Kelet-Magyarország, 2004. július (64. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-30 / 177. szám

2004. július 30., péntek ATHÉN 2004 0 Dopping. A he világbajnok belj haeghe doppingolás miatt nem vehet részt az athéni olimpián. A 33 éves klasszist június 25-én, ausztriai edzőtá­borozása után ellenőrizték, s szerveze­tében az eritropoietin (EPO) nevű állóké­pesség-növelő szert találtak. 0 Autólopás. Nagy bosszúság érte Mo- csai Tamást, az augusztus 13-án kezdő­dő athéni olimpiára készülő magyar fér­fi kézilabda-válogatott játékosát: miköz­ben ő szerdán este éppen tréningezett, ellopták az autóját. 0 Létszám. Története legnagyobb létszá­mú csapata, 441 sportoló képviseli a házigazda Görögországot az augusztus 13-án kezdődő athéni olimpián. A Mátészalka otthon rajtol Nyíregyháza (KM) - Elkészült a labda­rúgó NB II. őszi menetrendje, eszerint a nyitókörben, augusztus 7-én, a Mátészalka hazai pályán fogadja a Gyulát, míg a Bak- talórántháza ugyancsak szombaton, a Kis­kunhalas vendége lesz. Érdekesség, hogy az első kört követően, augusztus 14-én Magyar Kupa-fordulót ren­deznek, ekkor a harmadik vonalban nem játszanak bajnoki találkozókat. Karbantartva. A San Diegóban pályá­ra lépő francia Pierce hiába erőlködött, elvérzett az argentin Dulkó elleni meccsen a tenisztorna második fordulójában. (Fotó: EPA) LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA Selejtező, 2. forduló, első mérkőzések Apoel Nicosia (ciprusi)-Sparta Praha, (cseh) 2-2 (1-0) Skonto Riga (lett)-Trabzonspor (törők) 1-1 (0-0) Zilina (szlovák)-Dinamo Bucuresti (román) O-l (O-O) Young Boys (svájci)-Crvena zvezda (szerbi) 2-2 (l-O) FC Bruges (belgaH-okomotiv Plovdiv (bolgár) 2-0 (O-O) Hajdúk Split (horvát)-Shelbourne (fr) 3-2 (1-1) Rosenborg (norvég)-Sheriff Tiraspol (moldáv) 2-1 (1-1) Djurgarden (svéd)-Kaunas (litván) 0-0 WIT Tbiliszi (grúzp-Wisla Kraków (lengyel) 2-8 (1-4) Baku (azeri)-CSZKA Moszkva (orosz) 0-0 Jereván (örményV-Sahtyor Donyeck (ukrán) 1-3 (0-1) HJK Helsinki (finn)-Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 0-0 Nova Gorica (szlovén)-FC Köbenhavn (dán) 1-2 (0-1) FK Tirana (albán)-Ferencváros 2-3 (O-l) MAI SPORTMŰSOR Labdarúgás Előkészületi mérkőzés: Mátészalka FC-Jánkmajtis, 17., Újfehértó-lbrány, Újfehértő 17.30., Kemecse-Baktalőrántháza, Kemecse 17.30. T0TÓTIPPELŐ A 31. hót mérkőzései 1. Bregenz-Grazer AK X 2 2. Mattesburg-Pasching X 3. Salzburg-Wacker Tirol 1 4. Sturm Graz-Admira 1 5. Young Boys-Grassshoppers törölve 6. Schaffhausen-St. Gallen 1 X 7. FC Zürich-Thun 1 8. Xamax-Aarau 1 9. Bodö Glimt-Sognal X 10. Stabek-Ham-Kam 1 X 11. Lyn-Odd Grenland X 12. Lilleström-Tromső 1 13. Fredrikstad-Molde 2 14. Austria Wien-Rapid Wien X 1. sz. pótmérkőzés: Kalmar-Djurgarden X SPORT KELET MAGYARORSZÁG / 9 U OLIMPIAI JÁTÉKOKRA KÉSZÜLNÉK A tanítványt Pokrovenszki mester bringán követi Mexikóban gyalogol Tóth János magaslati edzőtáborban készül haza innen, csütörtök este érünk Pestre, de már pénteken reggel indulunk is tovább Ausztriába 2000 méter magasra, mert erre élettanilag és szakmailag szük­séges! Névjegy Tóth János gyalogló Az Nyíregyházi VSC válogatottja Született: 1978. 04. 15, Nyíregyháza Edzője: Pokrovenszki József. Végzettség: Biológia-környezetvédelem szakos tanár, jelenleg a deb­receni egyetem környezetvé­delmi szakán harmadéves. Eredményei: Négyszeres ju­niorbajnok (10 km és 20 km, kétszer-kétszer, 1966 és 1967), fedettpályás bajnok (1967), up-bajnok (20 km, 1999), Európa-kupa 11. (2003) Egyéni csúcs 50 km-en: 3.59:24. .................,......-..-...................- Toluca egyébként egy csen­des városka, már ha a nagy for­galmat nem számítjuk ide, mert errefelé rengeteg az autóbusz.- Néha jut idő egy kis kirán­dulásra is, voltunk a Pirami- doknál és a közeli 4600 méteres hegyen is! A mexikói emberek nagyon kedvesek, segítőkészek, és ami számunkra meglepő volt, hogy a gyaloglás itt nagyon meg­becsült sportág, naponta látunk reklámokat, bejátszásokat gya­loglókról a tv-ben, és a parkban is sokan power walkingolnak! Tanulhatnánk tőlük! Európai ember nem nagyon jár erre, így kuriózumnak számítunk. Mán László ' e-mail: man@kelet.szon.hu Nyíregyháza (KM) - Athén­ra készülő olimpikonjaik kö­zül elsőként Tóth János gya­logolta meg a nevezési szin­tet. Az NYVSC kiválósága je­lenleg Mexikóban gyűri a ki­lométereket, és készül az öt­karikás játékokra.- Ötödik hete, június 23-a óta vagyunk itt Tolucaban, és még egy hétig maradunk - tudatta a Kelet-Magyarország olvasóival elektronikus levelében Tóth Já­nos - Toluca Mexico Citytől mintegy 50 km-re van, és 2700 méter magasan fekszik. Szóval magaslati körülmények között tudok készülni, a formám na­gyon jó, hisz olyan edzésmunkát tudok itt végezni, amit még ott­hon is nehezen tudtam megcsi­nálni. Czukorral gyűri- Ebben nagy segítséget nyújt Czukor Zoltán, akivel együtt gyúrjuk itt a kilométereket, és így nem olyan monoton az edzés, másrészt meg egymást hajtjuk, űzzük! A tervek szerint a jövő (Fotók: Balázs Attila) héten, augusztus elején megyünk Kettőzött erővel készül Athénra Az elmúlt esztendő nem volt túl sikeres, hiszen a párizsi vi­lágbajnokságon piros zászlót kapott Tóth, és az idén nem tud félszáz kilométeres ver­senysikert felmutatni. Persze most az első az ötkarikás játék.- Sajnos tavaly az augusztus végi világbajnokságon kizár­tak, de azt hiszem, az a ver­seny sokáig emlékezetes lesz, hisz annyi gyaloglót versenyen még soha nem zártak ki, mint ott! Idén még sajnos nem sike­rült 50-et végigmennem, az idő­járás nálunk sokat számít és keresztülhúzhatja a számítá­sainkat! De ez nem is baj, hisz idén csak az olimpiára kon­centráltam, akkor akarok csúcsformában lenni, s úgy ér­zem, ez sikerülni is fog! Ha az első tizenkettőben lennék, az­zal elégedett lennék, de a lé­nyeg, hogy egyéni csúcsot men­jek! Mint mondtam az edzések nagyon jól mennek, s az, hogy olimpiára készülök, megkettő­zi az erőmet! - így a szim­patikus sportoló. Egressy messze került a Szparitól Délelőtt Arnóton, délután Bőcsön lépett pályára a Herédi-gárda Nyíregyháza (KM) - Borsodi túrára indult csütörtökön a Nyíregyháza Spartacus: az NB I-es futballcsapatra két előké­születi mérkőzés várt. Délelőtt Arnóton lépett fel a He- rédi-csapat, és magabiztos győzel­met aratott, a mérkőzésen ismét gólt szerzett a horvát Nikolic. Ezen az összecsapáson csereként újabb két ifjúsági korú játékos kapott le­hetőséget. Alig néhány órával ké­sőbb, Bőcsön tette tiszteletét a nyírségi társulat, amelynek stábja ismét bevetette a korábban a Vi­deotont erősítő bolgár Palejkovot. Noha szerdán még úgy tűnt, a csa­tárról lemondanak, a délutáni edzőmeccsen mégis bevetették... Ami Egressyt illeti, a nyíregy­házi klubvezetők megpróbálták felvenni vele a kapcsolatot, de mindez nem sikerült, mert a ki­szemelt támadó - az exújpesti Tér­jék Lajossal egyetemben - a cseh Slavia Prahánál vesz részt próba­játékon. Keddtől bérletek Jövő keddtől kaphatók lesznek a csapat mérkőzéseire szóló bér­letek, amelyek ezúttal a teljes baj­noki idényre érvényesek. Az új le­látóra 14 000, a többi ülőhelyekre 12 000 forintba kerülnek majd az éves belépők, utóbbi kategóriában a diák-nyugdíjas bérletek ára 8000 forint. A hetven éven felüliek 200 forint és egy fénykép mellett ér­vényesíthetik éves belépőjüket. A bérletet vásárlók fél áron (2000) juthatnak hozzá a Szpari-sálhoz. A bérletekhez a Spartacus FC Kft. irodájában, a Kutykó Sportbolt­ban és a Dohány utcai újságospa­vilonban lehet hozzájutni. A mérkőzésekre szóló napije­gyek árai: 1100 (új lelátó), 900 (to­vábbi ülőhelyek), 600 (nyugdí­jas-diák ülőhely), 600 (állóhely), 400 (nyugdíjas-diák állóhely). Edzőmérkőzések Arnót-Nyíregyháza Spartacus 1-8 (0-3) Arnöt, 100 néző, v.: Bokza. Spartacus: Balogh Z. - Miskolczi, Tóth Sz., Illés Gy. (Pápay) - Ignácz Z., Csillag, Laskai, Kozma - Popan (Szabó S.), Lehoczki, Nikolic. Gól: Gáspár, illetve Popan, Kozma 2-2, Lehoczki, Laskai, Csillag, Nikolic. Bócs-Nyíregyháza Spartacus _____________________________________3-2 (1-1) Bocs, 200 néző, v.: Nagy F. Spartacus: Németh - Princeton, Ambrusz, Szatke, Pintér - Turóczi, Hegedűs, Némedi, Bánka - Rob (Szabó S.), Palejkov (Pápay). Gól: Lippai 2, Ondó illetve Rob, Hegedűs. Hosszú szünetet köve­tően, szombaton újra a kö­telek közé lép a profi ököl­vívás egyik legismertebb alakja, Mike Tyson. (Fotó: EPA) Derbi A Celtic az Egyesült Ál­lamokban zaj­ló labdarúgó Bajnokok Vi­lágsorozatán, miután Phila­delphiában 2-1-re legyűr­te a Manches­ter Unitedet. A skótok győztes gólját Beattie (jobb­ról) szerezte. (Fotó: EPA) Zlatko Saracevic munkába áll Szerb-montenegrói átlövő jön a trénerrel Nyíregyháza (KM - K. T.) - Lassan, de biztosan közeledik a várva várt pillanat, midőn Zlatko Saracevic munkába áll a bujtosi csarnokban. dő, a török elitklubnál ugyan­csak a hét első napján bemutat­kozó Bécsi Jánost. Válogatott kapus Elvégre nem akárki érkezik hétfőn: a Nyíregyházi AB-Vill KC élvonalbeli kézilabdacsapatá­nak frissen kinevezett edzője nem is oly rég világklasszisnak számított, bombáit rettegték az ellenfelek. Saracevic nem egyedül indul Horvátországból: a hírek szerint egy szerb-montenegrói, 24 esztendős átlövő is vele tart. A tréner által kiszemelt nehéztüzér pótolhatja a Besiktashoz szerző­Mint ismert Nagy Levente és Janó Péter már korábban elkö­szönt a Nyíregyházától, amely gárda eleddig két új szerzeményt tudhat soraiban - nevezetesen Károlyfi Viktort, valamint a szlovák válogatott kapust, Mar­tin Pramukot. www.szon.hu SDQrt.szon.hu Helyi és nagyvilági sport. {5

Next

/
Oldalképek
Tartalom