Kelet-Magyarország, 2008. december (65. évfolyam, 280-304. szám)

2008-12-11 / 289. szám

2008. december 11., csütörtök KELET A szegény embernek nagy tévéje van, a gazdagnak nagy könyvtára - tartja egy amerikai mondás. Tudom, ez nem min­dig igaz, de nem is azért idéztem, hanem mert eszembe juttatta, mennyire eltorzí­tott bennünket a fogyasztói társadalom. Huszonöt évvel ezeló'tt azzal szereztük a legnagyobb örömet a szüléinknek, ami­kor magunk készítette ajándékkal leptük meg őket. Ne legyünk naivak, ez ma már senkit sem érdekelne. De még ma is azt mondom, az igazi ajándékot úgy veszi az ember, hogy év közoen odafigyel szeret­teinek egy-egy elejtett szavára, félmonda­tára, mit szeretne, mire vágyik, aztán fel­kutatja, megszerzi és azt teszi oda a fa alá. Egy ilyen ajándéknál nem az a fon­tos, mennyibe Kerül, hanem, hogy a meg­ajándékozott meghatódik attól, hogy kita­láltuk a titkos gondolatát. Hiszen ez azt jelenti, hogy ismerjük. Manapság azon­ban ez macerás, mert rohanunk, mert nem beszélünk egymással. Különben sem az a fontos, hogy mi mit gondolunk magunk­ról, hanem, hogy mit tart rólunk a külvilág, így aztán jön a plazmatévé (vagy újabban az LCD-tévé), annak ezek szerint minden­ki örül, és ami a lényeg, ha ünnepek után megkérdezik tőlünk, mit vettünk a fele­ségünknek, férjünknek ajándékba, nem maradunk szégyenben. Nem baj, hogy nem telik rá, legfeljebb válság ide, válság oda, lesz egy újabb hite­lünk a meglévő négy mellé. ^ •• __ blog.szon.hu i Itt olvashatják az Azok a '80-as évek blogot! UÉnBÉÉriMÉÉMÉBÉBMÉÉÉMÉMÉÍMÉiRÉIl Ön elkezdte már a karácsonyi ajándékvásárlást? A nyíregyházi dr. Batáriné Cserepes Csilla már novem­ber végén elkezdte az ünnepre való készülődést. - A gyerekekkel nagyon készülünk: deconpage techniká­val készítünk ajándéktárgyakat és olyan naptárakat is, amelyeken a gyerekek fotói vannak. Karácsonykor ezzel ajándékozzuk meg a nagyszülőket és keresztszülőket. Kovács Júlia Abaújkéren él, s kérdésünkre elmondta, hogy csak a legszűkebb családja kap tőle ajándékot, épp teg­nap fejeztem be a vásárlást. Hitelt nem igényeltem, csak annyi meglepetést veszek, amennyit a pénztárcám meg­enged. A nyíregyházi Tóth Jánosnétól megtudtuk, hogy egyetlen fiának szeretne örömet szerezni karácsonykor. - Elektronikai cikket vettem neki - mondta. A nyíregyhá­zi özvegy Farkas József né bár készül a karácsonyi ünne­Özv. Farkas Asztalos Malakuczi Józsefné József Mihály pekre, azt már tudja, hogy ebben az évben nem vásárol semmit. - Ki sem mozdulok otthonról karácsonyi vásár­lás ügyében, mert a lakásomban jó pár olyan hasznos tárgy van, amit a-családtagok szívesen vesznek majd. Az unokáimnak pedig pénzt adok karácsonykor - tette hoz­zá. Az orosi Asztalos József tegnap indult el ajándék­beszerző körútra. Mint mondta: csak a szűk család­tagjainak vásárol meglepetéseket, a nagyobb bevásárlást pedig közösen oldják meg. A nyíregyházi Mala­kuczi Mihály elmondta, hogy már vett néhány apróságot a négy unokájának, de a nagyja még hátravan. Szavazók száma: 34, 2008. 12. 10. 19 óra Igen 41,18% I Nem 58,82% Következő kérdésünk: Ön megvette már a karácsonyi ajándékokat? www.szon.hu Szavazzonl Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Fa alatt A belvárosi forgatag kínálatából kiegészítő ajándék lesz a plazma­tévé mellé. Nyíregyháza (KM - B. M.)- A skót kockás ruhába bújta­tott, télapónak álcázott, síelő rénszarvas egyetlen kézfogásra átcsap vonagló, éneklő plüssfi­gurába. Az angolul daloló álla­tot csak a rabruhás majom képes überelni, és még a maki is éne­kel. Az angyalkínálat pazar. Van kicsi, gyertyából, nagyobb, kerá­miából és még nagyobb, fára fest­ve. A színes, kukacot, kígyót for­mázó gumicukrok és 8 ezer forin­tos népművészeti térítők és kerá­miaedények között jól megfér a díszkarabély, arab tőr (made in China), és az ezüst lapos üveg CCCP vésettel. Kelendő a giccs is- Ilyenkor még meggondolják az emberek, mit is szeretnének karácsonyra ajándékba adni. Válogatnak, nézelődnek, a bóv­lit, mert van az is, ne szépítsük, lenézik - avat a vásárlási szo­kásokba az egyik fiatal eladó. - Aztán eljön 23-a, sőt 24-én reg­gel már teljesen mindegy, hogy mit vesz, csak legyen mit a fa alá tenni. Egycsapásra kelendő lesz a giccs is. Két tini hangosan felvihog az egyik állvány mel­lett. Már el is képzelik, ahogy az egyik barátjukra zöld neonpa­rókát, gorillaálarcot és kalózka- pitányos kalapot biggyesztenek. Erősödik a karácsonyi hangulat... A gyertyák divatját tagadni sem lehetne. Szín és forma elképesz­tő gazdagsága fogadja a sétálga­tok csavart és tömbgyertyákból KiilT kmf/ppefc.szon.hu • Ajándékok. A karácsonyi ajándékozásról bővebb információk letölthetők. (PDF, 31 kB) Koncertjegyet nyertek lapunktól Nyíregyháza (KM) - Az aláb­bi szerencsés olvasóink nyer­tek 2 fő részére szóló belépője­gyet Szekeres Adrien vasárna­pi Adventi koncertjére: Fegyver Tamásné, Nyírbogdány, Liszkai Szilvia, Tiszalök, Királyné K. Judit, Nábrád, Takács Lászlóné, Szabolcsbáka, Fenyvesi Mária, Mátészalka, valamint Sipos Tamásné, Stekler Istvánné, Kühn Györgyné, Glovács Mónika, Liptákné Szabó Rita nyíregyházi olvasóink. Jegyüket szerkesztő­ségünkben (Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.) vehetik át, személy- azonosságuk igazolásával. Szaktekintély. A DOTE Egészségügyi Karán a félév vendég- professzora dr. Talyigás Katalin, aki előadá­sán az időspolitikáról beszélt. (Fotók: Sipeki Péter) L-_ ...... Állatkarácsony Nyíregyháza (KM) - Az Állat­barát Alapítvány meghív min­den állatbarátot december 14-én 14 órára az Állatotthonba, egy közös karácsonyi ünnepségre. Idén 170 kutya és 15 cica tölti az ünnepet az Állatotthonban, sze­retnék ezzel az eseménnyel szeb­bé tenni az ő karácsonyukat, s szívesen fogadnak bármit, ami az állatoknak örömet szerez. HÁTTÉR /3 a jézuska, s a géppuska A vásárlóknak nem lehet panaszuk a választékra (Fotó: Racskó Tibor) gazdag a kínálat. Az ár pedig mérettől függően alkalmazkodik a pénztárcához. Nincs karácso­nyi forgatag műfenyő, szaloncu­kor-akasztó és fenyődísz nélkül sem, mint ahogy a forralt bor, a kürtös kalács és a sültek illata sem hiányozhat a belvárosból. Tévé a fa alatt A műszaki nagyáruházban megdőlni látszik az a tévhit, hogy idén a hitelre vásárlási kedv megcsappan. A plazma- és LCD-tévé, a digitális fényképe­zőgép, a videokamera és csúcs­elektronika azonban még min­dig képes magas kamatra kár­hoztatni a családokat.- Nagyon összevesztünk az asszonnyal, mert azt mondta, legyen csendes, olcsó karácso­nyunk. Egyszerűen nem érti meg, hogy nekem virítani kell a have­rok előtt - a családapa hajthatat­Nekem virítani kell a haverok előtt. Két pár zoknival pedig nem lehet... Orosz Attila *.......................................ff lan. - Nem mondhatom, hogy két pár zoknit kaptam... Plazmatévé lesz a fa alatt, 106 centis képátló­val. Nincs ennyi pénzem, részle­tekben kifizetem. 150 ezer forint nem nagy pénz. Az asszony meg majd megnyugszik, a forgatag­ban kinézett valamiket minden­kinek. Jó kis kiegészítés lesz a tévé mellé. Orosz Attila szemmel láthatóan büszke, hogy a tervét véghezviszi. Szerinte az ünnep a megbékélésről szól. A 30 százalé­kos kamatot pedig elhalványít­ja a szenteste meggyújtott gyer­tya fénye. Gyertya: 50-2200 forint Játék: 500-35 500 forint Műfenyő: 5900-13 900 forint Fenyődísz: 80-150 Ft/db Fenyőfény: 1200-2500 forint Plazma, LCD-tv: 17 900-530 000 forirft Digitális fényképezőgép: 16 900-209 000 forint Házimozi: 34 900-279 000 forint KEMÉNYEN DOLGOZIK ÉRTEM. 3 hónapos akciós lekötött forintbetétünk kamata most évi 13,5%, EBKM: 13,5%. Az akció 2008. októ­ber 28-tól visszavonásig érvényes, és a banknál magánszemélyek által, újonnan elhelyezett pénzekre vonatkozik. Az elhelyezhető legkisebb összeg 200000 Ft, a legnagyobb összeg 30000000 Ft. Várjuk bankfiókjainkban: Nyíregyháza, Dózsa György út 1-3. és Korzó Üzletház. További információk: 0640504050 vagy www.unicreditbank.hu Jelen hirdetés nem teljes körű, a további részletek megtalálhatók a bank aktuális Látra szóló és határidős betétek, az UniOedit Bank Hungary Zrt. kamatkondíciói magánszemélyek részére c. hirdetményében és a magánszemélyek részére szóló Kondíciós listájában. A betéti szerződés részletes leírását a2 Általános Üzleti Feltételek tartalmazzák. GAZDASÁGI RÁDIÓ Az év lakossági megtakarítási terméke 2008 Az UniCredit Bank győzőit Az év bankja versenyen Az év lakossági megtakarítási terméke 2008 kategóriában. A szakmai zsűri díját a 2 éves rugalmas forintbetét kapta. UniCredit Bank HIRDETÉS A • fYi « ja tttf Aire* Ön szívesen adakozik?

Next

/
Oldalképek
Tartalom