Kelet-Magyarország, 1997. július (54. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-05 / 155. szám
1997- JULIUS 5., SZOMBAT MÚZSA Jubiláló kötet Szigeti György Amikor szemed elé kerültem Amikor szemed elé kerültem kilábolva az ifjúságból jöttem én a feszengő bátor fürkészve mit rejt hangod ha nézel visszatartott egy sanda kényszer és lódított ezernyi átok féltem rögtön rád kiáltok vedd észre hozzád ért a váltam ujjongó szívemre találtam ezer öröm pusztítja vérem szemedben ülök falfehéren arcodon piros foltok áznak könnyeimet ne add ki másnak ne add ki senkinek keservem legyen a házad ez a versem magad okold csak ha szeretlek tisztuló egemen kereslek Kondor Jenő Csillagkérés Uram elloptad tőlem csillagom nem sziporkázik ablakomon át tűpárnán is vergődik már fényét nyeli hiába-agyvelőgyutladás vér-börtönében a gondolat Uram ma az ég felhőkkel terhes csillagosom szeme elkormosodik koszos kendő pilláin a csend félelem martalócai hordják tépkedik kincsét a sötétség batárján végekben lóg a kék szánkba rongyot töm az idő összevert tüdőnket agyunkat kizsebeli utána fillér kuncog a Héttoronyban csak a szív kondul egyet még — sárkány foglya legkisebb fiú — Hol van lobogó égi ékszered fényesülne bár mert jég lesz a pirkadat deres szakálla cseng csak a fáknak sürved az erdő tántorgó sötétben jegenyéink eltérülnek Csillag és Hold nélkül Uram (Ikarosz készülődik címmel jelent meg tíz évvel ezelőtt megyei írócsoportunk antológiája — a Tiszta szívvel füzetek elnevezésű sorozat tizedik „darabjaként”. Szemelvényeinket a jubiláló kiadványból válogattuk.) (Részlet a szerző Pesti nőrabló című kisregényéből, amely először a Magyarország c. napilapban, 1918. december 1-től 1919. január 1-ig 24 folytatásban jelent meg Csi- nosi, vagy egy tél története címen.) A vágy Kótics Ferenc grafikája A tábor a „paradicsomba” ment... ez — az egyébként derült éjszakánként többcsillagos — komfortfokozat, s az elégedetlenkedők még elég leleményesek is! Nos, ők már — bármilyen hihetetlenül hangzik — az igazival szinte összetéveszthető fürdőkádat is kreáltak a minap. A fürdőkádgyártó fiúk beavatnak a titkukba: az egészhez nem kell más, csak egy hatalmas jármű — mondjuk egy komolyabb traktor — megkeményedett keréknyoma, s némi fólia. A mélyedést kifóliázvars megvárva, amíg a napbojler energiájával felheví- ti(!?) a beléje öntött vizet: s íme, már el is készült a fürdő! Amíg lassacskán magam is kezdek kikupálódni nomád életmód-tanból, megérkezünk a madarászok hálóihoz. A gyűrűzőket vezető főiskolás fiatalember éppen azt mutatja meg az egyik leghíresebb madarász, Papagénó kései leszárma- zottainak, hogyan kell szakszerűen kiszabadítani, az alig észrevehető hálóval foglyul ejtett madárkát. Amint ez sikerül, az égi vándor csinos gyűrűt kap a lábára, s huss, már röpülhet is tovább útjára. — Láttunk már — errefelé igen ritka — s ezért is védett harist, feketególyát, sőt ke- recsenysólymot is, de többször előfordult, hogy egykor általunk meggyűrűzött madarat négy év múltán újra befogtunk. Ezek a megfigyelések többek között arra is jók, hogy a madarak vándorlási útvonalát pontosan feltérképezzük. Sőt, túl ezen következtethetünk az adott madárfaj, de legalábbis bizonyos egyedei által „elérhető”, megélhető korra is — toldja meg mondandóját a táborvezető. No igen, a legtöbb állatnak, közöttük a madaraknak — a természet sajátos, emberi fejjel egynesen farkastörvényűnek vélt bölcsessége folytán — megvannak a maguk, náluknál is erősebb és legtöbbször ügyesebb ellenségei. Itt vannak mindjárt azok a bizonyos „jómadarak”, jelesül a (zöld)határsértők, akiknek korántsem véletlenül (buja, sűrű növényzet, erdős, dombos vidék) égi „kollégáikhoz” hasonlóan ugyancsak kedvenc vonulási helyet jelent a Kaszonyi-hegy környéke. Volt már arra példa, hogy a táboA szerző illusztrációja rozók sárgarigók helyett sárga emberkéket pillantottak meg, akiket persze végül az ugyancsak (jó)madárszakértőnek számító határőrök hálója fogott be. (Úgy mondják, az elfogottak nem gyűrűt, hanem karperecét kaptak!) Efféle és másmilyen kalandokban bővelkedik a táborozok élete. A minap rövid, ám annál elsöprőbb erejű vihar során a kidőlni készülő fát a tábori éjjeli „őrjárat” tagjai kényszerítették jobb belátásra. Igaz, ha esetleg mégis kidőlt volna, csupán — az akkora már üres — sátrakban okozhatott volna kárt. A táborvezetők ugyanis profik, ezért még idejében kimenekítették a társaságot, megvédve az embert a természet vad tobzódásától. Másnap aztán visszájára fordult minden, mondhatni ismét rendes(!?) kerékvágásába zökkent a tábori élet. Az ember — esetünkben a diákok maroknyi csapata — elindult megvédeni a természetet, amelynek sajnos legfőbb ellensége: maga az ember. Midőn Kecseginé végül beleegyezett a szöktetésbe (vasárnap mise után a barátok templomából, mert nem akart alacso- nyaSbrendű lenni Borgazdánénál), Csip- csányi kihallgatta a tervet a Csigában, és húsz névtelen levelet küldött másnap a városba. Kecseginé összes ismerősei elfoglalták a gyalogjárót a Só utcában, ahol a lefüggönyözött hintó, bakján a tőrmesterrel és a Balázs Attila illusztrációja beavatott kocsissal, a hintóbán Csinosival, várakozólag álldogált. Kandi szemek bekukkantottak a tyúkültetőbe. — Még nem jött el! — mondták hangosan egymásnak a polgárok és polgárnők. A krinolinok büszkén lebegtek az asszonyok derekán, a kalapocskák magasra emelkedtek a fejeken, a polgárok kiduz- zasztották a hasukat. Ok sohasem keveredtek ilyen skandalumba. A Fő utca sarkán már Csipcsányi felbiztatott suszterinasai fogadták a remegve közeledő Kecsegi- nét. Az egész város nevetni látszott. Szélesre nyúlt arcok jöttek szembe az utcán. Az asszonyok félszemmel végignézték Ke- cseginét. Tán azt tanulmányozták, hogyan kell szöktetéshez öltözködni, mert az előkelő hölgy mindig nagyra volt a divattudományával. Végül is Kecseginé kétségbeesve menekült be egy házba, ahol egy barátnőjénél talált menedéket. A barátnő az ablaknál leskelődött. — Elmarad a szöktetés? — kérdezte csodálkozva. Kecseginé sírva, zokogva futott hazáig. Nem, mert az emberek szeme közé nézni, s hónapokig nem mozdult ki lakásából. A tőrmester közeledésére többé nem reagált, és felbontatlanúl küldte vissza a leveleket. Szentül meg volt győződve, hogy megszégyenítését Csinosi eszelte ki bosszúból, mert sokáig várakoztatta. Ezt tette Csipcsányi, Pest réme, akinek annyi becsülete sem volt, mint egy fület- len pitykének. Bosszút állott a társadalmon. Csinosi olvasgatta kedves Monte Chris- tóját. A tőrmester tovább szőhette cselvetéseit a reménytelen pesti dámák ellen, akik ezentúl olyan óvatosak voltak, hogy mindig benéztek az ágy alá, mielőtt lefekvés előtti tennivalójukat végezték.
