Keleti Ujság, 1929. szeptember (12. évfolyam, 198-223. szám)
1929-09-09 / 205. szám
Erdélyi hadifogoly kalandos élete Afganisztánban, A véres udvarában és índia poklában ELSŐ KÖZLEMÉNY XII. ÉVF. 205. SZÁM. Ees£ms& A háború legelső évében, mint a dési 31. gyalogezred őrmestere indult el menetszázadával Szingyorzán Lázár órádnál erdész az orosz frontra, ahol lő évvel ezelőtt hadifogságba került. Fogságba jutása és előbb Afganisztánba, majd Indiába menekülése közben átélt élményeiről állandóan naplót vezetett, amelyet leleményes módon apró papirszeletekre irt s fehérneműjébe varrva rejtett el, a kémekre leső ellenőrző közegek elöl. A napló drámai érdekességü részleteit ebben és a következő cikkekben ismertetjük a Keleti Újság olvasóival. Egy véres harcokon keresztül vergődött erdélyi ember pokoli szenvedéseit és kínzó fogságából való csodálatos szabadulását mondja, el Szingyorzán Lázár naplója s az óradnai erdész életének ez a kalandos szakasza elevenedik meg cikksorozatunkban. íme itt következik az első fejezet: * Hogyan hernii az óradnai erdész a kozákok fogságába ? — A tas- kendi fogolytáborban — Az utolsó rubeltői a hegedügyártásig — A besztercei 32. szászlóaljhoz tartozó dési 31. gyalogezred menetszázadával 1914 szeptember 11-én érkeztem az orosz harctérre, a fronttüz kellős közepébe s már szeptember 18-án hadifogságba juttatott a kegyetlen sors a Lemberg—Ravaruszkáuál vívott harcok folyamán. Fogságba futok Szeptember 11-én délelőtt a kozákok lövöldözték csapatszállító vonalainkat s egyszerre jelt kaptunk a menekülésre. Gyorsan kocsikat szereztünk, hogy kiszabadulhassunk a rettenetes golyózápor közepéből. Velem tartott egy Mátyás József nevű magyar tizedes és Kodrea. János erdélyi származású közlegény is. A kozákok kegyetlen tűz alá vették kocsinkat, mire leugrottunk és sürü golyózápor közben az úttesttől félreeső erdőbe futottunk. Kodrea közlegény megsebesült. Én Erdélyben egész ifjúságomat az erdők szabad ölében töltöttem s végtelen szeretettel csüngtem erdészi hivatásomon. A kontraszt túlságosan nagy volt, nem csoda, ha itt, az ellenséges harctéren, golyózápor kereszttüzében, éhségtől és fáradtságtól el- yötörve, távol hazámtól és családomtól, imondhatatlanul szenvedtem. Öt napig kétségbeesve bujdostunk a galiciai erdőségekben, azonban az ellenségtől nem sikerült megszabadulnunk Egyrészt, mert nem volt fényképünk és tájolónk s az állandó esőzés miatt egyre borús volt az égbolt, másrészt, mert Galicia határmentét már teljesen megszállották a kozákok Pár száz lépésre orosz táborra bukkantunk. Szeptember 18-án két ruthén suhanc felfedezte nappali fedezékünket s elárult bennünket a kozákoknak. Erre öt marcona kozák fedezékünkben elfogott és az orosz táborba kisért. Itt néhány gúnyos „austricki" megjegyzésen kivül súlyosabb bántódásunk nem történt. Másnap az oroszok magukkal hurcoltak. Keserves menetelés közben kozák őreink csizmáik sarkával össze-vissza rugdostak 6 igy nógattak a további fárasztó gyaloglásokra Enni persze az egész utón nem kaptunk. Egy községben harminc fogolytársunk csapatába tereltek s egy orosz tiszt tudtunkra adta, hogy holnap Oroszország belsejébe irányítanak. Reggel el is indították fogoly- csapatunkat Kieven át Taskend felé, ahova hosszú és fárasztó ut után szeptember 21-én megérkeztünk. Útközben annyira elcsigázott az éhség, hogy a ruthén falvak lakosaitól kellett élelmet koldulnunk Taskendben. A taskendi fogolytáborban tiirhetőbbé vált a helyzetünk. December 13-án fogolytáborunkba került Szép Károly erdészkollégám is, akivel a görgényszentimrei szakiskolában tanultunk együtt. Szép Károly mindenéből kifosztva jutott orosz fogságba, nekem azonban még maradt pár száz koronám s ezt fogolytársammal testvériesen megosztottam. December végén már csak húsz rubelünk volt. Elhatároztuk tehát, hogy ezeket az utolsó garasainkat nem költjük el, hanem dologhoz kezdünk. Kiköltöztünk a városba, fűrészt, vésőt, deszkaanyagot vásároltunk és hozzáfogtunk a faragáshoz. Tálcákat, hamutartókat, napkeleti boglárfára festett tájképeket készítettünk és sikerült is rubelek ellenében túladni tetszetős faragványainkon. így dolgoztunk és tengődtünk április haváig, közben megtanultuk a hegedükészi- tést is és néhány orosz gyáros jóvoltából meglehetős összeget kerestünk uj mesterségünkkel. De amig a hegedű lelkét beillesztettük, egyre fájóbban gyötörte lelkünket a honvágy s titokban megérlelődött bennünk a remény, hogy a keserves hadifogságból bármilyen kalandos utón, de egyszer csak sikerülni fog megszökni. Robotmunkán Avliattában — A Felvidékről Oroszországba kivándorolt „AustrIckí“-bazáros — Éjjeli szökés a batyuska házából, aki újra orosz kézre juttat — Hat versztnyíre a kínai határtól Az orosz nyelv és vidék ismeretének hiányában eleinte lehetetlennek tartottam Taskendből a déli vagy nyugati irányba való menekülést. Elhatároztam tehát, hogy dr. Gallocsik eperjesi származású orvostól, aki a fogolytáborban az osztrák és magyar foglyokat kezelte, orvosi bizonyítványt szerzek és betegségemre való hivatkozással az enyhébb klimáju Avliattára kérem átszállít, tatásomat, ahonnan, úgy gondoltam, köny- nyebb lesz a kinai határon átszökni. Tervem részben sikerült is. Avliattára szállítottak, ahol már az első napokban kimenőt kértem a városba. Avliattán véletlenül egy Turócszentmártonból kivándorolt kereskedőre akadtam, akinek „Austricki“ cimü bazárja volt. A derék bazárost beavattam szökési tervembe s ő mindenben segítségemre volt. Családját a háború kitörésekor hazaküldte s engem arra kért, hogyha sikerül Magyarországra visszajutnom vigyek hirt feleségemnek és gyermekeinek az ő sorsáról iS. A fogolytáborban nehány honfitársammal szövetkeztem s ezeket is beavattam titkos tervembe. Köztük volt egy Morariu Demeter nevű bukovinai közlegény, aki jól tudott oroszul, s mivel erősen sötétbarna arcszínü volt, arra számítottam, bogy szükség esetén kirgiz vagy szárd rüHf* Ügyvédi határidőnapló 1930 Azonnal rendelve 420'-— lei, 15 .e u(án 480-— lei. LEPfíCiE, GLII3 7 Legelőnyösebben vásárol Szőnyeget Linóleumot Ottómén takarót Futósző** ngeget Románia legnagyobb szőnyegáruházában AAS LIPÓT Cluj, Calea Reg. Ferdinand 6. Oradea-Mare Timişoara Kokos szőnyegek és lábtörlők legnagyob választékban.-----hába öltöztetjük s élelmiszer beszerzésére használjuk fel. Bajtársaimmal együtt előbb vasúti, majd mezei munkára osztottak be. Prokowka faluban Ilnics Ilia nevű gazdánál dolgoztunk, földjére trágyát hordtunk és kaszáltunk. Nekem nagyon nehezemre esett ez a munka, mert életemben először fogtam kaszát. A gazdánk megsajnált és a kocsis mellé osztott be, ahol valamivel türhetőbb volt a dolgunk. Vasárnap a templomból kijövet öreg gazdám igy szól Morariu fogolytársamhoz: — Nézd Dimitri, a „batyuska“ (pópa) istentisztelet után figyelmeztetett, hogy a nálunk levő austrickik nem igazi munkások, hanem hivatalnokok, akik csak azért jöttek Prokowkára, hogy innen Kínába szökhessenek. Morariu nevetve nyugtatta meg az öreget: — Batyuska, az nem igaz. Nem vagyunk bolondok, hogy a Himaláján és Ti- beten átszökve kockára tegyük az életünket. Különben is már belefáradtunk a háború borzalmaiba, nem akarunk meghalni a harctéren, örülünk, hogy nálad maradhatunk s bottal sem űzhetnek el innen bennünket. Csakhamar rájöttünk, hogy egy Constantin Constantinovics nevű szerb hadifogolytársunk árulta el féltve őrzött szökési tervünket. De nem adtuk fel a reményt. Este, amikor öreg gazdánk nagynehe- zen elaludt, a sötétben felöltözködtünk, hátunkra vettük a hosszabb időre való élelemmel felszerelt hátizsákot 6 a kerti ajtón zajtalanul kiosontunk, onnan egy szűk utcán át a szabad mezőre értünk és üldözött vadak módjára futottunk világos reggelig Ezen az éjszakán kezdődtek csak igazán rettenetes szenvedéseim s majdnem szünet nélkül 1916 szeptemberéig tartottak. Reggel elhatároztuk, hogy felváltva alszunk s aki ébren marad, állandóan figyelni fogja a tájékot. Rövid pihenés után hóboritotta hegyeken és sziklás utakon keresztül folytonosan meneteltünk, junius 27- től 29-ig, miközben a rettenetes hidegben
