Kelet-Magyarország, 2001. augusztus (61. évfolyam, 178-203. szám)

2001-08-11 / 187. szám

2001. augusztus 11., szombat KétetW SZOLGÁLTATÁS 17. oldal HÉTFŐN KÖZÖLJÜK Nem csupán Babszemnyi jókedv Több mint ötezer kilométert utaztak buszon, háromszázat pedig különféle vízijárműve­ken, de azt mondják, megér­te. A nyíregyházi Babszem táncegyüttes tagjai remekül érezték magukat Kajaaniban, ahol csupán tizenkét fok volt, mégis meleg fogadtatásban volt részük, a fellépéseik nagy sikert arattak, unatkoz­ni pedig nem volt idejük. | HOROSZKÓP III. 21-IV. 20. Érzi, hogy ma mindent megsze­rezhet, ezért könnyen ugrik minden kalandba. Ez jó is lehet, meg rossz is. Különösen, ha a fe­jes ugrást választja, és sekélynek bizonyul a víz. IV. 21-V. 20. ________ Keresi a kielégülést, és egyre nagyobb űröket talál magában. Ezek a hiányérzetek nem fogy­nak, hanem szaporodnak. A fo­gyásukért minden eszközt igénybe vesz, de hiába. /kk V. 21.-VI. 21. ________ Csak azért nem mondható, hogy megfagyott ön körül a le­vegő, mert ebben az évszakban ez furcsa lenne. A helyzet mégis az, hogy hűvösség veszi körül, amely nem akar engedni. . utr* VI. 22.—VII. 22. Ha nem történik semmi, ön fog tenni róla, hogy történjék vala­mi. Az nem baj, ha aktivizálja magát, csak túlzásba ne vigye a dolgot. Menjen fejjel a falnak, csak ne túl nagy lendülettel. fß. VIL 23.-VIM. 23^ Ha kívülről figyelhetné meg sa­ját magát, mint egy filmen, el lenne képedve a látottaktól. Ön semmiképpen nem tartja ma­gát olyan alaknak, mint akit a képen látna. Vili. 24.-IX. 23. _______ Addig-addig mondogatta, hogy ön nem tesz semmit, csak lesben áll, hogy tényleg olyan helyzet­be került. Most kileshetné ma­gát, ha tudná, hogy miért. IX. 24.-X. 23. __ _ Akármit mutatnak a csillagok, ma senkinek nem lehet azt ta­nácsolni, hogy ne dolgozzon, inkább fosszon ki egy bankot. Utóbbit tanács nélkül is megte­szik, dolgozni senki se akar. *^#6 X. 24.-XI. 22. Az élet minden percét fel lehet ruházni csodálatos jelzőkkel, de attól még nem lesz szebb maga az élet. Ha pocskondiázzuk, at­tól sem lesz elviselhetőbb. XI. 23-XII. 21. Nincs abban semmi tanulság, ha kideríti mi, miért nem sikerült. Semmi garancia sincs arra ugyanis, hogy más másként si­került volna. Két sikerületlen- ség meg pontosan egyforma. XII. 22-I. 20 _ Semmi meglepően jót ne vár­jon, hiszen ön is tudja, érzi, hogy nincsen jó passzban. Ilyen lelkiállapotban minden ered­ményt keserűnek érezne, sőt te­hernek. I. 21 .—II. 20. On se nyerni, se veszíteni nem szokott kicsit. Nyerésre ma nem sok esélye van, így vigyázzon, hogy sokat ne veszítsen. Vagy ha mégis, legalább ne többször. £5 II. 21 .-III. 20. ________ Egy dologba törődjék bele. Nem tudja magát függetleníte­ni munkájában egy sereg gátló körülménytől. Amiben bízhat, az csupán annyi, hogy csak az talál maga előtt gátakat, aki haladni akar. PIACI ARAK SEGÉLy ............ ORVOSI ÜGYELET __ __ Sürgős esetekben a betegeket Nyír­egyházán a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügye­let a (42)465-666 és a (42)402-377-es telefonszámokon hívhatók. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET Ezen a héten a Korona gyógyszertár (Nyíregyháza, Szabadság tér 2.) tart ügyeletet. GYORSSEGÉLY _______ Veszély esetén a következő telefon­számok hívhatók: Mentők: 104 Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107 A megyei ÚTINFORM éjjel-nappal hívható telefonszáma: 42/504-308,42/504-309 (fax is) A MAGYAR AUTÓKLUB országúti segélyhívószáma: 188 A MATÁV-tudakozó telefonszáma: 198. A hibabejelentő: 143 A MÁV Nyíregyházán menetren­di ügyekben a 42/421-111-es számon nyújt felvilágosítást. A VOLÁN-információ száma: 42/598-177 ________________ Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyhá­zán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelentő: 310-456. Szennyvíztelep, hibabeje­lentő: 430-004 Nyírtávhő Kft., távhőszolgáltatási hibabejelentés: 451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák beje­lentése: 460-764, vagy 460-765 TITÁSZ, áramszolgáltatási hibák bejelentése: 06-80/210-310 Káposzta, új 40-60 Kelkáposzta, új 70-90 Savanyú káposzta I20-150 Karfiol 50-100 Karalábé, új 20-50/db. Sárqarépa, új 150-200 Petrezselyem, új 350-400 Petrezselyemlevél 20-40/cs. Zeller 80—150/db. Veqyes ző/dséq 50-100/cs. Fejes saláta 50-100/db. Vöröshaqyma 80-120 Haqyma, új 30-60/cs. Póréhaqyma 50-70/db. Fokhaqyma 20-50/db. Paradicsom 80-120 Uborka 50-120 Kígyóuborka 50-100 Hónapos retek 60-80/cs. Burgonya 40-80 Paprika, fehér 150-250 Paprika, lecsó 100-150 Paprika, csípős 15-30/db. Csemeqekukorica 15-20/db. Szemesbab, fehér 400-500 Szemesbab, tarka 400-500 Zöldbab 80-100 Tök, étkezési 30-50 Szilva 100-150 Meggy 80-120 Őszibarack 100-150 Sárqabarack 60-150 Göröqdinnye 80-90 Sárqadinnye 100-120 Tojás 15-21 Tyúk 700-1 OOO/db. IDŐJÁRÁS ■ ÚTRAVALÓ NAPTÁR 1 Egyre többfelé várható eső, I zápor, zivatar, néhol jégeső, felhőszakadás. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 13-18, legmagasabb 22-25 fok körül alakul. VÍZÁLLÁS Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tisza- becsnél -138 cm, apad, a mederteltség 14%, a víz hő­mérséklete 22,2 C-fok, Vásáros- naménynál -67 cm, apad, 14%, 21 C-fok, Záhonynál -162 cm, apad, 15%, 22 C-fok, Domb- rádnál 78 cm, apad, 26%, a víz­hőfok nincs jelezve, a SZAMOS Csengéméi -47 cm, apad, 5%, 24,6 C-fok, a KRASZNA Áger- dőnél 125 cm, apad, 22%, 24,4 C-fok, a TÚR Garbóknál -21 cm, apad, 16%, 22,8 C-fok. Fehérgyarmat és környéke ÚTRAVALÓ Tiszalúc és Tíszadob között ponton­híd üzemel a Tiszán, teherbírása 10 tonna. A 4. sz. főúton, Nyírtura át­kelési szakaszán szennyvízcsatorna épí­tése miatt a jobb oldali sávot szakaszo­san lezárták, a forgalmat jelzőlámpa irányítja. Nyíregyháza átkelési szakaszán, a 36. sz. főút Északi krt. és Árok utcai csomópontjában az osztottpályás út­test belső forgalmi sávját augusztus 11- én és 12-én hibaelhárítás miatt lezárják. A jelzőlámpa sárga üzemmódban fog működni, tehát torlódásra, lassú hala­dásra kell számítani. A beregi árvíz súj­totta területen számos helyen útszűkü­let, sebességkorlátozás lassítja a közle­kedést kátyúzás, padka- és árokjavítás miatt, melyeket táblák jeleznek. Az alábbi helyeken aszfaltoznak: Tiszaszal- ka és Beregdaróc, Tiszaszalka és Gelé- nes, Mánd és Túrricse, Túrricse és Ro- zsály, Tiszaadony és Barabás között. Burkolathelyreállítás, aszfaltozás miatt félpályás lezárásra kell számítani, a for­galmat jelzőőrök irányítják. További információk és részletes időjá­rás-jelentés: www.szon.hu Bl: 5 óra 35 perckor, nyugszik: 20 óra 03 perckor. A Hold kel: 17 óra 51 perckor, nyugszik: i óra 54 perckor. ZSUZSANNA, TIBORC A héber Sosanna nevet a biblia görög és latin fordításai Susanna alakban vették át, ebből származik a magyar Zsuzsanna alak. Jelentése: liliom. A Tiborc férfinév a latin Tiburtius név rövidüléséből származik, jelentése: a Róma melletti Tibur (Tivoli) városából való férfi. A csí­zió szerint „amely fiúgyermek az Oroszlán­jegy alatt fogantatik avagy születik, vastag, tisztán szóló, és minden jó örömest halló lesz". Egyéb névnapok: Dulcinea, Filoméla, Filomén, Filoména, Ince, János, Klára, Liliána, Lujza, Tar­ján, Tíbériusz, Tibor, Tícia, Viktor, Zsuzsa. ÉVFORDULÓ HELTAI JENŐ Százharminc éve született Heftai Jenő, Kos- suth-dljas író, költő, újságíró, műfordító. So­káig élt Párizsban, Londonban, Bécsben, Ber­linben és Konstantinápolyban. 1900-ban egy ideig a Vígszínház titkára, 1914 és 1918 kö­zött dramaturg igazgatója, majd az Atheneum Könyvkiadó irodalmi igazgatója, 1929-től a belvárosi, 1932-től a Magyar Színház igazga­tója. ő írta Kacsóh Pongrác János vitéz című művének dalszövegeit, ö alkotta mozi szavun­kat és ismertek, kedveltek Kató dalai, valamint A néma levente című verses színműve. 2001. augusztus 12., vasárnap Mi 5.45 Gazdatévé 6.00 Ma reggel - válogatás 7.00 „így szól az Úr!” A Biblia üzenete 7.10 Gyerekeknek! 7.10 Kék egér; 7.20 Sebaj Tó­biás; 7.25 Pampallini; 7.35 A Táltos. Mese­játék, 1.; 7.50 Zenegér 8.05 A fantasztikus nagynéni. Tévéfilm, II/2.8.55 Kösszép 2. 9.25 Főtér. Balatonboglár 11.00 Ikonosztáz. Magyarországi hittörténet 12.10 Szerencse­percek 12.35 TV-Kliníka 13.10 Extrém koktél 13.20 Atlétika-vb 14.30 Hungárió Brazil útifilm 15.00 Celofánvirágok. Tévéjáték 15.40 Örömhír. Az evangélikus egyház mű­sora 16.05 Ars hungarica (ism.) 16.30 Novák Ferenc köszöntése. 70. születésnapja alkalmából 17.25 Koffer. Jordánia ______ 17.55 Magyarok az emberevők földjén Magyar útifilmsorozat, 7. 18.25 Érzékelés felsőfokon Anqol természeti i I m-sorozat, 7. 19.00 A Hét 19.45 Híradó 20.05 Hovatovább! 21.05 Szuperkoncert - METRÓ 22.00 TS-Gél! ~ 23.05 Kurtág György és Kurtág Márta hangversenye Zongoraművek Kurtág György Játékok című sorozatából és Bach-átirataiból. Magyar 2 5.45 Gazdatévé 6.00 Ma reggel - válogatás 7.05 Monteverdi-kórusok (ism.) 7.50 Örömhír. A református egyház műsora 8.15 Mai hitvallások. V. Majzik Mária keramikus 8.30 Maradj velünk! Találkozás Jézussal 8.40 Katolikus krónika 9.05 Győri Te De­um. Czigány György és Török József beszélge­tése 9.30 Tanúságtevők. Dr. Egri László és felesége 10.05 Magyar Ház. Palackposta. Üzenet a határon túli televíziós műhelyektől 10.30 Zenebutik - Tallózó 11.30 Kisokos 12.00 Vasárnap sziget. Szórakoztató gyer­mekműsor 13.35 Iz-lelő 13.45 Automobil 14.05 Szószóló 14.30 Tanuljunk Európát! Válogatás 15.00 Corbusier nyomában Indiá­ban. 1. rész 15.35 Háló 16.00 TS 17.30 Új Szeszélyes évszakok Szórakoztató magazin. Válogatás 18.30 Aranyóra Magyar film 20.00 Garden party a kultúráért 20.30 Atlétika-vb 21.35 A Hét 22.20 Híradó 22.30 Rossini Német film ________ 0.25 Főtér Balatonboglár Duna TV 5.30 Legjava. Kalendárium-Válogatás 7.05 Papírsárkány. Almamag lovag 1001 hőstette; Lolka és Bolka; Viktor és Marika me­séi; Kék egér; Pili és Poli; Szippancsok; Ha állat lehetnék... A strucc 8.15 Nils Karlsson, a manó. Ifjúsági tévéfilmsorozat, 111/1.8.40 Szí­nes halak XIII/7.9.05 Ez bámulatos! XIII/8. 9.30 Száz perc vakáció V/2.9.55 Hej, hej, helyes beszéd! (ism.) 10.05 Magyar történel­mi arcképcsarnok 10.20 A sas szemével. Já­tékfilm 11.50 Híradó 12.00 Vers 12.10 Millenniumi Dankó-gálakoncert 11/1.12.50 Emlékképek 13.15 A Noszty fiú esete Tóth Marival. Játékfilm 14.50 Millenniumi krónika 15.20 Egyszer volt... a sztárfotós. Fénnyel Irt legendák 16.20 Töredékek - Fejezetek a ma­gyar művelődés történetéből. A harangszó 16.40 Lyukaséra 17.25 Pop-sa-rock 18.00 Heti hírmondó 18.35 Híradó; Sport ~ 19.00 Mese ______________ 19.30 Tálentum Gál Sándor 20.05 Menjünk haza! Olasz tévéfilm, II/2. _____________ 21.40 Duna-sport 21.50 Beavatás Árpád és Éva 22.05 Hajnal Fancia játékfilm 23.45 Vers (ism.) TV 2 6.00 Reggeli gondolatok. Vallási magazin 6.30 Állatkert a hátizsákban. Brit szórakoztatva oktató filmsorozat 7.00 TV2-matiné. Benne: Rajzfilmek: Pizsamás banánok; Fixi, Foxi és ba­rátai; Az oroszlánfejű herceg; Casper; Godzilla 9.00 Cartoon Network. Benne: Maci Laci; Pindur pandúrok; Turpi úrfi; Flúgos futam; Két lökött kutya 10.50 Maugli, a dzsungel fia. Amerikai kalandfilmsorozat 11.20 Jó barátok. Amerikai vígjátéksorozat 11.50 Sport2 12.30 Cosby nyomozó rejtélyei. Amerikai kri­misorozat. A befalazott asszony 13.20 Ringó bosszúja. Olasz westernfilm 15.00 MacGy- ver. Amerikai kalandfilmsorozat 15.55 Szá­guldó Vipera. Német-amerikai akciófilm-soro- zat. Töviskoszorú 1645 Pacific Blue. Ameri­kai akciófilm-sorozat 1740 J.A.G. -Becsü- letbeli ügyek. Német-amerikai krimisorozal 18.30 Tények 19.00 Nincs kegyelem - a leggyengébb láncszem Kvizsnow Miié Krisztinával ______ 20.00 Harlemi éjszakák Amerikai akcióvígjaték ________ 22.15 Halálos zarándoklat Német-amerikai kalandfilmsorozat 24.00 Y-akták Kanadai misztikus filmsorozat RTL Klub, 16.15 Rendőrakadémia 0.30 Háló@világ - nyár 1.20 Tamás és Juli Magyar film 2.40 Vers éjfél után RTL Klub 6.30 Fejezetek az állatvilág történetéből 6. 7.00 Kölyökklüb. Benne: Rajzfilmek: A cso­datrió; Teletübbies; Foxi Maxi kalandjai; Nyugi, Norman! Pokémon; Batman; Tini nindzsateknő- cök 10.25 Második csók. Francia filmsorozat, 122.10.50 Héléne és a fiúk. Francia filmso­rozat, 252.11.20 Joker 11.25 Millennium. Angol dokumentumfi Im-sorozat, 8.12.20 Receptklub. Különkiadás 12.55 Joker 13.00 Híradó-Déli kiadás 13.10Ez nem az FBI! Vígjátéksorozat, 7.13.40 Moonwal- ker. Zenés film 15.25 Vészhelyzet. Amerikai filmsorozat, 8.16.15 Rendőrakadémia. Ame­rikai vfgjátéksorozat, 8.17.10 A szökevény. Akciófilm-sorozat, 9.18.05 Golyóderbi 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.50 Akták 19.15 Legyen ön is milliomos! 20.00 Hudson Hawk Amerikai akcióvígjáték _______ 21.45 Az első halálos bűn Amerikai krimi 23.40 Híradó- Késő esti kiadás __ 24.00 Fókusz porter 0.30 Millennium Dokumentumfilm-sorozat, 8. (ism.) 1.25 Akták (ism ) ____________ 1.50 Divatklip 6.30 Mozi! Mozi! Mozi! (IV.) 32.7.00 Jack Bull. Amerikai westernfilm 8.55 Logan bosszúja. Amerikai akciófilm 10.30 Jó bará­tok 157. Amerikai filmsorozat 11.00 A bajó hülyéje. Amerikai vígjáték 12.20 A kék szörny. Amerikai családi vígjáték 13.35 Okos tojás. Amerikai romantikus vígjáték 15.05 Férjfogó. Amerikai játékfilm 16.40 Az érzékek borzadalma. Amerikai vígjáték _________ 18.10 Briliáns csapda Amerikai thriller _______________ 20.00 Ember a Holdon Amerikai—német—japán— angol vígjáték 22.00 South Park 23. Amerikai rajzfilmsorozat __________ 22.25 Velejéig gonosz Amerikai thriller ____________ 0.05 Nincs tovább Amerikai akciófilm Kossuth rádió 6.00 Vasárnapi újság 8.25 Édes anya­nyelvűnk 8.30 MM - Magyar Millennium 9.05 Világóra 10.04 Görögkatolikus szentmise közvetítése 11.05 Gondolat-jel 12.02 Déli krónika; Sport 12.25 Har­minc perc alatt a Föld körül 12.55 Vasár­napi levél 13.05 Névjegy 14.04 Szonda 14.35 Népdalkörök pódiuma 15.04 Mű­vészlemezek 16.04 Dokumentumműsor 17.00 A mi időnk... 18.00 Esti krónika 19.04 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gye­rekek! Jércike útitársai 19.40 Mese 20.04 Egy rádiós naplójából 21.01 Köz­vetítés a Pécsi Nemzeti Színházból. László Lajos: Uránbányászok 22.00 Késő esti krónika 0.10 Himnusz URH: 4.25 Azonos a középhullámú mű­sorral 5.55 Körzeti információs magazinok 18.30 Nemzetiségi műsor 21.00 Azonos a középhullámú műsorral 23.00 A BBC késő esti magyar műsora 6.00 Jó reggelt, Európa! 8.45 Sportreg­gel 9.05 Éjfél után - délelőtt 10.00 Gor- diusz magazin 11.07 Slágerrandevú 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.15 Le- ánder és Lenszirom. Mesejáték 14.19 Csi­petnyi szív... 1449 Memoriter 15.08 Egy arc 15.30 Daráló. Folytatásos ifjúsági történet (ism.) 16.00 Poptarísznya 19.30 Drogambulancia 20.00 Rádiószínház 21.03 A Rádió Dalszínháza 22.00 Film­zenei kaleidoszkóp 23.15 Arcok, emlékek 24.00 Éjfél után... Bartók rádió 06.00 Hírek. Időjárás 06.03-08.00 Muzsikáló reggel. Harmóniában a Matávval. Benne: kb. 06.15 Fővinform, útinform 06.30 Hfrek. Időjárás 07.00 Hírek. Idő­járás, kb. 07.03 Fővinform, útinform 07.05 Kulturális hírek, programajánlat 07.30 Hfrek. Időjárás, kb. 07.33 Rejt­vény. Telefon: 328-8616 08.00 Hírek. Idő­járás. Műsorismertetés 08.05 Bach orgo­naműveiből 09.07 Az operaszínpad csilla­gai 10.00 Hírek. Időjárás. Műsorismerte­tés 10.04 Új Zenei Újság 10.40 Siklósi Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál, 2001 11.05 Európa hangversenytermeiből 12.02 Hírek. Időjárás. Műsorismertetés 12.54 Hangok és visszhangok 13.04 Barokk muzsika 14.00 Hírek. Időjárás. Műsorismertetés 14.05 Klasszikus muzsi­ka 15.00 Jubilate Deo 16.00 Hírek. Idő­járás. Műsorismertetés 16.05 Harminc évem hangszalagon 17.18 Mozart: C-dúr (Linzi) szimfónia 18.00 Hírek. Időjárás. Műsorismertetés 18.05 Égövek 19.00 Németh Amadé vezényel 19.30 Válogatás régi felejthetetlen hangversenyekből - Az MR Szimfonikus Zenekarának Brahms-estje 21.00 Hírek. Időjárás. Műsorismertetés 21.05 ...csalás nélkül szétnézni... 21.20 Összkiadás-William Byrd billentyűs művei 21.51 Jascha Heifetz életműve 22.33 Olasz operakettősök 23.00 Jazz-különle- gességek 24.00 Hírek. Időjárás. Szózat 0.05 Notturno Nyíregyházi VTV 07.00 Egymás közt - válogatás (ismétlés) 07.45 A mi műhelyünk - válogatás a VTV archívumából 08.00 A természet világa 09.00 Taurus családi nap 09.35 Film: Western, western (francia film) 11.51 Kép­újság 18.00 Halló 19.30 Lelátó - sport­műsor 20.35 Film: A kölykök visszatérnek (japán film) 22.19 Képújság Szamos TV 8.00 Hitélet 13.00 Hitélet ismétlése 17.00 Szamos-hét. Benne az elmúlt hét eseményei képekben - Minden nap fontos Tubáéknak - Beregben járt a belügyminisz­ter 18.00 Szamos Sport 20.00 Htv-film 8.00-12.00 Flash 15 - Kulturális maga­zin - Csapszék Ko-rock - Farkas Tibor ze­nei összeállítása DÍ-VA - divatmagazin 3. rész 14.00-15.30 Kagyló - zenés műsor játékokkal Telefonszám: 421-400 1 5.30- 16.00 Kisfilmek 16.00-17.00 A Fekete Gyöngy - argentin filmsorozat 135. rész Zemplén TV 8.00 Jótékonysági est, Kisvárda - Weiner Leó Zeneiskola 18.30 Rock-csatorna - Kisvárda 19.00 A héten történt... 19.30 Haragos úr a bábszínházban - színházi köz­vetítés 20.15 Slapaj (rajzfilmsorozat 7. rész) 20.40 Ülőröplabda-EB, Sárospatak: Döntő 22.20 Képújság MR Nyíregyháza 5.55-8.10 Reggeli hírmagazin 6.00 Kossuth-krónika 6.30 Regionális krónika 6.35 Útinform 6.40 Regionális lapszemle 6.45 Mikrofon előtt 7.20 Ügyeleti hfrek 7.45 Aktuális 8.00 BBC. Magyar nyelvű világhíradó 8.10 A Nap. Délelőtti informá­ciós magazin 8.55 Napi műsorajánló 9.00 Regionális hírek 9.05 Ernyő - Hir- vonal 12.00 Kossuth-krónika 12.45 Re­gionális krónika 13.05 B. Tóth - Zene 14.05 Kívánságműsor 15.00 Délutáni krónika 15.05 Gazdasági magazin - kama­rai híradó 17.05 Pop-rockzenei újdonsá­gok 18.00 Kossuth-krónika 18.30­22.00 Nemzetiségi műsorok PB rádió Állandó műsorok: 5.30 Műsorismertetés, időjárás, névnapköszöntő 545 Közlekedési információk 5.55 Hírek, időjárás 6.00 Műsorismertetés 6.20 Közérdekű informá­ciók, tudósítások 6.30 A Kelet-Magyaror- szág lapszemléje 6.40 Kulturális informá­ciók 6.55 Hfrek, időjárás 7.05 Sportsze- let - aktuális sportesemények 7.20 Ügye­leti és útinformációk 7.30 Napi aktuális és közérdekű információk - Országos napila­pok szemléje 8.55-10.55 Hírek, időjá­rás-jelentés 0.00-5.30 Lámpafénynél - Éjszakai zenés szórakoztató műsor - benne: 4.00-5.00-ig Magnósoknak sztereóban 5.30-6.45 DL Stúdió 6.45-9.00 Reg­geli zenés információs összeállítás (Mv: llló Gabriella)-benne:6.45 Műsorismertetés 6.55, 8.55 és 10.55 Hírek 7.20 Ügyeleti hírek, útinformációk, 7.30 Kulturá­lis és egyéb rendezvények 7.40 Egyházi műsor 8.20 Sportösszeállítás 9.00 Le­mezbörze 10.00-12.00 Vasárnap dél­előtti zenés kívánságműsor a hallgatók levél­ben és telefonon érkezett kérései alapján. Mv: llló Gabriella 102,6 GOLD Fm Rádió 0.6-10.00 Műsorvezető Várkonyi Zsuzsa 10.00- 14.00 Juventus'Blokk 14.00- 18.00 Vasárnap délután: Kocsik Enikő 18.00-22.00 Juventus top 40 22.00- 24.00 Juventus top 40 Telefonszám: 42/42 1026 SMS: 30/ 370 1026

Next

/
Oldalképek
Tartalom