Kelet Magyarország, 2008. október (65. évfolyam, 230-255. szám)
2008-10-04 / 233. szám
2008. október 4., szombat • íométíia. A Komédiás Színkör Mátészalka vendégszerepei Tiszalökön október 11-én 18 órától a helyi művelődési házban. A vendégtársulat Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság című komédiáját mutatja be két részben. Az előadást rendezte Puskás Tivadar meghívott vendégművész. * Családi játszóház. Ma délelőtt tíz órától a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrum, valamint az Egymásért - Családok Egyesületével közös szervezésben a Jósavárosi Közművelődési Színtéren (Nyíregyháza, Május 1 tér 10/a) családi játszóház lesz, az érdeklődők őszi gyümölcskosarat készíthetnek papírból. A főzőverseny jó alkalom volt az ismerkedésre is (Fotó: amatőr) Családi nap a Zrínyiben Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban szeptember 27-én családi napot tartottak - ekkorra időzítették a veréb- avatót, az „öregfiúk” mérkőzést, a diáknapot. Az egyik legnépszerűbb programnak a kilencedikesek szülei számára meghirdetett főzőverseny bizonyult, hiszen ők a bográcsozás kapcsán összeismerkedhettek, s beszélgethettek a diákokkal, tanárokkal. Emlékezés a vértanúkra Nyíregyháza, Újfehértó (KM) - Az aradi vértanúk kivégzésének 159. évfordulóján megemlékezés lesz Nyíregyházán az evangélikus nagytemplomban október 6-án 11 órától. Emlékbeszédet mond dr. Sallai József főiskolai docens. Damjanich János szobránál 15 órától lesz ünnepség. A Park Hotel kiállítótermében október 6-án 18 órakor Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke megnyitja az „Aradi vértanúink és gróf Batthyány Lajos” című emlékkiállítást. Az aradi vértanúkra, az 1848-as forradalom hőseire, a szabadságharc áldozataira emlékeznek Újfehértó lakói október 6-án 18 órától az 1848/49-es emlékparkban. A Családjaink Jövőjéért Újfehértón Egyesület által szervezett megemlékezésen ünnepi beszédet mond Béres Józsefné történelemtanár. Mazsorettek fesztiválja Nagykálló (KM) - AII. Nagykállói Országos Ifjúsági Mazsorett Fesztivált október 4-én 14 órától rendezik meg a helyi városi sport- csarnokban. Az Újfehértói Fúvósok Egyesülete felvezetésével bemutatkoznak Balmazújváros, a Debreceni Mazsorett Együttes, a debreceni Valcer Táncstúdió, Hajdúböszörmény, Hajdúsámson, Nádudvar, Körösladány, Szeghalom, Újfehértó és Nagykálló mazsorett- csoportjai. Csinosak, kecsesek, ügyesek (Fotó: amatőr) MEGYEI TÁJAKON /10 Születésnap fesztiválozással A lengyelországi Ékről tánccsoport immár rendszeres szereplője a baktalórántházi rendezvényeknek (Fotók: M. Magyar László) ■ Mivel a családtagok együtt szoktak ünnepelni, meghívták a testvér- településeket is. Baktalórántháza (KM) - Fesztiváli hangulat fogadta tegnap Baktalórántháza lakóit, valamint a településre látogató vendégeket. Az ünnepi forgatag annak szólt, hogy 15 évvel ezelőtt nyerte el a városi címet Baktalórántháza, s a jubileumi évfordulót kulturális programok sokaságával igyekezett felejthetetlenné tenni az önkormányzat. Mivel a születésnapokat a családtagok együtt szokták ünnepelni, az évfordulóra meghívták a hazai (Ráckeve) és a külföldi (Láncút, Técső, Lukanenye, Gyergyócsomafalva) testvértelepülések delegációit is, amelyek művészeti együtteseket is hoztak magukkal. A programok közül nem hiányzott a főzőverseny sem, intézmények, civil szervezetek igyekeztek meggyőzni arról a zsűrit, hogy nemcsak ünnepelni, de főzni is tudnak a baktalórántházi emberek. Minden finomságot nem tudunk felsorolni, csak ízelítőül álljon itt néhány étel: sült túrós fánk, s készült marhapörkölt kapros juhtúrós sztrapacskával Reguly módra is. A 15 éves város eredményeit Nagy Lajos polgár- mester értékelte, majd köszöntötte a születésnapját ünneplő Baktalórántházát Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, Gazda László országgyűlési képviselő, s átadták ajándékukat a testvértelepülések is. A város vezetője pedig átnyújtotta a Baktalórántházáért-díjat, amelyet ez alkalommal Vida Károly, a város egykori polgár- mestere vehetett át. mi kmtippekszort.hu • Baktalórántháza. A városról korábbi írások letölthetők. (PDF, 310 kB) Vida Károly és Nagy Lajos Szépségverseny fogatoknak ■ A Nyírteleki Huszár Bandérium az általános iskola udvarán tart majd látványos bemutatót. Kálmánháza (KM) - Szüreti mulatságra várják az érdeklődőket október 4-én Kálmánházán. A Krúdy Gyula Művelődési Ház szervezésében 11 órakor elkezdődik a fogatok díszítése. A felvonulás 12 órakor kezdődik, majd kihirdetik a fogatszépségverseny eredményét. A Nyírteleki Huszár Bandérium az iskola udvarán 15.15 órától tart lovas-táncos bemutatót. A 16 órakor kezdődő kulturális összeállításban lesz népdal, népzene, hastánc és szalontán. A Sógorok együttes mulatós nótákkal várja a lakosságot 17 órától, majd 20 órától szüreti bál kínál további szórakozást a mulatni vágyóknak. Sok település programját színesítették már a nyírteleki lovasok (Fotó: KM) Köszöntik az idős lakókat Kemecse (KM) - A kemecsei önkormányzat október 11-én 15 órától rendezi meg az Arany János Általános Iskola tornatermében azt az ünnepséget, amelyen köszöntik a település idős lakóit. A szépkorúak mellett köszöntik az 50 éves házassági évfordulójukat ünneplő házaspárokat is. A köszöntő gondolatok után nosztalgiaműsort láthatnak a vendégek. a Kelettől! etettel meghívjuk a Kelet-Magyarország olvasóit Zorán koncert- ameiyet 2008. október 13-án 19 órától rendeznek a Váci Mi- Művelődési Központban. 5 db, két személyre szóló belépöje- : sorsolunk ki azon olvasóink között, akik kitöltik az alábbi szelet, és október 8., (szerda) 10 óráig eljuttatják szerkesztőségiink- 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6., I. an.). A borítékra Írják rá: Zo- A nyertesek névsorát a Kelet-Magyarország október 9-ei számá- jelentetjük meg. A jegyeket átvehetik szerkesztőségünkben okHÁDA KFT. ANGOL HASZNALTRUHA ÁRUHÁZ p NYÍREGYHÁZÁN, a Vas vili Depó helyén (Állomás tér 7.) OKTÓBER 6-tÓl MINDEN HÉTFŐN TELJESEN ÚJ TÉLI ÁRUKÉSZLET! II* ÁRAINK: HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK 900 Ft/kg 700 Ft/kg 500 Ft/kg 300 Ft/kg 100Ft/kg