Kelet-Magyarország, 2003. február (63. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-22 / 45. szám
Fotó: Pusztai Sándor 2003. február 22., szombat Kelet «Magyarország KÖZBIZTONSÁG /15 0 Halott adakozó. Csütörtök este telefonlopás miatt kezdett nyomozást a Záhonyi Rendőrkapitányság. A készülék korábbi tulajdonosát véres fejjel, holtan találták meg. Az ügyben kihallgatott 42 éves férfi azt mondta, italozás közben esett el a cimbora, a telefont és más dolgokat távozáskor adta neki a társa. A boncolás szerint infarktus végzett az adakozó férfival, nem történt bűncselekmény. Üzemi tragédia Nyíregyháza (KM) - Péntek reggel a Dunapack nyíregyházi gyárában halálos üzemi baleset történt. Egy karbantartás alatt álló gépet eddig tisztázatlan körülmények között beindítottak, és az olyan súlyos sérüléseket okozott a javítást végző 45 éves napkori munkásnak, hogy a helyszínen életét vesztette. A városi rendőrkapitányság államigazgatási eljárás keretei között vizsgálja a felelősség kérdését. Érdeklődésünkre az igazgató Sárái Sándor a tragédia hírét megerősítette, és elmondta: egy szerződéses partnercég munkatársa volt a szerencsétlenül járt ember. Árokba borult egy Wartburg, amely fékezés közben perdült Rakamaznál egy Audi elé ca www.szon.hu Újra engedélyeztetik a veszélyes üzemeket Beszélgetés az újonnan kinevezett főigazgatóval, Tatár Attila tűzoltó vezérőrnaggyal Györke László Nyíregyháza (KM) - A napokban évértékelő értekezletet tartott a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, melyen részt vett az újonnan kinevezett országos főigazgató, Tatár Attila tűzoltó vezérőrnagy. Ez alkalomból készítettünk vele interjút. KM: Véletlen e vagy szándékos, hogy első vidéki útja megyénkbe vezetett?- Azért választottam ezt a megyét elsőnek, mert itt a természeti katasztrófákban nagyon erősen dominál a Tisza által okozható vészhelyzet, vagy akár a belvíz problémája. Fontosnak tartottam, hogy az igazgatóság munkatársaival megbeszéljük a felkészülés jelenlegi helyzetét, s hogy már a felkészülés időszakába megnyugtató helyzetet tudjunk teremteni. Nem véletlen, hogy azoknak a szerveknek a vezetői is jelen voltak a tanácskozáson, akikkel együtt szoktunk dolgozni, hiszen a katasztrófavédelem rendszere és filozófiája nagyon szoros együttműködést ír eíő. Bár a katasztrófavédelmi törvény ezt nem tartalmazza üyen kategorikusan, de azt gondolom - és az elmúlt évek eseményei is ezt igazolták -, hogy sikeresen csak csapatmunkában, jó szakemberekkel lehet teljesíteni a feladatokat. Persze, nemcsak a katasztrófavédelemnek vannak feladatai, hanem a társ- szervezeteknek, minisztériumoknak is. Adott esetben az adatszolgáltatásra, a szakmai prognózisokra méretezve tudjuk eldönteni, milyen előkészületeket kell tennünk ahhoz, ha bekövetkezne Tatár Attila a baj, idejében tudjuk a lakosságot menekíteni, ellátni, fenntartani a „normális” élet működését. KM: Az Európai Unióhoz való csatlakozás miatt várható- e változás?- Az Európai Unió nem ad szabványértékű előírást, hogy egy katasztrófavédelmi szervezetnek müyen struktúrában kell működnie. Viszont megadja azokat a paramétereket, melyeket teljesíteni kell. Az egyik feladatunk a Seveso rendeszerrel kapcsolatos: a veszélyes üzemek engedélyezési-hatósági eljárásai. Ez a munka gőzerővel folyik, a Műszaki Biztonsági Főfelügyelettel, mint szakhatósággal, közösen dolgozunk rajta. A Seveso egyféle rendszerszemléletet tükröz. Fotó: a szerző Azt is mondhatnám: a meglévő biztonsági eljárásokat, műszakitechnikai eszközöket - melyekkel az üzemek rendelkeznek - egységes rendszerbe foglalja. Ennek alapján kell újra engedélyeztetni - a működő üzemeknél is - a technológiát. KM: Hogyan értékelte a megyebeli kollégák munkáját?- Az állomány az elmúlt években olyan feladatokat hajtott végre, melyek folyamatos és állandó terhelést jelentettek számukra, emellett a napi szakmai rutinfeladatokat is végre kellett hajtani. Ráadásul olyan feladatok is jelentkeztek, amelyekben nem volt korábban gyakorlatunk. Rendszert kellett rögtönöznünk, amivel az adott helyzet kezelhető volt.- Természetesen az árvízzel kapcsolatos feladatokra gondolok, melyeket ebben a rendszerben, összevontan és ilyen nagyságrendű árvízzel összefüggésben még nem tapasztalt ez az állomány. A helyreállítás és újjáépítés pedig teljesen új feladat volt. Bár erről szól a katasztrófavédelmi törvény, viszont első alkalommal itt alkalmaztuk először „élesben”, s viszonylag rövid időn belül kellett olyan helyzetet teremteni, hogy a károsultak vissza tudjanak költözni otthonaikba. A számok önmagukért beszélnek, hiszen 712 új lakóházat és 1426 helyreállított épületet kellett produkálnunk. A csapat munkáját kiválóra értékelem. NÉVJEGY sWSx DJwsedR 31KB3S Tatár Attila tűzoltó vezérőrnagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője Életkora: 48 éves Tanulmányai: Budapesti Műszaki Egyetem, villamosmérnöki kar; ELTE Jogi Továbbképző Intézet, jogi okleveles mérnöki diploma; tiszti átképző tanfolyam. A pálya állomásai: 1977 óta teljesít tűzoltó szolgálatot; 1981-től a Repülőtéri Tűzoltó-parancsnokság főelőadója, parancsnokhelyettese, 1983-tól parancsnoka. Az OKF megalakulásától kezdve (2000) hatósági főigazgató-helyettes, 2003. február 13-ától pedig főigazgató. Hirdetés Anettka a történelemkönyvben? Anettka a világűrbe készül. A hír már régóta ismert, kommentálták is sokan sokféleképp. Ha Anettka valóban feljut az űrbe, és sikeresen vissza is tér, ő lesz Magyar- ország első női űrhajósa. Farkas Bertalan szerint bárhogy is hívják az első ha- zánkbeli női asztronautát, a mindenkori magyar kormányzatnak el kell ismernie a teljesítményét, sőt, valószínűleg még a történelemkönyvekbe is bekerülne. Tilda, a robogó Szabó Erika, Tilda megszemélyesítője az iskolapadból csöppent a Barátok közt című sorozatba. A kamera nem teljesen ismeretlen számára, mivel korábban a dabasi tévé bemondónője volt. Annak ellenére, hogy Tilda legnegatívabb korszakában kapta meg a szerepet, még nem szólták meg az utcán. Igaz, egyelőre nagyon ritkán ismerik fel, mert teljesen más a stílusa, és szemüveget is visel. A VN-nek elárulta: Ő sohasem merne úgy közeledni egy férfihoz, ahogy azt a szappanoperában Tilda teszi. Miriuta 144 milliója A románból magyarrá lett focista „hajlott” kora ellenére is az egyik legjobban fizetett játékossá nőtte ki Aagát, igaz, nem itt, hanem a Bun- desligában. A 36 éves tar fejű középpályás egyéves szerződéséért 600 ezer eurót, azaz 144 millió forintot kasszíroz a Duisburgtól, amivel magyar szinten az egyik legjobban fizetett focistává vált. A mi „Lacink” amúgy annak köszönheti magas árfolyamát, hogy Németországban mindenki tudja: tavaly jórészt neki köszönhető, hogy a Cottbus megőrizte első osztályú tagságát. Holnap a VASÁRNAPI r/’ riJ f ' riJ/ f- < ÍJ ! I I Ml I.-ben: A legolcsóbb személyautók ár Fogyasztás (millió forint) (liter/joo km) 01*4 w Fiat Seicento woo Matiz 1,690 1,699 Swift GL 1,849 en Saxo 1,960 Twin go ob Kalos 1,975 1,990 ila Viva 1,999 SkodaVabia Eco 1,999 >uzcrkí'Wagon R+ GL 1,999 Opel Corsa Viva 1,999 6,0 6,1 5.3 6,1 5,7 7,5 6.4 6.5 6,1 5.6 Az olcsó autók is minőséget kínálnak A hazai márkaképviseletek által forgalmazott 1800 autótípusból tizenhat új kocsi kerül kétmillió forintnál kevesebbe! Jelenleg a mifelénk beszerezhető legolcsóbb járgány a Fiat „fapadosa”, a Seicento, de szorosan követi őt a Daewoo Matiz. A VN összeállításából kiderül: az olcsó húsnak ebben az esetben korántsem híg a leve, mivel a modellek meglepően jól felszereltek. Fizessen elő! Hívja a 06-80-203-655-ös telefonszámot! i