Keleti Ujság, 1929. november (12. évfolyam, 250-274. szám)

1929-11-16 / 262. szám

XII. IV F. 262. SZÁM. 3 Autós banditák fényes nappal elfri-ilták egy Beszterce melletti község két Wertheim-kasszáját Ellopták a közsár: egymillióját — nyo!c bandita közül hatot elfogtak, de ketten a pénzzel megugrottá i (Beszterce, november 14.) A Beszterce melletti Dimitru községben szenzációs rablás történt fényes nappal. A község egy erdőrésa letet adott el körülbelül 1 millió lejért s a vételárból a vevők nagyobb összeget már le is fizettek, amelyet azután a község kasszá­jában helyeztek el. Délben a pénz átvétele után a községtanács tagjai ebédelni mentek. Alig távoztak el a községházáról, mikor egy szebeni jelzésű autó állott meg az épület előtt, nyolc ember ugrott le a gép­ről, betörtek a községházába, az ott talált két kisebb Wcrtheim-szekrényt föltették az autóra és elrobogtak. Az autó azonban nehezen birta a terhet és az egyik kapaszkodónál defektet kapott. Amig a soffőr a motort javította, azalatt a rablók a kasszát igyekeztek kifúrni. Egy arra haladó autó utasai észrevették a rablók mesterkedését és jelentést tettek a besztercei csendőrsógen, ahonnan azonnal egy szakasz csendőr indult a helyszínre. A rablókat még mindig ott találták elromlott autójuk mellett s közülük hatot sikerült is letartóztatni, kettő azonban — éppen azok, akiknél a pénz volt, — megszöktek. Ujafofe íormulsL a titkos „numerus claususra“ Még masadig teljes a fejetlenség az egyetemi elő­készítő év körül Életbelépett az előkészítő év — papíron, de a program a toliban maradt A DERBY CIPŐGYÁR karácsonyi ajándéka! A Derby cipőgyár igazgatósága egy, a közönséget nagyon kellemesen érintő határozatot hozott. Elrendelte, hogy már most a főszezonban azaz folyó ho 15.-től az összes fióküzletekben egy nagyszabású karácsonyi kiárusítást rendezzenek a rak­táron fekvő Derby Carmen cipők és Pri­mus házicipőkből *15, azaz tizenöt százalék engedménnyel, melynek összege Lei 50-től Lei 250-ig is terjedhet páronként. Nem régi, divatját és idejét multa, hanem a legújabb és legszebb modellü cipcgyártmányok is kiárusításra kerülnek fenn ti engedménnyel. Az igazgatóság azért rendelte el már folyó hó 15-től a karácso­nyi vásár megkezdését, hogy minden tolon­gás nélkül legyen alkalmuk a fióküzletek­nek a vevőközönséget pontosan kiszolgálni. Ezen célból a fióküzletek elárusító sze­mélyzete a központtól megerősítést kapott. (Kolozsvár, november 14.) Többször foglalkoz­tunk a Keleti Újság hasábjain az idén először be­vezetett egyetemi előkészítő' év kérdésével. Ismer­tettük a megszervezéskörüli nehézségeket és leszö­geztük véleményünket, mely szerint ez a pedagó­giai torzszülött teljesen összekuszálja tanulási vi­szonyainkat,. megzavarja egymást sűrűn követő in­tézkedéseivel a tanulni vágyó ifjúságot, röviden: többet árt, mint hisznál. Hogy mennyire helyesen Ítéltük meg. az clőké- szitő év ideáját, fényesen és világosan bizonyítja az a zűrzavar, mely még most is uralkodik a kolozs­vári egyetemen, most jó pár hónappal az előkészítő' évet kimondó törvény megjelenése után, mikor az egyetem legfiatalabb évfolyamának már tanulnia kellene, nem pedig napról-mapra azon izgatődnia, hogy mit is kell majd tanulnia és hogy lesz-e alkal­ma tanulni. Mert ez a helyzet. Még egyik fakultás dekánátusa sincs tisz­tában — talán a jogi fakultás kivételével — hogy mit is adjon elő, milyen kurzuso­kat állítson fel az előkészítő évesek ré- — szére. Legsúlyosabb a helyzet az orvosi fakultáson. Itt ugyanis még azzal sincsenek tisztában az előkészí­tő évre beiratkozottak, hogy felvették-e őket egy­általában. Az orvosi fakultás mellett létesitendő előkészítő tanfolyamra háromszázötvenen jelent­keztek a november 1-i beiratkozási batáridőig. Ter­mészetesen az orvosi kar nem bír el ily, — mond­hatjuk — óriási számú hallgatót s igy mindenki tisztában volt azzal, hogy a háromszázötven orvosi pályára vágyó közül kétszáz-kétszázötvennél többet . nem fognak felvenni. Azt azonban senki se tud- , ta, hogy milyen formában, miféle képességek után Ítélve fogják a kiválasztást megejteni. Legkézenfek­vőbb megoldás az lett volna, ha az érettségi bizo­nyítvány középeredményc alapján döntöttek volna . ia felvétel kérdésében. Azonban nem igy történt. Legalább is mostanáig. A háromszázötven jelentke­zőt orvosi vizsgálatra utalták, ennek eredménye :6zámit a legújabb verziók szerint a felvételnél. Most egy fél hónappal az egyetemi előadá­sok megkezdése után az orvosi fakultás háromszázötven előkészítő éves diákja még nem tudja, hogy felveszik-e, vagy nem. Azt tudják, hogy százat-százötvenet közülük min­denképpen vissza fognak utasítani. Hogy a felvet­tek publikálása mikor történik meg, azt nem lehet tudni. Valószínű, hogy e hónap folyamán a kar ve­zetősége nem fogja megejteni a kiválasztást, ami már azért is nehéz lesz, mert teljesen lehetetlen egy tiszta, szabályos normához alkalmazkodó, hív­juk igy: „numerus clausus“, csak a már valószínűleg most munkában levő protekció keresések miatt is. Azok a diákok, akiknek nem lesz olyan szerencséjük, hogy felvegyék őket, egy évet legjobb esetben egy fél évet vesztenek. Decemberben már sehol, sem belföldi, sem külföldi főiskolán nem helyezkedhetnek eJ. Mindezen felül sem az orvosi fakultáson, sem a többi fakultáson még nincs meg az előkészítő év progranunja. Az irodalmi és filozófiai fakultás most késziti a 1 programmot, ugyanígy a természettudományi is. A jogi fakultáson még aránylag könnyű volt a helyzet, itt egyszerűen az eddigi első évet nevezték el előkészítő évnek, a régi első év programmját is átvéve. Egy változás van csupán. Ugyanis mig eddig az első év hallgatói vizsgáikat négy szesszióban tehették le, ami azt jelenti, hogy háromszori visszautasítás után sem vesztettek évet, az előkészítő évesek csak egyszer mehetnek neki vizsgáiknak, ha ek­kor elbuknak, ismételniük kell az évet. Ez a megszorítás tulajdonképpen ugyanaz, mint az orvosi fakultás kiválasztó rendszere. Célja: a hall­gatók számának csökkentése. Foglalkoznunk kell még a kereskedelmi akadé­mia mellett felállítandó előkészítő tanfolyammal. Ez az egyetlen főiskola, ahol az előkészítő évvel, valóban növekedett a diploma megszerzéséhez szük­séges lehallgatandó évek száma. A kereskedelmi akadémia növendékei ezt persze sérelmesnek tart­ják és ezért a napokban Kolozsvárról egy delegáció fog a közoktatásügyi miniszternél jelentkezni, amely memorandumban fogja a minisztertől köve­telni, hogy változtasson ezen a rájuk nézve sé­relmes intézkedésen. Mint kuriózumot megemlijtük még, hogy a ja- sii egyetem jogi karának előkészítő évre utalt hallgatói azt a határozatot hozták, hogy ha az elő­készítő évet fanntar.tják, testületileg inmatrikulál- tatják magukat az egyetemről. Kolozsváron s az ország többi egyetemi városaiban is legnagyobb a felfordulás, a zür-zavar és a fejetlenség az előkészítő év körül. Seholsem vezették be még, mindenütt csak papíron létezik, gyakorlatilag nincs alkalmazva. Az a husz- huszonötezer tanulnivágyó ifjú pedig, akinek szá­mára az előkészítő évet felállították, még most sem tudja, mi is akar ez lenni, minek is kellett ezt be­hozni, mikor csak felesleges izgalmat, kellemetlen­ségeket okoznak vele nekik. Hagyták volna meg a nyolc osztályt s most nem lenne semmi baj, — mondják s ezt tartjuk mi is. A flamand kisebbségi kérdés miatt elkerülhetet­lennek tartják a belga kormány lemondását (Brüsszel, november 14.) A belga kor­mányválság veszedelme még mindig nem mú­lott el. A flamand nyelv bevezetésének kér­désében a minisztertanács mai ülésén sem jött létre megegyezés. A kormánykoalíció­ban résztvevő katolikus párt és liberális párt között továbbra is fennállanak a régi ellen­tétek. A liberális miniszterek a tegnapi párt­határozat értelmében ina sem járultak hozzá ahhoz, hogy az oktatás nyelve Flandriában aa eddigi francia nyelv helyett a fla­mand legyen. A bét katolikus miniszter közül négyen tel­jes mértékben támogatják a flamandok kö­veteléseit. A minisztertanácsot az esti órák­ban hosszas vita után félbeszakították és folytatását holnapra halasztották. Mintán egyre valószínűbbnek látszik, hogy a meg­egyezés a nyelvkérdésben holnap isiem jön létre, belga körökben azt hiszik, hogy a Jas- par-kormány lemondása elkerülhetetlen lesz. — Súly os ítélet a zágrábi kommunisták elleni bünpörben. Belgrádból jelentik: A leg­felsőbb állami törvényszék a zágrábi kommu­nisták elleni perben hozott Ítéletében Nerve- cet 15 évi, Herberg és Vranecet 12—12 évi és Valjant és Krasát 5—5 évi súlyos börtönbün­tetésre Ítélték. m •m Az emberek ezrei .ia Önnek is meg kel rnafe *>..*« ’‘í*”“1 egyszer pr^énytstb. ' tvüt , melleny enni ’SIPOS cluj

Next

/
Oldalképek
Tartalom