Keleti Ujság, 1931. november (14. évfolyam, 250-275. szám)
1931-11-09 / 257. szám
XIV. ÉVF. 257. SZÁM. KzixrrsUrsjfc Vissza Amerikából „leszállított helyárak mellett“ Különös és olcsó weekend-utazásra csábítják az amerikai bajóstársaságok az ott letelepült bevándorlókat. Azt hirdetik, hogy mélyen leszállított áron hazaviszik a külföldieket szülőföldjükre. „Várják be otthon, kellemesebb, és gondtalan környezetben, amig az újvilágban a viszonyok jobbrafordulnak.“? Vagyis bizonytalan ideig tartó levegőváltozást ajánlanak az üzleti és gyári depresszió következtében letört embereknek. Régebben milyen mésképp is beszéltek ezek a hajóstársaságok. Élelmes ügynökeik, kivándorlási irodáik behálózták a legkisebb falvakat is. mert a régi világban Amerikának még szüksége volt a szűz, izmos karokra és a bevándorlók töretlen lelki energiájára. Most azonban az újvilág már megtelt, az amerikai civilizáció vasbeton falai elkészültek, nagyrészben azoknak a segítségével, akik most már feleslegesek. A szegény bevándorló pedig, miután a két évi pangás alatt mindenét felélte, takarékbetétjeit lassan kiszedegette, vagy pedig tőkéje odaveszett a bukott bankoknál és a tönkrement vállalatok részvényein; menne most már, csak tudná hová, kezébe venné ismét a vándorbotot, de uj elhatározásához már nincs lelki ereje. Hová is mehetne, hiszen régi földjével a kapcsolatai megszakadtak és az óhazában ma már épp olyan gyökér télén, mint Amerikában. Védekezés az idegenek ellen. Sok millió ember került tragikus összeomlás szélére és önmagával való meghasonlásba, mert hiszen az ígéret földje mint az egykori Atlantisz világa, lassanként süpped alattuk. De nemcsak a hajóstársaságok ajánlják a távozást azoknak," kik a nagy összeomlásban esetleg még megmentettek valamit a keservesen szerzett dollárokból, hanem a deportálási hivatal is erélyesen hozzálátott a nem kívánatos és a törvénytelen utón besurrant idegenek kitelepítéséhez. Amig odakinn sok volt a munkaalkalom és kellett, hogy a hézagokat ki- töltsék, az alacsonyabbrendü, életkockázattal járó veszedelmes munkát a kivándorlók végezték. Nemcsak a legális bevándorlókat fogadták be szivesen, de megtűrték azt is, hogy Kanada felől a csempész-szeszt és csempész-bevándorlót egyaránt behozzák és mindkét dugáruval hasznot- hajtó illegitim kereskedés folyt, aminek egyideig jóakaratuan szemet is hunytak. Az American Federation of Labour (Munkás- szövetség) mostani kongresszusa még az eddigi nél is szigorúbb bevándorlási törvényt kíván. Zárják le teljesen Elis-Island sorompóit — mondják — se az Egyesült Államokban, se Kanadába ne engedjenek be idegen munkaerőt, mert védőgátat kell emelni a benszülött munkásság számára s a jövőben már csak a régi bevándorlók legközelebbi hozzátartozóit eresszék be. Végét jelentik az okvetlenül elkövetkező korlátozások annak a régi romantikának, mely a kincskeresőket a tengerentúlra vonzotta. A „korlátlan lehetőségekből?“ a dollárhajszából Amerika kizárta a betolakodókat. Pedig az utóbbi időben már egyre kevesebben bizták sorsukat a kivándorló hajókra. A kvóta-vizumokért az európai konzulátusokat nem rohamozták meg, legfeljebb csak látogatási, ideiglenes tartózkodásra szóló útleveleket kértek, a színészek, vagy a művészek, az óceánjáró gőzösök tátonganak az ürességtől, mert kincskereső tervekkel egyre kevesebben vágnak neki a bizonytalanságnak. „Még csak két hónapja sétálok.“ A deportálási hivatalnak sok szomorú bevándorló magától is rendelkezésre áll, nem várják a rendőri elővezetést, azok az emberek, akik évek óta nem jutnak munkához és az uccára kerültek ki, ha véletlenül csakugyan törvénytelen utón léptek az újvilág földjére, most tömegestől jelentkeznek, hogy Uncle Sam költségén küldjék őket liaza. Azonban a régi és polgárosodott bevándorlók nem igénylik az efféle potyautazást. Ezek az emberek hazájukból feleséget hoztak magukkal, a gyermekeket amerikai iskolába járatják, az az ilyen család már Amerikától remélt jövőt a második nemzedék számára, hiszen a kint iskolázott gyermekek már nem is tudják szüleik nyelvét. Nagyon sok régi amerikást visszatart a szégyen is attól, hogy régelhagyott szülőföldjére visszamenjen, mert otthon azt hiszik róla, hogy rég „dolárkirály“ lett belőle. Egyeseknek még most sincs fogalmuk arról, hogy az amerikai gazdasági válság milyen mélypontra jutott, abban reménykednek, hogy a fellendülés már csak hetek kérdése, bíznak a mesterségükben is, amely újból jó lesz és szükség lesz rájuk, a prosperitás alatt teleszivták magukat optimizmussal, mert mindig azt hallották, most is folyton azt olvassák, hogy Amerika csak emelkedhet és nem mehet visszafelé. Várják tehát a csodát. Az Amerikából érkező levelekben még csak homályos képeket ölt fel a pesszimizmus. Honfitársaink panaszkodnak ugyan: „Most Amerikában jobban oda kell ütni a kalapáccsal?“ — irja az egyik, — mig a másik azt újságolja: „én még elég szerencsés vagyok, mert csak két hónapja sétálok.“? Akik nem mernek panaszkodni, nehogy deportálják őket. Hivatalos becslés szerint hat-hét millió a munkanélküliek száma, de a viszonyokkal ismerősök szerint van legalább nyolc millió is és ezeknek mintegy hetven százaléka bevándorló. A benszülött amerikait a leépitések alkalmával, ameddig csak lehetett, kimélték és legtöbbször azokat bocsátották el a gyárakból, akik nem voltak állampolgárok. A későbbi elbocsátásoknál a negyven éven felüliek kerültek sorra, ebbe a kategóriába is elsősorban a kivándorlók estek be, akik húsz évvel ezelőtt fiatalságukat vitték ki és most már középkoruaknak számítanak. A benszülött amerikai egyes iparágak ideiglenes fellendülésével összeköttetései alapján könnyebben jutott szezonmunkához, rokonai, ismerősei besegítették hetenként két-háromnapos foglalkozáshoz, de az idegenek vagy nem jutottak egyáltalában foglalkozáshoz, vagy be kellett érniök a legalantasabb munkával. Á közjótékonyságból, kórházi közellátásból ki vannak zárva azok, akik tiltott utón jutottak be az országba, a nem állampolgárok pedig nyomorúság, vagy betegség esetén még jelentkezni sem mernek segítségért, mert csak azzal a feltétellel engedték be őket annak idején, hogy bizonyos ideig, amig nem lesznek állampolgárokká, a közre nem szorulnak, különben deportálják őket. Nagyon sok régi bevándorló íiem szerezte meg az amerikai állampolgárságot, mert a helyzetét bizonytalannak érezte és igy a mostani válságos időben csupán honfitársai kezdetleges segitőszervezeteire támaszkodhat. Munkanélküliség esetére szóló segély nincs. Az American Federation of Labour-ban ugyan elhangzott az élet- beléptetésre vonatkozó sürgetés, de a többség ezt elvetette. A nagyipari városokban az amerikai magyarság példás együttérzéssel támogatja most is testvéreit. Ha valaki bentmaradt közülük egy gyárban, vagy újólag jutott munkához, akkor, ha csak teheti, besegíti honfitársait is, legalább egy-két napra hetenként. A viszonyokat különben jellemzi egy másik new-yorki levél, amely szerint sokan csak azért nem éheznek, mert a kolóniában még akadnak olyan családok, akik tartják az állásukat, vagy pedig jövedelmező üzletük van és igy asztaluknál jut hely a nemdolgozóknak is. Éhezik a „hunki.“ Egyik newyorki folyóiratban Louis Adamic megrajzolja a penssylvániai bányászok helyzetét. Több hét alatt végigjárva az ipari telepeket, mindenütt nélkülöző és szenvedő munkáscsaládokat látott és adataiból kitűnik, hogy a bányászok nagyrésze — akik között sok a magyar is — 1928- ban összesen két hónapot, 1930-ban pedig összesen 19 napot dolgozott. Elmondja Adamic, hogy egy harmincnyolc éves munkást, akit a bányában baleset ért és alkalmatlanná vált a nehéz foglalkozásra, segítségben részesített és haza küldte falujába, a régi Horvátországba. Az illető nemsokára hirt adott magáról: „Jobb itthon — ezt újságolta — a munkás kevesebbet dolgozik, közben egy kicsit koplal, de tovább él. Milyen jó, hogy az apámat nem vittem ki, amikor még Amerikában jól ment a sorom. De én aztán alaposan megöregedtem odakinn, az apám, aki elmúlt hetven éves, fiatalabb- nak látszik, mint én és sokkal erősebb. Bizony jobb lett volna nekem nem is tudni Amerikáról.“ Ennek a munkásnak igaza van, mert Amerika úgy sem vett tudomást róla, csak tengett-lengett ottan, gúnynevet is kapott, „hunki“-nak csúfolták, ezt az elnevezést különben sokszor hallja az idegen. Hunki — azt jelenti, hogy piszok, a világ szemetje. Amerika — az amerikaiaké. Azelőtt, amikor bevándorló hajó közeledett a newyorki kikötőhöz, zsebkendő és zászlólengetés- sel fogadták az érkezőket. Mindenki a korláthoz rohant, hogy elsőnek gyönyörködjék a szivárványokig érő tornyok látványában. Azelőtt az amerikai újságokban sok érdekes leírást lehetett olvasni a „beérkezett“ bevándorlókról és sok ma- gasztalást azokról, akik hihetetlen energiával, leleményességgel alapítottak egzisztenciát uj hazájukban. Sokat írtak azokról az elszánt besurranó* utasokról is, akik útlevél nélkül érkeztek, a hajó- kémény alján bújtak meg, egy német fiatalember például faládában, teheráru gyanánt érkezett New'yorkba. Elis-Islandra vitték, hogy kiutasítsák. A lapok azonban egyértelműen azt követelték, hogy Amerika fogadja be ezt a törekvő fiatalembert, mert aki ilyen energiát fejt ki a bejutásban, annak ott jövője van és nem szabad visszaküldeni. Rendszeresen jelentek meg színes leírások azokról is, akiket valami okból deportáltak. Ezek közül sokan a kikötőben a hajó indulása előtt beugrottak a tengerbe, de kimentették őket és ilyenkor a lapok hangoztatták, hogy csak Ame- kában van élet, senki nem akar visszamenni a régi hazájába. Most már Amerika nagyra nőtt, elérte a tch- nikai fejlődés olyan csodálatos időszakát, hogy felesleges számára az emberek egyrésze, de felesleges a gépek egyrésze is. Az idegeneket hazakül- denék, a gépeket szivesen lerombolnák, Amerikának nincs szüksége többé az európaiakra, mert az újvilág most már végleg az amerikaiaké. Szirmay Ödön. KOMAROMI JANOS: ORDASOK nagy történelmi regény a gályarabok szenvedéseiről. Thököli fölkeléséről. Buda vívásáról, az eperjesi vérengzésről és Munkács bukásáról. Fűzve 130, kve 190 leiért kapható a Minerva könyvkereskedésében, Cluj-Kolozsvár.. A pénz előzetes beküldésére poriómen- lesen. Fontos Budapestre utazók részére! Szálljon meg a „MERAN“ szállodában Berlini tér 7. (Nyagatinál), Budapest legjobb helyén fekvő modern szállója. Lift. Központi fűtés. Hideg és meleg folyóviz. Telefonos szobák, kávéház-étterem. Szobák 4.50. Pensio 8 pengőtől. Egyágyasnál 10 százalék, kétágyasnál 20 százalék engedmény e lap felmutatóinak. A szállóban a Keleti Újság és az összes bel- és külföldi lapok olvashatók STflRIOL LEPHGE GllRl RAKTÁR Kolozsvár. — Kérjen mintát, árlapot!!! — Ui kémiai vívmány! Ócska szőrme bundák (bontatlanul) divatos nutria barnára festbetők CZINK-nél
