Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-20 / 273. szám
1995. november 20., hétfő HAZAI HOL MI Kelet-Magyarorszag 5 Pénzt hozhat a törvény is Horn Gyula: hét országos program az elmaradott térségek felzárkóztatásáért Horn Gyula: — Már nem kell „kormánysújtotta területnek" nyílvánítani a magyar falut Kérdés a hallgatóság köréből: — Mikor lesz vége a mezőgazdaság tönkretételének? Balázs Attila felvételei Fehérgyarmat (KM - M. S.) — Taps fogadta az érkező miniszterelnököt a fehér- gyarmati művelődési ház zsúfolásig megtelt nagytermében, amire Horn Gyula meg is jegyezte: nem hoz olyan népszerű intézkedéseket mostanában a kormány, amelyek ilyen lelkes fogadtatást indokolnának. Mindazonáltal hangsúlyozta, részben az ismert márciusi pénzügyi csomag következtében jelenleg már kétszámjegyű az ipari termelés növekedési üteme, tíz százalék alá süllyedt a munkanélküliségi ráta (bár ez ebben a megyében 18 százalék). Megtudhattuk, hogy négy hátrányos helyzetű észak-keleti megye felzárkóztatására hét nagy programot dolgoznak ki, olyanokat, mint a csütörtöki kormányülésen elfogadott borsodi fejlesztési terv. Ha Szabolcs is benyújt egy ilyen, jól indokolt, konkrét tervet, a kormány hajlandó azt jelentős összeggel támogatni. A megye fejlesztése egy más összefüggésben is napirenden van. Ha ugyanis a Baja Ferenc miniszter által kedden beterjesztendő területfejlesztési törvényt az országgyűlés elfogadja, a hátrányok mérséklésére Szabok s-Szatmár-B ere g megyének egymilliárdforint támogatás eleve „jár”. Hóm Gyula elmondta: szeretnék elérni, hogy az általa vezetett kormány eredményeit ne csak Nyugaton, hanem itthon is elismerjék. Elhatározott szándékuk, hogy a kormány- programban meghirdetett nagy átalakítást véghezviszik. A kérdések a „miként”-re, a feketegazdaság visszaszorítására, a mezőgazdaság tönkretételére, az adórendszer igazságtalanságaira és a most tapasztalható sztrájkhullámra vonatkoztak. A miniszterelnök a fekete- gazdaságról szólva kifejtette: tudják, hogy a lakosságot ez jogosan bosszantja. Mégis türelmet kért, mert — mint hangsúlyozta — jogállamban csak jogi keretek között intézkedhetnek. Sok a „joghézag”, a nem szabályozott terület, s ezt nagyon sokan kihasználják saját javukra. A kormányzat szinte erőltetett menetben próbál lépést tartani az új jogszabályok meghozatalával. Ez azonban így is lassú, de felhívta a figyelmet arra, hogy több jó intézkedést hozott a kormány: például a jogtalan áfavisszatérítések elleni fellépés, a közbeszerzési törvény megalkotása, az operatív gazdaságvédelmi csoportok (rendőrség, APEH, VPOP) létrehozása. Tavaly 50 ezer, az idén várhatóan 100 ezer olyan gazdasági bűncselekményre de- rül(t) fény, amilyenekkel korábban jogi szabályozás híján nem is tudtak foglalkozni. Sajnos, szétesett az ellenőrzés korábbi rendszere — mondta a miniszterelnök —, így fordulhat elő, hogy a különböző (nagy) magánépítkezéseken a munkások többsége feketén dolgozik (ezért tervezik a korábbi munkakönyvhöz hasonló nyilvántartás visszaállítását), foglalkoznak a minőség- ellenőrzés jogainak újraszabályozásával, a jövedéki termékek forgalmazásának rendbetételével. Az idén ezen intézkedések alapján már több tíz- milliárddal nőtt a költségvetés bevétele — de Hóm Gyula türelemre intett, mert egyedi intézkedések helyett mindenkire érvényes jogi szabályozás szerinti fellépést akarnak. A mezőgazdaságot érintő kérdéskörben a miniszterelnök elmondta: nem lett volna szabad a mezőgazdaságot padlóra küldeni, de ez nem is a szocialista többségű kormány nevéhez fűződik. Talán most már nem kell „kormánysújtotta területnek” nyilvánítani a magyar falut. Kétségtelen, nagyon nehéz újra rendezni a szövetkezetek helyzetét, amivel egyébként a csütörtöki kormányülésen is foglalkoztak — mondta Hóm Gyula. — Legalább azt szeretnék elérni, hogy most ne vihessék szét az eddig megmaradt vagyont. A kormány tervei között fontos helyen szerepel a mezőgazdaság támogatása. Máris érzékelhető, hogy csökkent a külföldi mezőgazdasági termékek behozatala, megállt az állatállomány csökkenése, másfél milliárd bevételhez jutott mezőgazdasági exportból a gazdaság. A miniszterelnök úgy értékeli: 15 hónap alatt az agrárollót tekintve van javulás, de változatlanul nagy a különbség a termelők és a kereskedők indokolt haszna között. Ezen a hazánkban nagy hagyományú termelési, felvásárlási és értékesítő szövetkezeti hálózat újraszervezése útján is javítani kívánnak. A kormány csütörtökön azzal is foglalkozott, mondta a miniszterelnök, hogy a mezőgazdasági támogatásokat nagy részben nem azok kapják, akiknek kellene, s ezen is változtatni kívánnak. Az ország terheinek viselése, az adózás mindenkit érint. Horn Gyula elmondta, szerinte sem jó, ha a bérből és fizetésből élők fizetik a terhek nagyobb részét. Sajnos, a kelleténél lassúbb a változás. Az adótábla 4—5 változatban került eddig a kormány elé, de még mindig elégedetlenek vele, mert egy nagyon széles sávban nagyon sokat von el. Ugyanakkor sokakat bosszant a vállalkozók 118 ezer forintos (bevallott) jövedelme. A kormány nyitott az adórendszer átalakítására — mondta a jelen lévő, és a miniszterelnök által kiegészítő véleménymondásra felkért Baja Ferenc miniszter —, de nagy figyelemmel kell eljárni, többek között az Alkotmánybíróság előzetes véleményét is kikérni, mert az érdeksérelmek miatt nagy az ellenállás minden új intézkedéssel szemben. Ismert a miniszterelnök vagyonadóval kapcsolatos elképzelése, s az ellene való felháborodás is. A fórumon a kelet felé nyitást firtató felvetésre Hóm Gyula elmondta: 900 millió forinttal segítik a csengersimai határátkelő bővítését, amely a két szomszédos terület áruforgalmában is alapvető változást hozhat, s megkezdődött a záhonyi határátkelés lehetőségeinek javítása is. A miniszterelnök egy kérdésre adott válaszában egyetértett azokkal, akik a bankbotrányok felelőseinek megbüntetését igénylik. A mostani sztrájkhullámra utalva pedig megjegyezte: reméli, az Érdekegyeztető Tanácsban elfogadott kompromisszum után megáll. Az emberek többsége megérti a gondokat és „nem vevő” a szélsőséges nézetekre, belátja, hogy a mai megszorító intézkedések egy-másfél év múlva egy lényegesen jobb helyzetet eredményeznek. Nem pihennek a vámosok sem Félmilliót érő csempészett ruhának nem volt gazdája a határon leleplezés után Nyíregyháza (KM) — A Haj- dú-Bihar és Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei vámhivatalok és nyomozóhivatalok az elmúlt hét során is számos jogszabálysértő cselekményt derítettek fel. A záhonyi vámhivatal 34 személy ellen kezdeményezett eljárást, egyszer intézkedett jövedéki törvény-, harmincegy esetben vámszabály-, ugyancsak egyszer deviza-szabálysértés, két esetben visszaélés jövedékkel bűncselekmény elkövetése miatt. Az összes elkövetési érték meghaladja az 1.4 millió forintot. Az elkövetők kilencvennégy százaléka külföldi. A lefoglalt áruk köre széles: 17580 doboz cigaretta, másfél mázsa dióbél, másfél mázsa színesfém, több mint száz járműalkatrész, 68 vágókorong, villanymotor, tolózár, benzin. A beregsurányi vámhivatal kirendeltségein szolgálatot teljesítők 14 esetben intézkedtek jogellenes cselekmények elkövetői ellen. Az eljárások alkalmával 7 vámszabály- és egy devizaszabály-sértést, valamint hat visszaélés a rendelkezési joggal vámkezelt árukkal szabálysértést derítettek fel, 176 920 forint értékben cigarettát, vodkát és forint fizető- eszközt foglaltak le. A csengersimai vámhivatalnál két-két deviza- és vámszabálysértés elkövetője ellen kezdeményeztek eljárást. Egy magyar állampolgár a deviza- hatóság engedélye nélkül kísérelt meg 25 ezer forintot az országból kivinni, míg egy román állampolgár 50 ezer forinttal kísérelte meg ugyanezt. Román állampolgárok autóbusz különböző helyein, és gépjárműveik kárpitjában, üléseiben elrejtve kíséreltek meg 16 pár gumicsizmát és 99 liter vodkát az országba hozni sikertelenül. A lefoglalt vámáruk értéke 71 600 forint. A biharkeresztesi vámhivatal munkatársai négy vámszabálysértés és egy csempészet bűncselekmény elkövetése miatt kezdeményeztek eljárást. Egy belépő magyar autóbusz utasai közel félmillió forint értékű ruhaneműt „elfelejtettek” feltüntetni az árunyilatkozaton, majd a vámvizsgálat után gazdátlanul hagyott vámárukat nem vállalta el sajátjának senki. A ruhaneműkön kívül 65 liter pálinka, 1440 doboz cigaretta, másfél mázsa színesfém, összesen 117 ezer forint értékű vámáru került a vámraktárba. A belterületi vám- és nyomozóhivataloknál egy devizaszabály-sértés, két visszaélés jövedékkel és egy csempészet bűncselekményt lepleztek le. Az eljárások alkalmával egymillió forint értékben cigarettát és szeszes italt, félmillió forint értékben Lada alkatrészeket foglaltak le. Több mint 1.1 millió forint értékben foglaltak le jövedéki ellenőrzés alól elvont dohányterméket, szeszes italt, benzint és gázolajat. A jövedéki termékek után a jövedéki bírságként 20 esetben kiszabott összeg 2 157 931 forint. Demszky Gábor Uszkában Uszka (KM - BG) — Az ország egyik legkisebb falujának, Üszkának a vendége volt szombaton Budapest főpolgármestere, Demszky Gábor. A főpolgármester nem először járt a távoli, Batár menti falucskában, a nyolcvanas évek legelején huzamosabb ideig tartózkodott itt. Az ország szélesebb közvéleménye az ő kutatásai nyomán hallhatott először az úgynevezett malenkij robotról, melynek során 1944 novemberében a Szovjetunióba hurcolták a Felső- Tisza mentén lévő falvak magyar férfíait, köztük az uszkaikat is, akik közül csak néhányan térhettek haza. Rájuk, a második világháború hőseire, áldozataira emlékeztek a helybéliek, az Uszkából elszármazottak szombat délután. Az ünnepség a községházán kezdődött, ahol dr. Sértő Radies István polgármester, s az elhunytak hozzátartozói elevenítették fel azokat a szörnyű időket, majd Demszky Gábornak egy oklevelet nyújtottak át, mely azt tanúsítja, hogy ezentúl viselheti az Uszka díszpolgára címet. — Lassan másfél évtizede, hogy utoljára jártam Uszkában, de azóta is nagyon sokszor gondoltam e gyönyörű, ám tragikus sorsú falura — mondta köszönő beszédében a főpolgármester, hozzátéve, hogy kezdő szociológusként itt tanulta a legtöbbet, mely meghatározta a későbbi pályafutását is. Jellemző az akkori állapotokra, hogy az elhurcoltakról szóló tanulmányát még a második nyilvánosság is csak hét évvel később közölhette, hisz e téma a legnagyobb tabuk közé tartozott. Uszka díszpolgára nem hagyta viszonzatlanul a gesztust, felajánlotta, hogy Uszka fogadja el a Budapest testvérfaluja címet, s egyúttal bejelentette, ezentúl a főváros minden nyáron vendégül lát két hétig negyven helybéli gyermeket, s megkeresi azokat az eszközöket, melyekkel Budapest segíteni tud az usz- kaiak gondjain. A községházi fogadás után az egybegyűltek a református templomban, s a szabad keresztények helyi gyülekezetében közös istentiszteleten vettek részt, majd ezután megkoszorúzták a világháborús emlékművet. Az ünnepi megemléke- zők közül dr. Sértő Radics István javasolta az érintett falvaknak, minden év novemberének harmadik szombatját nyilvánítsák a világháború áldozatainak emléknapjává. A fogságból hazatértek közül Uszkában már csak Debreceni Kálmán él, így sorstársként egyedül ő emlékezhetett meg azokról a gyötrelmes időkről, az idegen földben elhantolt falubeliekről. A budapesti főpolgármester jelenlétében emlékeztek az uszkaiak a háború áldozataira A szerző felvétele A 2500-nál... ...nagyobb lélekszámú települések polgármesterei számára szervezett szakmai előadásokat a megyei köz- igazgatási hivatal a sóstófürdői Oktatási Központ és Hotelben november 22-ére tette. (KM) Fásítási... ...pályázatot írt ki a civil közösségek számára a záhonyi polgármesteri hivatal. A lakóközösségek csemetéket igényelhetnek az utcarészek, parkok, játszóterek zölddé tételéhez. (KM) Előzetesen... ...állást foglalt abban a má- riapócsi önkormányzat, hogy a vízmű és szennyvíz- csatorna üzemeltetése önálló intézményi formában történjen 1996. január 1-től, erről a végleges döntés a pócspetri önkormányzattal közösen születik meg. (KM) Módosította... ...a mátészalkai képviselő- testület az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről szóló rendeletét. Ennek értelmében az elmaradt havi részletfizetésre hivatkozva nem mondja fel a részletfizetési kedvezményt az önkormányzat, hanem az elmaradt részleteket bírósági úton hajtja be. (KM) Kedden is... ...tart területi főelőadói fogadóórát 10-14 óra között a tiszavasvári polgármesteri hivatalban a Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei Hadkiegészítő Parancsnokság. (KM)