Kelet-Magyarország, 2017. február (74. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-20 / 43. szám

2017. FEBRUÁR 20-, HÉTFŐ 6 Innen-onnan KELET Adományokat gyűjtenek a balkányi családnak BALKÁNY, DEBRECEN. Ahogy ar­ról már korábban beszámol­tunk, csütörtökön kigyulladt egy balkányi család háza. A lakástűz áldozatot is követelt, a fiatal pár hároméves kisfia olyan súlyos füstmérgezést szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudták meg­menteni az életét. A debreceni Közösen az Egységes Magyarországért (KÉM) még aznap adomány- gyűjtésbe kezdett: a civil szervezet azt kérte, hogy aki teheti, segítsen az otthon nélkül maradt családnak, hogy emberhez méltó mó­don folytathassák életüket az őket ért katasztrófa után, s nagyobb gyermeküket biz­tonságban nevelhessék fel. Az egyesület vállalja a tartós élelmiszer, ruházat, bútor és műszaki cikkek összegyűj­tését, eljuttatását Debrecen és környékéről. Pénzadomá­nyokat a következő szám­laszámra küldhetnek: (CIB Bank) 10702064-69175699- 53200008 adományszámla, a közlemény rovatba minden­képp fel kell tüntetni, hogy „Katona család - adomány”. Egyéb felajánlásokkal kap­csolatban Szegedi Sándort keressék a 0620/920-5564-es telefonszámon. km Nem tántorította el a robbanásveszély sem BUDAPEST, MÁTÉSZALKA. Az idén januárban Mátészalkán, a Baross utcában teljes ter­jedelmében égett egy mellé­képület, amiben három 11,5 kilogrammos PB-gázpalack is volt. László István tűzoltó törzsőrmester a palackokat biztonságos helyre vitte és visszahűtésükről gondosko­dott. A további károk és egy esetleges robbanás megaka­dályozása ellen tett erőfeszí­téseiért és helytállásáért a mátészalkai hivatásos tűzoltó főigazgatói elismerésben ré­szesült, amit dr. Gora Zoltán tűzoltó vezérőrnagytól, a BM Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság főigazgatójától vett át - tájékoztatta lapunkat László István (jobbra) főigazgatói elismerésben részesült FOTÓ:KATASZTRÓFAVÉDELEM Dóka Imre, a megyei kataszt­rófavédelmi igazgatóság szó­vivője. KM Olcsó, minőségi ruhákkal és játékokkal várták a börzézőket vasárnap a Continental Arénába fotó: racskó tibor meg tudom nézni, hogy mit és milyen állapotban veszek. A kis nadrágokért, felsőkért, pulóverekért és cipőkért a bolti ár töredékét fizetem, és sokszor csak otthon veszem észre, hogy márkás holmit vittem haza. Ilyenkor szok­tam a mesekönyveket is be­szerezni, mert borzasztóan drága, ha üzletben vásárolom meg - legyintett Orsolya, s néhány másodperccel később eltűnt az emberáradatban. Szepesiné Nagy Beáta ti­zenegy esztendővel ezelőtt döntött úgy, megkönnyíti a kisgyermekes családok éle­tét azzal, hogy életre hív egy olyan rendezvényt, ahol jó áron szerezhetik be cseme­téik ruháit, játékait.- A kismamákra is mindig gondolunk, itt ők is találnak maguknak kényelmes és di­vatos öltözéket, de megvásá­rolhatják a babakelengyétől az etetőszéken át a pelenkáig mindazt, amire a születendő gyermeknek szüksége lesz. A börze mellett szól az is, hogy egy helyen elérhető minden, kiságyat, járókát és gyermek­ülést is találnak itt, és amíg a szülők válogatnak, a poron­- Mindig marad egy-két far­mer és felső a szekrényben, amivel nem tudok mit kez­deni. A netes oldalakon hiá­ba hirdetem meg, soha nem sikerül semmit eladnom, pe­dig ügyelek arra, hogy jó mi­nőségű képek kerüljenek fel a világhálóra, és arra is, hogy ne kérjek sokat a cuccokért. Úgy döntöttem, inkább elho­tyok a kreatívsarokban ját­szanak - árulta el a szervező. Szepesiné Nagy Beáta hozzá­tette: vannak állandó eladók, akik egy évtizede minden börzére eljönnek, nekik fix helyük van, ami azért is jó, mert már a vásárlók is tudják, kit hol találnak meg a sorok között. KM-CSA zom azt a néhány darabot a börzére - árulta el Kiss Anita, aki szerint nem elég az olcsó és jó állapotú ruhákat egysze­rűen kitenni.- Fontos, hogy az eladó fi­gyeljen a vevőre, hallgassa meg és mosolyogjon. A mor­cos árust ugyanis messziről elkerülik - osztotta meg la­punkkal titkát a fiatal. A morcos árust elkerülik Körülbelül kétszáz eladó várta vasárnap a Kelet ruha- és játékbör­ze közönségét. NYÍREGYHÁZA. - Az abszolút kedvenc most épp a puzzle, mielőtt elindultam, a gyere­kek a lelkemre kötötték, hogy mindenféleképpen vigyek ne­kik egy doboz új kirakóst, mert már az összesét unják. Szeren­csére találtam, úgyhogy lesz öröm, ha hazaérek - mutatta mosolyogva a zsákmányt Se­bők Orsolya. A nyíregyházi háromgyerekes anyukával va­sárnap délelőtt a Continental Aréna hömpölygő tömegében, a tavaszi Kelet baba-, gyerek-, tiniruhabörze és játékvásár kellős közepén találkoztunk. Kezében kisebb-nagyobb tás­kákkal, szatyrokkal szlalomo- zott a sorok között. Játszóház a kicsiknek- Két lányom és egy fiam van, 6, 4 és 3 évesek. Mondanom sem kell, szerencsére úgy nő­nek, mint a gomba, a legtöbb ruhájukat nem hordják három hónapnál tovább, úgyhogy jól jön az olcsó utánpótlás. Amikor csak tudok, eljövök börzézni,. mert az internetes „butikokkal” ellentétben itt A börze mel­lett szól, hogy egy helyen elérhető minden. SZEPESINÉ NAGY BEÁTA Az etetőszéktől a tiniruháig Röviden elfogatóparancs. A nyíregy­házi vasútállomáson a Nyír­egyházi Rendőrkapitányság munkatársai elfogták és bűn­ügyi őrizetbe vették K. István 19 éves demecseri lakost, aki ellen a Nyíregyházi Járásbíró­ság lopás miatt adott ki elfo­gatóparancsot. A BÁJAIT KÍNÁLTA. Tiltott pros­titúció szabálysértés elkö­vetése miatt a Nyíregyházi Rendőrkapitányság őrizetbe vett egy 21 éves baktalóránt- házi nőt, aki február 17-én til­tott helyen, Nyíregyházán, az Arany János utcában folytatta tevékenységét. Javában tart a báli szezon Jótékonysági bált rendezett a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium szombaton. A programban felléptek az iskola növendékei, akik ízelítőt adtak a Táncfarsangra készített koreográfiákból is. Az idén ünnepli fennállásának hatvanadik évfordulóját a nyíregyházi Apáczai-iskola, amely huszadik jótékonysági bálját tartotta hétvégén a Zilahi-teremben. fotók: racskó tibor Súlyosan megsérült a balesetben NYÍRKÁRÁSZ, GYULAHÁZA. Árokba hajtott, fának csapó­dott és a tetejére borult egy személygépkocsi szombat délután Nyírkárász és Gyu­laháza között. A balesetben egy ember súlyos sérüléseket szenvedett. A kisvárdai hi­vatásos tűzoltók a gépkocsit áramtalanították, a baleseti vizsgálat idején a helyszínt biztosították, majd a jármű­vet visszaállították a kereke­ire - tájékoztatta lapunkat a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóosztálya. KM ÜSS Az Ön új pénzügyi partnere! ♦ lakossági és vállalkozói számlavezetés, betétlekötés, hitelnyújtás ♦ bankkártya szolgáltatás (Maestro, MasterCard, Visa, PayPass kártya) ♦ NYESZ, TBSZ, értékpapír számlavezetés ♦ Fundamenta, Bankgarancia ♦ Netbank, SMS és elektronikus kivonatküldés szolgáltatás ♦ deviza számlavezetés és betétlekötés (EUR, USD, CHF, GBP) >.Á- ■ - • - ' •* : ca—^—————m HIRDETÉSEK . cSA** t.' jfg \4 .V ■' V " I I ■ U »11 I I Y I HORLUX KFT. hH LÁA _ÁAj *— I E-mait: hortux@horlux.t-online.hu H Az Ön felnőttiskolája www.horiux.hu Kr ' ^ www.facebook.com/Horluxoldal I ^ Induló képzéseink: Hs Ql? Targoncavezető ^ Emelőgépkezelő I & Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő H te BOLTVEZETŐ H töltöállomás-kezelö II m ÉLELMISZER-, VECYIÁRU (£ MÜSZAKICIKK-ELADÓ I * SZAKÁCS ............... I ÉLELMEZÉSVEZETŐ plj f VENDÉGLÁTÓ-ÜZLETVEZETŐ £ VENDÉGLÁTÓ ELADÓ ■f a, KÉZÁPOLÓ ty LÁBÁPOLÓ H '•és mükörömépítö K tjr' ÓVODAI DAJKA H ÁL pedagógiai-ÉS « CSALÁDSEGÍTŐ MUNKATÁRS Q SZEMÉLY-ÉS VAGYONŐR >5* MÉHÉSZ § ARANYKALÁSZOS GAZDA I RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG! É 4700 Mátészalka, Kölcsey u. 10., tel: 06-44-500-138 l| Nyilvántartásba vételi szám: E-000430/2014 I HIRDETÉSÉT FELADHATJA I a www.kelet.hu in Jij j I OLDALUNKON KERESZTÜL ________Lídiái m m m _ . MÁM (rilii CrííTl Hulladékgazdálkodási Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. NSÍRFLOP

Next

/
Oldalképek
Tartalom