Kelet Magyarország, 2007. október (64. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-06 / 234. szám
2007. október 6., szombat KIIET • >1 T* t « i » H« HÁTTÉR /3 • Október 8-án lesz a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyház búcsúja, amelyen dr. Seregély István egri érsek tart szentmisét, majd este igét hirdet Bosák Nándor főpásztor. Emberhez méltó magatartás Nagy István Attila nagyla@kelet.szon.hu Az aradi vár sáncárkában végezték ki Kiss Ernő altábornagyot, Dessewfy Arisztid és Schweidel József vezérőrnagyot, valamint Lázár Vilmos ezredest. Néhány óra múlva a honvédsereg kilenc tábornokát vezették a bitófa alá: Poeltenberg Ernőt, gróf Leiningen-Westerburg Károlyt, Láh- ner Györgyöt, Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Knézics Károlyt, Török Ignácot, Nagysándor Józsefet, gróf Vécsey Károlyt. Vajon fel tudjuk-e sorolni mindegyikük nevét? Kevesen. Mert van közöttük német és osztrák, szerb és magyar. Különböző nemzetek fiai voltak, de egyben mindannyian közösek: hittek egy eszmében, s képesek voltak érte az életüket is feláldozni. Volt ebben valami romantikus hevület is, de csaknem utoljára fordult elő a magyar történelemben, hogy eggyé vált az elmélet és a gyakorlat: nincsen értelme az életnek, ha elszakad a teljesíthető eszményektől. Az aradiak, s akiket még azon a napon másutt kivégeztek, vagy a következő napokban halálra szántak, az áldozat- vállalás tragikus szépségét mutatták meg. Sorsukban az emberhez méltó magatartást élhetjük át. A történelemben ritkán adódnak események, amelyek ilyen állásfoglalásra késztetik az embereket. De hát akkor nincsen mód arra sem, hogy emberlényegünk markáns módon megjelenhessen? Ma nincsenek olyan eszmények, amelyekért érdemes feltenni az életünket? Lehet, hogy szürkébbek ma a hétköznapok, mint akkoriban voltak. De tennivaló van bőven, hiszen a tág lehetőségek birodalmának még a határához sem értünk, a belépéshez pedig még sok-sok munka vár ránk. SH i bloo.s2on.hu \1 Olvassa a Közélet blogot is! MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Kikre emlékezünk október 6-án? Pék Alexandra Október hatodikén az aradi vértanúkra emlékezünk, akiket kivégeztek az 1848/49-es szabadságharc bukása után. Béres Evelin Az aradi vértanúkra emlékezünk. Őket ölték meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után megtorlásképpen. Zsiska Krisztina Igen, tudom, az aradi tizenhárom vértanúra emlékezünk ezen a napon, akiket a szabadságharc vérbe fojtása után kivégeztek. S2ajkó Géza Október hatodika? Hát, hadd gondolkodjak csak. Ja, az aradiakra. A tizenhárom vértanúra, akiket a bukott forradalom után végeztek ki. Garai Józsefné Az aradi vértanúkra emlékezünk, akiket a forradalom és szabadságharc után kivégeztek. Közöttük volt több megyénkből származó is. video.szon.hu Olvasóink véleményét videón is megtekintheti. VILLÁMVOKS Ön szerint megfelelő módon kezelik a közpénzeket Magyarországon? Szavazók száma: 267, 2007. 10. 05. 18 óra Következő kérdésünk: Ön pihenni fog ezen a hét végén? Igen 4,12% Nem 95,88% www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. A vértanúkra emlékeztek Ünnepség az evangélikus templomban (Fotó: Racskó Tibor) ■ Egy-egy szál virággal adóztak azok emléke előtt, akik életüket adták hazájukért. Nyíregyháza (KM - S. M.) - A megyeszékhelyen a történelmi egyházak képviselői és világi vezetők is részt vettek az aradi vértanúk kivégzésének 158. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A evangélikus templomban emlékező szívvel idézték fel történelmünk fájdalommal teli időszakát és a dicső múltat is amellett, hogy egy-egy szál virággal adóztak azok emléke előtt, akik életüket adták hazájukért. ff ........................................ Haynau számára, nem volt elég a világosi fegyverletétel, megalázó hosszúra vágyott, mely S3 tábornok életébe került Or. Szabó Géza ...............................ff Ünnepi beszédét dr. Szabó Géza főiskola docens annak a kérdéskörnek a boncolásával kezdte, hogy indokolt-e egy világi eseményt a templomba hozni. A válasz egyértelműen erre: örömteli - mondta -, hiszen ezáltal az emlékezés gonBatthyány Lajos gróf búcsúlevele feleségéhez, Zichy Antóniához Pest, október 5. Drága Nőm! Hiába reménykedtünk az emberségesség utolsó szikrájában, amikor azt véltük, hogy még egyszer látjuk egymást, ezt is megtagadták Tőled; és ezért ezekben a sorokban ismétlem meg Neked mélyen átérzett kifejezését forró hálámnak és tiszta szerelmed minden kincse iránti csodálatomnak, amelyet megérdemelni sohasem tudtam; és oly igaz, mint az, hogy a halál küszöbénél állok, hogy csupán ennek a bűnnek a tudata az, amit a sírba magammal viszek. Úgy halok meg, hogy csak a Te képed van a szívemben, a Te neved az ajkamon! Viszontlátásra! Lajosod Damjanich János imája és utolsó szavai: Áldd meg Aradot! Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom. Ámen dolati, erkölcsi, érzelmi többletet kap. Sőt, azáltal is, ha több gondolatkört társítunk hozzá. Nem hagyhatjuk szó nélkül az előzményeket. Az 1848-as szabadságharcot, amely a legeurópaibb forradalmak közé tartozik, és a nemzet legjavát adta nekünk örökül, a márciusi ifjakat. Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy Haynau számára Kiss Ernő búcsúlevele lányaihoz, Dániel Jánosnéhoz és Bobor Györgynéhez és utolsó szavai: Forrón szeretett gyermekeim! Bocsássatok meg nekem, gyermekeim, miképpen én is megbocsátok nektek - ez halni készülő apátok kívánsága. Ne tegyetek senkinek szemrehányásokat - Isten áldjon meg benneteket! Lázár Vilmos levele feleségéhez, Reviczky Máriához és utolsó szavai: Kedves szentem, egyetlen Marim! Mindenem e földön! Te voltál mindenem, Te leszesz utolsó sóhajtásom. Én érted és nyugodalmodért fogok az Istenhez imádkozni. Leiningen-Westerburg Károly búcsúlevele feleségéhez, Sissány Elizhez és utolsó szavai: Szívesen, ó, mily szívesen éltem volna, hisz megvolt mindenem, ami boldoggá teszi az életet, olyan boldog voltam a veled való házasságban, amilyen csak lehet az ember. Édes drága Lizám! Gyermekeim! Éljetek boldogan! Nemsokára kiszenvedek. Még egyszer köszönet hű szerelmedért, mindenért, amit értem nem volt elég a világosi fegyverletétel, megalázó bosszúra vágyott, mely 13 tábornok életébe került. Olyan katonákéba, akik példaképek voltak, tetteiket legendák övezték. Olyanokéba, akik erkölcsi dilemmájuk közepette a nemzetet választották, a haza parancsának tettek eleget, a császárnak tett eskü helyett. tettél. Isten veled, életem, mindenem! Poltenberg Ernő levele apjához, Leopold Poelt von Poeltenberghez, feleségéhez, Pauline Kakowskához: Imádott szegény feleségem! Örökre istenhozzádot kell hát mondanom neked!! Megáldva téged mindazért a boldogságért, mellyel gazdagon megajándékoztál, és szívemből köszönve mindazt a szeretetet, melyet tőled kaptam! A jó Isten óvjon téged és a szegény gyerekeket, ne hagyja, hogy túlságosan átengedjétek magatokat a mély fájdalomnak... Vécsey Károly búcsúlevele feleségéhez, Diffaud Karolinához és utolsó szavai: Drága, imádott Linám! Szeretett, erényes, legkedvesebb feleségem! Látom, ez életem utolsó pillanata - meg kell halnom, tehát még egyszer Isten veled, óvjon Isten, vezessen minden lépésedben - utolsó leheletem, Lina, hogy odaát egy jobb életben újra egyesülünk. Isten veled, jó lélek; és bocsáss meg mindazért a fájdalomért, amit talán akaratlanul is okoztam neked; csókollak, csókolom kedves lányomat - lányodat -, Gizellát. Isten veled. Az ő példájuk a jövőbe vetett hit napjává magasztosítja a Nemzeti Gyásznapot. A mártírum az egész nemzeté, tehát használjuk fel azt az energiát, melyet ad nekünk - fejezte be gondolatait Szabó Géza docens. KijL.ET kmfippefc.szon.hu • Búcsúlevelek. A vértanúk utolsó levelei letölthetők (PDF, 81 kB) Az aradi vértanúk Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézics Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly. Október 6. Nyíregyháza (KM) - Az elbukott 1848/49-es forradalom és szabadságharc tábornokai a világosi fegyverletétel után kerültek orosz fogságba. Az oroszok, noha ígéretet tettek az ellenkezőjére, foglyaikat átadták az osztrákoknak. Felix Schwarzenberg miniszterelnök utasítására, Ferenc József jóváhagyásával hadbíróság elé állították, majd halálra ítélték őket. A hadbíróságot Karl Ernst törzshadbíró vezette. Az ítéleteket Julius Jakob Haynauhoz, Magyarország teljhatalmú kormányzójához kellett vinni megerősítésre és aláíratásra. Valamennyi tábornokot halálra ítélték. A 13-ak ítéletét október 6-án, a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján hajtották végre, s ekkor végezték ki Pesten gróf Batthyány Lajos volt miniszterelnököt. Idézetek a búcsúlevelekből 39% 120 hónap futam szeptember 30 falért vegyes «Ti KjbC<;3*ltc;3. 157 Kr i Vagép Velünk spórolhat. Sokat! Nyíregyháza Kert u. 47/A (42) 460-677 Kisvárda Városmajor út (45) 416-416 Feel the difference Fusion- metálfény - té- légkondicionáló - fű- ABS, dupla légzsák - 4- Immobiliser - el- ködlámpa - fe FordFusion Fresh- távirányítós központi zár- fűthető külső tükrök- 4 hangszós CD lejátszó- elektromos ablakemelő- fedélzeti számítógép HIRDETÉS