Kelet Magyarország, 2012. július (69. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-20 / 169. szám

2012. JÚLIUS 20.. PÉNTEK * KELET LMP-sajtótájékoztató „A biztonságérzet nem lett jobb az országban!” NYÍREGYHÁZA. - Az elmúlt hetek tragikus, aljas bűncse­lekményei bebizonyították, hogy a kormány két hét alatt nem tudott rendet tenni, és az egyre szigorodó, mégis átgon­dolatlan és farigcsált büntető­politikája sem érte el a kellő hatást - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Szabó Tí­mea, az LMP országgyűlési képviselője. Az Emberi jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallás­ügyi Bizottság alelnöke szerint az emberek biztonságérzete nem lett jobb, a bűnözőkben pedig nem tudatosult, hogy bármit tesznek, elkapják őket, és a büntetést sem kerülhetik el. - Továbbra is azt mondjuk, hogy a problémás, bűnügyileg fertőzött, kevésbé biztonsá­gos területeken a közösségi rendőrség bevezetésével le­het növelni a közbiztonságot. Az LMP egyetért Navracsics Tibor közigazgatási és igaz­ságügyi miniszterrel abban, hogy az eddigieknél is szigo­rúbb szankciókra van szükség, és nagyobb szabadságot kell adni a rendőrségnek az elő­állításhoz. - Ne fordulhasson elő, hogy valaki nem vonul be a börtönbe, mert a jogerős büntetést mindenkinek le kell töltenie! - mondta a képvi­selő, és hozzátette: az egyre gyakrabban felvetődő halál- büntetés visszaállítása alkot­mányellenes, nemzetközi és jogi egyezményekbe ütközik, valamit számos morális kér­dést is felvet. - A büntetésnek minden esetben arányban kell állnia az elkövetett bűnnel, de nem lehet bosszú - fogalma­zott Szabó Tímea. Kérdésünk­re azt mondta: Bándy Kata gyilkosának - a jogállamiság keretei között - a legszigorúbb büntetést kell kapnia, km-bm ■ Az átrakón Czérna Attila vasércleeresztő munkás a vasérccsúszdán álló széles nyomtávú vasúti szerelvény mellett az eperjeskei átrakó­állomáson. MTI FOTÓ: MÁTHÉ ZOLTÁN Ne legyen több tragédia! Jó tanács: senki ne induljon el egyedüli fotó: stockfoto Közbiztonsági honlap­tól a mobiltestőrig, javaslatok a brutális bűncselekmények meg­előzése érdekében. nyíregyháza. Bándy Kata bru­tális meggyilkolása óriási, és úgy vélem, jogos társadalmi felháborodást keltett, s em­berek ezrei egyszerre mond­ják és gondolják, hogy elég volt, rendre, valós közbizton­ságra van szükség - mondja Szepessy Zsolt, Monok egykori polgármestere, az Összefogás Párt elnöke. Kijárási tilalom...- A tragédiákat csak egymásra figyelve, ésszerű törvények, intézkedések bevezetésével, társadalmi összefogással, együtt előzhetjük meg - ál­lítja a ma Nyíregyházán élő Szepessy Zsolt, aki lapunk­nak elmondta: számos olyan javaslatuk van, melyek beve­zetésével és betartásával elke­rülhetők az újabb tragédiák.- A parlamentnek olyan törvénymódosítást kell el­fogadnia, hogy az erőszakos bűncselekmények elkövetői börtönbüntetésük letöltése után, szabadulásukatkövetően Visszatartó erő lenne- Szándékos emberölés esetében vissza kell állítani a halálbüntetést, melynek kiszabását a független magyar bíróság szakmai hozzáértésére kell bízni! - tette hozzá végezetül Szepessy Zsolt. A halálbüntetésnek visszatartó ereje van, valamint a társadalom biztonság- és Igazságérzetét erősíti. Az utóbbi időben Magyarországon több ügyben is hoztak visszamenőleges hatályú törvényeket, így megvan az alapja annak, hogy a visszaál­lított halálbüntetés érvényes legyen a 25 éves rendőrségi pszichológus gyilkosára Is. este 8 óra után nem tartózkod­hatnak közterületen, valamint szórakozó- és vendéglátóhe­lyen. Ennek betartatását a rendőrségnek szigorúan ellen­őriznie kell - ismerteti az első javaslatot a volt polgármester.- Ezzel az intézkedéssel távol lehet tartani a veszélyes, erő­szakra hajlamos embereket a békés, tisztességes polgárok­tól. Szepessy Zsolt szerint létre kell hozni egy országos közbiz­tonsági honlapot. A rendőrség­nek el kell végeznie minden település közterületeinek és szórakozóhelyeinek közbiz­tonsági kockázati elemzését, és azt feltüntetni a honlapon, melyet folyamatosan frissíte­nek a változások alapján. Vigyázzunk egymásral- Országos felvilágosító, bűn­megelőző kampányt kell indí­tani annak érdekében, hogy este senki se menjen egye­dül az utcára. Az embereket meg kell tanítani arra, hogy kölcsönösen vigyázzanak egymásra - fogalmaz a párt­elnök. - Az embertársainkra való odafigyelés már önma­gában is növeli a biztonságot, és csökkenti a bűncselekmé­nyek elkövetésének esélyét. Aszórakozóhelyeken „Egye­dül hazamenni veszélyes!” táblákat kell elhelyezni! Az al­kalmazottaknak és a biztonsá­gi szolgálatnak figyelmeztetni kell a hazainduló vendégeket, hogy lehetőség szerint, a sa­- A gyilkosság miatt fellán­goltak az indulatok, de min­denkit óva intek attól, hogy minden roma embert gyilkos­nak és bűnösnek kiáltsunk ki!- jelenti ki az Összefogás Párt elnöke.- A cigány társadalomnak és nekünk, magyaroknak is ját biztonságuk érdekében ne egyedül távozzanak, ha mód van rá, többen induljanak el vagy hívjanak taxit! Telefon mint moblltestőr- Ha már a technika korában élünk, akkor a műszaki vív­mányok ne csak a kényelmün­ket, szórakozásunkat, hanem biztonságunkat is szolgálják- érvel Szepessy Zsolt. - A par­lament hozzon törvényt, ami arról „győzi” meg a gyártókat, hogy csak olyan telefonkészü­lékeket lehessen Magyarorszá­gon forgalmazni (mobiltestőr), amelyek beépített támadás­jelzővel vannak ellátva. Tá­madás esetén az erős fény- és hangjelzés a bűnöző azonnali elriasztására és a környezet figyelmeztetésére ad lehetősé­get, s ezzel egy időben vészhí­vást indít a 24 órában működő központba. A központ munka­társa a telefon cellainformáci­ói alapján meg tudja határozni a támadás pontos helyét, és gyors rendőri segítséget tud a helyszínre küldeni. Fontos, hogy a segélyhívást csak a központ tudja kikapcsolni, így a kollégájuk végig vonalban maradva hallja és rögzíti az eseményeket - említi a részle­tekről Szepessy Zsolt. km súlyos teher, hogy a cigány­ság egy része erőszakos bűn- cselekményeket követ el. Velük szemben kíméletlenül fel kell lépni, azonban nem szabad kollektiven büntetni egy népet vagy népcsoportot, mert bűnös népek nincsenek, csak bűnös emberek! „Bűnös emberek vannak” Mar küldik a pótlékértesítőket Az elektronikus beval­lók nem kapnak postai értesítést. NYÍREGYHÁZA. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal péntek­től megkezdi a folyószám­la-kivonatok és késedelmi­pótlék-értesítők kiküldését. Folyószámla-kivonatot csak az fog kapni, aki több mint 1000 forinttal tartozik, vagy akinek több mint 1000 forint túlfizetése van. Késedelmi- pótlék-értesítőt pedig csak az találhat majd a postaládájá­ban, akinek 20ll-re késedelmi pótléka keletkezett amiatt, hogy fizetési kötelezettségét nem vagy késedelmesen tel­jesítette. Mindkét esetben az irányadó időpont az adófo­lyószámla 2011. december 31- ei állapota. km ■ Habozás nélküli érintés Barbara Nyírbátorban elérkezettnek látta az időt, hogy letesztelje a szökőkút vizének hőfo­kát - nem úszta meg szárazon. FOTÓ: SIPEKI PÉTER sok tízezer forintot télen is! “ y VBfc ■■ Ml WB ' <*** 14M* r I Í30s50%‘W| . ÍK «15-20% 20-40-50% CsakjKelét-előf izetőknek! Jogosítványt a Kelettel! A Kelet-Magyarország szeretettel vár mindenkit, aki gépjármű vezetésen szeretne részt venni az Alfa Autósiskolában. Szolgáltatások: segéd-motorkerékpár, motor, személygépkocsi, oktatása. Mit kell tennie? Vágja ki a kuponunkat, és mutassa fel az Alfa Autósiskola irodájában (Nyíregyháza, Szabadság tér. 4. Tel.: 42/411-588), és a Kelet-Magyar­ország előfizetőiéként 50% kedvezményt kap az elméleti oktatás árából. A kupon érvényes: 2012. június 22-étől július 31-éig. Szerezzen jogosítványt a Kelettel! Előfizetőnek tenni jó! Válassza Ön is a Keletet! Használja ki előfizetői kedvezményeinket! Tisztelt Kelet-előfizetők! Július 1-jétől kézbesítőink megkezdik a csak Kelet-előfizetőinknek szóló 31 cég hihetetlen ked­vezményét biztosító Kuponfüzetünk kézbesítését. Vásároljon óriási engedményekkel: mennyasszonyi ruhát, szemüveget, bútorokat, festéket, könyvet, vagy akár kedvezményesen szoláriumozhat is. Emellett kedvezményesen mehet nyelvtan- folyamra, cserélheti nyílászáróját! Ha még nem tartozik előfizetőnk népes táborába, legyen olvasónk, és spóroljon a Kelet-Magyarországgal! Előfizetés és információ a 06-40-424-424-es telefonszámon! za\LLIp2aa OS AU Név*: Cím*: ______ Tel.*: E-mail cím*: * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! Hűségkártya sorszáma: | KELET HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom