Kelet Magyarország, 2011. október (68. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-06 / 234. szám

2011. OKTÓBER 6., CSÜTÖRTÖK Jól érzem magam a vízen és a kislányommal is, aki néhány hetes, így nem egyszerű vele. A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Dusev-Janics Natasa szülése után négy héttel szerdán Szegeden vízre szállt, és edzésen vett részt. Célja a londoni olimpia. Üjp Egyetlen magyar sem lesz érmes Bakiban, az ökölvívó világbajnokságon, miután a szerdai negyeddöntők során a 64 kilós Káté Gyula meccsét bírói csalásra hivatkozva edzője, Szántó Imre feladta a brazil dós Santos ellen, a 60 kg-os Varga Miklós pedig 27:13-as vereséget szenvedett az olasz Tarantinótól. Ha nincs rá pénz, úgy is bontanak labdarúgás. Habár a jövő évi költségvetés tervezetében nem szerepel, Szijjártó Péter miniszterelnöki tanácsadó szerint hamarosan eldőlhet, hogy mi lesz a közeljövő­ben a Puskás Ferenc Stadion sorsa. A kormány várhatóan még októberben dönt arról, hogy milyen költségkerettel, milyen fejlesztéseket lehet végrehajtani a következő esz­tendőben. A szándék akkor is meg van a munkálatok elvég­zésére, ha nincs rá elkülönít­ve külön forrás. 9 C INTERJÚ: Sitku Ernővel, a Marso-Vagép NYKK utolsó élvonalbeli szezonjára készülő csapatkapitányával A pályára dobott tejföltől a statisztika gyártásáig Mellettem az utódom: Sitku Ernő majd Varga Mártonnak (jobbra) adhatja át a stafétabotot fotó: racskó tibor A jövőt kissé bizonyta­lannak látó kosárlab­dázó jobban szerette a tíz-tizenöt évvel ezelőtti időszakot. KOSÁRLABDA. A nyíregyházi csapat a tizenkettedik, Sitku Ernő a tizennyolcadik évét kezdi szombaton az élvonal­ban. A Marso-Vagép NYKK csapatkapitánya jó előre ki­jelentette: ezen a szinten a Kecskeméten kezdődő so­rozat lesz számára az utol­só. Azt csak remélni lehet, hogy ugyanezt a csapat nem mondhatja majd el magáról, bár kétségtelen, az előjelek alapján cseppet sem vár dísz­menet a játékosokra. Emlékszik az első NB l-es meccsére, netán az első kosa­rára? SITKU ERNŐ: Szigorúan véve az első enbé egyes meccsemet ebben a csarnokban játszot­tam, ahol most beszélgetünk, még 1991-ben - válaszolta a 150-szeres válogatott kosa­ras, akivel munkahelyén, a Nyírsuli Kft.-nél beszélget­tünk, annak is a teniszből újra kosárlabdacsarnokká váló, belső átalakítás közben lévő kupolás létesítmé­nyében. - Csakúgy, mint a mostani rajt alkalmával, akkor is a Kecskemét ellen játszottunk, igaz, akkor NB I. B csoportos mérkőzést. Ami pedig a szűkén vett élvonal­beli bemutatkozásomat illeti, az a Honvéddal volt esedékes 1994-ben. Akkor lett a csapat neve Danone-Honvéd, az ellenfél pedig a Szolnok volt, és ez a meccs arról is emléke­zetes, hogy akkor dobtak be nekünk először a pályára egy doboz tejfölt. Nemcsak emi­att volt nagyon jó hangulatú az a meccs, amelyre mindig is emlékezni fogok. Ml változott azóta? Miben más a játék, a sportágat körül­vevő közeg? SITKU ERNŐ: Hogy a játékban mi minden változott, az hosz- szas felsorolást igényelne, legyen elég annyi, amennyi első ránézésre is látszik: az igazán magas és nagytestű játékosok eltűntek a sport­ágból, felgyorsult a játék, aki nem tud futni, az nem igazán érvényesül. Elmúlt az a korszak is, amikor a center nem vezethetett labdát és nem dobhatott rá távolról, vagyis poszttól függetlenül egyformán jól kell tudni futni és célozni is. Sokkal családi- asabbak és hangulatosabbak voltak a karrierem elején ví­vott bajnokságok, akkor még volt kinek visszavágni abban az esetben, ha elvesztettél egy meccset vagy valamilyen címet. Ma már nincs ilyen, a légiósok és a magyar játé­kosok vándorlása miatt az őszi ellenfél tavasszal már csak a nevében emlékeztet I a csapatra, a kosarasok tel­jesen kicserélődnek. Régen 1 az edzéseknek is felemelő hangulata volt, mert mindig tétre ment a játék, ma már a legtöbb játékosnak az a fontos, hogy a bajnokin úgy­mond statisztikát gyártson. Bevallom, a régi időszakot egy picivel jobban szerettem, de ide alakult a sportág, ezt kell megszokni és szeretni. Azzal, hogy Czlgler László a B csoportos Nagykanizsa színe­iben folytatja, és hogy Orosz László már nincs köztünk, ön lesz a legidősebb játékos az élvonalban. Csemus Imrével szólva: akar róla beszélni...? SITKU ERNŐ: Igazából nem foglalkoztat ez a kérdés, mert nem érzem magam annyira öregnek. Legfőkép­pen az keserít el, ami a mai kosárlabdát körülveszi, hogy nagyon sok csapat az életben maradásért küzd, és ezekkel a feltételekkel sokkal nehe­zebb kosárlabdázni, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. A 2005-ös hazatérése óta a mostani lesz a hetedik szezon­ja a nyíregyházi csapatban. A kissé zaklatottnak tűnő felkészülés után mire lehet képes az NYKK? sitku ernő: Nem nagyon sze­retnék erről beszélni, de tény, Szeretném úgy befejezni a szezont, ahogy azt elterveztem. SITKU ERNŐ nagyon zaklatott, viszontag­ságos és nem a legjobban si­került felkészülésen vagyunk túl, amit bizonyos dolgok hátráltattak. Azt szeretném kérni a szurkolóktól, hogy akik kijönnek a meccseinkre, azt is vegyék számításba: olyan emberek kosárlabdáz­nak a mostani csapatban, akik a játék mellett dolgoz­nak vagy iskolába járnak azért, hogy a megélhetésük biztosított legyen. Ezek után milyen búcsút képzelt el magának? A lelki szemei előtt már látja, amint a bajnoki döntő ötödik mécs­esének utolsó másodpercében győztes triplát szerez? sitku ERNŐ: Nem tudom, nem foglalkoztat ez a kérdés. Számomra nem lesz öröm, amikor elbúcsúzom, annyira ünnepelni azt nem szeret­ném. Amit szeretnék, az az, hogy úgy fejezhessem be ezt a szezont, ahogy eltervez­tem, de a mai körülmények között elég bizonytalannak látom a jövőt. BODNÁR TIBOR tibor.bodnar@lnform.hu Világbajnokot vert Taskentben A világbajnokság két magyar résztvevője, Éltető Daniella és Habash Antoine fotó: tudósítónktól Európa-bajnoki címe mellé újabb rangos tró­feát nyert a muay thai szakágban az amazon. küzdősportok. Alig egy hét­tel az olaszországi K-l győzel­me után újra nagyot alakított Éltető Daniella. A Nyíregyhá­zán sportoló tokaji lány nem ült Európa-bajnoki babérjain, hanem rögvest megnyerte a muay thai világbajnokságot is Üzbegisztánban. Már többször megismerték Idén már többször is volt al­kalma megismerni a nemzet­közi küzdősport mezőnynek Éltető Daniella ütéseit és rú­gásait. Az igen erős lány ezút­tal az üzbegisztáni muay thai világbajnokságon lépett ring- be, és újra diadalmaskodott a juniorok között! Daniella ellenfele a tőle két évvel idősebb, kétsze­res thai boksz világbajnok Anasztaszija Vaszilieva volt, de a pár kilóval nehezebb el­lenfél sem jelentett akadályt a magyar amazonnak, és a har­madik menet elején padlóra küldte őt.- Örülök, hogy kiütéssel sikerült nyernem, mert azt ígértem korábban, hogy ha tehetem, akkor bebizonyí­tom, hogy a lányok is képesek leütni ellenfelüket. Az, hogy az orosz ellenfél már kétszer nyert világbajnokságot Bang­kokban, többszörös Európa- bajnok és egy súlykategóri­ával fentebb mérlegelt, nem bizonytalanított el, sőt még motiváltabbá tett. Kihívás volt egy muay világbajnokkal tétmeccset vívni, meg kellett oldanom, nyerni akartam és így is léptem a szorítóba. Boldog vagyok, hogy újra si­került - mondta Daniella, aki tavaszi muay Európa-bajnoki címe mellé most a világbajno­ki trófeát is megnyerte. Kiváltképp fontos ez az eredmény a hazai thai boksz­ban, hiszen egyedüli ma­gyarként szerzett - most már duplán - aranyérmet az IFMA szervezett égisze alatt, ami után csak pár nap pihenőt kapott.- Hiányozna, ha nem mehet­nék újra edzeni. Folytatom te­hát az alapozást és gyakorlom a technikát újra és újra. Nem szeretnék soha vereséget szen­vedni azért, mert nem készül­tem fel vagy nem edzettem rendesen. Láttam és tudom, hogy mindenkitől van jobb, de ha becsülettel végzem a mun­kát, akkor még több meccset nyerhetek, és a felnőttek kö­zött is bajnok leb etek. km MH^irtl.TI Magyar Kupa, férfi, 2. forduló Hajdúnánás-Nylregyházl KSK ____ 24-34(8-22) NYK5K: Gadnai - Horváth 4, Tamavölgyi 9, Varga 2/1, Braun l,Bursac4,VasasGy.8. Csere: Oross (kapus), Kocsis 1, Erdős 2, Kiss 1, Mádi, Tuska 1, Vasas T. 1. Edző: Bartha Dénes. Kiállítások: 2, illetve 12 perc. Hétméteresek: 4/2, illetve 1/1. Kézilabda. Megyei bajnokság, női: Nyír­egyházi FSE-Balkány, Főiskola, 18. _________ Labdarúgás. Barátságos mérkőzés: Ma­gyarországi görög katolikus papválogatott- Jogászegylet Paragrafus Kupa válogatott, Városi Stadion, 15. Nemcsak dobhatják, már rúghatják is a labdát PARASPORT. A fogyatékkal élők hagyományos megyei sporttalálkozóját szomba­ton délelőtt rendezik meg a Városi Stadionban. A sike­tek és nagyothallók, vakok és gyengénlátók, valamint a mozgáskorlátozottak szá­mára kiírt versenyszámok fél tízkor kezdődnek több sport­ágban is. Új sportágként a kispályás labdarúgás is választható a résztvevők által, emellett sakkban, lengő tekében, kerekesszékesügyességiverse- nyekben, kislabdahajításban, célbadobásban, bocsában és dartsban is összemérhetik tudásukat a fogyatékkal élő sportolók. A Nyírsuli Kft. által rendezett viadal eredmény- hirdetésére várhatóan 12.30- kor kerül sor. KM Elöl maradjon meg a jó forma! Egervári Sándor bízik a sorozat alatt gólerős támadókban és titkon a legjobb második hely megszerzésében is. labdarúgás. Alaposan is­meri Finnország nemzeti ti­zenegyének játékát Egervári Sándor szövetségi kapitány, aki a Kisorosziban szervezett sajtóbeszélgetésen tekintett előre a magyar válogatott so­ron következő találkozójára.- Alaposan feltérképeztük a finn válogatottat, tudjuk, mit várhatunk tőlük, a célunk nem lehet más most sem, mint a győzelem. Az Euró­Egervári Sándor bizakodó FOTÓ: BODNÁR TIBOR pa-bajnoki selejtezők során a magyar volt ez egyik leg­eredményesebb válogatott, a negyedik legtöbb gólt szerző csapat a miénk. Ennek meg­felelően lehet számítani arra is, nagyjából mit szeretnénk mutatni Finnország ellen. Re­mélem, hogy továbbra is tart­juk majd ezt a formát. Egervári Sándor arról is beszélt, hogy mivel mate­matikailag még úgy is kijut­hat a magyar válogatott az Eb-re, hogy nem is kell pót- selejtezőt játszania (legjobb csoportmásodikként), halvá­nyan ott van a fejükben ez a lehetőség is.- Valahol ez is benne van a kalapban, de előbb a győze­lemmel foglalkozunk - így a szakvezető. MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom