Keleti Ujság, 1930. február (13. évfolyam, 24-47. szám)
1930-02-14 / 35. szám
XIII. tVF. 35. SZÁM. 9 A sötétség’ városától a senki városáig... Az elhanyagolt Brassó esete a Gázgyárral Utazás Brassótól Gyergyószentmiklósig egy harmadik osztályú kocsiban, hol megmutatkozik a székelyföldi közigazgatás igazi arca Áron bátyánk meséfe a sasról, ki felfalja a fecskéket — A Keleti Újság kiküldött munkatársától — (Brassó, február 15.) A bukaresti gyors este fut be velem a brassói állomásra, mely sötét, kihalt és szomorú. Utas kevés van, hordár alig lézeng egy-kettő, a sínek között, messze, lámpák villadoznak, sápadt fényüknél látom, hogy havazik, valami zuzmaraféle hull alá, a pelyhek szinte feketék, vagy csak én látom őket feketének. Harmadosztályú utasok jönnek szemközt, patkójuk kísértetiesen kopog a betonon, emberi hangot alig lehet hallani, mindenki önmagába zárkózik és durván tülekszik a kijárat felé, ahol néhány bérkocsis viv élet-halálharcot egy-egy jobban öltözött utasért. A csíki vonat indulásáig bemegyek a városba. Az ut két oldalán gyárkémények sötétlenek, de csend van, sehol sem csapja meg fülünket a munka pezsgő zaja, a szirénák torka berozsdázott, az üllők pajkos dalát nem veri vissza a Cenk, csak itt-ott szivárog elő a hatalmas üzemi ablakok mögül kis fény, mintha vir- rasztanáöak mesebeli boldog napot várva azok, kik még nem hajtották oda fejüket az általános krízis guillotinja alá. S ahogy a kocsi egy hosszú, kietlen utón befelé döcög velem, elgondolkozom a város sorsán. Bukarestben nagy jövőt jósolnak neki, hatalmas perspektívákról beszélnek, hivatkozva fekvésére, ipari megalapozottságára és mindazokra a körülményekre, melyek naggyá tehetnek egy várost. Brassónak kétségtelenül van jövője, a jelenje azonban annál lehangolóbb. A brassói tanács jelszava legyen sötétség ! Mert Brassó még ma is határozottan a kis város benyomását kelti az idegenben. Utcái a bukaresti külvárosi utcákkal vetekednek, világítása még ennél is rosszabb. Mindezt pedig nem lehet odavarrni az általános leszegényedés nyakába. Hogy Brassó igy visszamaradt, azért nem a stabilizációt és nem kizárólag gazdasági vívódásainkat terheli a felelősség, azért azok- ’ nak kell felelniük, kik eddig a város élén állottak. azaz helyesebben: akik a tanács kebelében a magas állami politika jóvoltából többséget alkottak s bár igy minden lehetőségük megvolt adva arra. hogy a város régi. patriárchális életét modem, pezsgő élettel cseréljék fel, ebben az irányban semmit sem tettek. Önkénytelenül föl kell tennünk a kérdést: mi haszna van Brassónak abból a hatalmas idegenforgalomból, mely minden évben oly tekintélyes összegekkel gyarapítja a páros bevételét? ff. G. WELLS fi tflldgfíríénef ^ ■■ aki !rnc bűvészetek története 42Ö lel. 800 oldalas, 18 x 28 nagyságban teljes angol vaszonkötésben. 140 leies részletre Kérjen prospektust Lepage-tól, Kvár Kolozsvár, vagy Marosvásárhely például távolról sem olyan gazdag város, mint Brassó, utcáin azonban mégsem látunk tengerszemeket s az éjjeli világítást nem monopolizálta egy-két főbb útvonal, hogy a mellékutcákban élet- és vagyonveszedelmet jelentsen a közlekedés. Azok a brassói polgárok, akikkel alkalmunk volt e kérdésről beszélgetni, többek közt egy igen érdekes körülményre hivták fel figyelmünket. Rámutattak arra a furcsa és különös viszonyra, mely a város világítását ellátó gázgyár és a város kapcsolatait jellemzi. A gázgyárnak ugyanis olyan szerződése van a várossal, mely a villany bevezetését csaknem le-Â székelyföldem az amit az államnak Brassótól Gyergyószentmiklósig az utat harmadosztályon teszem meg. A kalauz, akinek átnyújtom újságírói szabadjegyemet, különösen néz rám. Bizonyára különcnek képzel, akinek élvezet e fü- tetlen, rázós kocsiban utazni, hol havasi bundák áporodott Szaga keveredik a rosszul szellőztetett vagon émelyítő illatával. Sajnos, a kalauznak igaza van. Ma a Cfr. harmadik osztályán az utazás egyáltalán nem mondható kellemesnek, nem úgy ran, mint a nyugati országokban, hol rádió szórakoztatja a nép egyszerű gyermekeit, itt örvendjen, aki egyáltalán helyet kap. S ez áll különösen a Székelyföldre. Sehol sem lehet annyi hanyagságot, annyi nemtörődömséget tapasztalni, mint a székelyföldi vonalakon. Mintha ez a vidék egy különálló tartomány lenne, hol csak a nagylelkűség tartaná fenn a kultúrának egyes maradványait. Mintha az lenne a tendencia, hogy ez a néhány megye kikapcsolódjék az állami vérkeringésből. Fütetlen, döcögő vonatai, végkimulás előtt álló telefon- és táviró- berendezkedése mind erre vallanak. Itt meg kell említenem, hogy Gyergyósztnmiklóson, ahol Bukaresttel telefonkapcsolatot kerestem, kétszer is azt válaszolták, hogy „sajnáljuk, de a vonal elromlott“. „És mikor javítják ki?“ kérdeztem. „Azt csak az Isten tudja“ — válaszolták. “ A Székelyföldön szóval az Istenre hízzák azt, amit egy rengeteg pénzt felemésztő hivatalnokapparátusnak kellene elvégeznie. Ebből persze az következnék, hogy az adót is az Isten kapja. De, hogy mennyire nincs igy, arról majd egy következő cikkünkben fogunk beszámolni. Szóval döcög a vonat a havas hegyek között, asztmás kis mozdonya vadul fuj s én benn az olajlámpa gyér világánál elnézem utitársaimat. Mind székelyek, most mennek haza a választásokról. Szilaj, markáns koponyák, sapkájuk büszkén félrecsapva. Politizálnak. Szenvedélyesen, ahogy csak a magyar tud politizálni. Tulajdonképpen ezért is jöttem én ide be. Csak igy, e bizalmas meghittségben lehet igazán kihallgatni a nép szívverését. —- Kire szavaztál öcsém? — kérdi egy .mellettem ülő öreg székely fiatalabb társától. — Hát kire szavazzak? hát a kecskére szavaztam — válaszolja a kérdezőit. A gereblyések sokat Ígértek, de félek, hogy a választások után mindent elgereblyélnek előlünk, még azt is, ami vari, Kecskének a Magyar Párt dűlt keresztjét nevezi a székely, mely tényleg _ hasonló a favágó kecskéhez, gereblyével nagy ravaszul a kormánypártiak akartak híveket verbuválni. —- A tavaly — veszi fel a szót egy bundás alak ' az ablak mellől — a gereblye helyett egy nulla jellel jöttek hozzánk. Hát én már akkor megmondtam, hogy nullára nem szavazok. A nulla azt jelenti, hogy semmi. Most meg a gereblyével csilafmtáskodnák, avval a gereblyével, mellyel összegyűjtötték » békési legelő ellopott szénáját. — Most a kormány -szénáját akarják rendbehetetlenné teszi. Hogy ki kötötte ezt a szerződést, hogy kiknek állt érdekében a városi világítást monopolizálni, most nem firtatjuk. Tény az, hogyha valaki lakását villanyvilágítással akarná ellátni, áramot ahhoz csak magánüzemekből kaphat, de ugyanakkor vállalnia kell a szereléssel és a szükséges póznák felállításával járó költségeket. A gázgyár tehát szuverén ur a város fölött, holott minden tevékenysége néhány szomorú lámpára redukálódik, lljabb befektetésről, az újonnan épült utcák kivilágitásáról szó sincs. A polgárság panaszol, elégedetlenkedik, a városi tanács azonban füle botját sem mozgatja. Úgy látszik fél a nagy világosságtól, de ugyanakkor fél minden más újítástól is, mely a várost kivenné e középkori miliőből. Azt mondják, Brassó a klikkek városa. Ezt mindenesetre jó tudni a város polgárainak most a községi választások előtt. Meg kell gondol- niok, hogy kikre adják szavazataikat. Mert a jelenlegi, szűkkeblű várospolitika előbb-utóbb csődhöz fog vezetni. S mikor ezeket mondjuk, szólunk különösen a város magyar polgáraihoz, kiknek egyenesen életérdeke, hogy olyan férfiakat juttassanak be a tanácsba, akik a polgárság kívánalmaival tisztában vannak s egy nagyvonalú, lelkiismeretes városfejlesztési programm szempontjából kellő garanciát nyújtanak. Brassó polgárságának saját kezébe van sorsa letéve. Istenre bízzák azt, kellene elvégeznie hozni vei« — veti közbe nagy kajánul egy fiatal legényke, szintén szavazó. Nevetgélnek a viccen. Majd ismét megindul a beszéd. — Én is a Magyar Pártra szavaztam — mondja a szomszédom, az öreg székely. Darunak daru, fecskének fecske a vezére. A sas erősebb, mint a fecske, de azért a fecskék nem választanak maguknak vezérül sast a tengeri útra. Mert időközben a sas megehülhet, oszt úgy éhgyomorra bekap néhány fecskét. — Ahogy bekapták közbirtokosságunkat — hagyja rá az egyik. Drágábban veszem ma a fát saját erdőmből, mintha botból venném. — Saját legelőinken többe kerül a marha tartása, mintha készpénzen vásárolnok a szénát. — ígérték, hogy leszállítják az adót. Ma a csendőr huzza ki a párnát fejünk alól. — Meséli Gergely komám, hogy a mult héten Szentmiklóson moziban volt. Éppen már készülődtek hazafelé, mikor beállít egy ur, csendőröket állít az ajtóba és kezdi nézni a jegyeket. Komám, mikor tőle kérte, mondta neki, hogy vót jegy, de nem tudja, hová tette, lehet, elveszett. Az Ur kiabált rá, hogy fizesse meg. Komám mondta, hogy ő bizony kétszer nem fizet. Érre az ur botjával ütni kezdte. Mintha a székely nem véna ember... Panaszok cikáznak át. Ez a Székelyföld igazi képe. Vadászterület, hol mindenkinek minden szabad, hol a népet még az a tilalom se védi, amit a törvény az állatoknak biztosit. A patikárus és a kut-gém... Hát nem megható, nem kőbe kell vésni ezek után azt, amit szomszédom mond: — Sokat szenved a székely nép magyarságáért. S mindezt azért teszik, hogy megijesszenek bennünket. Hát én részemről még a medvétől sem ijedek meg. Szegény apám megfordulna sirjában, ha hallaná, hogy Áron fia béhuzta fejét egy-két keszeg politikus előtt. Azért is a Magyar Pártra szavallok. Tudom, hogy magyar ember nem lesz soha prefektus és nem lesz szolgabiró, de nem is kell. Megélünk pii igy a nyomorúságban, ahogy vagyunk. Magyar vezetőinktől csak azt várom, hogy álljanak ki bátran és mondják meg úgy székelyesen az igazat... A fiatal legónyke, ki velem átellenben ül, kotorász a zsebében. Előszed egy összegyűrt papírlapot és szórakozásképpen olvasni kezdi egy falusi poétának választási versét : Gereblye nem a mi jelünk, Ámításra fel nem ülünk. |“Cl angol könywászon gyári raktár Lepage Kolozsvár- — Kérjen mintát, árlapot
