Kelet Magyarország, 2017. október (74. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-27 / 251. szám
Í9U16 ' »06E 2017. OKTÓBER 27.. PÉNTEK KELET ... . , M -'i %I Gary Oldman fotó: afp/valerie macon Csatasorban az utódok a Churchill-film sikeréért Los Angeles. Az Oscar-váro- mányos filmek között emlegetik A legsötétebb óra című produkciót, különös tekintettel Gary Oldman fenomenális alakítására, aki Churchillt alakítja. A film a miniszterelnök első hivatalban töltött heteit mutatja be, amikor katasztrofális helyzetben van Anglia. 1940 májusában járunk, a németek lerohanták fél Európát, és az egész angol hadsereg a francia tengerparton rekedt Dunkirknél. A kormányfőnek döntenie kell, hogy vagy békét köt a németekkel, vagy szembeszáll a nácikkal. Churchillt a saját kormánya és VI. György király sem támogatja, így a belső intrikákkal is meg kell küzdenie. A Nemzetközi Churchill Társaság érthetően rajong a filmért, azt reméli, hogy sikerül általa feléleszteni a Nobel-díjjal is kitüntetett politikus emlékezetét. Ennek érdekében a Churchill család is csatasorba állt, exkluzív vetítéseken és találkozókon népszerűsítik A legsötétebb órát. Az első díszbemutatón részt vettek a politikus unokái, Edwina Sandys és Celia Sandys, akiknek édesanyja a politikus lánya, Diana volt, illetve ott voltak a dédunokák is, Randolph és Jennie Churchill, akiknek nagyapja Churchill fia, Randolph volt. A Churchill Társaság annyira fellelkesült a filmtől, hogy nagyvonalúan megbocsátottak egy fiktív jelenetet, amelyben a kormányfő a londoni metrón kérdezgeti az utasok véleményét a politikai helyzetről. (Darkest Hour - hazai bemutató: 2018. január 18.) uip Lehet szavazni, mi az igazán kreatív megoldás Budapest. Ötven pályázat érkezett amatőr és profi alkotóktól a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által hirdetett óriás #HelloHunga- ry feliratok megfestésére, a legjobbakat a közönség szavazással választhatja ki. Az ügynökség szeptember végén hirdette meg Az Én Magyarországom elnevezésű pályázatot, amelynek keretében kilenc óriásfeliratot ajánlottak fel arra, hogy a jelentkezők kreatív módon mutathassák meg, mit jelent nekik Magyar- ország. A beérkezett látványtervekre a MTÜ Facebook-oldalán lehet szavazni, a legjobb kilencből az ügynökség készít installációt Az első óriás #HelloHungary feliratot tavaly szeptember 27-én helyezte ki az ügynökség a turizmus világnapjához kapcsolódva. Az elmúlt évben elkészült feliratok előtt mostanra több mint 10 ezer fotó készült és került fel a közösségi oldalakra, a #hellohungary hashtag csaknem 35 ezerszer található meg az Instagramon, nemcsak az óriásfeliratok mellett, hanem egyre elterjedtebb a külföldi turisták Magyarországon készült fotói alatt is. MTI Harvey Keitel egy cseh filmben vállalt szerepet PRÁGA. Harvey Keitel amerikai színész szerepet vállalt Václav Marhoul cseh rendező Nabarvené ptáce (Festett madár) című most készülő új filmjében. A 78 éves színész, a Kutyaszorítóban, az Aljas utcák és a Zongoralecke sztárja katolikus pap szerepét Harvey Keitel fotó: afp alakítja a filmben, amelynek másik neves szereplője a 66 éves Stellán Skarsgard svéd színész lesz. Václav Marhoul új filmjét Jerzy Kosinski lengyel származású amerikai író 1965-ben megjelent The Painted Bird cimű prózája alapján forgatja. Harvey Keitel az együttműködési szerződést már aláírta - közölte Alice Titzová, a forgatócsoport szóvivője. A film egy zsidó kisfiú történetét meséli el', akinek a második világháború idején, valahol Kelet-Európá- ban vidéken magára maradva kellett megbirkóznia a világ kegyetlenségével. Václav Marhoul tavaly a locarnói filmfesztiválon kérte fel Kei- telt. MTI Nóra szabadidejében szívesen jár a barátaival szórakozni. Elárulta azt is, hogy imádja a ritmusos zenét, amire boldogan táncolhat. fotó: janics attila Eddig is volt ilyen béka, de most fel is fedezték Bűnrészességgel vádolva Budapest. A Brazília keleti partján húzódó atlanti esőerdőből került elő egy, a tudomány számára eddig ismeretlen levelibékafaj. A felfedező expedíciót és az új faj leírását Vörös Judit, a Magyar Természettudományi Múzeum Kétéltű- és Hüllőgyűjteményének kutatója vezette. Mint azt a múzeum közleményében írják, a most leírt példány mindössze két centiMegér egy mosolyt Az ügyeletes tiszt felveszi a jegyzőkönyvet, s közben kérdezgeti a bejelentőt:- El tudná mondani, milyen volt a támadója? méter hosszúra nő és kizárólag a broméliák levelei között összegyűlt vízben fordul elő. A fajleírásról a Zootaxa nevű rangos folyóiratban számoltak be a kutatók. A közlemény felidézi, hogy a kétéltűek az egyik legsérülékenyebb állatcsoport. Az eddig leírt több mint 7500 faj legalább felének csökkennek az állományai, egyharmadu- kat kihalás fenyegeti. MTI- Dőlt belőle az alkoholszag.- Mégis, valami pontosabbat nem tud mondani?- Azt hiszem, körtepálinka volt... O További viccek humor.szon.hu Ötmillió dollárra perli egy áldozat a Wein- stein-vállalatot. los Angeles. Az ötmillió dolláros (1,3 milliárd forintos) polgári kártérítési pert a The Weinstein Co. produkciós vállalat ellen a szexuális zaklatással és erőszakkal vádolt Harvey Weinstein egyik áldozata, Dominique Huette indította. Dominique Huette keresetében bűnrészességgel vádolta meg a vállalatot, mert szerinte tisztában volt azzal, hogy Harvey Weinstein hogyan bánik a nőkkel. A színésznő a deadline.com beszámolója szerint felidézte, hogy Harvey Weinstein 2010Dominique Huette ben a Beverly Hills-i Peninsula Hotelben orális szexuális erőszakot követett el rajta. FOTÓ: AFP/MARK RALSTON A színésznő ügyvédje arról nyilatkozott, hogy szerinte a perrel megbízója változást szeretne elérni Hollywoodban. Huette a szexuális erőszak ügyében nem vette fel a kapcsolatot a Los Angeles-i rendőrséggel, egyelőre a Weinstein elleni zaklatási vádak után nyomozó rendőrség sem lépett kapcsolatba a színésznővel - fűzte hozzá az ügyvéd. A TMZ.com celebportál szerdán közölt értesülései szerint a The Weinstein Co. vállalattal egyre több partner mondja fel az együttműködést, a cég szabadesése egyes elemzők véleménye alapján heteken belül csődhöz vezethet. Ezt a lehetőséget a Weinstein cég szóvivője azonban határozottan cáfolta. mti Ellenőriztesse még a téli hideg beállta előtt autója akkumulátorát és töltését, Akkumulátort venne? A nálunk vásárolt akksit ingyen beszereljük és a használtat beszámítjuk! Postaautó Duna Zrt. egy helyen a Nyíregyháza, Lujza u. 20. 42/460-789,42/460-786 Postaautó Mátészalka, Móricz Zs. u. 116. 44/502-832 Dunánál. I ................... KELET UTAZZON VILÜNKlI yy/i_yi7iy "ff"t mWm9mW HIRDETÉSEK Ha nem tudná, miért jelentős Bécsi Világmúzeum- ként nyitotta meg a kapuit a frissen renovált bécsi Néprajzi Múzeum. BÉCS. A Heldenplatzon található négyezer négyzetméteres Weltmuseum Wien 14 kiállítótermében a világ öt kontinenséről származó több mint háromezer kincs, egyebek között a Mamlúk Birodalom idejéből való üveglámpások és himalájai rézdobok várják a látogatókat - írta a The Art Newspaper című kulturális hírportál. Az intézmény holland származású igazgatója, Steven Engelsman szerint különösen nagy hangsúlyt fektettek a gyűjteményben sorakozó darabok eredetére és történelmi jelentőségére, amelynek bemutatásában a tárgyak származási országaiban dolgozó kollégáik is tevékenyen részt vettek. Az egyik csarnokot kifejezetten úgy alakították ki, hogy az interaktív kiállítási tárgyak révén élénk eszmecserére ösztönözze a látogatókat. MTI Párizs adta a piktorainknak BUDAPEST. Ma nyílik meg a Virág Judit Galéria Párizs-Bu- dapest című tárlata, amely mintegy 160 remekmű segítségével dolgozza fel a francia főváros 20. századi magyar művészetre gyakorolt hatását. A Virág Judit Galéria tavaly indult háromrészes kiállítássorozatának első állomása a Berlin-Budapest tárlat volt. Az új tárlaton mások mellett Vaszary János vagy Rippl-Rónai József alkotásai is láthatók lesznek. A művészek hosszabb-rö- videbb ideig tartó párizsi tartózkodásaik alatt rendszerint fontos kapcsolatokat alakítottak ki, majd hazatérve népszerűsítették az új irányzatokat, meghonosították a modernizmust, a nyitottságot és a szabad szellemiséget, mti