Kelet Magyarország, 2012. május (69. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-05 / 105. szám

2012. MÁJUS 5„ SZOMBAT 8 Hazai tájakon 1E£r A tiszaberceli gondozási központban rendezett ünnepség egy pillanata FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT Egy igazi nagy családként ünnepelhettek együtt TISZABERCEL. „Az évek rohan­nak/ napok szaladnak/ eltűn­nek és nem maradnak/ néha állj meg egy pillanatra/ gon­dolj a szép tegnapokra/ ün­nep legyen a szívedbe/ már­tózz meg a szeretetben.” E szép idézet sorai hangzottak el a napokban Tiszabercelen, ahol valóban megálltunk egy pillanatra, hiszen ünnepelni gyűltünk össze. Sebők Lajosné, Volom Mihályné, Andrikó Andrásné 90 éves születésnapját ün­nepeltük, és ezen a napon köszöntöttük a település leg­idősebb lakóit is, a 98 éves Görömbei Lajost és 99 éves Cziráki Jánosnét, aki sajnos nem tudott jelen lenni az ün­nepségen. Egy igazi nagy család mód­jára ünnepeltünk, ugyanis jelen voltak az ünnepeltek hozzátartozói, a település vezetői, a község plébáno­sa és tiszteletese, valamint a területi iroda gondozottai is. Szántó Zsolt polgármester köszöntő szavai után megis­merkedtünk az ünnepeltek életútjával, amely tele volt sok szép emlékkel és bizony nehéz időszakokkal is, de ők így jutottak el a 90 és 98 évig. Egyszerű emberek ők, akik élik a mindennapi életüket a maguk egyszerűségével, élet­bölcsességükkel. Köszöntő szavakat hallhat­tunk az általános iskola tanu­lóitól, valamint Tamaskovics Eszter és Tamaskovics Réka csodálatos hangjukkal és ci- tera előadással kedveskedtek a jelenlévőknek. Természete­sen a jókívánságok mellett a tűzijátékos torta sem maradt el. Kívánjuk, hogy életüket továbbra is hitük és akara­tuk erősítse! - tájékoztatta szerkesztőségünket Gliba Lászlóné szociális gondozó. Tartalmas évadot zár kedd este a Filharmónia nyíregyháza. Szép évadot zár a Filharmónia május 8-án. Webber Requiemjével, a Kodály Filharmonikusok­kal, majd Rákász Gergely or­gonakoncertjével indult az évad. Januárban Hsin-Ni Liu adott koncertet, majd a Mis­kolci Szimfonikus Zenekar nagysikerű koncertje után Vukán György és a Budapest Saxophone Quartet lépett fel. Május 8-án Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester ve­zényletével a Szabolcsi Szim­fonikus Zenekar ad műsort Illés Eszter fuvolaművésszel a Kodály-iskolában 19 órától. Ügyeletes állatorvosok megyénkben Május 5-én és 6-án a következő állat­orvosok adnak ügyeletet megyénkben: a kisvárda-záhonyi ügyeleti körben dr. Sás István (06-30/299-1355), a baktalórántházi kistérségben dr. Róka István (06-30/292-1930), az ibrányi ügyeleti körzetben dr. Tári László (06- 20/352-7018), a nyíregyházi ügyele­ti körben dr. Nagy István (06-30/324- 2995), a tiszalöki ügyeleti körben dr. Sipos Andor (06-30/2100-218), a mátészalkai ügyeleti körben dr. Molnár Gábor (06-30/477-5118), a csengeri ügyeleti körben dr. Nóta József (06- 30/2079-602), a nyírbátori ügyeleti körben dr. Karászi Pál (06-20/4401- 678), a nagykállói ügyeleti körben dr. Vonza András (06-30/555-4479), a fehérgyarmati ügyeleti körben dr. Kelemen Bálint (06-30/324-0271), a vásárosnaményi ügyeleti körben dr. Kovács Lajos (06-30/303-9261). Információ: Simon Zoltán 30/468-9858 /T\ Bayer CropScience POSZTEIWERSENS KUKORICA GYOMIRTÓ SZER SPEKTRUM-SZELEKTIVITÁS-GYORSASÁG-KÉNYELEM Tánc a kenguruk földjén Hat hetet töltöttek el a távoli kontinensen fotók: a for dance Számos kalandban volt részük - talán még többen is, mint amire számítottak. NYfREGYHÁZA. A 4 for Dance tagjainak régi vágya vált va­lóra azzal, hogy eljutottak Ausztráliába: a nyíregyházi táncosok hat hetet tölthettek el nemrégiben a távoli konti­nensen. Számos kalandban volt részük - talán még többen is, mint amire számítottak. Lerobbant a kisbusz- A londoni Heathrow repülő­téren elnéztük a Melbourne- be tartó járatunkat, és rossz gépre szálltunk - volna, ha nem késik a gép - mesélte lapunknak Illés Dániel, az együttes egyik tagja. - Ame­lyik géppel mennünk kellett Jutott idő az ausztrál városok megismerésére is volna, már régen a levegőben volt, amikor felhívott ben­nünket a menedzserünk, s ki­derült a tévedés. Szerencsére az a járat, amire vártunk, ké­sett, így volt időnk átíratni a jegyünket a következő gépre, így egy kis késéssel, de sze­rencsésen megérkeztünk, és ezt meg is ünnepeltük: ken­gurusültet ettünk, ami meg­lepően finom volt.- Ezzel viszont a bajok nem értek véget: az a kisbusz, amit kaptunk, kétszer is lerobbant. Mind a négyen „nagy techni­kai szakértők” vagyunk, így elkelt a segítség, de az auszt­rálok hál’ istennek nagyon kedvesek voltak. Az új úti cél: Törökország Az egyik esetben fellépésről tartottunk visszafelé, s ami­kor elromlott az autó, fekete nadrágban, fekete mellény­ben voltunk kénytelenek az út szélén várni, amíg arra jön valaki. Úgy viselkedtünk egyéb­ként, mint a buta turisták: délben mentünk úszni, ám egy egyszerű városnézés alatt égtünk le teljesen.- A fellépések viszont na­gyon jól sikerültek! Sokan voltak ránk kíváncsiak, a táncházra például minden néző ottmaradt, és egy zene­kart is szereztek, mely ma­gyar népzenét játszott. Auszt­rália után Erdély következett: Székelyudvarhelyen és Sep- siszentgyörgyön léptünk fel, utóbbi rendezvényen, ahol koncertet adott az Omega is, 10-15 ezer ember előtt táncol­tunk - mondta Illés Dániel. A 4 for Dance tehát tele van élményekkel, de sokáig nem nosztalgiázhatnak, jövő hét közepén ugyanis ismét útra kelnek: ezúttal Törökország lesz az úti cél. KM Finn fúvósötös nyíregyházi gyökerekkel Az Auriga fúvósötös fotó: m agánarchívum Nevüket egy zeneszer­zőnek köszönhetik, aki Auriga címmel írt művet a számukra. NYÍREGYHÁZA. Két koncertet is ad Nyíregyházán a finnorszá­gi Auriga kvintett május 7-én, hétfőn. Az együttes a Lapp Kama­razenekar, Európa, s talán a világ legészakibb hivatásos komolyzenei együttesének fúvós szólistáiból alakult fúvósötös. Nevüket Geoff Palmer angol zeneszerzőnek köszönhetik, aki Auriga cím­mel írt művét a fúvósötösnek ajánlotta. A kamarazenekar először 14 órától a Nyíregyházi Főiskola ének-zene tanszékének Bar- tók-termében ad koncertet, ahol az érdeklődő főiskolai hallgatók ízelítőt kaphatnak zeneszerzés-technikából, skandináv zenetörténetből, előadói gyakorlatból, a közös játék élményéből. Este 19 órától a Szent Ata­náz Görög katolikus Hittu­dományi Főiskola hangver­senytermében Nyíregyháza zenebarát közönsége is meg­hallgathatja az együttest, amelynek egyik tagját szoros szálak kötik Nyíregyházához. Az együttes tagjai: Heli Haapala (fuvola), Markku Moilanen (oboa), Pekka Niskanen (klarinét), Mojzer Antal (fagott), Ilkka Puputti (kürt). A műsorban Joonas Kokkonen, Peteris Vasks, Einari Marvia, Carl Nielsen szerzeményei csendülnek fel. Előadás lesz a reumáról nyíregyháza. A Reuma Klub Az előadó dr. Tóth Julianna a következő foglalkozását reumatológus. A szervezők 2012. május 08-án 15 órakor minden érdeklődőt szeretet- tartja az Esély Centrumban, telvárnak. km Adóellenőrök „traffipaxa” nyíregyháza. A NAV adóéi- Tiszatelek, Dombrád; Szerda: lenőrei a 19. héten folytatják Kék, Demecser, Gégény; Csü- az ellenőrzést: Hétfő: Kótaj, törtök: Nyírpazony, Nyírtura, Kemecse, Nyírtelek; Kedd: Berkesz; Péntek: Nyíregyháza. „Szivünk teljes melegével köszöntsük az édesanyákat. Hisz ettől nincs szebb ünnep. Ők adják az életet, a boldog­ságot, nélkülük nincs élet. Óriások ők, szeretni, tisztelni, becsülni kell őket. Egy megfoghatatlan, láthatatlan kapocs köti össze az édesanyát gyermekével. Ez a szív legmélyebb szögletéből, önzetlenül fakad. Életünk végéig elkísér. Az ember életébe soha nem alakul ki oly bensőséges, őszinte kapcsolat, mint az édesanyával. Rá mindig számíthatunk. Ő sohasem hagyott, nem hagy cserbe. Mennyi gondoskodást, sok-sok féltést átélt, mire felnevelt. Édesanyám, te legyél a legboldogabb a világon! Amíg élek, szeretlek. Te vagy a jóság, a szeretet, a biztonság. Egy szál virággal köszöntsük az édesanyákat és nagy­mamákat anyák napja alkalmából." Fruzsina és Fanni FAZEKAS ISTVÁNT Nagyhalászban 50. születésnapja alkalmából sok szeretettel köszönti az egész család. HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom