Kelet-Magyarország, 1997. január (54. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-18 / 15. szám

1997. január 18., szombat MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL. Talán országosan egyedülál­ló az a történet, ahogy a nyírlugosi önkormányzat tűzoltóautóhoz jutott: Svéd­országból kapták ajándékba a Scaniát Nyköping város önkormányzatától és tűzol­tóságától a nyírlugosi telep­hellyel rendelkező svéd-ma­gyar vegyes vállalat, az AP Hungária közreműködésé­vel. A decemberben — há­romezer kilométer megtétele után — új állomáshelyére érkezett tűzoltóautó csata­sorba állításával jelentősen javulnak az oltás feltételei nemcsak Nyírlugoson, de a környező településeken is. Képeinken: a Magyarország­ra indulás pillanata, illetve az ünnepélyes átadás Amatőr felvételek Mustra éHéH ___________________ Költözés Felújítják a Móricz Zsig- mond Színház szervező- és jegyirodáját megyeszékhe­lyünkön az Országzászló tér 6. szám alatt. A várha­tóan egy hónapig tartó építkezési munkálatok mi­att a szolgáltató hely janu­ár 20-án (hétfőn) bezár, il­letve — az átköltözködést követően — a színház épü­letében. a portánál (Krúdy Kamaraszínpad bejárata) folytatja a működését, azaz a jegyek árusítását. Az ér­deklődők tehát január 21- től már ott vásárolhatják, illetve rendelhetik meg (a 310-810-es telefonszá­mon) a bilétákat. Megtud­tuk azt is, hogy a rekonst­rukció befejeztével az iro­da — bővült funkciókkal —- a'régi.' de feltételrend­szerében átalakított, meg­újult és megszépült helyén folytatja eddigi tevékeny­ségét. Lelki segély A hétvége mindig a legne­hezebb az egyedülélőknek. így szombaton és vasárnap most is hívható a telefonos lelkisegély-szolgálat Nyír­egyházán 18-23 óra között a 313-097 és a 313-804-es telefonszámon. Nyolcad A Krisztus-hívők egységé­ért tartanak imanyolcadot vasárnaptól a történelmi egyházak. Nyíregyházán este hat órától az evangéli­kus templomban Bozorádi Zoltán evangélikus esperes hirdet igét, a liturgus görög katolikus, az énekkar evan­gélikus lesz. Hétfőn, janu­ár 20-án este Sipos Kund Kötöny református esperes hirdet igét, a liturgus római katolikus, az énekkar re­formátus lesz. Mulathat a székely Igazi magyaros körítése — Puskás „Öcsi”, a budapes­ti száztagú cigányzenakar — lesz annak a székelyud­varhelyi (Románia) farsan­gi bálnak, amelyet január 25-re szervez a Magyar Szó szerkesztősége. A szé­kely város sportcsarnoká­ban rendezendő mulatság­ra három-négy ezer embert is várnak a szervezők, köz­tük több település polgár- mesterét és az RMDSZ parlamenti képviselőit. A programot ismerve egy do­log biztos: a jövő héten szombaton dalolva, táncol­va. kabaré és népzenei mű­sornak tapsolva szórakoz­hat majd a hely- és kör­nyékbeli székelység. Kitüntetés tanároknak Nyíregyháza (KM - K. J.) — A művelődési és közoktatási miniszter a kiemelkedően jó színvonalú és nagyon eredmé­nyes nevelő, oktató munkájuk elismeréseként Hudivók Mari- ann-nak, a nyíregyházi Zene­iskola tanárának az Apáczai Csere János-díjat, Bessenyei Józsefnek, a nyíregyházi Bencs László Szakiskola és Általános Iskola igazgatójá­nak a Németh László-díjal adományozta. A kitüntetése­ket Magyar Bálint kultuszmi­niszter adja át a Magyar Kul­túra Napján, 1997. január 22- én Budapesten. A művelődési és közoktatási miniszter a gyermekek nevelé­se, oktatása érdekében hosszú időn át végzett, kiemelkedően jó színvonalú munkájuk elis­meréseként az Arany Katedra Emlékplakettet adományozta Gubacsi Józsefnek, a Bem Jó­zsef Általános Iskola igazga­tójának, Hagymást Zoltánné- nak, a 2. sz. Napközi Otthonos Óvoda óvónőjének, Joó Csa­bának, a Zeneiskola tanárának és Szécsi Károlyné nyugalma­zott óvodavezetőnek. A kitün­tetéseket Csabai Lászlóné pol­gármester adja át a Magyar Kultúra Napja alkalmából ren­dezett ünnepségen, január 21 - én 10 órakor a városháza I. emeleti dísztermében. Farkas Berci itthon Oktatás Hazarendelték szolgálati állomásáról Budapest (MTI) — Alig öt hónapnyi szolgálat után a hon­védelmi miniszter hazarendel­te Farkas Bertalan dandártá­bornokot, hazánk washingtoni légügyi attaséját, mert az egy­kori űrhajós — ittasan — köz­lekedési szabálytalanságot kö­vetett el az Egyesült Államok fővárosában. A Honvédelmi Minisztéri­um sajtóirodáján pénteken el­mondták, hogy Farkas Berta­lan ügyében a vizsgálat lezárá­sa után születik döntés. Egy külön bizottság az érintett Pécs (MTI) — Két rendőrru­hás és három civil személy több mint kétszázmillió forin­tot rabolt egy pénzszállító au­tóból csütörtökön este 20 óra 15 perc után Pécsvárad köze­lében. A rendőrség forró nyo­mon indulva nagy erőkkel kezdte meg az ügy felderíté­sét, s az öt feltételezett tettes közül hármat nem sokkal éjfél után már őrizetbe is vettek. Két rabló még szökésben van, s nem kizárt, hogy fegyver is van náluk. A Pécsről a főváros irányá­ba tartó pénzszállító Volkswa­gent a szilágypusztai elágazás­nál rendőri ellenőrzés látszatát meghallgatásával folytatja le itthon a vizsgálatot a fogadó ország szabályainak megsérté­se miatt. Az ittas vezetésre úgy derült fény, hogy a tábornok még karácsony előtt gépkocsi­jával megszegte a közlekedési szabályokat és ezt követően az amerikai rendőrök megszon­dáztatták, majd a hatóságok egy évre bevonták az attasé vezetői engedélyét. Farkas Bertalant 1996 szep­temberében nevezték ki a Ma­gyar Köztársaság washingtoni légügyi attaséjának. keltve tartóztatták fel a tette­sek, akik két személygépko­csival voltak. Félszáz baranyai nyomozó sikeres munkája eredményeként a rablás után alig négy órával letartóztatták a három gyanúsítottat egyikük pécsi lakása közelében. A két férfi — a 28 éves pécsi K. Z. és 26 éves fivére, K. K. — még ki sem szánhattak a ko­csiból, amikor elfogták őket, s hamarosan őrizetve vették har­madik társukat, T. G. 24 éves pécsi nőt is. Az autóból előke­rült a pénz és pisztoly is. A rendőrség nagy erővel nyo­moz, keresik a még szökésben lévő további két tettest. Mátészalka (KM - Sz. E.) — A Megyei Önkormányzat és a Megyei Pedagógiai Intézet szakemberei konzultációs ér­tekezletet tartottak a napokban a mátészalkai polgármesteri hivatalban a körzet polgár- mestereinek. iskolaigazgatói­nak, óvodavezetőinek nagy­számú részvételével. A tanácskozás célja a me­gyei közoktatásra vonatkozó ellátási, intézményhálózat-mű­ködtetési és fejlesztési tervé­nek elkészítéséhez szükséges információk egységes szemlé­let szerinti összegyűjtésének elősegítése volt. A közoktatási törvény a megyei önkormány­zatok feladatává teszi a fej­lesztési terv elkészítését, eh­hez azonban pontos informá­ciókra van szükség a gyermek­létszámról, a rendelkezésre ál­ló kapacitásról, a tervezett ok­tatást érintő együttműködés­ről, képzési elképzelésekről, s még sok más fontos kérdésről az egész megyét illetően. Az elkészült tervezetet a tör­vény értelmében több társa­dalmi és politikai szervezet előzetes véleményének kiké­rése után fogadja el a megyei testület. A fejlesztési terv leg­alább hat évre készül, s elfoga­dása után fontos szerepet ját­szik majd a megye minden is­kolájának fejlesztésében, mű­ködtetésében amellett, hogy párhuzamosan valamennyi te­lepülés elkészíti saját fejlesz­tési tervét is. Rendőrruhás rablók Több, mint kétszázmillió a zsákmány Elfogták a robbantókat Budapest (MTI) — A rendőr­ség megtalálta és már ki is hallgatta a péntek hajnali bu­dapesti gránátrobbantás tette­seit —jelentették be az Orszá­gos Rendőr-főkapitányság saj­tótájékoztatóján. A péntekre virradó éjszakán, fél egy körül a II. kerületi Irányi utca 1. szám alatti ház közelében fel­robbant egy jugoszláv gyárt­mányú, M75-ÖS típusú kézi­gránát. A robbanószerkezetet a ház felé dobták, de egy közeli fe­nyőfa ágain irányt váltott, és az épület kerítésén kívül, a 40 centiméter magas hóban rob­bant. A tulajdonos nem tartózko­dott a házában, de két őr igen, akik a hangot hallva kinéztek az ablakon. Láttak elhajtani egy világos, Ford típusú, rend­szám nélküli személyautót, amiben hárman ültek. A grá­náttal megcélzott ház tulajdo­nosa építési vállalkozó, akit már többször megfenyegettek, és az ő Mercedes kocsiját rob­bantották fel Molotov-koktél- lal tavaly októberben az Erzsé­bet téren. A nyomozók számára úgy tűnik, hogy munkából adódó elszámolási vita miatt érte a vállalkozót a támadás. A rend­őrség folytatja a kihallgatáso­kat és a házkutatásokat. Azt már tudják, hogy a fiatalembe­rek megbízásra dobták a ház felé a gránátot. A megbízó 100 ezer forintot fizetett. Lázár Já­nos ezredes szerint a II. kerü­leti robbantás nem függ össze a korábbi hasonló esetekkel, erre a gránát típusából követ­keztet. Biztosra veszi, hogy a megbízót is megtalálják, és más személvekre is kiterjedhet a nyomozás. Kabát a gombhoz Nyíregyháza (KM - K. D.) — Hivatalos indoklást nem kaptunk — mondta dr. Gaál Attila ügyvéd —, hogy mi­ért szállították át védence­met Debrecenbe, holott itt folyik a nyomozás, de felté­telezem: elővigyázatosság­ból, nehogy innen esetleg kapcsolatot teremtsen vala­kivel. Egy hete rendelték el előzetes letartóztatását, any- nyit tudunk, egy-két kínai állampolgárt kihallgattak, de személyük nem hozható kapcsolatba Sz. Jánossal. A múlt heti ügyészségi sajtótájékoztatón több min­den elhangzott az ügyről. Védencem sérelmezi: a gyanúsítás illetve a letar­tóztatás idején egyetlen adat sem volt az ő esetleges hivatali kötelességszegésé­re, és a kínai állampolgár sem tett rá terhelő vallo­mást. Hangsúlyozni kívá­nom: a szintén letartóztatott T. Csaba egyetlen vallo­másrésze teremtette meg az úgynevezett alapos gyanút, e vallomását azonban két nap múlva visszavonta. Megjegyzem: a másfél éve a rendőrségtől leszerelt T. Csaba vállalkozóként állt kapcsolatban külföldiekkel. ami önmagában nem tör­vénysértő. Sz. János eseté­ben úgy tűnik, a gombhoz keresik a kabátot, azaz a gyanúsítás után a bizonyíté­kokat. A Kelet-Magyaror- szágban korábban leírtak­hoz annyit szeretnék hozzá­tenni: védencem családi, és egyéb irányú elfoglaltsága (jól menő vállalkozása) mi­att kérte leszerelését, amit szóban már az ügy kipatta­nása előtt többször is jel­zett. Dr. Gaál Attila kifejtette: nem tartja kellően előkészí- tettnek és átgondoltnak a nyomozóhivatali eljárást, illetve a sajtótájékoztatón közölteket, mert a napja­inkban kialakult helyzetben — amikor eléggé aláásott- nak tűnik a rendőrség tekin­télye — vezető beosztású tisztek ügyében különösen nagy gondossággal kellene eljárni és nyilatkozni, hi­szen nemcsak egy család, de az egész testület jó hírén eshet csorba. Ha ugyanis az eljárás a gyanúsított és a vé­delem álláspontját igazolja, akkor igen nehéz lesz orvo­solni a sérelmet, ami Sz. Já­nos és ezáltal a megyei rendőrség becsületén eshet. Kiáltás a megyéért Nyíregyháza (KM - B. G.) — Rendszerváltoztatás és helyi társadalom Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében címmel egész napos konfe­renciát rendeztek pénteken Nyíregyházán. A délelőtt a gazdaságé, a délután a poli­tikáé volt. Ebéd után került sor a politikai kerekasz- tal-beszélgetésre, de az ne­vével ellentétben nem pár­beszéd lett, hanem előadás- sorozat. Egy félreértés mi­att a szocialista pártot kép­viselő Kiss Gábor nem is élt az előadói idejével, majd csak a vitába kapcsolódott be. Az előadók — a parla­menti pártok megyei veze­tői — egyébként abban megegyeztek, egyre többen ábrándulnak ki a demokrá­cia intézményeiből, mely komoly veszélyeket hor­doz. Egyetértettek abban is, ha helyzetértékelésükben lé­nyeges eltérések is vannak, nem ellenségek, hanem együtt küzdők, főképp ami­kor a megye érdekeiről van szó. Az egész napos konfe­rencia a megyében működő nagyobb médiák — Kelet- Magyarország, Új-Kelet, nyíregyházi rádió, Futár — vezetőinek kerekasztal-be- szélgetésével zárult, témája a sajtó és a rendszerváltoz­tatás volt. Menesztették Frankét Budapest (MTI) — Franka Tibort, az Új Magyarország jelenlegi megbízott főszer­kesztőjét felmentették állá­sából, s helyettes főmunka­társi beosztást ajánlottak fel neki. Ezt Franka nem fo­gadja el, távozik a laptól. Erről az érintett számolt be pénteken, közvetlenül az­után, hogy leváltásáról érte­sítették. Elküldte a távirati irodának azt a levelet is, amelyet Kelemen Ivánnak, az Új Magyarország több­ségi tulajdonosának írt. A levélben Franka utal Kelemen Ivánnak arra a ki­jelentésére, hogy hozzá, mint megbízott főszerkesz­tőhöz nincs bizalma, ám fő­munkatársként maradhat a lapnál. A leváltott főszer­kesztő a levélben egyúttal tájékoztatja a többségi tu­lajdonost, hogy tekintettel a számára méltatlan körül­ményekre, valamint arra, hogy a lap tulajdonostársai (Bálintfy Gábor, Bolberitz Pál, Böröcz István, Csóti György, Giczy György) gazdasági súlyukkal nem tudnak személye mellett ki­állni, a felajánlott főmunka­társi tisztségről lemond. Tenni magunkért Fehérgyarmat (M. K.) — Egy évvel ezelőtt a Hár­mashatár Irodalmi Társaság kezdeményezésére jött létre az Együttgondolkodás ’96 rendezvény. A Kárpát-Eu- rorégió Fejlesztéséért Ala­pítvány (Eger), az Illyés Gyula Közalapítvány (Bu­dapest) és Fehérgyarmat város önkormányzata tá­mogatásával január 18-án ismét tanácskozhatnak Uk­rajna, Románia és Magyar- ország tenniakarói. Szombaton 10 órakor Márton István a Hármasha­tár Alapítvány képviseleté­ben fogadja a vendégeket, akiket dr. Nemes István kö­szönt, mint Fehérgyarmat város polgármestere. Ta- bajdi Csaba államtitkár Együttgondolkodás határon innen és túl címmel tart vi­taindítót.

Next

/
Oldalképek
Tartalom