtt hegyek még nem omlottak össze. Még csak a felső szinteket aknázták ki, de a mélységek nincsenek teljesen feltárva. A bányákból kikerülő zuzóérceket még az ezelőtt .évszázadokkal szokásban volt eszközökkel dolgozzák fel, minek következtében legalább ötven százalékos aranyveszteséget szenvednek. A körülbelül négy bányánál működő kaliforniai berendezés is hozzávetőleg harminc százalék veszteséggel dolgozik és így az átlag tonnánkint három százalék aranyat tartalmazó zuzóércet — a helyszínen szerzett Információ szerint — csak azon esetben lehetne haszonnal feldolgozni, ha a bányák berendezkednének a fotációs rendszerre, illetve ha a lisztté őrölt zuzóéreböl vegyi utón vonnák ki az aranyat. Ez a berendezés azonban nagyon költséges. Romániában csak kettő vaij, az egyik Nagybánya vidékén az állami bányáknál a másik Brádon a Mica társulatnál. Az Abrudbánya vidékén lévő bányák évi produkciója eléri a 250—300 kilogrammot. Az itteni összes bányák körübelül egynyolcad részét termelik annak, mint amennyit a brádi „12 Apostol" társulat terme*, mely legnagyobb egész Európában. i 111 ezer lej egy kilő arany. Miután Romániában az arany monopolium, ennek beváltása az állam közegei által és a Nemzeti Bank közreműködésével történik. Az aránynak jelenlegi beváltási ára 111 ezer 111 lej kilogrammonkint. A közelmúltban elterjedt a hir, hogy a Nemzeti Bank 1800 lejjel felemeli ezt az összeget, ez azonban, hiába várják a bányászok, mindezideig még nem történt meg. Az arany finomsága 1000-ig megy. Az Abrudbánya vidékén előforduló arany finomságának átlaga 688, iUetve 16.5 karát. Mindenütt csak panasz. A bányatulajdonosok a zuzóércek maradványait, melyekből ők maguk az aranyat és ezüstöt kiválasztani nem tudják, Zalatnára szállítják és ott az állami kohóknál értékesítik. A tulajdonosok a zalatnai kohó által fizetett árakkal nincsenek,,^megelégedve s különösen sérelmezik azt, hogy az at>rudbányai fémbeváltó hivatalt több mint százéves működés után beszüntették és csak egy kirendeltségét hagytak, mely az aranyra csak előleget ad, a hátralékot pedig egy-két hét múlva egyenlíti ki. Nincsenek megelégedve a bányászok a beváltásra vonatkozó rendeletekkel sem, mért az aranyat mint monopolt csak az állam válthatja be, azokat a magán- beváltokát pedig, kik a kisebb tételek beváltását a termelők és a fémbeváltóhivatal, között békeidőben közvetítettek, az 1924 évi törvény szigorúan eltiltja ettől a működéstől, de ennek dacára mégis gyakorolják a beváltást, mert a szükség törvényt ront, amennyiben a fémbeváltóhivatal egészen apró tételeket és poraranyat nem vált be. így az államnak akáfva nem akarva néznie kell a magánbeváltók törvényellenes, de nélkülözhetetlen akcióját. Elégedetlenek a kisebb bányatulajdonosok a bányatörvény azon intézkedéseivel is, melyek lehetővé teszik a szükséges költségekkel rendelkező tehetősebb bányabirtokosoknak, hogy az egyes bányaterületek között szabadon maradt kisebb területeket elfoglalhassák és kiaknázhassák a szegényebb tulajdonosok kárára. Eddig ezen területeket csakis a közvetlen szomszédoknak állt jogában szükség esetén lefoglalni és közösen kihasználni. Meglátogattuk a verespataki bányákat. Éppen munkásfelváltáskor érkeztünk megi. Az aknából akkor emelkedtek, fel a bányászok, lámpával és csákánnyal a kezükben. Megmotozták őket, aztán mindenik hazament. A felváltó csoport névsorolvasás után — „Szerencse fel“ — leszáll a mélybe. Az „Orlai Szűz Mária altárna“ sötét folyosóin szótlanul haladunk vezetőnk után. A lámpa világánál kísértetiesen megnőtt árnyékunk ott vibrál a folyosó oldalán. Valahol távol robbantanak a bányászok. A zaj egészen tompán érkezik hozzánk. Vezetőnk időnkin« reávilágit egy-egy oldallépcsőre, melyet primitiv eszközeivel vágott, faragott a kőbe a mai bányász sokezer éves elődje: a római rabszolga. Amikor a hűvös, csepegős labirintusból végre visszatér az ember a szabadba, magan érzi a nyár leheletét, teljes melegét, mélységes szánalom fogja el a bentdolgozók iránt, kik oly lázas szenvedéllyel kutatják a csillogó aranyát és oly ritkán látják ragyogni a napot... Bajkó Erzsébet.
