Kelet-Magyarország, 1995. március (52. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-15 / 63. szám
A Pilvax kávéház 1848-ban Korabeli rajz A KM ÜNNEPI MELLÉKLETE 1995. MÁRCIUS IS., SZERDA Ahogyan Degré Alajos, a nagy idők tanúja — a márciusi ifjak egyik szónoka — emlékezik... 1848. március 15. pest-budai eseményeinek legpontosabb, s ezért történelmi értékű leírását Degré Alajosnak köszönhetjük. Degré nagy idők tanúja, olykor részese. Jurátus, frissen letett ügyvédi vizsgával a háta mögött 1843-44-ben, a pozsonyi országgyűlésen az ifjúság kedvelt vezéralakja volt. Tagja a Tizek Társaságának, melynek további tagjai: Jókai Mór, Petőfi Sándor, Tompa Mihály, Kerényi Frigyes, Pálffy Albert, Lisznyai Kálmán, Pákh Albert, Obernyik Károly és Bérczy Károly. Csupa fiatal, lelkes író és költő, akik célul tűzték ki többek között „a magyar nép nyelvét irodalmi értékre emelni”. Ama jeles március idusán pedig Degré volt a Pilvax kávéházból elinduló ifjak egyik szónoka. A szabadságharcot honvédtisztként harcolta végig. Világos után bujdosott, a kiegyezés után sikeres író, színműíró lett. Degré Alajos 1847 őszétől vidéken, Verőce vármegyében dolgozott: gróf Pejacsevich Pál családi levéltárát rendezte. Közben egy kis magyar nyelvkört alakított Eszéken. Itt értesült 1848 februárjában a párizsi forradalomról. Ugyanezekben a napokban több barátjától is kapott sürgető levelet, hogy utazzék már Pestre, meglehet, válságos napok következhetnek. így ért meg benne az elhatározás, hogy a jégzajlás elmúlta után induló első gőzhajóval útra kel. „Végre hajóra ültem — írja Visszaemlékezéseim című művében, s kiszálltam Pesten március 15-én reggeli hat órakor.” Az utcára lépve a reggeli időben szokatlan mozgást látott: kisebb-nagyobb csapatokban emberek siettek. Itt-ott heves beszédet hallott. Az első ismerőse, akivel találkozott, az egyik csoport élén siető fodrásza volt. Tőle tudta meg, hogy Bécsben kitört a forradalom. E hírre egyenesen törzskávéházába, a Pilvaxba rohant, amely előtt fiatalokból álló tömeg kiáltozta: „Éljen a szabadság!” Bent, a kávéházban is nagy volt a for- I rongás. Egymást érték a viharos kitörések. De legnagyobb csodálkozására egyetlen lelket sem látott a megszokott baráti köréből, a Tizek Társaságából. Mit tehetett egyebet és okosabbat, nagy ne hezen szerzett egy asztalt és leült reggelizni. Egyszer csak dörgő éljenzésre kapta föl a fejét. Felugrott, s akkor pillantotta meg a hátsó ajtón benyomulókat, az oly nagyon hiányolt barátait: Petőfit, Jókait, Irányit, Irinyit, Vasvárit, Bulyovszkyt, N y á r y t . . Odafurakodott hozzájuk és viharosan üdvö- Degré Alajos portréja 1856-ból zölték egymást. „Éppen ideje, hogy megjöttél” — fogadták. „Most már én is a törzshöz tartoztam — írja Degré —, anélkül, hogy tudnám, mit és hova szándékoznak, de hát én föltétlenül megbíztam barátaimban, s vakon követtem, követtem volna még akkor is, ha egyenesen a halál torkába rohannak.” Az utcára léptek, ahol Petőfi és Irinyi a Tizenkét pont, valamint a Talpra magyar! szövegét lobogtatta meg a sokaság előtt, amely harsányan éltette a kitóduló ifjakat. Havas eső hullott, ami azonban cseppet sem hűtötte le a kedélyeket, s egybefolyt a dörgő éljenzés: Éljen a szabadság! Éljen az egyenlő-Korabeli rajz jen Kossuth!” Egyenesen a Hatvani — ma Kossuth Lajos — utcába mentek, ahol a Landerer-nyomda volt. Az ifjak zöme ide bement, Jókai Mór és Vasvári Pál azonban kint maradt, és a sokaságnak felváltva lelkesítő beszédeket tartottak. „Mi azalatt a műhelyben azt a két kéziratot akartuk kinyomtatni — emlékezik Degré. —: Länderer szárazon mondta: — Lehetetlen, nincs rajta az engedélyezés. Összenéztünk, nem tudtuk, hogyan kell csinálni. Länderer odasúgta: Foglaljanak le egy sajtót. Irinyi József a nagy gépre rátette a kezét e szavakkal: — E sajtót a nép nevében lefoglaljuk. — Éles hangja bejárta a műhely minden zugát. — Erőszaknak ellent nem állhatok — felelt Länderer. Erre a munkások „Éljen a nép!” kiáltásba törtek ki. Azonnal ott termettek a sajtó legügyesebb kezelői, átvették a kéziratokat, s lázas tevékenységgel a szedéshez láttak. Midőn az első kész példány kihullott a gépből, Petőfi felkapta, s kirohant vele. Az ajtóból a lapot magasra tartva, kiáltá: — íme, a szabad sajtó legelső szülöttje... Aztán elszavalta: Talpra magyar, hí a haza!...” A tömeg ezután a városházához ment. Az ifjak küldöttsége a gyűlésteremben együtt találta a városi tanácsot. Rottenbiller Lipót polgármester fogadta, barátságosan üdvözölte őket, majd kikísérte az ifjakat az erkélyre, ahol Jókai, Irányi Dániel, Vasvári és a polgármester is beszédet mondott, Irinyi József felolvasta a Tizenkét pontot, Petőfi pedig újra elszavalta a Nemzeti dalt. Ezután a várba vonult a lelkes tömeg. A Helytartótanácsnak bemutatták a Tizenkét pontot, a Nemzeti dalt és követelték Táncsics Mihály szabadon bocsátását. A Helytartótanácsban tüstént teljesítették kívánságukat. íme, néhány dicső óra rövid krónikája... MTI-Press MTI-Press Ha ma lennének hazánknak forradalmi ifjai, bajban lennének. Nincsenek olyan helyek, ahol is összejöhetnének. Ami tér alkalmas lenne, ott amerikai játékautomaták zörögnek, puffognak vagy különleges csak a felső kétezer (lehet, hogy ötven) számára fenntartottak. Hangulatos hely, több is, füst is van, de nem „ott szivarozzák hazánk Lessingjei a megjelent dolgokra az ítéletet”. Volt egy hely, Pesten az Úri, később a Koronaherceg, ma a Petőfi Sándor utcában, ahol is a bolthajtásos, szépen berendezett épületben 1838-ban bizonyos Privorsky úr megnyitotta a Café Reneissacnot. Amikor kávéslegénye, bizonyos Pilvax Károly vette át az étterem irányítását, megélénkült a forgalom. 1843-től közönsége költőkből, írókból, jurátusokból, diákokból, művészekből, iparosokból állt. Csupa nyughatatlan, izgága figura, mint volt: Petőfi Sándor, Jókai Mór, Sükei Károly, báró Nyári Albert, Degré Alajos, Bulyovszky Gyula, Vasvári Pál. Újságot olvashattak, beszélgettek, tervezgettek, egymás kezéből kapkodták ki az új híreket közlő lapokat. Ok a párizsi Café de Foy szellemét akarták itt megvalósítani. Asztalukat is a „Közvélemény asztalának” nevezték. Jókaiék itt alakították meg a Tízek Társaságát: „Egyesüljünk egy célra mind, adjunk mi magunk egy közlönyt. Kötelezzük magunkat egy évig nem írni máshová”. Most jelentsen ki valaki ilyesmit! 1 848. március 14-én kikerült a kávéházra a cégér: „A szabadság csarnoka”. A Tizenkét pontot itt fogalmazták, s elhangzott itt a költemény: „Talpra magyar!...” A folytatás? A kávéház sorsa is úgy alakult, ahogy a történelem. A szabadságharc bukása után Café Herrengasse lett, 1867-96-ig a Schöja Kávéház. 1911-ben útjában volt a városrendezési tervnek (pedig akkor még nem volt metróépítés), s lebontották. Most a pár méterrel odébb, a húszas években megnyílt, új kávéház — közben volt Pilvax étterem meg Paprika bár — falán emléktábla, mellette Welcomefelirat, s még az is szerepel, hogy vasárnap zárva... Forradalmi ifjak... Szörnyű szó lett ebben a században az, hogy forradalom. Különben is. Miért lennének hazánknak forradalmi ifjai? Ez a világ — az Északi-sarktól a Déíi-ig, az egyenlítőtől északra és délre minden fokon — a lehető világok legjobbika. Nem forradalom kell, csak egy kis kertecske, amelyben krumplit ültethetünk, lehetőleg fólia alá, mert elmossa különben a savas eső. Március idusa Pesten és Budán Volt egyszer egy Pilvax kávéház A szabadság csarnoka • A Tizenkét pontot itt fogalmazták, s elhangzott a „Talpra magyar!” is
