Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-04 / 155. szám
SPORT 1995. július 4., kedd Botrány a döntőn Jugoszlávia a férfi Európa-bajnok Athén (Reuter) — Belgrádban ezrek ünnepelték vasárnap éjjel a jugoszláv férfi kosárlabdaválogatott győzelmét az athéni Európa-bajnokságon. A féktelen öröm egyik oka az volt. hogy a diadal ezúttal politikai győzelem is volt: a nemzetközi porondra három év után most első ízben kilépett Jugoszlávia egyrészt megmutatta, hogy a világtól szankciókkal elszigetelve is lépést tudott tartani a legjobbakkal, másrészt megelőzte azt a Horvátországot, amely a legfőbb ellenlábasának számít. Ünnepeltek a boszniai szerbek is, mégpedig sajátos módon: nehéztüzérségi lövedékekkel világították meg az éjszakai eget Szarajevó környékén a hegyekben. ' A döntő után Athénban botrányos jelenetek játszódtak le. A horvát csapat ugyanis nem várta meg, amíg eljátsszák a jugoszláv himnuszt: tagjai átvették a bronzérmet, majd távoztak a díjkiosztó ünnepségről. Még a döntő végén, néhány perccel a lefújás előtt a litván csapat levonult a pályáról, de egy 50 ezer dolláros bírság fenyegetése alatt végül visszatértek, és befejezték az összecsapást. Vladas Garastas, a 96-90 arányban vesztes csapat edzője nyilatkozatában politikai döntésnek nyilvánította a jugoszláv győzelmet: szerinte a bírák az EB kezdetétől nyíltan Jugoszláviát támogatták. Hasonló szellemben nyilatkozott Sarunas Marciulionis, a litvánok irányítója is. A jugoszláv edző, Dusán Ivkovic ezzel szemben úgy vélte: két igen jó csapat összecsapásán a jugoszláv válogatott megérdemelt győzelmet aratott. A litván csapatot rutinos, jó együttesnek minősítette. Úgy vélte, a görög közönség is a litvánokat támogatta, csakúgy, mint a játékvezetőség. Az Európa-bajnokság végeredménye: 1. Jugoszlávia, 2. Litvánia, 3. Horvátország, 4. Görögország, 5. Olaszország, 6. Spanyol- ország, 7. Oroszország, 8. Franciaország. Töltött vallomás Pisztollyal nyomatékosított szerelem Toronto (Reuter) — Meccs közben halálosan megfenyegették a torontói baseballcsapat egyik favoritját, Roberto Alomart.A játékost vasárnap le kellett hívni a pályáról, mert egy iránta viszonzatlan szerelemmel vonzódó hölgyrajongója töltött pisztollyal indult a nyomába. A hölgy, akit a vizsgálati fogságba helyeztek, többször kijelentette, hogy a 22-es kaliberű revolverrel megöli Alomart, majd öngyilkos lesz. Alomar pusztán annyival kommentálta az esetet: — Szomorú, hogy Torontóban még megtörténhet az ilyesmi. De azt feltétlenül komolyan kell venni, ha csőre töltött fegyverrel fenyegetik az embert. Ismét... ...túlteljesítette az érvényben lévő világrekordot a Gatesheadben rendezett atlétikai nagydíjon a brit Jonathan Edwards hármasugrásban ám eredménye az erős hátszél miatt nem minősíthető világcsúcsnak. Edwards 18,03 méterre repült, de a 2,9 m/s-os hátszél miatt teljesítményét nem jegyezhették be. (AP) A negyedik... ...menetben bírói döntéssel legyőzte az ausztrál Justin Fortune-t a WBC egykori nehézsúlyú profi ökölvívóvilágbajnoka, Lennox Lewis. Az eredetileg 12 menetesre tervezett mérkőzésen Lewisnak nem volt nehéz dolga névtelen ellenfelével szemben. (AP) Csupán... ...három európai csapat (Portugália, Spanyolország és Németország) található a 17 éven aluli labdarúgók világbajnokságának mezőnyében, amelyet augusztus elején rendeznek Ecuadorban. (AP) Ardiles... ...az 1978-ban világbajnokságot nyert argentin labdarúgó-válogatott kulcsembere az 1995/96-os bajnoki szezonban a mexikói De- portivo Guadalajara vezető edzője lesz. A szakembert még 1994 őszén állították fel az angol Tottenham kispadjáról, s azóta nem edzősködött. Mexikó legnépszerűbb csapatának vezetői azt várják, hogy a De- portivo nyolc év után ismét nyerje meg a mexikói bajnokságot. (AP) Igen jó... ...teljesítménnyel tért vissza a két éve balesetet szenvedett kubai Ana Fidelia Qui- rot egy havannai versenyen. Az olimpiai bronzérmes atlétanő mindösssze 99 századmásodperccel lépte túl a 2 percet 800 méteres női síkfutásban. A Nemzetközi... ...Automobil Szövetség hivatalosan bejelentette, hogy engedélyezte a Forma-1-es gyorsasági autós világbajnokság műsorában szereplő Olasz Nagydíj megrendezését. A versenyt szeptember 10-én bonyolítják le Monzában. A nagy hagyományokkal bíró viadal megrendezése az idény elején azért vált kétségessé, mert az 1955-ben épült pálya nem felelt meg a FIA új biztonsági előírásainak. (Reuter) A brit... ...Lennox Lewis, a WBC- szervezet egykori nehézsúlyú világbajnoka Dublin- ban. a negyedik menetben kiütötte a világranglistán nem szereplő ausztrál ellenfelét, Justine Fortune-t. (AP) Augusztus 5-én rajtol az NB I Debrecen-FTC rangadó a nyitányon • Négy válogatott meccs • Kupasorsolás Budapest (MTI) — Az MLSZ-ben hétfőn elkészítették a labdarúgó NB I. 1995/96-os idényének menetrendjét. Az őszi szezon augusztus 5-től november 25-ig tart, a tavaszi március 2-án kezdődik és június 22-én zárul. Ősszel egy fordulót rendeznek szerdán, mégpedig augusztus 30-án. A sorsolásnál figyelembe vették, hogy az újonc MTK és a Haladás otthon kezdhessen. A sors úgy hozta, hogy a bajnok- és kupagyőztes Ferencvárosnak Debrecenben kezd, így már az első játéknap igazi rangadót hoz. Az őszi szezon órára lebontott programját július 11-én, kedden 10 óVa- kor véglegesítik. Az NB I őszi menetrendje, 1. forduló, augusztus 5., szombat: Vasas SC-Parmalat FC, Haladás VSE-Vác FC-Sam- sung, Kispest-Honvéd FC- Győri FC, Békéscsabai EFC- Csepel-Kordax, ÚTE-Nova- bau-Stadler FC, Debreceni VSC-Ferenc városi TC, MTK-Zalaegerszegi TE, PMSC-Fordan-BVSC-Dre- her. 2. forduló, augusztus 12., szombat: BVSC-MTK, Zalaegerszeg-Debrecen, Ferencváros-Újpest, Stadler-Békés- csaba, Csepel-Kispest, Győr- Haladás, Vác-Vasas, Parma- lat-Pécs. 3. forduló, augusztus 19., szombat: Vasas-Győr, Hala- dás-Csepel, Kispest-Stadler, Békéscsaba-Ferencváros, Új- pest-Zalaegerszeg, Debrecen- BVSC, MTK-Pécs, Parma- lat-Vác. 4. forduló, augusztus 26., szombat: MTK-Parmalat, Pécs-Debrecen, BVSC-Új- pest, Zalaegerszeg-Békéscsa- ba, Ferencváros-Kispest, Stadler-Haladás, Csepel-Va- sas, Győr-Vác. 5. forduló, augusztus 30., szerda: Vasas-Stadler, Ha- ladás-Ferencváros, Kispest- Zalaegerszeg, Békéscsaba- BVSC, Újpest-Pécs, Debre- cen-MTK, Vác-Csepel, Par- malat-Győr. 6. forduló, szeptember 9., szombat: Debrecen-Parmalat, MTK-Újpest, Pécs-Bé- késcsaba, BVSC-Kispest, Za- laegerszeg-Haladás, Ferenc - város-Vasas, Stadler-Vác, Csepel-Győr. 7. forduló, szeptember 16., szombat: Vasas-Zalaegerszeg, Haladás-BVSC, Kis- pest-Pécs, Békéscsaba-MTK, Újpest-Debrecen, Győr-Stad- ler, Vác-Ferencváros, Parma- lat-Csepel. 8. forduló, szeptember 23., szombat: Újpest-Parmalat, Debrecen-Békéscsaba, MTK-Kispest, Pécs-Haladás, BVSC-Vasas, Zalaegerszeg- Vác, Ferencváros-Győr, Stad- ler-Csepel. 9. forduló, szeptember 30., szombat: Vasas-Pécs, Ha- ladás-MTK, Kispest-Debre- cen, Békéscsaba-Üjpest, Par- malat-Stadler, CsepelFerencváros, Győr—Zalaegerszeg, Vác-BVSC. 10. forduló, október 14., szombat: Békéscsaba-Parma- lat, Újpest-Kispest, Debre- cen-Haladás, MTK-Vasas, Pécs-Vác, BVSC-Győr, Zala- egerszeg-Csepel Ferencváros- Stadler. 11. forduló, október 21., szombat: Vasas-Debrecen, Haladás-Újpest, Kispest-Bé- késcsaba, Stadler-Zalaeger- szeg, Csepel-BVSC, Győr- Pécs, Vác-MTK, Parmalat- Ferencváros. 12. forduló, október 28., szombat: Kispest-Parmalat, Békéscsaba-Haladás, Újpest- Vasas, Debrecen-Vác, MTK- Győr, Pécs-Csepel, BVSC- Stadler, Zalaegerszeg-Ferenc- város. 13. forduló, november 4., szombat: Vasas-Békéscsaba, Haladás-Kispest, Ferencvá- ros-BVSC, Stadler-Pécs, Nyíregyháza (B.T.) — Erre szokták mondani, hogy derült égből a villám- csapás... A Mezőgazdasági Főiskola női kosárlabdázói ugyanis valamikor májusban abban a tudatban búcsúztak el egymástól, hogy a következő bajnokságban már az NB I/B csoportjában szerepelnek. Aztán jött egy telefon a szövetségből, és a csapat vezetőivel közölték, hogy a magasabb osztályhoz osztályozót kell játszani. Ezen pedig elbuktak a lá- nyok-asszonyok, így jövőre is marad a másodvonal. A pálfordulásról Veres Gyula, a csapat edzője beszélt. — Igaz, hogy a bajnokságot nem nyertük meg, de harmadik helyezésünk azt jelentette, hogy mi léphetünk magasabb osztályba. Előttünk ugyanis olyan gárdák végeztek, amelyek NB I-es együttesek tartalékcsapataiként indultak el a bajnokságban, így nem juthattak feljebb. Mi abban a tudatban voltunk, hogy egyenes ágon léphetünk a legjobbak közé, és ezt a gondolatot táplálta az is, hogy a szövetség képviselői egyszer nyilatkozatot kértek tőlünk, hogy vállaljuk-e a magasabb osztályt. Hosszas megbeszélések után úgy döntöttünk, hogy igen.. Aztán a szövetség vezetői a versenykiírásra hivatkoztak. Csak azt nem értem, hogy erről korábban miért nem volt szó. Játékosaimat ismét össze kellett toborozni, és tudni kell azt is, hogy nálunk a csapat olyan emberekre épül, akik egy-két gyerekes családanyák, így ismételt edzésbe állásuk nem volt éppen zökkenőmentes. Egy teljesen leeresztett csapatot kellett volna ismét csúcsformába hozni, ami nem sikerült. Ráadásul négy mérkőzésünket öt nap alatt játszottuk le. Csepel-MTK, Győri-Debre- cen, Vác-Újpest. Parmalat- Zalaegerszeg, 14. forduló, november 18., szombat: Haladás-Parmalat. Kispest-Vasas, Békéscsaba- Vác, Újpest-Győr, Debrecen- Csepel, MTK-Stadler, Pécs- Ferencváros, BVSC-Zalae- gerszeg. 15. forduló, november 25., szombat: Vasas-Haladás, Za- laegerszeg-Pécs, Ferencvá- ros-MTK, Stadler-Debrecen, Csepel-Újpest, Győr-Békés- csaba, Vác-Kispest, Parma- lat-BVSC. A magyar válogatott ősszel négyszer lép pályára. Agusz- tus 16-án Siófokon barátságos találkozó keretében Izrael lesz az ellenfél, majd három Euró- pa-bajnoki selejtező következik. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány csapata szeptember 6-án idegenben Törökországgal, október 10-én ugyancsak idegenben Svájccal, november 11-én pedig hazai környezetben Izlanddal mérkőzik. Elkészült a Magyar Kupa menetrendje is. A 64 csapatot 16 négyes csoportba osztják, a körmérkőzéseket július 26-án, 30-án és augusztus 2-án játsszák le. Ezt követően kieséses rendszerben folytatják a csapatok. A mindent eldöntő mérkőzés szintén a fővárosban a Államigazgatási Főiskola csapata ellen. Szünetben még négy, öt perccel a vége előtt pedig öt ponttal vezettünk, mégis 70-60-as vereség lett a vége. A visszavágónak, amelyet 72-67-re vesztettünk el, már nem volt tétje. így két fővárosi együttes jutott az NB I/B- be. Mérkőzéseinket a hajrában vesztettünk el, ami annak köszönhető, hogy csapatom érthetően nem volt éppen ideális fizikális állapotban. Játékosaim közül a fiatalok vállalták volna a magasabb osztályt, ám igazság szerint csapatunk játéka elsősorban a rutinosabb játékosok ponterősségére épül. Végül ők is partnerek voltak az NB I-et illetően, ám erre nem kerülhet sor. Nincs világvége hangulat, a következő küzdelemsorozat előtt is a feljutást tűzzük ki célként, utána pedig ráérünk gondolkodni a jövőről. Erememelők Nyíregyháza (KM) — Érmekkel tértek haza a hét végén Debrecenből az NYVSC súlyemelői, akik a vasutas bajnokságon vettek részt, ami egyben az NB I-es csapatbajnokság 2. fordulója volt. Az „ászok” közül né- hányan hiányoztak: Feri, Popa és Németh. Eredmények, serdülők: 59 kg: 1. Bodnár Sándor 132,5 kg. 70 kg: 2. Vaskó Csaba 100 kg. Ifjúságiak, 59 kg: 2. Béres Sándor 175 kg. 76 kg: 2. Tóth Ferenc 205 kg. 83 kg: I. Végső László 240 kg . Felnőtt és junior: 76 kg: 1. Bodó László 215 kg . 91 kg: 2. Juhász István 315 kg. Hétfőn délután a szakosztály közgyűlésén személyi kérdésben döntöttek: Gajdos Lászlót Csorna József váltotta fel a szakosztály- vezetői poszton. Tegnap délután a nyíregyházi városházán Csabai Lászlóné polgármester asszony köszöntötte és jutalmazta Benzce Antalt, a kuokushinka karate kétszeres Európa- bajnokát. A Nyíregyházi Fight Kft. 2. dános mestere két éve Várnában volt könnyűsúlyban a kontinens legjobbja, címét május végén Bukarestben védte meg Balázs Attila felvétele így fizet Budapest (MTI) — A Totó 26. heti mérkőzései közül kettő vasárnap este lapzárta után ért véget. A teljes eredménylista: x 2 2 1 xx 112 1 1 1 x x. A nyeremények a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 5 darab, nyereményük 919 236 forint, 13 találatos szelvény 7 darab, nyereményük 229 809 forint, 12 találatos szelvény 317 darab, nyereményük 6525 forint, 11 ta- lálátos szelvény 3785 darab, nyereményük 546 forint, 10 találatos szelvény 25 700 darab, nyereményük 134 forint. Az álomból a valóságba Nincs világvége hangulat az NB l-ről lemaradt MG-seknél