Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)
1996-04-04 / 80. szám
SPORT 1996. április 4., csütörtök Edzők jöttek és mentek Kovács György A klubokat becenévvel nagy előszeretettel ellátó Angliában minden bizonnyal a Sóhajok kapuja elnevezéssel emle getnék a nyíregyházi városi stadion bejáratát. Ha így folytatódik, akkor rossz ómen marad ez a hely az ide érkező vendégcsapatok számára. Az elmúlt két NB ll-es labdarúgó bajnoki forduló negatív következményeként két borsodi edző kényszerült befejezni működését csapata nyíregyházi veresége miatt. Az ismert tisztogatás a március 24-i FC Sényő-Ka- zincbarcika találkozóval kezdődött, ahol a vendégek nagyobb tudását hallatlan lelkesedésével, küzdeniakarásával pótolta a szerényebb képességű sényői legénység, és 1:0-ra nyert. Mindennél fényesebben bizonyította a tételt, néha a szegény—a gazdagabb... A szabolcsi kis csapat vitézkedése a kieső zónába taszította a vegyészváros együttesét, s ahogy ilyenkor lenni szokott, Lipcsei Imre edzőnek vennie kellett a kalapját. Megtette! Egy héttel később, a feljutásra törő diósgyőriek voltak a Nyíregyházi FC vendégei. Az eredmény ismert, 3:l-es hazai győzelem. A szebb napokat látott vasgyáriak veresége egyben búcsút jelentett számukra az első helytől. Rövid idő alatt döntött a DFC vezetése, Leskó Zoltánnak is távoznia kellett. A korábban Győrben sikeredzőként számon tartott Verebes József lett a bajnokesélyes trénere. Két mérkőzés, két vereség, két Borsod megyei edző... Közös nevezőjük, hogy bár más-más ellenféllel szemben, de a nyíregyházi stadion gyepszőnyegén maradtak alul. Velencében a sóhajok hídját találjuk, Szabolcsban a sóstói úti pálya lassan a sóhajok kapujává válik. A nyírségiek már csak azt találgatják, vajon ki lesz a következő áldozat? Irány Atlanta Sportvezetők Horn Gyulánál Budapest (MTI) — Horn Gyula miniszterelnök szerdán dolgozószobájában fogadta Schmidt Pált. a Magyar Olimpiai Bizottság és Gallov Rezsőt, az OTSH elnökét. A sportvezetők tájékoztatták a miniszterelnököt az olimpiai felkészülésről. Kiemelték: eddig 170 magyar versenyző szerzett jogot arra. hogy részt vegyen az atlantai nyári olimpiai játékokon, s még néhány sportágban — ökölvívásban, atlétikában — további sportolóknak van erre lehetőségük. így várhatóan 200 tagú magyar csapat utazik az olimpiára, ami azt mutatja, hogy változatlanul ott vagyunk a világ nagy sportnemzetei sorában. A megbeszélésen szóba került a készülő sporttörvény tervezet és a sportlétesítmények tulajdonjogának a közeljövőben várható rendezése. Sportvilág Fabio Capello... ...az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában érdekelt Milan vezetőedzője úgy nyilatkozott: a jövő héten jelenti be, hol folytatja szakvezetői tevékenységét. Capellót az olasz Parma és a spanyol Real Madrid is kecsegtető ajánlattal kereste meg. (Reuter) Michael Laudrup... ...hét fantasztikusan sikeres év után búcsúzni készül a spanyol labdarúgástól. A 31 esztendős dán középpályás szerződése a szezon végén lejár a Real Madridnál, a következő idényben az Egyesült Államokban vagy Japánban folytatja pályafutását. (AP) Aaron Winter... ..nyártól az Intemazionale színeiben folytatja pályafu- tásását. A holland futballista nem új fiú Itáliában, 1992 óta szerepel ott, akkor igazolta le a Lazio az Ajax- tól. (MTI) A menesztett... ...Póczik József helyett szerdától Haász Sándor az NB I-es Győri ETO FC labdarúgóinak új vezetőedzője. A Kispest-Honvéd FC tartalékcsapatának eddigi mestere a szezon végéig irányítja a Rába-parti gárdát. (MTI) Vasárnap... ...ismét felbőgnek a Forma-1-es versenyautók motorjai, ekkor rendezik ugyanis Buenos Airesben az Argentin Nagydíjat. A futamgyőzelemre legnagyobb esélye a brit Damon Hillnek van. Szinte minden mellette szól; ebben az évadban mind a két. eddig lebonyolított versenyen ő győzedelmeskedett, ráadásul a tavalyi Argentin Grand Prix-t is ő nyerte. Nem lenne meglepetés, ha most is neki lengetnék meg először a kockás zászlót. Érdekesség, hogy a világ- bajnoki címvédő, német Michael Schumacher tavaly csak harmadik lett Buenos Airesben. Most új autójában a brazíliai bronzérem után ismét elégedett lenne ezzel a helyezéssel. A labdarúgó... ...Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén: BVSC-Dreher-DVSC- Epona 0-0. (MTI) Jó vágású kiválóságok Szike alá került Domokos Béla és Pál László • A kétjátékos már lábadozik Nyíregyháza (KM) — Hosszú ideig nem láthatjuk a pályán a Nyíregyházi FC labdarúgó- és az NYVSC röplabda-együttesének egyik meghatározó játékosát, Domokos Bélát és Pál Lászlót. Mindkét játékost a napokban operálták. A focisták csatára, Domokos már december óta fájlalta a combját, de a beavatkozásra csak a múlt hét elején került sor. Ennek az volt az oka, hogy korábban csak húzódásra gyanakodtak a szakemberek mígnem Lejkó Dezső, a Sportkórház sebésze meg nem állapította a pontos diagnózist: lovaglóizom-szakadás és sza- lagmeszesedés. — Most már sokat javult a lábam, de egy ideig még biztos nem láthatnak a pályán a szurkolók — így a népszerű játékos, akit tegnap otthonában kerestünk fel. Lejkó doktor azt mondta, hogy a hatodik héten már elkezdhetek úszni és kocogni, és nyolc-kilenc hét múlva léphetek talán először pályára. Most egyelőre csak sétálgatok, a bal lábam még igen Együtt Pál pillantása az Extrára Elek Emil felvétele gyenge, mert elég hamar elfáradok. □ Csapata mindhárom tavaszi mérkőzését látta eddig. Hogy érzi. hiányzik a játéka a csatársorból? — Ezt nem nekem kell megítélni, hanem az edzőknek és a játékostársaknak. Tény, hogy a csapat produkciója meccsről meccsre javult, a Diósgyőr ellen már igen taktikus védekezésből indított gyors kontrákkal kerekedtünk felül. A Ti- szakécske ellen ráfizettünk a kihagyott helyzetekre. Gödölfutunk lön pedig egész egyszerűen nyerni kellett volna. Azt azonban csak remélni tudom, hogy a jövőben — velem vagy nélkülem — a múlt szombati teljesítményt minél többször meg tudja majd ismételni a csapat. — Az elmúlt hét szerdáján hazautaztam Tiszabecsre, ahol elkezdett fájni a gyomrom — idézte fel a műtét előtti napot Pál László, az NYVSC röp- labdázója. — Csütörtök reggel dr. Kozma Péter megvizsgált és közölte a diagnózust: vakbélgyulladás, este műteni kell. Derült égből villámcsapásként ért a hír, hiszen a vasárnapi Malév elleni rangadóra készültünk és nagyon szerettem volna játszani. Csütörtök este Kozma doktor megoperált. Csak hétfőn engedtek ki a kórházból, úgyhogy a vasárnap délelőtti meccset nem láttam. Amikor meghallottam, hogy nyertek a fiúk. nagyon örültem. Csak gratulálni tudok a csapatnak a sikerhez. Pál László kedden szüleihez Tiszabecsre utazott, a műtét utáni napokat ott tölti. Kedden kell visszamennie a kórházba kontrollra, az óvatos mozgást csak április végén kezdheti meg. — Úgy tűnik, ebben a bajnokságban már nem fogok játszani — kesergett a játékos. — Szerintem a Malév elleni győzelem nagyon fontos volt, már fél lábbal az Extra LigáDomokos Béla Balázs Attila felvétele ban érezhetjük magunkat. Jövő héten a Szolnokot és a MAFC-ot mindenképpen legyőzzük és utána következik a Kecskemét, akitől a hírős városban vesztettünk, de idehaza nyerünk ellenük. a tapsifülessel A dobogósok jutalma hőlégballon-utazás lesz az Alfi-Ker Tapsi Hapsi futáson Szombaton a tavalyihoz hasonlóan népes mezőnyt várnak a szervezők Harasztosi Pál felvétele Nyíregyháza (KM - HZs) — Ha húsvét, akkor nem maradhat el Nyíregyházán a nyuszifutás. Ezúttal sem lesz ez másképp, április 6-án 10 órától rendezik meg a városi stadionban, amely a rendezvény házigazdája, az Alfi- Ker Tapsi Hapsi futást. Az 1982-83-ban születetteknek 1200 métert kell teljesíteniük 10 órától. 10 perccel később ugyanez a táv vár az 1984-85-ben születettek részére. míg 10.20 órától az 1986-87-88-ban született gyerekek 800 métert futnak. A három korcsoportnak 10.30- tól rendezik az eredményhirdetést és a tombolasorsolást, amelyen értékes nyeremények találnak gazdára, a fődíj a Karsai Kerékpárszaküzlet által felajánlott kerékpár lesz. A bátor dobogós helyezetteknek rendkívüli élményben lehet részük. hiszen ha az időjárás lehetővé teszi, hőlégballonon utazhathatnak. Az Alfi-Ker óvodás futás, a hagyományos négyszáz méter 11 órakor kezdődik. A nyílt kategória indulói, azaz a Ká- belkom-futás résztvevői 11,05-kor állnak rajthoz, hogy teljesítsék a háromezer méteres távot. Az eddigi nyuszifutásokon a családi futás bizonyult a legnépesebbnek. reméljük idén sem lesz ez másképp. így a 11.30-kor kezdődő nyolcszáz méteres Coca-Cola-futáson minél többen elindulnak majd. Egyetlen kritérium: legalább háromfős családok állhatnak rajthoz. Utóbbi három kategória részére 11.50 órától rendezik a tombolasorsolást. A gondtalan szórakozásról a Texas együttes gondoskodik. Akik szeretnének nevezni az éves Fitt 7 próba sorozatra, azok ezen a versenyen is 100 forintért megvásárolhatják rajtszámukat, sőt már pontokat is gyűjthetnek. Négy megye ifjúsági korú futballistái mérik össze tudásukat három helyszínen — Nyíregyházán, Leveleken és Ibrányban — a hét első három napján. Képünk a Sza- bolcs-Heves talákozón készült Balázs Attila felvétele P0 Totó i4. hét 1. Kispest— Ferencváros x 2. Újpest-BVSC 1 x 3. Vasas-Csepel 1 4. Vác-Gvőr 1 x 5. Fehérvár-MTK x 2 6. Borussia DortmundWerder Bremen I 7. FreiburgFortuna Düsseldorf 1 8. Bayer Leverkusen1. FC Köln 1 x *). I860 München- Hamburg % 10. St.PauliEintracth Frankfurt x 11. Milan-Lazio 1 x 12. Cremonese-Inter 2 13. Torino-Juventus 2 14. Vicenza-Atalanta 1