Kelet-Magyarország, 1997. augusztus (54. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-08 / 184. szám
1997. augusztus 8., péntek SPORT □ Bátorban jól szoktak kezdeni Nem igazán erősödött a játékoskeret • A tavalyi alap lehet a csapat erőssége Nyírbátor (KM — B. T.) — Köszönhetően a jónak mondható nyírbátori létesítményhelyzetnek, az NB II-be jutott focisták megtehették, hogy egész nyáron pihentették „centerpályájukat”. A körülmények tehát jónak mondhatók Nyírbátorban, de, hogy a csapat milyen lesz, az csak a bajnokság közben derül ki. Mindenesetre Baracsi János edző azért nem maradéktalanul elégedett. — Azt nem mondhatnám, hogy nincs semmi problémánk, mert megmondom őszintén a mostanitól kicsivel erősebb játékoskeretről álmodtam — mondta bevezetésül a szakember. — A tervezett munkát ugyan elvégeztük, de az igazolások közül egyelőre úgy tűnik, hogy csak Balogh Zoltán jelent majd igazi erősítést. Ezzel szemben a tavalyi kezdőből elment Lőrincz, Balázs és Sipos, Erdei hosszabb ideje sérült. A kiegészítő játékosok közül Szalontai sem a miénk már, így egyelőre a kispad is igen rövidnek tűnik. CJ A felkészülés kezdetén csatárgondokról beszélt, aztán most egy védőt említ, mint a legjobb igazolást. — Balogh mellett csupa olyan játékos került hozzánk, akiknek egy percig sem vitatom a tehetségét, ám most még korai lenne a mélyvízbe dobni őket. A csatárgondok most is aktuálisak, jelen helyzetben csak két támadóm van Kovács és Szilvási személyében, persze szükségmegoldásként Kertész és Szabó is játszhat elöl. Az én szememben a középpálya bal oldala sántít még egy kicsit, főleg Erdei sérülése miatt. O Gondolom, azért van erőssége is a csapatnak. — Csak abban bízhatunk, amivel tavaly is eredményt értünk el, vagyis a fegyelmezett játékban és a rengeteg futásban. Úgy látom, a védelem stabilitása megmaradt, sőt Ba- loghgal valamelyest erősödött is. Az viszont talány, hogy az ellenfél kapuja előtt mire leszünk képesek. Abban is reménykedem, hogy Kertész felépülése után olyan teljesítményre lesz képes, mint amilyet pár éve nyújtott, amikor én a csapat legjobbjának ítéltem. O Célok? * — Mi más, mint a biztos bentmaradás. Előzetesen úgy véltem, hogy a Tiszafüred, a Hajdúnánás és az Eger lehet az a három csapat, amelyet biztosan megelőzhetünk, aztán meglepődve hallottam, hogy az egriek a bajnoki címre törnek... A mezőny meglehetősen ismeretlen, a Tiszafüred adja majd az ellenfeleket, így vasárnap máris utazom oda, hogy megnézzem a Soroksárt. O Ilyen értelemben kicsit szerencsés, hogy a rajton egy ismert ellenféllel, a Borsod Volánnal találkoznak. — Ennek legalább annyi hátránya, mint előnye van. Elég rossz a mérlegünk mostanában ellenük, de egyszer minden sorozatnak meg kell szakadnia. O Az elmondottakat is figyelembe véve mennyire bizakodó a rajt előtt? — Összességében az vagyok, az első meccsen mindenképpen nyerni szeretnénk. Reménnyel tölt még el, hogy amióta én vagyok az edző Bátorban, egész jól szoktak sikerülni az idénykezdeteink. Tavaly tizenegy, a tavasszal pedig hét meccset vészeltünk át veretlenül. Ezúttal rövidebb sorozattal is beérném. Visszavett hatvanezer dollár Gyengén selejteztek a magyarok • Szebenszky a hetedik helyre gyalogolt Az olimpiai bajnok nigériai Azunwa ilyen látványos ugrásokkal jutott a döntőbe Marion Jones, aki a női 100 kön a nigériai Chioma Ajunwa méteres számban aranyérmet (7.01 m) érte el. Agerelyesse- szerzett a hellászi fővárosban, lejtezőben az ausztrál Joanna A legjobb eredményt csütörtö- Stone hajította legmesszebbre Athén (AP) — Az Athénban zajló atlétikai világbajnokság csütörtöki versenynapján két magyar női versenyzőnek is korán kellett kelnie. A gerelyhají- tók első selejtező-csoportjában indult Szabó Nikolett. A 17 éves reménység 57.78 métert éri el. ami a 14 tagot számláló csoportban a 10. helyhez volt elegendő. A döntős részvételhez 62 és fél méter kellett, vagy a 12 legjobb selejtezős eredmény számított. Később következett a gerelyesek másik csoportja, ám Szabónak kevés reménye maradt a döntőre, nem is jutott be. A női távolugrók is megkezdték a versengést. Vaszi Tünde az első selejtező-csoportban 6.52 méterig jutott. Ez az eredménye ebben a csoportban a 11. helyhez volt elegendő. Döntős feltételek”: 6.70 méter, vagy pedig a 12 legjobb eredmény. Vaszi Tündének is várnia kellett a másik selejtező-csoport eredményeire. Ő szintén nem jutott fináléba. Bejutott viszont az amerikai AP-felvételek A hőségtől is főtt a fejük a férfi gyaloglóknak a szert (67.72 m). A lengyel Robert Korzeniowski győzelmével ért véget a férfiak 50 km-es gyalogló-viadala. Az ezüstérmet a spanyol Jesus Angel Garda, míg a bronzmedált a mexikói Miguel Angel Rodriguez szerezte meg. Czu- kor Zoltán egyéni legjobbjától elmaradva huszadikként fejezte be a küzdelmet. A női 10 km-es gyaloglás döntőjében remekül szerepelt Szebenszky Anikó, aki a 7. helyen ért célba. Az esélyesebbnek tartott Urbanikné Rosza Mária 12. lett és a célba érkezés után elájult. Eredmények. Férfiak. 50 km gyaloglás, világbajnok: Robert Korzeniowski (Lengyel- ország) 3:44:46, 2. Garcia (Spanyolország) 3:44:59, 3. Rodriguez (Mexikó) 3:48:30, ...20. Czukor Zoltán 4:05:09. Nők. 20 km gyaloglás, világbajnok: Annarita Sidoti (Olaszország) 42:55.49, 2. Ivanova (Oroszország) 43:07.63, 3. Kardopolceva (Fehéroroszország) 43:30.20, ...7. Szebenszky Anikó 44:14.94,... 12. Urbanikné Rosza Mária 45:36.57. Diszkoszvetés, világbajnok: Beatrice Faumuina (Új-Zéland) 66.82, 2. Zvereva (Fehéroroszország) 65.90, 3. Szadova (Oroszország) 65.14. Sikeres főpróba Csank János kapitány elégedett Budapest (MTI) — Jól sikerült az augusztus 20-i, Svájc elleni vb- selejtezőt megelőző jelmezes főpróba a magyar labdarúgó-válogatott számára. Szerda este a Balaton fővárosában, Siófokon a hazai gárda biztos, 3-0-ás győzelmet aratott Málta ellen. A magyar válogatott hihetetlen akarásának köszönhette fölényes győzelmét. Megjegyzendő: a technikai tudással eddig sem volt különösebb gond... — Elégedett vagyok a csapatommal — jelentette ki Csank János szövetségi kapitány. — Jól kezdtünk, de a máltaiak szívóssága egy kicsit megfogta a társaságot. Valamennyi játékosom inkább a támadással foglalkozott, így kicsit kinyíltunk. Mitagadás, Sultana révén a vendégek szerezhettek volna vezetést. A legjobbkor jött a gólunk, utána már nem volt gond. Mindenki maradéktalanul végrehajtotta a feladatát. Örülök Lipcsei sikeres visszatérésének. Rajta kívül Keresztúri, Urbán, Dombi és Illés nyújtott az átlagosnál jobb teljesítményt. ______i______________________________________ Hetvenkedett! Ronaldónak tetszik a tálján légkör Bologna (AP) — Ismert, a spanyol FC Barcelona színeiből magát kivásárolt, majd az olasz Intemazionale csapatához került brazil csatár, Ronaldo kedden este 70 percet játszott a Bologna elleni gyakorló mérkőzésen. Csütörtökön idézték benyomásait is a bemutatkozó erőpróba után. — Összességében tetszett a légkör — mondta a csodacsatár. — A tv-közve- títések jóvoltából sok mindent tudtam már az itáliai futballról, dehát ugye a gyakorlatban azért minden más. Az 1-O-ás Intemaziona- Ie-diadallal végződött mérkőzésen Ronaldo már a 9. percben „megtomáztatta” Alex Brunner bolognai kapust, majd a harmincharmadikban újfent mindenféle akrobatikus kapus-mutatványra volt szükség ahhoz, hogy Brunner szögletre mentsen. A kicsit önző játékfelfogása miatt sokak által kritizált dél-amerikai játékos egy másik arcát is megmutatta, amikor egy alkalommal remek labdával szolgálta ki társát, Ganzt. A második félidőben Ronaldo mintegy 10 percen keresztül együtt játszhatott a kék-feketék nigériai kiválóságával, Nwankwo Kanu- val. Kettejük együttműködése szép jövőt sejtet—jegyezték meg, emelik ki oíasz sajtóértékelések. — Az Inter rendkívül jó csapat. Hatalmas minőség jellemzi játékosállományát. Most nyertünk, és természetesen még további sikereket fogunk elérni. Persze akad még mit javítani, de majd meglátják, mennyire erősek vagyunk — értékelt a dél-amerikai ász. Már halasztottak Nagykálló (KM) — Bár még el sem kezdődött a küzdelemsorozat az NB III-as bajnokságban, máris beszámolhatunk egy programváltozásról. Az en- csiek több játékosának hollandiai útja miatt ugyanis nem az előre kiírt időpontban (augusztus 17., 16.30) lesz a Nagykálló-Encs találkozó. A felek megállapodására az MLSZ is igent mondott, a mérkőzést pedig szeptember 17-én, szerdán játsszák. A káliói szurkolóknak azonban nem kell újabb két hetet várniuk a csapat bemutatkozására, hiszen a harmadik fordulóban, Püspökladány ellen otthon játszanak. Ifik menetrendje Nyíregyháza (KM) — A helyzet még mindig változatlan, azaz a felnőtt mezőnyben továbbra sincs első osztályú labdarúgó csapat a megyénknek, az ifjúságiaknál a Nyíregyházi Sí révén viszont érintve vagyunk. Amint arról tegnapi számunkban beszámoltunk, az NYSI két csapata a hét végén kezdi a bajnoki küzdelemsorozatot az ifjúsági NB I-ben. A fiatalok eleinte szombat-szerda ritmusban játszanak, aztán a suliidőszak beindultával valamelyest csökken a meccsterhelés. Hazai mérkőzéseit továbbra is a Tiszavasvári úton játssza az NYSI. A részletes őszi program. Augusztus 9.: Kis- pest-NYSI. Aug. 13.: NYSI-Pécs. Aug. 16.: Kecskemét-NYSI. Aug. 23.: NYSI-Újpest. Aug. 27.: Győr-NYSI. Aug. 30.: MTK-NYSI. Szeptember 6.: NYSI-Kaposvár. Szept. 13.: Dunaújváros-NYSI. Szept. 20.: NYSI-BVSC. Szept. 27.: Csepel-NYSI. Október 4.: NYSI-Hal- adás. Okt. 11.: Vác-NYSI. Okt. 18.: NYSI-Vasas. Okt. 25.: Debrecen-NYSI. November 1.: NYSI-Fe- rencváros. Nov. 9.: Békés- csaba-NYSI. Nov. 15.: NYSI-Videoton. i D