Kelet Magyarország, 2016. október (73. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-07 / 236. szám
2016. OKTÓBER 7., PÉNTEK $m mm % KELET Jegyzet Ladányi Tóth lajos Martini kézimunka Ambros Martin alighanem tökéletesen érzi, hogy valami nem stimmel. Szokatlan ugyanis, amint a topklub vezetőedzője nyílt levélben szólítja meg a fortyogó szurkolókat. A Győri ETO KC női kézilabdacsapatának spanyol trénere kötélnek állt, és engedett a román szövetség hívó szavának. Mondhatott volna nemet (mint ahogy azt korábban tette), de elcsábult, és ő is azok táborát erősíti, aki egy fenékkel ül meg két lovat. Az egyik ráadásul paripa, sokra hivatott kanca, az európai derbi markáns szereplője. A zsoké leokézta keleti szomszédaink kitartó környékezését, mondván, izgatja a kihívás, belefér az idejébe. Egész embert kívánó küldetésnek tűnik a győri misz- szió, a brazil, norvég, cseh és holland légiósokkal tudatosan verbuvált világválogatott ütős csapattá érlelése. Az új tévés módi szerint immár az időkéréseknél is belehallgathatunk abba, hogy milyen hévvel, szívvel kommunikál a játékosokkal szimpatikus családfőként. Ezért is furcsa a kétlaki életmód felvállalása, még ha ez nem is folyamatosan fut párhuzamosan. Mindenesetre nem lepődnék meg azon, ha belátható időn belül újra csak egy feladatra kellene koncentrálnia. Öncélú kézi vezérléssel. ladanyi@kelet.hu Több tejet kaphatnak a gyerekek BUDAPEST, Módosítják az Emberi Erőforrások Minisztériumának közétkeztetési rendeletét, a változtatási tervek között egyebek mellett az is szerepel, hogy több friss tejet adnának a gyermekeknek - közölte a tárca család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára. Novak Katalin felidézte, hogy tavaly vezették be a rendeletet, amellyel az volt a céljuk, hogy a gyermekek minél egészségesebben táplálkozzanak, mti BUDAPEST. Csökkent a hamisított termékek iránti kereslet a magyar lakosság körében az idén a tavalyihoz képest - derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatásából. A „legkelendőbb” termék az idén is a hamis ruha volt 16 százalékos aránynyal, ami 4 százalékpontos csökkenés 2015-höz képest. 13 százalék vásárolt legalább egyszer hamis terméket. MTI Újhelyi István fotó: ém-archívum Új, ingyenes Interrailigazolvány BRÜSSZEL. Az Európai Parlament által tárgyalt javaslat, amelynek értelmében minden 18 éves eürópai fiatalnak díjmentes, egy hónapra szóló In- terrail-jegyet biztosítanának az unióban, elsősorban az európai fiatalság lehetőségeinek kinyitásáról szól. Újhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője lesz az egyik koordinátora az Európai Unió ingyenes Interrail programjának - tudatta a képviselő irodája. mti Közös EU-s határ-és parti őrséget avattak BRÜSSZEL. Hivatalosan is megkezdte működését csütörtökön a közös európai uniós határ- és parti őrség, amelynek az egységeit elsőként a Bulgária és Törökország közötti határon vetik be. Az új ügynökség „avatásán” ott volt Bojko Bo- riszov bolgár miniszterelnök, Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos és Fabrice Leggeri, az EU határvédelmi ügynökségének (Frontex) vezetője is. mti Budapest. Legalább olyan keménynek kell lenni, mint a terroristák - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten csütörtök hajnalban, miután a Terrorelhárítási Központ (TEK) gyakorlatozott a Puskás Ferenc Stadionnál. Orbán Viktor a gyakorlat résztvevőinek hangsúlyozta: „velünk szemben a legelszántabb fickók szoktak föllépni, velük vagyunk szemben, és nekünk legalább olyan elszántnak kell lenni”. A visegrádi országok (V4) speciális műveleti egységeivel közös gyakorlat célja a közösségi közlekedést érintő terrorcselekmények felszámolására való felkészülés és az együttműködés fejlesztése volt. A gyakorlat során egy elképzelt terrortámadás szimulációjára került sor, melynek során valós helyszínen, életszerű Orbán Viktor miniszterelnök (k) megtekinti a Terrorelhárítási Központ (TEK) gyakorlatát FOTÓ: ILLYÉS TIBOR, MTI körülmények között tesztelték a cseh, lengyel, szlovák és magyar tenorelhárítók végrehajtószintű együttműködését. Orbán Viktor biztosította a TEK-eseket arról: számíthatnak a kormányra a munkájukban. Hozzáfűzte: abban a tudatban dolgoznak, hogy ha baj van, ha bárki tenorcselekmény miatt veszélybe kerül, akkor a bajbajutottak és az országot irányítók is számíthatnak a terrorelhá- ritókra. A miniszterelnök azt mondta, nem egyszerű végignézni egy ilyen gyakorlatot. A kormány közvetlenül is figyelemmel követi a tenorelhárítók felkészülését és felszereléssel ellátását - hangsúlyozta, hozzátéve: hálásak, és céljuk, hogy a tenorelhárítás nehéz munkáját végző magyar fiatalok biztonsága, ellátása, megbecsültsége ne különbözzön attól, mint amit amerikai, német vagy osztrák társaik kapnak. MTI „Olyan keménynek kell lenni, mint a terroristák” Egy elképzelt terror- támadás szimulációjára került sor. Lapszemle Thomas Liebig, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) migrációs szakértője a társadalmi beilleszkedés megköny- nyítése miatt megnyitná az osztrák munkaerőpiacot a menedékkérők előtt - olvasható a Der Standard című osztrák lap csütörtöki számában. Javaslata szerint azon országból származó embereket alkalmazhatnák, akiknek belátható időn belül nagyobb eséllyel fogadják majd el a menedékjogi kérelmét. Liebig úgy vélte, a menedékkérők nem az ausztriai munkaerőnek, hanem a Kelet- és Közép-Európából érkezőknek jelenthetnek konkurenciát. Becslése szerint mivel a menedékkérők sokszor hiányos képzettségűek, többségük csak később fogja tudni megvetni lábát a munkaerőpiacon. _____ A thaiföldi hatóságok Peking kérésének megfelelően szerdán beutazási tiltólistára tették és kitoloncolták Thaiföldről Joshua Vong demokráciapárti hongkongi aktivistát, miután 12 órára őrizetbe vették Bangkokban, amikor megérkezett a Suvarnabhumi nemzetközi repülőtérre - jelentette a South China Morning Post hongkongi napilap. A19 éves Vong, a 2014-es hongkongi tüntetések vezéralakja és a Demosisto nevű párt vezetője azért utazott Bangkokba, hogy felszólaljon a Csulalongkorn Egyetemen egy, az 1976-os thaiföldi diáktüntetések véres leverésének 40. évfordulója alkalmából rendezett eseményen - írja a hongkongi újság. Közép-Európa és Kína stratégiai partnerségéről Újabb brit népszavazás az együttműködésről? USA: 1956-ra emlékeznek Budapest. Több rendezvényt is tartanak októberben az Egyesült Államokban az 1956- os magyarországi forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából. A hathetes ünnepségsorozat keretében konferenciát rendeznek Simicskó István honvédelmi miniszter részvételével a washingtoni Nemzetvédelmi Egyetemen, a miniszter kiállítást nyit majd meg a Pentagonban, szobrot avatnak a magyar nagykövetség új épületében, s a filmfesztivál mellett három koncerttel is tisztelegnek ’56 emléke előtt. Az elkövetkező hat hétben az Egyesült Államokban élő magyar közösségek is ünnepségeket szerveznek, például Clevelandben, Chicagóban, Bostonban, Floridában és Kaliforniában, mti A kapcsolatépítésben fontosnak nevezte a kölcsönös tiszteletet. BUDAPEST. Eljött az ideje annak, hogy Közép-Európa és Kína együttműködését magasabb szintre, a stratégiai partnerség szintjére emeljék, az erről szóló szerződést jövőre alá is lehetne írni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Dialógus Kína és a közép-ke- let-európai politikai pártok között című konferencián csütörtökön, Budapesten. Magyarország továbbra is elkötelezett Kína és Közép-Európa együttműködése, valamint a Selyemút újjáépítése mellett. Ehhez ki kell építeni az útnak azt a részét, amely ezt a térséget összekapcsolja Kínával, és olyan gazdasági együttműködés kell, amely biztosítja az áruk áramlását ezen az útvonalon - fejtette ki Orbán Viktor. Közölte, ennek megfelelően építik kínaiakkal közösen a Budapest-Belgrád közötti vasútvonalat. Liu Jün-san, a Kínai Kommunista Párt (KKP) legszűkebb politikai döntéshozó testületének, a politikai bizottságnak a tagja arról beszélt, hogy a KKP és a kínai kormány nagyra értékeli az együttműködést Kö- zép-Európával. Előadásában célul tűzte „a világ jelenleg legerősebb gazdasági erőtere”, Kína és „Európa leendő - vagy talán már most is az - növekedési központja”, Közép-Európa összekötését. Megjegyezte, ha a közép-európai országok gazdasági teljesítményét kivennék az európai összteljesítményből, akkor a kontinensen nem lenne gazdasági növekedés, csak stagnálás. Ma már nyilvánvaló - folytatta Orbán Viktor -, hogy a világgazdaság súlypontja Nyugatról Keletre, az Atlanti-óceán térségéből a Csendes-óceán térségébe helyeződik át. A kapcsolatépítésben fontosnak nevezte a kölcsönös tiszteletet, a politikai bizalmat. mti BUDAPEST. A 2020-as választások előtt valószínűleg újabb népszavazást kell majd tartani az Egyesült Királyságban arról, hogy az unióval addigra megkötött kilépési megállapodást támogatják-e a választók - mondta Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa az Ml aktuális csatorna csütörtöki műsorában. A szakértő Theresa May brit miniszterelnöknek a szerdai beszédét értékelve azt mondta: már kezdett kínos lenni, hogy Nagy-Britannia nem mond semmit a kilépés folyamatának elindításáról, és ez most végre megtörtént. A miniszterelnök beszédében arra utalt, hogy inkább az úgynevezett „hard Brexit”, a „kemény kilépés” mellett áll, vagyis amellett, hogy az Egyesült Királyság akár az egységes piacból való kimaradást is vállalja cserébe azért, hogy a határőrizetet fenn tudja tartani, vagy valamilyen formában mérsékelni tudja a bevándorlást. Két héten belül bírósági döntés születik arról, hogy Theresa May egy személyben, az uralkodói felségjog alapján bejelentheti-e a kilépést, vagy pedig ehhez a parlament támogatását kell kérnie - folytatta Gálik Zoltán. Az utóbbit a miniszterelnök nagyon szeretné elkerülni, hiszen a tárgyalásokon követendő stratégiával kapcsolatban még a párton belül sincs egység. mti @ Megemlékezés Koszorúzás az aradi vértanúk emléknapján tartott megemlékezésen, Aradon. fotó: czeglédi zsolt, mti Digitális oktatás: fejleszteni kell BUDAPEST. ' A következő években 50-100 milliárd forint áramlik digitálisesz- köz-beszerzésre az oktatásba - mondta a Digitális Jólét Programért felelős miniszter- elnöki biztos. Deutsch Tamás kérdésre válaszolva hangsúlyozta: sok az ilyen eszközökkel jól felszerelt iskola, ugyanakkor sok olyan intézmény is van, ahol hiány van ezekből, de „ez a probléma az előttünk álló, valamivel több mint három esztendőben meg fog oldódni”. Fontosnak nevezte a digitális alapismeretek terjesztését is. mti Erdő Péter: Európa legnagyobb lehetősége Budapest. Európa legnagyobb kísértése az egyén önzése és kényelmessége, legnagyobb lehetősége pedig a közösségi cselekvés és a közös útkeresés - mondta Erdő Péter bíboros, esztergomi-budapesti érsek a kontinens jövőjéről. A bíboros abból az alkalomból nyilatkozott az MTI-nek, hogy szombaton, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) nizzai tanácskozásán „befejezi küldetését a testület elnökeként”. Ezt a tisztséget 2006 óta, két cikluson keresztül töltötte be. Erdő Péter hangsúlyozta: a legnagyobb csapdahelyzet ma Európában az európai ember életstílusa, az, hogy „hajlamosak vagyunk kizárólag saját kényelmünkkel és jó közérzetünkkel törődni”. Ez vonatkozik mindenre: a közvetlen emberi kapcsolatokra éppúgy, mint a legsúlyosabb társadalmi problémákra. Ez a mai európai ember legnagyobb kísértése, e kísértés legyőzésének legjobb módja pedig a „közösségi cselekvés” - mutatott rá a bíboros. mti Devizaárfolyam (20.16.10.06.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 305,10-1,24 USA dollár 272,65-0,21 Svájci frank 279,27 +0,02 Angol font 347,00-0,46 Román lej 68,20-0,43 Ukrán hrivnya 10,54 +0,01 Horvát kuna 40,61-0,19 Lengyel zloty 71,00-0,22 <j> http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB