Keleti Ujság, 1929. december (12. évfolyam, 275-298. szám)
1929-12-29 / 296. szám
r KEMXrtUjfSJte______________________ 1929. KARÁCSONY __________________ 37 i mim n aawKM»cp^gsz5HKgMUfcaa»ía«Ba«nBBgHaaaaEaaOTBBB«^^ A leszerelt székely köztársaság At összeomlott háború romjai közül az ujraépü- lés pilléreiként emelkedtek ki az önrendelkezési jognak a biztató sugarai. Az óceánon túlról vetitette ezeket a reménysugarakat az Unió elnöké, aki mint egy modem újvilág hatalmas államszövetségének a feje, alkalmasnak látszott ennek a rengeteg vérbe, emberáldozatba került Bsszeháborodásnak a békebi- rói szerepére. A becsületes elmélyedés, amit ma egész nyugodtan naivitásnak lehet nevezni, el tudta azt is képzelni, hogy a washingtoni Fehér Ház ura úgy hajózik át az európai partok felé, mint akinek módjában lesz minden igény, minden kisebb és nagyobb terület felett az emlékezetes tizennégy pont alapján Ítélkezni. A tizennégy pont és az önrendelkezési jognak Amerikából átvetitett sugarai csak látszat célokat szolgáltak, de olyan várakozási álláspontot nyomtak rá a lelkekre, ami elejét vette az erdélyi felfordulás teljes vérbeborulásának is. Most, tiz esztendőnek az elmúltával, meg lehet állapítani, hogy ez volt a magyarázata annak a magatartásnak, ami a tömegeket az összeütközések elkerülésére rábírta s a vérnélküli átalakulást lehetővé tette. Feltámadt a köztársasági gondolat A székely néplélek is várt és azt hitte, hogy igy Va&y ngy> de valahol és valahogyan megszólalhat. A régi Erdélynek a bástyázott érődé, a régi Magyarországnak a kosárka volt ez a népiélek, amelyre ránehezedett az időnek aggodalmas terhe, megtelt e nyomás alatt izgalommal, biztonságban sem érezte magát a saját földjén, szeretett volna cselekedni, de nem tudta, hogy mit. Az aggodalmak vemhéből szakadt a székely köztársaság kikiáltásának gondolata és végigszaladt a székelylakta területeken. Ha van önrendelkezesi jog, akkor legyen minden népcsoportnak s ha számolni kell azzal, hogy az erdélyi román nép önrendelkezési jussán uj átalakulást épit ÍJ a nemzetközi itélőszék, akkor a székelység is kezébe igyekszik venni a saját sorsát. Ez az elképzelés gyorsan megszületett, elhatározások előkészületeit is kitermelte s hogy nem lett belőle nagyobb arányú mozgalom, annak gátló oka nem az előrenyomult megszállás volt, hanem egészen más. Megindult a leszerelés Az akkori kolozsvári lapok egyikének egy nrf- vembervégi száma került most a kezembe s olvasom a vezércikkét, amely azt mondja: le kell szerelni a székely köztársaság gondolatával és jelszavával foglalkozókat, mert bűnös meggondolatlanság volna erre a lépésre tévedni. A vezércikkben a saját írásomra ismerek rá ős most, titólög, amikor régóta nem kérdés az, amiből akkor kérdést szerettek "volna mások csinálni, nem értek egyet az akkori énemmel. Nem azért, mintha arra gondolnék, hogy a később bekövetkezett végeredményt meg lehetett volna változtatni. Egyáltalában nem. De a kisebbségi jogok biztosítására talán több figyelemmel lettek volna azok, akik az uj impériüm előkészítésén dolgoztak. A körülményekre, amelyek között a kérdés felvetődött és le is tárgyalódott, tnég néhányan emlékszünk. Az ellenkaciÓ Ködös, sáros, nedves délután gondolkozva mentem végig az utcán s a napnak két hire foglalkoztatott. Az egyik: román reguláris csapatok nyomulnak előre a gyimesi és tölgyesi szorosokon. A másik: minden székelyt nagygyűlésre hiv egy felhívás Marosvásárhelyre, amely városnak katonai kiürítését elrendelte már a budapesti kormány, a fegyverszüneti szerződés értelmében. A szerződés a Maros-vonalat jelölte meg a megszállás határának s akinek a kiürítő rendelkezés értelmében el kellett költöznie, az is csak a Maros innenső partjára költözött át. Köd volt, sáros, esős délután volt, sötétedett és azzal a gondolattal terhelten mentem az utcán, hogy ki tudja mennyi időre, elszakítanak a székely anyaföldünktől. Jó volna valamit tenni, valakivel beszélni. S utam a Székely Nemzeti Tanácshoz vezetett. Zsúfolt nagy szobában rosszkedvű emberek fejeinek süni sorát világitotta meg a gyenge lámpafény s valaki arról beszélt, hogy a marosvásárhelyi gyűlésen a székely köztársaság mozgalmának akarnak zászlót bontani, amit a budapesti forradalmi kormány is meg kivan akadályozni. Valaki,, emlékszem, hogy ki, kitört a terv ellen, mert ezzel a székely nép önmagát szakítaná ki a magyar integritásból. Valaki, és erre is emlékszem, hogy ki, azt magyarázta meg, Irta: Zágoní István hogy ha a Székelyföldön puffer-állam önállósulna, nagyon rossz dolga lenne az ott élő népnek. Nem értettem meg, hogy miért lenne ez éppen a legrosszabb dolog az előttünk álló kilátások közül, de egyetértettem abban, hogy ne legyen székely köztársaság kikiáltása. Egyhangú volt az elhatározás, hógy nagy küldöttség menjen le Marosvásárhelyre, minél többen csatlakozzanak és erőteljes legyen az állás- foglalás, amely félretolja a köztársasági gondolatot a nagy aggodalmak utjából. A felszólításra, hogy csatlakozzak én is a nagy küldöttséghez, bejelentettem, hogy én másfelé indulok. Le a Székelyföld belsejébe, az anyafödre, ahonnan most messzire elszakadok, utolsó látogatásra, de nem látogatóba. A székely katonák nem támadtak Nem mentem egyedül, de nem is voltunk sokan. Egy nagy harmadikos fülke fapadjait foglaltuk cl a vonaton még aznap este, éjszakára. Székely atyámfiáit gyűjtöttem magam köré, kik mind tiszti ruhát viseltünk még s akikkel azt beszéltük meg, hogy megteremtünk egy székely badseregecskét enrek a katona nélkül maradt Erdélynek a számára. Mért rend csak olyan volt, amilyen volt, de ami volt, annak nem volt fegyveres biztosítéka. Minden zug tele volt megfékozhetetlen katonarubás, fegyveres emberekkel, karhatalom nem volt senkinek a kezében. Apró osztagok, különítmények csatangoltak iít-ott önhatalmú tevékenységgel. Sokan láttuk, hogy minden órában a jó szerencse mentett meg a nagjT zavargások kirobbanásától. S amikor néhai Apáthy Istvánnak és a körülötte állott tanácsnak ezt a helyzetet ismételten elébe tártam, szinte idegesen szólt rám: — Ne csak beszéljen és rémítsen, hanem csinálja meg. Akik együtt elindultunk, otthon csopörtonkint szétszéledtünk. Ki a falvakba. Vonaton, de kocsin is, gyalog is, jártuk a sáros országutakat. A centrumba, ahonnan szétindultunk, este mindig visszatértem, hogy telefon mellé üljek le éjszakára. Brassó irányában a világitó pisztolyok rakétái rajzolták már a sűrű fénysávokat a sö éíség mély falába. Az utolsó német csapatok eljöttek már. Harc nem volt sehol. Puskalövés azonban a közelben és távolban mindenfelé belesüvitett a nyugtalan éjszakákba. Mire kijöttünk az első székely katmiavona'tal a Székelyföldről, akkorra már Déda—Szászrégen felé tartottak a megszálló román csapatok, Csíkszereda is meg volt szállva s lezajlott, elmúlt a gyulafehérvári román nemzetgyűlés is. December harmadik napja volt. Tehát nem igaz az, amit újabban a parlamentben is román részről felénk kiáltották, hogy székely katonák támadták volna meg a gyulafehérvári gyűlésre indult románokat. Nem is volt hol megtámadják, nem is látták. A falu mást mondott, mint a város De a gyulafehérvári gyűlés napján, vasárnap, sok székely faluban, Udvarhely megyében és Háromszéken gyűléseket tartottak, amelyeken a nép kívánta az önrendelkezési jog alapján a székely köztársaságot. Azt hitték ugyanis, mert erre készültek fel nagy előzményekkel, hogy Marosvásárhelyen ezt a határozatot hozták. Az akkori zavaros közlekedési és érintkezési viszonyok között nem jutott el híradás ezekbe a falvakba arról, hogy mi történt Marosvásárhelyen és alioz a köztársasági határozathoz erdőmérő és egyéb műszert, rajzpapirt, pauspapirt, rajzeszközt, minden nyelvű szakkönyvet Lepage.*, szerezhet be a legelőnyösebben. Kérjen jegyzéket, ajánlatot! csatlakoztak, aminek a kimondása nem történt meg s aminek az indítványát sem lehetett előterjeszteni, mert a leszerelés tökéletesen sikerült. Három nappal a gyulafehérvári gyűlés előtt, zajlott le a székelyek marosvsárhelyi gyűlése, amelyen az elnöki megnyitó után a felkészült kolozsvári küldöttség vette át a szót. Szádeczky Lajos egyetemi tanár, Biró Balázs ügyvéd, Ravasz László püspökhelyettes, (nem ismeretlen nevek a mai Magyarország közéletében) végezték el a leszámolást beszédeikben a köz- társasági gondolattal. Utánuk még egy kolozsvári és vásárhelyi szocialista munkás beszéltek s a gyűlésen sor sem kerülhetett arra, amit Udvarhelyen és Háromszéken is vártak, hanem egyhangúlag fogadták eí a már megbeszélt határozati javaslatot: — Az erdélyi magyarság azt a politikát, melyet a magyar népköztársaság kormánya a wil- soni elvek alapján az ország egész területén a nemzetiségi kérdésnek megoldásául felállított, elfogadja. A népkormány nemzetiségi programm- jában biztosítékot talál arra, hogy az erdélyi részek nemzetiségi kérdése a területi integritás alapján oldassák meg. óvást emel minden olyan irányzat ellen, mely eltérést jelentene a népkormány nemzetiségi politikájának eszmei irányzatától. A székely megyékben nem erre voltak felkészülve, hanem arra, ami ellen ez a gyűlés most óvást emelt. Még a románok sem beszéltek csatlakozásról Tudni kell ennek a megértéséhez azt, hogy a román- megnyilatkozások Erdélyben mindeddig nem beszéltek a Romániához csatlakozásról. A román nemzeti Tanácsnak Aradon megfogalmazott ős novemberben 20-án nyilvánosságra jutott „A világ népeihez“ címezett proklamációja, ha némi tudatos homályossággal is, de valami független uj államról beszélt a románlakta magyarországi területeken. E kiált vánj- ezt mondta: „A magyarországi és erdélyi román nemzet ... kijelentette elhatározását szabad és független állammá való szervezkedése iránt, hogy erőit minden akadály éi menten a nemzeti szabadság és műveltség szolgálatában érvényesíthesse... El von határozva arra, hogy az általa lakott területen szabad és független államot létesítsen.“ Mindenkinek teljes nemzeti szabadság Ezt az önálló szervezkedést jelentették be a magyar kormánynak s ezt tartalmazta nyíltan az a proklamáció, amit módjukban volt a nyugati külföld nyilvánosságához juttatni. De ebben a prokla- mációban is benne volt az ígéret, ami nélkül akkor nehéz léí<t volna a világ elé állani: „A maga ősi földjén a román nemzet kész minden népnek teljes nemzeti szabadságot biztosítani.“ Amikor a gyimesi és tölgyesi szoroson átjöttek a román csapatok, a román főhadiszállásnak egy kiáltványát küldöttek előre, ami:. Presan tábornok főparancsnok irt alá s amit Gyula fehérváron, ahol a december 1-i gyűlés előkészületeire összegyűlt már nagyon sok román, november 25-én kifüggesztettek. A kiáltvány elmondja, hogy a román hadsereg a román nemzeti tanács hívására indult áti a kárpátokon. „A román hadsereg — igy Szólt a kiáltvány — a nemzeti és emberi szent jogok nevében jön, hogy mindenkinek teljes szabadságát biztosítsa. Ettől a gondolattól lelkesítve, biztosítjuk a román föld lakóit a Tiszáig és Dunáig, faji és nemzeti különbség nélkül, hogy mindenkinek életét és vagyonát hűségesen meg fogjuk védeni... Minden lakosnak biztosítjuk polgári jogainak szabad gyakorlását.“ Az antant főparancsnokság a Maros vonalat jelölte meg a fegyverszüneti szerződésben demarkációs vonalnak. A román nemzeti tanács független önálló államról beszélt. Mi történjék a Székelyfölddel, amely túl esik a Maroson, ha Erdélyt politikai határvonallal szelik átí Vagy ha Erdélyt le akarják szakítani? A vásárhelyi gyűlés ennek a kérdésnek a képviseletét Budapestre bízta. Ami pedig azután történt, azt tudjuk és tudomásul vettük, esak a nemzeti szabadság beígért „teljes biztositásá“-t keressük. *
