Kelet-Magyarország, 1997. június (54. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-27 / 148. szám

1997. június 27., péntek HÁTTÉR Ki sok fát markol, keveset fog Tapasztalatcserén jártak Nagykállóban az intenzív almaültetvények tulajdonosai Galambos Béla Nagykálló (KM) — Nézzük meg egymás kertjét — invi­tált a meghívó jelmondata a múlt heti almatermesztési tanácskozásra Nagykállóba, s környékére. A helyválasz­tás nyilván nem a véletlen műve volt, mert éppen Nagy­kálló az a hely, ahol 1989- ben egy új áramlatnak — az alma addiginál lényegesen intenzívebb termesztésének — a szele csapta meg a sza­bolcsi almatermesztőket egy zala megyei kertészmérnök, Méhes Vilmos jóvoltából. Az akkori hallgatóság közül persze nem mindenki vette a lapot. Jóval kedvezőbb A többség nem is hitt a sűrűn ültetett törpe fákból álló alma­ültetvények létjogosultságá­ban, no meg nem is volt leg­többjének annyi pénze, ameny- nyi egy ilyen támrendszeres, öntözhetővé tett ültetvény lé­tesítéséhez kellett. De, hogy mégis voltak jócskán, akiket megfogott az új, fantasztikus­nak tűnő eredményekkel ke­csegtető termesztési mód, arra éppen e nagykállói összejöve­tel szolgáltatta a bizonyítékot, ahol az egyik helyi első fecs­ke, Gyermán Miklós beszélt először saját intenzív almás­kerti tapasztalatairól. — Ebben a dél-nyírségi körzetben már közel 170 hek­tár intenzív almaültetvény lé­tesült az elmúlt években — engedett bepillantást az új technológia térhódításába a térség almatermesztése terén sokat tett kertészmérnök —, negyven hektáron M-4,70-80 hektáron M-26 és közel 50 hektáron M-106 alanyokon. Az uralkodó fajta még mindig az Idared. Miért intenzívek ezek az ültetvények? — tette fel a hallgatóság helyett is ön­magának a kérdést. — Azért, mert végső soron gyors a meg­térülésük, ami a hozzáértők­nek házi faiskolával némileg „ócsítható” ám mindenképpen magas telepítési költséget el­lensúlyozza. Másrészt a ha­gyományos ültetvényekhez képest jóval kedvezőbben ala­kulnak az intenzív almások fajlagos költségei, ugyanis nem csak a növényvédelem hatékonyabb, de az élőmunka ráfordítás is: gondoljunk csak a szüretre, ahol 30 mázsa al­mát is képes leszedni naponta egy ember, szemben a hagyo­mányos ültetvényekben szo­kásos 3-5 mázsás szedési telje­sítménnyel. Négy kritérium Az elhangzott kritikai megál­lapításra, miszerint alig van, különösen a gyakorlati mun­kák során használható szakiro­dalom, már Méhes Vilmos rea­gált előadásában. Mint mond­ta: „Magyarországon most a kordé vezeti a szamarat”, vagyis a gyakorlat jár az elmé­let előtt. Az eltelt 7 esztendő annak a története, hogy a zász­lóvivők megvalósították itt­hon, amit elhittek, s láttak is működni Nyugat-Európában. Most maguk bizonyítják be — már tucatjával vannak itthon is olyan ültetvények, amelyek előtt egy holland, vagy német farmer megelemeli a kalapját —, hogy az intenzív alma, megfelelő hozzáállás mellett, egy családot is eltartani képes vállalkozás lehet. — Négy kritériuma van az intenzív almatermesztésnek — hangsúlyozta az Europlant Kft. ügyvezető igazgatója. — A biológiai alapok, a techno­lógia, a gazdaságosság, és az emberi tényezők. Utóbbi nél­kül az egész dolog mindenes­tül megbukik, elég ha a piacos gyümölcsminőség szempont­jából elengedhetetlen kézi gyümölcsritkításra gondolunk. Egyébként is az intenzív alma­termesztés legfőbb célja: mi­nőséget előállítani! Ugyanis a piaci pozíció, az alma eladha­tósága az ár és a minőség függvénye. Új fejezet követ­kezik az alma értékesítésében is, ezért itt ugyancsak olyan marketing munkára van szük­ség, amellyel a rohamosan ter­jeszkedő nagy áruházláncok előtt a külföldi almákkal ver­senyképes pozícióban tud ki­állni a hazai almatermesztő. — Valamikor „almater­mesztés másképpen” szlogen­nel kezdődött megyénkben is az intenzív almaültetvények terjesztése, terjedése, de ma már nem újdonságként kell ke­zelnünk, hanem hatalmas kihí­vásként szabad felfognunk, másként egy sor lényeges do­log megvalósíthatatlan — tá­gította tovább a honi almater­mesztés jövője irányába az előtte kifejtett gondolatot Si­pos László, a Ciba és Sandoz utódcég, a Novartis kelet-ma­gyarországi igazgatója, aki maga is szabolcsi almaterme­lő. — Sok év totojázása után végre kialakulóban egy meg­felelő almapolitika az ország­ban. Menetközben rájöttünk, hogy a fürdővízzel együtt nem kell kiöntenünk a gyereket is: az alma feldolgozó kapacitás javarészének ellátása a hagyo­mányos ültetvények feladata lett. Ez utóbbiak egy bizonyos hányadát alkalmassá lehet ten­ni árualma előállításra. — Ugyanezt — mármint a piacos árualma termelést — szolgálják az intenzív ültetvé­nyek is, csakhogy ezeket már nem lehet nyakkendőben mű­velni. Éppen ezért mindenki csak annyit vállaljon fel, amennyivel kifogástalanul el­bír — mondta saját tapasztala­tára támaszkodva Sipos Lász­ló. — Hiába tudja valaki 98 %-osan elvégezni az ilyen ültetvények kötelező munkáit, a majdnem itt egyenlő a sem­mivel. Azon a hiányzó két szá­zalékon mindent elveszíthet az intenzív almás tulajdonosa. Termőképesség — Az elterjedt nézettel ellen­tétben nem a növényvédelmi költség a sok, hanem az ültet­vények termőképessége ala­csony. Ha például csak száz mázsát tud valakinek a léalmát termő ültetvénye, az húzza ki és ne a drága szereken kese­regjen! Másutt pedig ahol ér­demes, a koronát kell úgy ala­kítani, hogy jól beállított gép­pel, kisebb lémennyiséggel, hatékonyabb, így olcsóbban lehessen permetezni — fejezte be Sipos László. Jóval kedvezőbbek a fajlagos költségek Óriási kihívás az intenzív alma — véleke- — mondja kertjében Gyermán Miklós dik Sípos László Balázs Attila felvételei 11 «állári liftvt#kc tákwákisk fmtflllltfl éPIIÍIII# SwEwÄJjO ■ T Ikezdődött a nap. Nem szürkébb, nem köd- * -Z több, nem hétközibb a többi evidenciánál. Indult az idő észrevétlenül, az ég pere­méről lecsússzam, sápadtké- pű hold közhely-osonásával. K. feltornyozta maga előtt az olvasnivalót, odakészítette a kávét, cigarettát, szöszmö- tölt a papírjaival, lerágott végű ceruzákkal, majd kons­tatálta: szombat lesz ez a ja­vából, dehogyis péntekség, csütörtökölés, szerdák kiút­talansága. Nyugalom, sem­mittevés, langyosan elúszta­tott órák. Az újságkupacokat félre­tolta; majd később. Amire vágyott, nem a napi hírorgi­ák harsánysága, az esemény­tudósítások kavargó tényei, a kvázi riportok ízetlensége. Nem. Beleszívott az első Ca­mel-be (extra light, ez du­kál...). Megszűnt a bizonyta­lanság. A kellemesen fanyar füst körüllengett a szobán, aztán vett egy sovány ka­nyart. Belebolyhosult a félig elhúzott függönybe. Menthetetlenül kivilágoso­dott. A heverő alól kihúzott egy letarhásodott vulkánfíhert, kipattintotta a zárját. Köte­gelt levelek, csomagolatlan ajándékkönyvek, dosziék, bo­rítékok, töménytelen kivágás — napilapok, folyóiratok hordalékai, fotók százai, do­bozolva, pőrén, egymás he­gyen-hátán. Valami örökér­vényű gyűjtőszenvedély apo­kaliptikus zavarodottságé J. magyar költő látogatása... avagy előadás a gyermeki lá­tásmódú poézis természeté­ről” . Rémlett valami, hogy ak­kor még nem ismerte a gyö­nyör űmosoly út, akkor még mentesek voltak éjszakái a vágy eszméletlenségeitől, ak­A dokumentátor I> s í ■ % s x: Ilii í1 r M . I Él ,»í kincsestára — egyszersmind a fölöslegesség, a haszonta- lanság nulla értékűvé redu­kálódott manifesztumai. (Igen, eszébe jutottak a szavak; régebbiek, közel­múltbeliek, furcsák és idege­nek. A halát üzent velük. Nem más, csupán a sompolygó el­múlás.) Összetekert naptár, ezer­nyi bejegyzés, évek matrica­képei, megcsiliagozott, felki- jáltójelezett dátumok; odafir- kantott szavak, helységnevek — a zavarodottság rendnek alitott (nem állított!) térké­pei. Összetapadt az a néhány lapnyi jegyzetanyag is, mely­nél végre megállapodtak ku­takodó ujjal. Kiemelte a hal­mazból a sárgult lapokat, a legfelsőbe beleolvasott. „P. kor még valahol e század utolsó évtizedének elején hullámzottak a pillangóköny- nyedségű kalendáriumlapok. Aztán egy csaknem dugába dőlt reklámrendezvényen egymásba találtak. Nem bot­lottak, dehogy! Inkább bele a másikba. Nem habarodtak, az botorság: találtak, felfe­deztek, kerestek, (meg)tudni akartak... -bői... a másikból. A lényeget, a megfejthetet- lent, a kimondhatatlant. És K. attól a naptól meg­változott (váltott, változta­tott, módosított az életén). Naplózni kezdett. Kronologi- zált. Rögzített. Mentett. Fel­jegyzett. Azt hitte: az archi­vált bizonyíthatóságtól ma­radandóvá lesz az, amiben, akiben először és utoljára ér­téket talált. Érdemes embert, lélekben tisztát, tettekben makulátlant. Talán épp ezért: a gyerme­ki látásmódú poéta később „kettejüké lett”. Egy könyv­ben. A szűkszavú lírikus ta­lán legteljesebb versgyűjte­ményét adta a könnyűléptű­nek. Naptárába költeményt ragasztott. Mire megjössz — ez a címe a torokszorító val­lomásnak. Jeleket firkált a hónapok, napok rubrikáiba. Ötágút, ha örült, bekarikáz­va, ha nagyon, keresztet, ha fájdalma támadt, elkesere­dett. Falu- és városneveket, utalást, ha történt valami. Mígnem egyszer — akkor már túlvoltak egy nyárközép drámaiságain — azt mondta halkan a patyolatlelkű: L átod! Ettől félek. Min­dent megjegyzel, le­írsz. Mindent, ami nem ott, nem akkor, nem is úgy volt. Hamis dokumentátor vagy... K. azóta hétvégeken csak babrál a memória-kukában, nézi a füstkarikákat, s ha szükséges följegyzi: 2 liter tej, 5 zsömle, 10 deka pari- zer, 20 tepertő. Hiányjelek­kel mintázza a lapszéleket. Kedvező Kiima M egyénk számára különösen kedvező hír, amelyet Viktor Kiima osztrák és Hóm Gyula magyar kor­mányfő hozott nyilvánosságra szerdán Sopron­ban: döntöttek az osztrák-magyar fejlesztési társaság meg­alakításáról. A szervezet Magyarország északi, északkele­ti régióinak beruházásával és a beruházások finanszírozá­sával foglalkozik majd, és még az idén megkezdi működé­sét. A vállalkozás célja, hogy nagyobb lendületet kapjanak a fejlesztések az észak- és kelet-magyarországi térségben. Egy másik, hasonlóan jó hírt szintén e héten kelteztek. Az Ipari Minisztérium Németországban rendezett magyar gazdasági információs napokat kedden Saarbrückenben, szerdán pedig Münchenben. E két rendezvény azért érde­mel megkülönböztetett figyelmet, mert most nem általá­ban Magyarországot, hanem a keleti régiót, Borsod-Aba- új-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Bé­kés megyét mutatták be gazdasági partnerként és beruhá­zási lehetőségként. A mi megyénk önkormányzati vezetői, az ipari és kereskedelmi kamarák képviselői és más, gaz­daság- és területfejlesztési kérdésekben illetékes szakem­berei is személyesen vehettek fel újabb, ígértes kapcsola­tokat. Úgy tűnik: jótékony hatással lesz e térség fejlődésére, hogy a magasszintű külföldi állami vezetők nem csupán hazánk fővárosáig utaznak mostanában. Emlékezetes, hogy például Vranitzky kancellár Debrecenben, Roman Herzog elnök pedig Nyíregyházán járt és tárgyalt többek között fejlesztési lehetőségekről. E látogatások valóban felkelthették az osztrák és a német befektetők érdeklődését Magyarországnak a külföldi működőtőke által eddig ke­véssé feltárt keleti része iránt. Máris több olyan konkrét projektről, együttműködési, illetve beruházási javaslatról — főként infrastrukturális és idegenforgalmi fejlesztések­ről — folynak tárgyalások, amelyek megvalósításába, il­letve továbbfejlesztésére a külföldi tőkét is be kívánják vonni. Közrejátszhat a megélénkült érdeklődésben a szomszédos ígéretes kelet-európai piacok közelsége. Tervek voltak eddig is. A mostaniakat az különbözteti meg a korábbiaktól, hogy az elvi nyilatkozatokat határ­idők, konkrét tervek teszik valóságosabbá. Marik Sándor Antirendőrök T alán úgy is fogalmazhatnék, lassan megszokjuk, de azért mégsem teszem. Hiszen a főbenjáró bűnök egyike szerintem az a fajta rendőri cselekedet, ami­kor összejátszik a bűnözőkkel. Ugyanis nem ezt fogadták, hanem éppen az ellenkezőjét. Magyarázkodni persze lehet, hogy ő is ember, meg hogy szegénynek kevés a fizetése — az effajta érvelések azonban nem helytállóak. A tisztesség ugyanis nem feltétlenül pénz, inkább emberi tartás kérdé­se. Egyesek már nem csodálkoznak azon, ha a rendőr „Te arra fuss, én a másik irányba üldözlek!” felkiáltással pró­bálja elfogni a bűnelkövetőt (volt rá példa hazánkban), mi­ként azon sem, ha éppen betömi, csempészni indul. Igaz, nem is csodálkozni kell rajta, hanem tenni ellene kellő szi­gorral és megvetéssel. Ilyen-olyan mendemondákról, de tényekről is hallunk gyakorta, e gondolatokat a minapi kisvárdai eset váltotta ki belőlem. A rendőrnek nem nevezhető két tiszthelyettes ugyanis mobiltelefonhoz juttatott fogdában lévő gyanúsí­tottat, lehetővé téve, hogy esetleg sikerüljön némi lobbi­zással kibújnia a vád alól. Az egyik, elfogásukban részt vállaló rendőr nem véletlenül jegyezte meg: én nem neve­zem kollégának egyiküket sem. Lehet elhatárolódni, kifejezésre juttatni azt, hogy nem általános magatartásról van szó, hiszen a testület tagjainak túlnyomó többsége valóban a bűn megelőzésére, a bűnö­zők rács mögé juttatására esküdött fel. Ez azonban (sajnos) mit sem javít azon a képen, ami a tisztességtelenül és tör­vénytelenül viselkedők miatt alakul ki az állampolgárok­ban. Ennek ellenére azt vallom, nem titkolni kell az ilyen szégyenteljes ügyeket, inkább bátran kiállni a nyilvános­ság elé: a testület igenis meg akar szabadulni a méltatla­noktól. A többi már a bíróság szigorán múlik. Kováts Dénes Türelmetlen napozó Ferter János rajza i & €»T 1f fi i 7 jJHbH

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom