Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-12 / 263. szám

2014. NOVEMBER 12., SZERDA kelet Vasárnap telt ház várja majd a börzézőket A pezsgő báli hangulathoz a hölgyvendégek is nagyban hozzájárultak fotó: palicz István A fejedelmi bál után jön a Csárdáskirálynő! nyíregyháza. Telt ház fogad­ja azokat a családokat, akik vasárnap a Kelet Bababörzén szeretnék beszerezni a kitű­nő minőségű, sokszor nagyon márkás őszi-téli holmikat. Árusokkal telik meg a bujtosi csarnok küzdőtere és aulája, az emeletre még tudnak helyet biztosítani a szervezők. A 0-12 éves korú gyerekek­re való ruhák mellett bőséges lesz a kínálat játékokból, kis­mama- és babakelengyéből, illetve babagondozási eszkö­zökből. Aki új, mesefigurás ruhákat, játékokat, illetve őszi-téli sapkákat szeretne vásárolni, megteheti, hiszen lesznek kereskedők, akik ezek­kel érkeznek majd. Az emeleten lesz ingyenes játszóház, arcfestés, ugrálóvár, kreatív sarok, lehetőség lesz a Babakötvény megismerésére illetve megkötésére, és ezúttal is lesz szoptatós-pelenkázós helyiség. Aki babalátogatóba megy, a börzén talál egy kü­lönleges ajándékot: az egyik kiállító a babakelengyét torta formában készíti el: a pelus- torta ruhácskákat, játékokat és kozmetikumokat is tartalmaz­hat a pelenka mellett. Decemberben játékvásár A szervezők felhívják a krea­tív, ajándékokkal foglalkozó anyukák, nagyik figyelmét arra, hogy a szokásos karácso­nyi kreatív játékvásárt decem­ber 7-én rendezik. Erre már lehet készülni, de azoknak is érdemes helyet foglalniuk az eseményre, akik megválnának az otthoni gye­rekjátékoktól, könyvektől. A foglalás november 18-ától le­hetséges az infóvonalon. km Mozi, színház Krúdy Art Mozi November 12. 18 óra: Az ismeretlen Drakula (szinkronizált amerikai akciófilm. 92 perc) ______________ 19.45 óra: Tiltott táncok (angol-francia-ír filmdráma, 109 perc)____________ ________ November 13-19. 17.45 óra: Egy szerelem története: a nő (amerikai romantikus dráma, 100 perc) 19.30 óra: Csillagok között (szinkronizált amerikai-angol sci-fi, 169 perc) Móricz Zslgmond Színház November 12. 14 óra: Az ellopott futár (Bem bérlet, nagyszínpad)___________________________ 19 óra: Biedermann és a gyújtogatók (Szé­chenyl „C” bérlet, Krúdy Kamara) ______ November 13. 10 óra: Seherezádé (Óz bérlet. Művész Stúdió) ___________________________ 16 óra: Mártírok (Zrínyi „D” bérlet, Krúdy Kamara) ___________ 19 óra: Hair (bérletszünet, nagyszínpad) Népi kavalkád a Bem-iskolában NYÍREGYHÁZA. Szépen mondasz mesét, verset? Légy a vendé­günk! - csábítja részvételre az érdeklődő diákokat a Nyír­egyházi Bem József Általános Iskola, ahol november 28-án népi kavalkádot rendeznek. 13-30 órától mesemondó és versmondó verseny, 14.30-tól kézműveskedés, Márton-napi vigasságok, interaktív játék­szoba, népi gyermekjátékok és angol nyelvi feladatsor vár­ja a tanulókat. Az iskola „Népi Kavalkád című” pályázatán mesével, verssel vagy rajzzal indulhat­nak a diákok. A pályamunkák beküldési határideje novem­ber 21., a rajzokat 28-án, a kavalkád napján kiállítják az iskola aulájában. km Kvfzmegfejtés A két tűz (a Vörös Hadsereg és a román hadsereg) közé került Székely Hadosztály egy része 1919. április 26-án Itt tette le a fegyvert a megszálló román hadsereg előtt. a) Demecser Nyírcsaholyban több civilszervezet is gon­doskodik arról, hogy ne unatkozzanak a lakosok. NYÍRCSAHOLY. Közel százötve­nen látogattak el múlt szom­baton a Nyírcsaholy Polgárőr Egyesület immár hetedik alka­lommal megrendezett báljára. A helyi művelődési házban fejedelmi vendéglátás és nívós élőzene várta a kikapcsolódni vágyókat, akik hajnalig ropták a táncot Zelenák Krisztián talp- alávalójára.- A polgárőr bál a kapcsola­tok építésére és ápolására is kiváló lehetőséget nyújtott, hi­szen a rendőrség és az egyház mellett a szomszédos telepü­lések (Kocsord, Balkány, Biri, Hodász) polgárőr szervezetei is képviselték magukat - mondta el Vágányik Árpád, a,„csaho- lyi civilzsaruk” vezetője, majd hozzátette: Bakos Olivér alez­redestől elismerő oklevelet, Murguly László őrnagy, őrspa­rancsnoktól szóbeli dicséretet kapott a megalakulásának 10. évfordulóját ünneplő polgárőr­ség. Nemrégiben egy értékes, 13 millió forintos, pályázaton nyert kisbusszal is gazdagodott a 40 tagot számláló egyesület. Az ének és színjátszó csoport jövő szerdán lép - - $ közönségeié. CSOHÁN ILONA *’ f A polgárőrök báljával termé­szetesen nem ért véget a köz­ség civil szervezeteinek idei programkínálata. November 19-én, szerdán 15 órától mutat­kozik be a művelődési házban a Bohán Imréné vezetésével nemrégiben megalakult Nyír- csaholyi Ének és Színjátszó Csoport. A helyi fiatalokat is bevonják- A Csárdáskirálynőből adunk majd elő egy betétdalt, korhű öltözékben. A tagjaink lel­kesen és rendszeresen részt vesznek a próbákon, ami a siker záloga. Az idősek-napi műsor mellett már készülünk a karácsonyi, óvodásokkal, is­kolásokkal közös betlehemes játékra is - újságolta Csohán Ilona művészeti vezető, km-pi Helyszín, időpont Időpontíiovember 16., vasárnap, 8-13 óra Helyszínflujtosi Szabadidő Csarnok lnfóvonalí)6-30/611-5447 Llke. www.facebook.com - Kelet-Ruhabörze cm3 KLUB v> DUNA TV Q>' 05.15 Hajnali gondolatok 0520 Az ESTE 05.50 Ma reggel 09.00 A szenvedélyek lángjai ® 09.50 Sophie szerint a világ © Francia dokumentumfiTm- sorozat 1020 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.15 Sporthírek 12.20 Időjárás-jelentés 12.30 Hrvatska Krónika 13.00 EcranulNostru 13.25 Útravaló 13.45 Cédrusliget© Amerikai tévéfilmsorozat 14.35 Zorro® Kolumbiai kalandfilmsorozat 15.25 Charly, majom a család­ban® Német családi filmsorozat 16.10 Jövő-Időben 1620 Híradót 16.35 Rex Rómában® Osztrák- német-olasz bűnügyi tévéfilmsorozat A muskétások- A számíízöttek® Aramis és D'Artagnan parancsot kapnak, hogy egy fiatal asszonyt és kisded gyermekét kísérjenek Párizsba abból a falusi... 2020 1725 Híradó 17.40 Ridikül® 1B.30 Maradj talpon!® 19.30 Híradó este 20.05 Sporthírek 20.15 Időjárás-jelentés 20.20 A muskétások® Angol tévéfilmsorozat Aramis és DArtagnan paran­csot lapnak, hogy egy fiatal asszonyt és kisded gyermekét kísérjenek Párizsba abból a fa­lusi templomból, ahol mene­déket kaptak... 2120 Szabadság tér '89 22.05 Az ESTE 22.40 Híradó 22.50 Sporthírek 23.00 Kortárs® 23.30 Summa 00.00 Rex Rómában @ Osztrák- német-olasz bűnügyi tévéfilmsorozat 00.55 Család-barát 02.25 Sophie szerint a világ ® Francia dokumentumfilm­sorozat (f>2 07.05 Rupert Maci kalandjai 0725 Noddy kalandjai 07.45 Állatkert a hátizsákban 08.10 Lóti és Fűti 0820 Maja, a méhecske 08.35 Kemy 08.50 A legkisebb Ugrifüles 09.00 Nyuszi Péter 09.15 OzieBool 0925 Peppa malac 09.30 Manó Benő 09.45 A Barkács Kölyökklub 10.00 Mesélj nekem! 10.10 Marcelino© 10.35Tudáscseppek® 10.40 Tatonka történetei© 10.55 Jacques Cousteau © 11.25 Arthur® 11.50 Lucky Luke© 12.15 Kiscsirkék 12.40 Rocky és Bakacsin ® 1325 Egyszer volt© 13.55 Lucky Luke© 14.15 Arthur© i4.45Tudáscseppek© 14.45 Jacques Cousteau © 15.10 Tatonka történetei © Maradj talpon© Izgalmas műveltségi vetélkedő, amely mindenkit levesz a lábáról! A kiválasztott já­tékos tíz kihívóval küzd a 25 milliós fődíjért. 2225 15.30 Marcelino© 15.55 Tudáscseppek © 16.00 A Barkács Kölyökklub 16.15 Peppa malac 1620 Manó Benő 16.40 Állatkert a hátizsákban 17.05 Lolka és Bolka 17.15 Lóti és Fűti 17.25 Maja, a méhecske 17.40 Kemy 17.55 Sebaj Tóbiás 18.05 OzieBool 18.15 Mesélj nekem! 18.30 Stop! Közlekedj okosan! 18.30 Magyar népmesék 18.45 Nyuszi Péter 18.55 Alex 19.00 Mélytengeri mentőcsapat 19.15 Raju, a riksa 19.30 Noddy kalandjai 19.40 Rupert Maci kalandjai 20.10 Híradó 20.55 Boston Legal® 21.40 Bosszú-2. évad® 2225 Maradj talponl® 23.20 Ridikül® 00.05 Az A3S Hajó színpadán ® 04.40 Segítség, bajban va­gyok!® Magyar realitysorozat 05.30 Top Shop 06.00 Jő reggelt, skacok! @ 07.35 RTL Híradó -Reggel Az RTL II esti híradója 08.08 8.08 - Minden Reggel® Élő magazinműsor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro-Show 12.45 Reflektor® Sztármagazin 13.Q0 Fókusz© Közszolgálati magazin 13.35 Éjjel-Nappal Budapest ® Magyar filmsorozat 14.45 Celeb vagyok, ments ki in­nen!® Reality kalandjáték 16.10 Segítség, bajban vagyok! © Magyar realitysorozat 1725 Fókusz® Közszolgálati magazin 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás 19.05 Éjjel-Nappal Budapest® Magyarfilmsorozat Házon kívül® Gondolt-e már arra, hogy bemenne a Parlamentbe, és ott mondaná meg a képviselőknek, hogy mi ve­lük a baja? Most lehet, hogy Ön is megteheti. 23.10 20.30 Barátok közt® Magyar filmsorozat 21.05 Celeb vagyok, ments ki in­nen!® Reality kalandjáték 22.35 RTL Híradó-Késő esti ki­adás 23.10 Házon kívül® Heti magazin 23.40 Reflektor® Sztármagazin 23.55 Hazudj, ha tudsz! ® Amerikai krimisorozat Cal Lightman viselkedéselem­zővel nehezebb együtt dol­gozni, mint valaha. Egyre va­dabb módszereket alkalmaz a siker érdekében, ésezzel gyakran még a társát, Gilliant is megrémíti. Ráadásul Cal a magánéletben is hasonló hazárdlrozásbakezd. 01.00 Kémpárbaj® Amerikai akcióvígjáték-so- rozat 01.55 Apa-csata® Amerikai vígjátéksorozat 05.00 Csapdába csalva @ Német doku-reality sorozat 05.25 Magánnyomozók ® Magyar doku-reality sorozat 06.25 Tények Reggel hírműsor 06.55 MOKKA® magazinműsor 09.30 Stahl konyhája® 09.35 Babapercek® 09.40 TeleShop 10.45 Astro-Vitág 12.00 Tények Délután hírműsor 1225 Aktív® magazinműsor 13.00 Walker, aTexas-i kopó® Amerikai akciófilm-sorozat 14.00 Walker, a Texas-i kopó ® Amerikai akciófilm-sorozat 15.00 A gonosz álarca® Amerikai filmsorozat 16.00 Magánnyomozók® Magyar doku-reality sorozat 17.00 A Macska® Amerikai-mexikói filmsorozat HÍZD! fiatal* retem!! Az igazi adok, kapok! Hajdú Péter talk-show-ja, ahol az őszinte val­lomások és heves viták során ki­derül. mi a hét híre. vagy ki a hét sztárja! 22.00 18.00 Tények hírműsor 19.20 Jóban Rosszban ® Magyar filmsorozat 20.00 Közben: Skandinávlottó sorsolás 20.05 Bumml® kvíz-show 20.45 Családi Titkok <S> Magyar reality sorozat 21.45 Tények hírműsor 22.00 Frizbl Hajdú Péterrel® szórakoztató talk-show 23.00 Közben: Kenósorsotás 23.05 Hawaii Five-0® Amerikai akció-krimisorozat 00.05 Tények Este hírműsor 00.50 Aktív® magazinműsor 01.10 Sportos sportműsor 01.20 A Pentagon ügyirat ® Amerikai filmdráma 02.55 A Macska® 06.00 Kárpát expressz0630Híradó 0635 Srpski Ekran 07.00 Unser Bildschirm 0730 Híradó0735 Közbeszéd (ism.) 0&00 Hagya­ték (isra)0830 Híradó 0835Térkép (ism.) 09.05 A világ kertjei 0920 Emily® 10.10 DonMatteo® (ism)ILOOA bohócfelesé­ge® (ism.) 12.00 Déli harangszó1200 Hír­adó 1220 Időjárás-jelentésl225 Kívánság- kosár 1425 Vers1430A templomos tovago k kincse® 15.00 Dédapáim és én® 1535 Kevés pénzzel Európában © 1630Térkép 17.05 Emily® (ism)ia00 Híradó 1825 Dunasport1830Időjárás-jelentésl835Köz­beszéd 19.05 Bűvölet® 1935Párizsi hely- színelők® 2025Don Matteo® 2120 HE rek2130Dunasport2l35Haragbanavilág- gal® 2325 Kultiton® 2345 Elhallgatott gyalázat® 0040 Beavatás® Czakó Gá­bor televíziós esszéje0035 Himnusz0035 Hírek (ism.) 3ATV 5.00 Műsotajánló 5.05700-as klub Ameri­kai közéleti magazin Házigazda: Pat Robertson @ 540 Külvilág hírháttér műsor630 ATV START reggeli politikai és közéleti vrtamfi- sor Benne Híradók: 630,730 8.05 Start + 8.30ATV Híradó840 Egyenes beszéd 935 Friderikusz interjú-műsor 1030 Hazahúzó 1135 Lad bácsi konyhája 12.00 ATV Híradó 1230ATV START 14.10 Start + Benne: ATV Hírek 1425 Televíziós vásárlási műsorablak 1545ATV Hírek1530700-as klub®1625 Szókreportiérnűsorl6.55VBghíradó 17.05 Fórum Közönségvita a politikáról 1745 ATV Híradó A nap legfontosabb hírei 18.15 Fórum Közönségvita a politikáról 1&45 ATV Híradó 1920 Időjárás-jelentés időjárás előrejelzés 1925 Egyenes beszéd 2035 A Parlament 2130 Friderikusz intefiú-műsor 2225 ATV Híradó A nap legfontosabb hírei 2230 Vi­lághíradó 23.05 Hazahúzó2335 ATV Hír­adó 0.15 Világhíradó 025 Egyenes beszéd 120 A Parlament 2.05 Műsorzárás 6.00 Paletta ism 630 Lapzárta ism 7.00 Híradó 8.05 Magyarország élőben ism 905 Mersus ism930Zöld övezet ism 10.00 Híradó 1030 Kommentár nélkül 11.05 Hírvilág ism 1130Gyógyhírism©12.00 Déli Híradó 1245 Televíziós vásárlás 13.05 Lapzárta ism 1330 Paletta ism R05 Vetítő ism: Csepel 1956® Rendező: Lugossy István 15.00 Híradó 1530 Ázsia ism 16.05 BBC Reporters ism1630Pa­letta 17.00 Híradó1730 Panaszkűnyv 18.00 Híradó 194)0 Híradó1930Magyarország élő­ben - benne: Lapzárta21.00 Híradó 212130 Panaszkönyv ism 224)0 Híradó2230 Páholy ism 23.05 Magyarország élőben ism 09.05 Az elrabolt expresszvonat® 11.25 13.10 Marco Pdo© 1435A bűn hálójában @1645Öld meg Rómeót! ©19.00 Han­na-Gyilkos természet® 21.10 Colombiana ® 2115 A karte# ® 01.05 Bosszú mind­halálig® 3ST0RY4 06.00 A gumimacik © 0630 07.00 Ka- csamesék ©0730 Dallas <S>0835 Párizsi helyszínelők© 09351035 NCIS® 1135 1230Született feleségek© 13301435A farm, ahol élünk ® 154016.55 Váratlan utazás<2»T755 Hír2418X>01930Született feleségek®2030 Hír24 21.00Szex és New York <il> 2130 Columbo: Gyilkosságmint ön- arckép®2330 Szexés New Yoik® 00.00 Dallas©01.00Lost-Eltűntek® O DISCOVERY C. 06.00 06.30 Hogyan készült? 07.00 AllE tótag.. Kalózok 2! 08.00 0830Trükkös tu­domány II. 09.00 Kanadai raktárárverések 09.30 Csomagcsaták 104)0 Licitvadászok I. Régi korokfegyvereil030 Elveszve-eladva! 1.5. rész 11.00 Raktárvadászok III. 5. részll30 KonténervadászokL2.részl24)OGyémántbú- várok I. Viharos idők 13.00 Ezt éld túl, haver! 1.6. rész 14.00 Ausztrál kamionosok II. 7. rész 15.00 Amcsi benzinfalók II. 23. rész16.00 Au- tókereskedők 17.00 Állítólag... 18.00Csupasz túlélők 1.2 rész 19.00 Licitvadászok1930 El- veszve- eladva! 1.8. rész20.00 Raktárvadá­szok Ili. 2. rész 2030 Csomagcsaták 21.00 Csomagcsaták 2130 Csomagcsaták Ili. Egy maszk 22.00 Kanadai raktárárverések I. A kisöccs2230 Kanadai raktárárveiések 234)0 Raktárvadászok V. 13. rész a FÉM 3 06.00 TeleShop0650Szerelmes Anna® 0735 TeleShop0845Tények Reggel 0020 FEM3CAFÉ®1140KuzeyGüney-Tűzésvíz @1240 Magánnyomozók®1430Csalá­di Titkok © 15.50 Shopping Királynők © 1635 Fem3 café a javából ©1755 Család csak egy van © 1855 A nagy házalakítás 21.00 Haláli testcsere®22.00 Nyom nél­kül 00.15Tények a COOLTV 06.00 Televíziós vásárlás09.00 Medicopter 117 - A légimentők @ Német-osztrák ak- dófilm-sorDzat 10.00 Baywatch ® Ameri­kai kalandtmsorazat 11.00 Knight Rider® Amerikai akctófilrrEsororat 124)0Amentalis- ta@Amerikai krimisorozat1230Medicopter 117 - A légimentők © Német-osztrák akció­film-sorozat 1345 Cobra 11 @ Német ak­ciófilm-sorozat 1440 Cobra 11 @ Német akciófilm-sorozat 1535 CSI: A helyszínelők @ Amerikai krimisorazat 1630 CSI: Miami helyszínelők® Amerikai-kanadai krimiso- rozat 1720 Dr. Csont ® Amerikai krimiso­rozat 18.15 Showder Klub ® Vidám show- műsor 19.15 Gyilkos elmék © Amerikai kri­misorozat 20.15 A mentalista <S> Amerikai krimisornzat 21.10 Dr. Csont © Amerikai kri­misorozat 22.10 CSI: A helyszínelők® Ame­rikai krimisorozat 23.05 A rejtély ©Amerikai misztikusthrilleisofozat 00.00 Gyilkoselmék ©Amerikai krimisorozat 01.00 Dr. Csont® Amerikai krimisorozat 02.00 CSI: A helyszíne­lők® Amerikai-kanadai krimisorozat 3NYTV 0630 Híradó 0655 Híregyháza © 0730 Híradó 0755 Donna kérdez... © 08.00 Al- kotásutca®0830 Híradó 09.00 Rá-Adás @0930Közgyűlés után©10.00 Képújság 18.00 Híradó1825 Rá-Adás®1900 Hír­adó 1925 Donna kérdez... ©1930Szalag­avató 2014.®2025 Híregyháza® 21.00 Híradó 2125 Dorina kérdez.. ©2130 Alkotás utca®22.00 Híradó2220 Rá-Adás Plusz @23.00 Képújság Ei ma ja« 63<nfartyZón!wjS adó 725 Látószög - közéleti magazinműsor @8.00 Híradó830 Halra fel! @845Hon­véd? ®900 Híradó 930 Képújság 1730 Party-Zóna - videóklipek ® 18.00 Hír­adó - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye tör­ténéseivel, eseményeivel 18.25 Látószög - közéleti magazinműsor ©19.00 Híradó - Szabolcs-Szatmár-Bereg mea« történéseivel, eseményeivel 19.30 Állati ©20.00 Híradó -Szabolcs-Szatmár-Bereg megye történése­ivel, eseményeivel2025 Film®22.00 Hír- adó2225 látószög sm.®23.00Megyejáró © 2330 Himnusz 2335 Képújság O NAT.GEO. 06.00 Gyáróriások - szuperautók 0635 Tol­vaj majmok 0735 Az igazság, és ami mögöt­te van 0830 Fenn a csodás Északon 09.10 Országút a pokolba @10.00 Alaszka bo­zótpilótái 1030 Gyáróriások 1140 Óriásha­lak 1230 Fenn a csodás Északon 1320 Az igazság, és ami mögötte van 14.10 Ország­út a pokolba ©15.00 Alaszka bozótpilótái 1530 Óriáshalak 1640 Gyáróriások 1730 Az igazság, és ami mögötte van 1820 Fenn a csodás Északon 1910 Gyáróriások 20.00 Reptéróriás2050Szenzációs szerelők 2140 Az igazság ésami mögötte van22.30 Óriás­halak 2320 Fenn a csodás Északon 00.10 Légikatasztiófák 9 CLASSFM 06.00 Morning Show 10.00 Class Kíván­ságműsor Abaházi Csabával 15.00 Class Dél­után Vágó Pirossal 20.00 Class Mix White Boy-jal 20.00 Class Night Szaní Rolanddal 2200Class Kultúra 23.00Class Dance Chart White Boy-jal «MR1-KOSSUTH 6.00180 pere 900 Napközben 9.30 Hírek 10.00 Krónika benne: Sport Időjárás. 1030 Hírek kb.1052 Hangtár 11.00 Hírek 0.07 A Helyll30 Hírek 1132 Vendég a háznál C.00 Déli harangszó 1201 Krónika1223 Sportvilág 1230Üköző délben1330 Jebenned bíztunk eleitől fogva..." A református egyház félórája 14.00 Hírek 14.05 Arcvonások 1430 Hírek 1434Tér-ldő Szerkesztő:TakácsTibor(lsmét- lés: ma 23.36) 15.00 Krónika benne: sport 15.10 Megújuló értékeink1535 Közeiről Szer­kesztő: Bak Anita Műsorvezető: Kránitz Balázs közben: SMS: 0630-90.0066616.00 Kró­nika 1630 Hírek 1640 Hangtár1645 Köz­lekedés 17.00 Hírek 17.07 TrendHdők 1730 Krónika1734 Sportvilág 18.00 Ütköző este Szerkesztő: D. Bányász Gergely Műsorvezető: Halász Zsuzsa 1830 Határok nélkü 19.00 Hírek 19.07 Sportvilág Szerkesztő-műsorve­zető: Kalapos Mihály 1925 Tetten ért szavak 1930 Családi sáv 21.00 Hírek 21.05 Belépő 2130 Rádiószínház 22.00 Krónika 2220 Sportvilág2230 A nap történetei 2257lgé- ző23.00 Hírek 23.05 Sport 23.TI Arcvonás- ok2336Tér-Idő 6.00 Hírek. Időjárás 6.03Talpra magyar- reg- getaF’etőfi Rádióval közben: 630 Hírpercek Benne: hírek, közlekedés, sport (3 perc) 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés730 Hírek. Időjá­rás. Közlekedés 8.00 Hírek. Időjárás. Közleke- dés830 Hírek. Időjárás. Közlekedés900 HP rá. Időjárás. Közlekedés 10.00 Hírek. Időjá­rás Közlekedés 10.02 Sporthírek 10.03 Pe­tőfi összes közben: TI.00 Hírek. Időjárás Köz- lekedésll.02 Sporthírek 1200 Hírek. Időjá­rás. Közlekedés 13.00 Hírek. Időjárás. Közle- kedésl3.02 Sporthírek 14.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02 Sporthírek 16.00 Hírek. Időjárás Köz­lekedés 16.03 Egész úton - hazafelé a Petőfi Rádióval közben: 17.00 Hírek. Időjárás Közle­kedés 17.02 Sporthírek 18.00 Hírek Időjárás. KözlekedéslSLOO Hírek. Időjárás Közlekedés 19.02 Sporthírekl9.03 Kultúrfitnesz20.00 Hírek Időjárás. Közlekedés 21.00 Hírek Időjá­rás Közlekedés2200Hínek. kJőjárés Közleke­dés 2203 Rock Zóna23.00 Eleven O VIASAT3 0545TV SHOP 06.15 Gyilkos sorok - ame­rikai krimisorozat ®07.05Monk - amerikai krimisorozat®0755Kettős ügynök-ameri- kai akciósorozat © 0830 Szivek szállodája - amerikai filmsorozat 0945Sübmester 114)0 Amerikai mesterszakács - gasztro reality© 1155 Monk - amerikai krimisorozat©1235 Gyilkos számok - amerikai krimisorozat ® 13551435CSI:Ahelyszínelök-amerikaibűrv ügyi sorozat ©15301630Castle - ameri­kai akcovigjáték-sorazat ©1730Sütimester 19.00 fim szerint a világ - amerikai vígjáték- sorozat ©1935Jim szerint a világ - ameri­kai vígjátéksorozat ©20.05 2035 Két pa­si - meg egy kicsi - amerikai vígjátéksorozat © 21.00 CSI: Miami helyszínelők - amerikai bűnügyi sorozat © 22.00 CSI: New York-i helyszínelők - amerikai bűnügyi sorozat ® 23.00 Amerikai história X amerikai dráma © 0130 Kettős ügynök-amerikai akciósorozat ©0220Gyilkos sorok - amerikai krimisoro- zat© 03.10 Gyilkos számok © A műsorváltozás jogát a tetevízió- és rádíőtársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni. B A JallaJl­napi menüajánlata: Rendezvények, | R|i Magyaros karfiolleves, esküvők ‘I p )( csikós tokány, tészta | Napi levesajánlatunk mellé és külön ts L Aj 1 It Aj Át •*­rendelhetők frissensült étetek kedvező áron! KeSZIiesei — — — „ vállaljuk. iéfliftgj |S|9| mm Ifi "s\ ^^Tjent^re^gyszeri rendelés esetén: 650 Ft. kiszállítással: 750 Ft. • cc^Jet^tőfiretéssel^O^FtjSzáUítással^^D^L r »Korlátlan 8-féle főétel, ^ svédasztalos ÜS ételfogyasztás s** /-asts*».. — a Nyíregyháza, Kossuth u. 50. mr2 % V/ S 0670/245-3042 - fb.me/bistrocorner B Jj V Hétfőtől szombatig 11-18-ig. ® ^ HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom