Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)
1995-08-31 / 205. szám
1995. augusztus 31., csütörtök HÁTTÉR Kelet-Magyarorszag 3 A vállalkozásbarát önkormányzat Lehetőség még volna, csak a pénz kevés • Tovább faragni már nem lehet Ajakon még őrzik a hagyományokat Harasztosi Pál felvétele Györke László Ajak (KM) — Sokat és egyre többet beszélnek, cikkeznek a karcsúsításról országszerte. Sőt, tesznek is ennek érdekében. Nemrég mondta egy sajtótájékoztatón dr. Dudás Ferenc, a Belügyminisztérium főosztályvezetője, hogy kétségtelen, a köz- igazgatásban voltak tartalékok. De vajon megyénk községeiben voit-e, van-e lehetőség ilyen — nem éppen szakma- és embercentrikus — költségmegtakarító intézkedésekre? Ajakot választottuk a vizsgálódás tárgyául. Ajakot, ezt a mintegy 4500 lelkes települést, amely akár a lakosság létszáma, akár az utóbbi években kialakított infrastruktúra tekintetében jelentős, meghatározó településnek számít a térségben. Kevesebb — Mi eddig is minimális létszámmal dolgoztunk — mondja Leskovics Béla, Ajak polgármestere. — Sem a köz- tisztviselőknél, sem pedig a közalkalmazottaknál nincs és soha nem is volt létszámtartalék. A polgármesteri hivatalban például három munkatárssal többre lenne szükség a feladat zökkenőmentes ellátásához. Tehát nemhogy karcsúsítani nem lehet, hanem még növelni kellene a létszámot. Erre persze nemigen kerül, kerülhet sor jó ideig, hiszen nincs pénz. Sőt, nemcsak az alkalmazottak száma a minimális. Az óvodában — ahová jelenleg 300 gyerek jár — például tizenegy csoportot lehetne kialakítani, ám csak kilenc működik. — Mit lehet itt összevonni? — teszi fel a kérdést Leskovics Béla. — Annyi pedagógus dolgozik az általános iskolában, amennyire éppen szükség van. Három első osztály indul szeptemberben, de legszívesebben négyet indítanánk. A létszám épp a határon van. Csak hát a pénzszűke ebbe is beleszól. Mivel az ajaki költségvetés (is) hiányos, pályáztak kiegészítő támogatásra. Ezzel talán kihúzzák az év végéig... De nem választhatják a jobbik, csak a takarékosabb megoldást. Szakmai berkekben ez pedig aligha arat sikert. Vívmány — Persze, lenne még hol megfogni néhány forintot — mondja Leskovics Béla. — De vajon szabad-e hozzányúlni ahhoz, amit mi komoly vívmánynak tartunk Ajakon, hogy tudniillik a napközisek térítési díját teljes egészében az önkormányzat fedezi. Igaz, hogy az általános áremelkedéssel egyre többe kerül ez a vívmány. Véleményem szerint azoknak a szakköröknek — két-két néptánc- és majorett- csoport, zongoraoktatás stb. — is működniük kell, amelyek iskolánk jó hírét költik. Nem beszélve a dolog szakmai részéről. Abban, hogy az önkormányzatnak lapos a bugyellárisa, természetesen közrejátszik — egyéb országos nyavalyák mellett —, hogy igen sok Ajakon (is) a munkanélküli. Elsősorban a kisvárdai és a záhonyi lehetőségek beszűkülése matt. hiszen innen igen sokan dolgoztak például a vasútnál. Jelenleg mintegy 130 munka- nélkülinek folyósít a hivatal jövedelempótló támogatást. Az állandó munkahellyel nem rendelkezők száma, természetesen, ennél jóval magasabb. Épp ezért fontos, hogy minél több munkahelyet teremtsenek. Az önkormányzat járt közben annak idején, hogy a 4. számú főút mellett megvalósítsák a töltőállomást. Mivel ennek környéke vállalkozók számára igen alkalmas hely, szeretnék tovább bővíteni itt a tevkénységi kört. — Csak az a kár, hogy az itt földtulajdonnal rendelkezők — mondja a polgármester — még nem értették meg, hogy milyen lehetőségek rejlenek ebben. Az önkormányzatnak pedig nincs pénze, hogy itt telkeket alakítson ki, új transzformátor is kellene ide. Serkentés Tegyük hozzá, hogy például a töltőállomás és a mellette nemrég megnyílt panzió példája igazolja, hogy nem volt rossz befektetés, vállalkozás. Az ajakiak persze vállalkozó szelleműek, ezt bizonyítja, hogy nemrég két diszkont áruház, két kozmetikai szalon, szolárium, fodrászat nyílt, a már említett töltőállomás közelében pedig egy autókereskedés. Az önkormányzat célja, hogy zöld utat biztosítson minden olyan vállalkozásnak, mely enyhít a munkanélküliség gondján. Támogatja őket közbenjárással, adókedvezménnyel. Speciális kocsi a mozgássérülteknek Nyíregyháza (KM) — A mozgássérültek szállítására speciális emelőszerkezettel ellátott kocsit közlekedtet a MÁV Budapest (Nyugati pu.)—Nyíregyháza-Budapest (Nyugati pu.) útvonalon szeptember 1 -je és 1996. január 3-a között. A kocsi a Nyugatiból az S 6102. sz. vonattal (indul: 8.10) Nyíregyháza állomásig közlekedik (érkezik: 11.49), majd vissza a 613. sz. gyorsvonattal (indul: 13.35) Budapest Nyugati pu.-ra (érkezik: 17.13). A kocsi szeptember 1-je és október 29-e között a hét minden 5., 6. és 7. napján, valamint október 31- én és november 1-jén; november 3-a és december 17-e között a hét minden 5., 6, és 7. napján, valamint december 20-án, 21-én és 22-én, 29-én, 30-án és 1996. január 2-án és 3-án közlekedik. A speciális kocsi a vonat elején közlekedik. Az emelőszerkezet kezeléséről erre kiképzett munkatárs gondoskodik. A mozgás- sérült utasoknak érvényes menetjeggyel kell rendelkezniük. F ontos emberek mindig is voltak. Olyanok, akik a kéthetes nyaralás előtt a titkárnő lelkére kötötték: bármi gond van, nyugodtan telefonáljanak az üdülőbe, hogy konzultáljanak. Az ilyenek neve naponta legalább egyszer felhangzott az üdülő hangosbemondójában, s az érintett boldogbosszús mosollyal pattant ki a medencéből vagy a napozóágyból, majd — mindig magánál tartott kistáskáját hóna alá csapva, s hogy időt ne veszítsen, fürdőnadrágban — szapora léptekkel indult a szálló portája felé. Időnként körbepillantott, látta-e mindenki, hogy őt szólították, mert ő aztán fontos ember, még pihenni sem hagyják... A tájékoztatás szintje ilyenkor olyan mélységekig hatolt, hogy a titkárnő—sűrű elnézések közepette, mert így illik — még azzal is megkereste főnökét, ha Jóska, a karbantartó megvágta az ujját, ezért nem tudja a vállalt határidőre felszerelni a főTelefon(t)os emberek nők víkendházában a sarokpolcot. A fontos embereket mai- napság nem kell telefonhoz hívni: zsebükben — vagy „diszkréten” az irataik tetején hasal — a mobil, s percenként csörög. Lett-légyen képviselő-testületi- vagy igazgatótanácsi ülés, sajtótájékoztató, netán üzleti tárgyalás. A mobil státusszimbólummá vált, s akinek az elhúzódó tárgyaláson ne adj isten órákig meg se nyikkan a telefonja, zavartan kezdi el piszkálni, attól tartva, valami baja esett, mert nem létezik, hogy eddig még senkinek sem hiányzott... Csakhogy mobilja már csak annak nincs, akiy nem akar venni magának. Éppen ezért egyáltalán nem lepne meg, ha a „szemfülesebbek” ezek után stílust váltanának. Mondjuk a régiségkereskedésben méregdrágán vásárolt háromjiókos barokk komódot — mint családi örökséget— tolnák be az értekezletre talicskán. Időnként huzigálni kezdenék a fiókokat, ujjúkkal böködve szomszédjukat: öregem, ez a komód már három generációt kiszolgált, de nézd, milyen patentül működik... Na, de, térjünk vissza a mobilhoz! Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy ebben a nyomorúságos világban, amikor mindenki arról panaszkodik: pang az üzleti élet, akkor ki az ördög csör- geti-zörgeti még a tárgyalások alatt is a telefonjukat. Talán anya, hogy hazafelé ne felejtsen el kenyeret venni? Vagy Géza, a cégtől, akivel előre megbeszélték, hogy az üzleti megbeszélés alatt csörögjön oda, hadd lássák, más ajánlatai is vannak, s végtére neki ez a tárgyalás nem olyan életbe vágóan fontos... Ha emberünk ezek után azt hiszi, hogy hasra esnek tőle, nagyot téved. Ha művelt partnerrel tárgyal, az abszolút mértékben faragatlannak fogja tartani, amiért arra nem képes, hogy a dolgok között fontossági sorrendet állítson fel. Ha hozzá hasonszőrűvel, akkor tuti, hogy annak is pillanatokon belül megcsörren a mobilja. így aztán a jegyzőkönyvet vezető titkárnő nem győzi majd kapkodni a fejét, mit írjon és mit ne írjon, mert inkább érzi magát távközléstechnikai bemutatón, mint üzleti tárgyaláson. Bátorkodnék áthidaló javaslatot tenni azon helyzetekre, amikor illetőnek teljes odaadással kellene figyelnie arra, ami körülötte zajlik, ne adj isten szavazáskor a jó gombot megy nyomnia. Mielőtt megkezdődik a rendezvény, tessék szíves lenni odaszólni a tikárnőnek: G iziké! Fél órára kikapcsolok. Ha addig beüt a bomba üzlet, ültesse le, kínálja meg kávéval, ropival, mogyoróval és üdítővel, kérjen elnézést a nevemben a türelméért. Megfogja érteni! Figyelmeztető tábla Ferter János rajza Mezei tolvajok Balogh Géza ■w- y an Fekete Istvánnak 1/ eSy csodálatos no- V vellája, melyben azt írja meg, miképp tanulta meg a Ne lopj! parancsát. Gyermekkorában elbóklászott valahol a göllei határban, és estemet pár fej kukoricával tért haza. Boldogan vitte a zsákmányt, de az apja rádörrent: Te dolgoztál érte? És nem volt mese, vissza kellett vinnie a tett helyszínére azt a pár fillér- nyi értéket. Örök életére megtanulta a mások javainak tiszteletét. Sajnos, nem olvasta mindenki ezt a kis remekművet. Azok egészen biztosan nem, akik rendszeresen felkeresik a határban lévő krumpli-, tengeri-, vagy paprikatáblákat, s megpakolt zsákkal térnek onnan haza. Természetesen nem a saját földjükről. A gazdák szerint elképesztő méreteket öltöttek az utóbbi időkben a mezei lopások megyénkben is, melynek csak egyik, s igencsak gyengécske magyarázata lehet az általános elszegényedés. Szegény ember mindig is volt, de az öregebbek, akiknek van összehasonlítási alapjuk állítják, ily mértékű, s ily szemtelenül végrehajtott lopásokra ők nem emlékeznek. Pár napja egy kétség- beesetten integető férfi állította meg az autónkat valahol a nyíregyházi bokortanyák között, s kérdezte: Nem láttuk azt a négy férfit, akik az ő dinnyéjét viszik. Az idős gazda tetten érte őket, de azok csak kacagtak: Mit akar tata, azt szeretné ha meglékelnénk a maga fejét is!? Mit tehetett az öregember egyedül né- győjükkel szemben? Csak annyit, hogy legalább nekünk kiöntötte a szívét. Nem is olyan régen nálunk is megbecsült mezőőri hálózat működött, de az utóbbi években a kerülőknek nem csak a bátorsága, de a száma is erősen megcsappant. Vannak persze követendő példák, ahol a helyi önkormányzat anyagilag támogatja a mezőőrök foglalkoztatását, ám egyrészt kevesen vannak még így is, másrészt pedig maguknak a gazdáknak is zsebbe kéne nyúlniuk, nekik is hozzá kéne járulniuk a kerülők bérezéséhez. Mert azt nem várhatják el, hogy csupán közpénzen őrizzék a krumplit, a paszulyt, a tengerit. Kommentár Zártülésezők Szőke Judit A legszívesebben arra bújtottam volna fel kollégáimat, hogy feltűnően vonuljunk ki a nyíregyházi testületi ülésről, s vissza se menjünk. Mert nem elég, hogy egy héttel ezelőtt az Uniterv ügyében magukra kívántak maradni, és este nyolckor—ami, persze, a legkevesebb—futva írtuk a híradást, most hétfőn is majdnem hasonlóképp kívántak rendelkezni (szerencsére nem volt meg a minősített többség zárt ülés elrendeléséhez). Pedig nem hiszem, hogy nem tartoznának a közvéleményre a milliós közügyek, a közélet szereplőinek pedig — tetszik, nem tetszik — ne kellene elviselniük a nyilvánosság ellenőrző szerepét. Jelen esetben a mi költségvetésünkről van szó, a mi pénzünkből vásárolt vagyont veszik, s (majd ki tudja, mikor) adják el. Egyes becslések szerint a Metro- pol beruházása több mint hatszázmilliós, azaz kb. ötezer forint jut nyíregyházi lakosonként, a csecsemőket is beleértve. Ha egy közgyűlés zárt ülésen akarja megtárgyalni a városlakók legszélesebb érdeklődésére számot tartó témákat, akkor nekem valami gyanús — mondjuk feltételezhetem, hogy valami megbocsáthatatlan oknál fogva kevés az információjuk, avagy kön- törfalazni akarnak. Égyiket sem hiszem, de akkor mivégre a titkosság?! Ugyan már, miért kellene tekintettel lennünk azok úgymond belső üzleti ügyeire, akik a közpénzt nem tisztelték?! Mint ahogy az sem tetszik, s létezhetetlen, hogy ez a problémahalmaz a városra természeti csapásként zúdult. Tehát hihetetlen, hogy akik tűzközelben voltak, nem tudták volna még időben jelezni, mi várható. Mert bizony, voltak jelek és jelzések... Csak akkor ülések nem voltak. Sem zártak, sem nyilvánosak. Vajon honnan veszik ezt a zártülé- sesdit? A parlamentből biztosan nem, mert nemigen akadt rá mostanság példa. Helyesen, mert ők tudják, hogy ugyanolyan törvények szerint törnek meg a nap sugarai a Parlament kupoláján és teszem azt, a majdani Metropol vakablakain.
