Kelet-Magyarország, 2007. március (64. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-06 / 55. szám
1007. március 6., kedd KELET * ». «b WA I « HÁTTÉR /3 RÖVIDEN • Hazatalálás. „A Napút festője: Csont- váry" címmel Pap Gábor tart előadást március 6-án 18 órától Nyíregyházán, a Váci Mihály Művelődési Központban a „Hazatalálás" rendezvénysorozat keretében. NÉZŐPONT Gátforduló Györke László gyorke@kelet.szon.hu tv\a hat éve délután fél kettőkor két helyen átszakadt a gát Tarpánál, nem messze a tivadari szűkülettől, s mintegy 140 millió köbméter víz terült szélt a Beregi-öblözetben. A szomorú évfordulón nem feledhetjük, hány család maradt fedél nélkül, hányán hitték: életük munkája veszett oda. A beregi településeket példás gyorsasággal építették újjá, hiszen a tél beállta előtt az árvízkárosultak többsége új, a korábbinál általában szebb és kényelmesebb otthonokba költözhetett vissza. A lakóházakat újjá lehetett építeni, de az árvíz a lelkekben örök sebet ejtett ezen a tájon. Hiszen néhány település (Jánd, Tarpa, Tákos, Csaroda, Gulács, Vámosatya) lélekszáma alaposan megcsappant. Hogy most a beregi települések többségében iskolákat vonnak össze, részben az árvíz következménye is. Hat év nagy idő, azóta a védelmi rendszer lényegesen erősebb a Tisza eme szakaszán. Tiszabecs és Vásárosna- mény között a valaha mért legmagasabb vízállásnál (vízügyes szakzsargonnal: LNV) átlagosan egy méterrel magasabb a gát. Tavaly Tiszakerecseny és Mátyus között egy öt kilométeres szakaszon is elkészült az új töltés, már csak a korona szilárd burkolata hiányzik. A zsilipek acélszerkezetének beépítésével pedig a Lónyay-árvízkapu is hamarosan elkészül. A vízügyi igazgatóságon már kész a terve a Tiszakerecseny fölötti gátszakasz erősítésének, csak még azt nem lehet tudni, mennyi pénz lesz rá a központi költségvetésben. Ráérő idő pedig nem nagyon van, hisz a víz az idén is kóstolgatja a gátakat... Hangverseny. Kodály Zoltán halálának 40. évfordulójára emlékeztek meg hangversennyel a nyíregyházi római katolikus templomban hétfő délután. (Fotó: Olajos Tamás) További képek [gű www.szon.hu Hat éve szakadt át a gát (Archív fotó: Györke László) ■ Az 2001-es tiszai árvíz évfordulóján króni- kaszerűen elevenítjük fel az eseményeket. Nyíregyháza (KM - Gy. L.) - Március 3-án a Kárpátokban átlagosan 60 milliméter csapadék hullott, ehhez 40 milliméternek megfelelő hó is elolvadt. Másnap a Tisza mellékfolyója, a Borzsa elönti a kárpátaljai Ilosva környékét. Március 5-én Rahónál a Tisza 575 centi, a mércén nem is látják, mert az csak 500 centis (ennyi volt addig a maximum). A Tisza Tiszabecsnél vasárnap és hétfő reggel között több mint öt métert áradt. Reggel Nyíregyházán összehívják a védelmi bizottságot. Fazekas László védelemvezető szerint a helyzet több, mint kritikus, hisz a Kárpátokban tovább szakad az eső. Este tizenegykor újra összehívják a védelmi bizottságot, ahol már a (kimenekítés a téma. Fekete kedd Március 6-án (akkor is kedd volt) hajnali ötkor tetőzik a Tisza Tiszabecsnél 719 centiméterrel, ami 11 egységgel több, mint amit valaha is mértek itt. Reggel már a gátkoronán a víz Tiszabecs és Kisar között. A Túron nyolckor a sonkádi hídnál átbukik a víz a gáton, Kispalád egy- harmadát néhány óra alatt elönti a Batár felől. Délelőtt Túrricse és Csaholc közelében két suvadás keletkezik a Túr gátján. Délután fél kettőkor átszakad a gát Tarpánál, majd később pár száz méterre még egy szakaszon. Ekkor TivaKELi kmí/ppek.szonhu •Árvíz, 2001. Korabeli tudósítások letölthetők (PDF, 132 kB) Tákos, 2001. március 10. darnál a vízállás 1014 cm, 56- tal több, mint valaha. Tarpá- nak, Tákosnak, Csarodának, Hetefejércsének, Gulácsnak, Jándnak és Tivadarnak menekülnie kell. Március 7-én hajnalban Helmeczy László, a megyei védelmi bizottság elnöke közli: haladéktalanul meg kell kezdeni a kimenekítést Vámosatyáról, Tiszaadonyból, Tiszaszalkáról, Tiszavidről, Lónyáról, Mátyusról, Tiszake- recsenyből, Geregelyiugornyá- ról, Gelénesről, Beregdaróc- ról, Beregsurányból és Barabásról. Jüttner Csaba, a beregi védelemvezető hozzáteszi: át fogják vágni a 41-es főutat. A víz északnak tart Március 8-án éjfélkor az egyik, háromkor a másik ponton (Tákostól keletre és nyugatra) átvágják a 41-est. A víz délelőtt 10 óra körül kezdi elönteni Vámosatyát. Március 9-én Tiszamogyo- rósnál két helyen átszakad a nyári gát, melléképületeket önt el. Másodpercenként 100 köbméter víz zúdul Beregre. Március 10-én megkezdődik a gátszakadás szádfalas helyreállításának előkészítése. A kiömlött víz 140 millió köbméter. Március 11-én Tiszaadony, Tiszakerecseny kerül veszélybe. Március 12-én a víz északon átlépi az országhatárt: elönti a kárpátaljai Haranglábot. Árvízkárok 2001-ben Károsult település összesen: ____________________________46______ Sérült épület összesen: ________________________________3075_____ magánlakás: ________________________________________2870_____ önkormányzati: _______________________________________144_____ egyházi: ___________________________________________61______ Tönkrement qátszakasz:_____________________________9,7 km______ Helyreállítás, újjáépítés:_____________________________________________________ Utak, hidak, műtárgyak _____________________________9 milliárd forint_______ Újjáépített lakóház:____________________________________714 _____ Helyreállított lakóház: _________________________________1500_____ Lakásvásárlás más településen: ___________________________162_____ Kártalanítás __________________________________________55 Közvetlenül érintett lakosok száma: ______________________4662_____ Összes költség: közel 60 milliárd forint JÓKÍVÁNSÁGOK Születésnap: Sok boldog szülinapot kívánunk Zajtába Tóth Ildikónak: apa, anya. Szeretünk! 70/940-3172 Jókívánságait SMS-ben a 90/612-222-es, emelt díjas (162 Ft + áfa) telefonszámra küldheti. Amennyiben 16 óráig ezt megteszi, a másnapi Kelet-Magyar- orszáqban megjelenik jókívánsága. Névnapmenü_______________ március 6, kedd: Leonóra, __________________Inez, március 7, szerda: Tamás, __________________Tomaj, március 8, csütörtök: Zoltán, március 9, péntek: Franciska, __________________Fanni március 10, szombat: Ildikó, Melissza Karszalaggal egyértelmű ■ Ez a módosítás előnyösebben érinti a szolgáltatás igénybevevőit is. Nyíregyháza (KM) - Egy olvasónk kérdezi, miért szüntették meg a Júlia Fürdőben az egyórás szaunabérletet?- Ilyen soha nem volt és jelenleg sincs a Júlia Fürdő árszabásában. A szauna használatára váltott belépőjegy korábban kétszeri szaunahasználatra jogosított a fürdőben tartózkodás időtartamában, 1040 forint egységáron. A jelenleg hatályos árszabályzat szerint az ár nem változott, de a korábbi két alkalommal szemben az igénybevétel korlátlan számú alkalomra érvé- olvasó nyes. Forgalom- technikai és el- g - lenőrzési változ- fi&Mk* tatást is fogana- tosítottunk, mely szerint a korábbi gyakorlat szerinti két darab műanyag bi- léta helyett a teljes tartózkodási időre érvényes karszalagot vezettünk be. Az alkalmazott módosítás tehát előnyösen érinti a szolgáltatás igénybevevőit a Júlia Fürdőben - mondta el Pék János vezérigazgató-helyettes. EU-szálak. Dr Szemlér Tamás közgazdász tanár tartott előadást hétfő délután, a Nyíregyházi Főiskolán. (Fotó: Olajos Tamás) További képek Fq] www.szon.hu VILLÁMV0NS Ön rendelkezik felsőfokú végzettséggel? Szavazók száma: 397, 2007. 03. 05. 17 óra Következő kérdésünk: Ön szerint előfordulhat a 6 évvel ezelőttihez hasonló gátszakadás megyénkben, a Tiszán? www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. SUZUKI Vagép NYÍREGYHÁZA Lujza u. 9. (42) 500-919 www.vagep.hu HIRDETÉS