Kelet-Magyarország, 1994. december (54. évfolyam, 284-309. szám)

1994-12-21 / 301. szám

1994. december 21szerda Német bank segíthet Baktan Spárgát termelhetnek — térségfejlesztésre pályáznak a helybéliek Diósgyőri megrendelésre készülnek a vasszerkezetek a MEVISZ Kft. üzemében A szerző felvétele Nábrádi Lajos Baktalórántháza (KM) — Lehangoló kép fogad ben­nünket Baktalórántházán és a környékbeli községekben. Az egykor oly híres vasas üzemek, melléküzemágak konganak az ürességtől, il­letve csak aprómunka akad a régihez képest. Az istállók többségének ablakán süvít a decemberi szél. Az utcákon sok a ráérő, ténfergő ember. A baktai munkaügyi kiren­deltségen fellapozzuk a sta­tisztikát, amelyből az derül ki, hogy (Nagyecsedet nem számítva) ebben a térségben a legszorítóbb a munkanél­küliség. Biztató jelek Ám vannak biztató jelek, mert a Közép Nyírségi Fejlesztési Egyesület pályázatok útján pénzt akar szerezni. Az egyesület irodája a bak- talórántházi polgármesteri hi­vatalban található, a Primom Vállalkozásélénkítő Alapít­vány működteti. Itt kérünk ál­talános tájékoztatót Benkő Ti­bortól, az egyesület titkárától. Mint mondja, e térség önkor­mányzatai elsők közt fogtak össze, hogy enyhítsenek a fog­lalkoztatási gondokon, hogy kevesebb gondjuk legyen se­gélyezésre. Ä titkár kéri: soroljuk fel az egyesülethez tartozó telepü­léseket. íme: Baktalórántháza, Nyíribrony, Nyírjákó, Nyír- kércs, Ramocsaháza, Petne- háza, Laskod, Nyírkárász, Gyulaháza, Nyírmada, Puszta­dobos, Ofehértó, Magy, Nyír­tass. Alapító persze a megyei önkormányzat és a Primom is. A titkár hozzáteszi: az ígéretes tervek miatt biztosan számí­tani lehet Levelek csatlako­zására és még három település csatlakozása is elképzelhető. A közös fejlesztés straté­giájában már korábban mege­gyeztek. A döntésnél ter­mészetesen figyelembe vették a térség sajátosságait, adottsá­gait. így természetesnek vesz- szük a titkár tájékoztatójában, hogy a fejlesztés a mezőgaz­daságra, a zöldség-gyümölcs feldolgozásra alapszik. Mi sem természetesebb, mint hogy a gazdasági és turisztikai szempontból egyaránt meg­határozó baktai erdőt is szá­mításba vették, csak úgy, mint a Levelek környéki tavakat. Eddig kudarc Mi tagadás, az egyesületnek eddig csak kudarcélménye van. Mert korábban pályáztak a PHARE segélyalapra, jó, elfogadható volt e pályázat, de forráshiány miatt egy árva fil­lért sem kaptak. Mi hát az ígé­retes? — kérdezzük önkénte­lenül is a titkártól. Válaszából kiderül, a Megyei Fejlesztési Ügynökség a PHARE kísérleti programjára alap pályázatot írt ki. Az egyesület pályázata egy mezőgazdasági modernizációs programot tartalmaz. E pro­gram megvalósításához lega­lább 6 millió forint támogatást szeretnének kapni. Benkő Ti­bor hangsúlylyal mondja: egy német banktól is várható tá­mogatás a térségfejlesztésre. S hogy a támogatásból, meg a saját erőből mi minden való­sulna meg? Nos, a környéken rátérnének az intenzív alma­termesztésre, elterjesztenék a spárga termesztését, néhány területen öntözéses módszer­rel termelnék az uborkát. Kiépül majd a terv szerint egy zöldség-gyümölcs feldolgozó üzem, amely 150 embernek ad munkát és kenyeret. Kialakí­tanak egy referencia farmot a baktalórántházi mezőgazdasá­gi szakmunkásképzőben. Az egyesület elnöke Vida Károly, a kisváros pol­gármestere. Elöljáróban megemlíti, hogy a közös pénz hatékonyabban felhasznál­ható. Mint mondja, bizonyára ezt igazolja majd a városban létrehozandó, a nyíregyházi­hoz hasonló, de természetesen kisebb inkubátorház. Itt főleg szolgáltató tevékenységet végeznek, a térség lakosságá­nak nem kell majd a megyeszékhelyre bejárni, így idő és pénz takarítható meg. Ä polgármestertől azt is meg­tudjuk, hogy a térségben már betakarítottak a 10 hektáros fűzfavessző telepről. Erre építve kosárfonó- üzemet indí­tanak. Az erdő szélén, az egykori vasipari szövetkezet területén egy hosszú üzemcsarnokban vasak pengése, hegesztő pisz­tolyok sistergése hallatszik. Kandallókat csinálnak itt, s megtudjuk, hogy az óriási vas­szerkezetek diósgyőri megren­delésre készülnek. Az üzem­csarnok a MEVISZ Kft.-é, amelynek résztulajdonosa Németh Sándor. O azt mondja, most huszonketten dolgoznak itt. Jövőre a Primommal kö­zösen osztrák és német meg­rendelést szereznek. Ha ez sik­erül, bővülhet a létszám. Csalják a tökét A vasúti sínek közelében terül el a Nyírség Zöldség-Gyü­mölcs Felvásárló és Értékesítő Kft. Viszonylag csendes az üzem. Kormány Béla ügyve­zető igazgató mutatja, hogy a meglévő épületeket átalakít­ják, korszerű technológiát hoznak ide, itt lesz a már em­lített feldolgozó üzem. Be­indításához külföldi tőkét is szeretnének bevonni. A kik­nek máris van egy képviseleti irodája Moszkvában. Innen terítik a baktai árut a FÁK országaiba. Ha a tervezett 120 millió forintos beruházással létrejön a feldolgozó üzem, még több exportálni valója Fodor József tárcája j-T atonaként töltöttem iS 1950 karácsonyát X jL egy,a Jugoszláviával határos táborban, valahol Hercegszántó és Dávod kö­zött. Akkor, mi légvédelmi tüzérek vegyes feladatot kap­tunk. A felettünk nyitott légi­híd „ellenőrzésén” kívül gép­ágyúinkkal meg kellett volna védjük — egy esetleges titó- ista támadás esetén a Her- cegszántó-Dávod vasút- és közútvonalát, akár a támadó páncélosokkal szemben is. Szerencsénkre erre nem került sor. Közeledett a karácsony. Hó nélküli, sáros, fekete ka­rácsony. A szabadságolások a kialakult rendben foly­tatódtak, azzal a kis különb­séggel, hogy az ünnepekre a nősök mehettek el szabira, míg a facérak, a nőtlenek — persze azoknak is csak egy kis része — szilveszterre me­hetett haza. Aki mehetett, an­nak az érkező csomagjából az élelmiszereket szabad volt a táborban lévőknek elfo­gyasztani. Ez egy elfogadott közös megállapodáson ala­pult. A posta, — ahol átvet­tük a küldeményeket — Dá- vodon volt. Minden nap tele­fonon megtudtuk, milyen a küldemény összetétele, így annak megfelelően, ha kellett többen is, be gyalogoltunk a Vendégségben faluba a napi postáért. így történt ez szenteste napján, 1950. december 24-én is. Akkor érthetően több csomag érkezett. Én és két katona ba­rátom áldoztuk fel pihenő­időnket, egy kis postáskodás­ra. Alig értünk be Dávodra, amikor az egyik kerítés mögött álldogáló, öregedő bácsi szólított meg bennün­ket. „Vitéz urak, én nagy megtiszteltetésnek venném, ha betérnének hozzánk egy pár perc beszélgetésre, egy- egy pohár italra." Meglepett a szíves invi­tálás és jól is esett. A közel jóapámmal egyidős bátyánk­kal közöltem, hogy előbb átvesszük a postán a külde­ményeket, — mert az hama­rosan bezár — és majd visz- szajövetben tesszük tiszte­letünket. Vegyes érzelmekkel fel­töltődve, de sietősebben szedtük a lábunkat a postáig. Majd felcihelődve a súlyos csomagokkal, elévődve a postára járók közös szépség- királynőjével — a postacica Marikával — indultunk visz- sza a táborba. A már ismert portánál nagy tessékeléssel vezettek be bennünket a szépen te­rített karácsonyi asztalhoz. Meglepődtünk valamennyi­en. Majd leraktuk fegyve­reinket, csomagjainkat és be­mutatkoztunk a családnak, egymásnak. Vendéglátónk 40-45 év körüli, látszólag gyermek nélküli házaspár volt. Hamarosan poharakba került a pálinka, tányérokba a sokféle finom falat, amit a borocska követett. A csodás bácskai karácsonyi kalács és sokféle sült- és ételféleség gyorsan fogyott. Közben be­szélgettünk, ürültek a poha­rak, kezdtek kibontakozni az egyéni életsorsok. Azonban a mamácska sze­mei olykor-olykor azért mint­ha nagyon is csillogóbbak lettek volna. Valamire rá­ér ezt em, valami megmozgat­ta a fantáziámat. Éreztem, hogy akkor, ott ismét valami különös történik. Egyéb­ként miért is keveredne az öröm könnye a látható, de ki nem mondott fájdalom köny- nyével. Kérdezgetésem hamarosan sok év fájdalomfátylát leb- bentette fel. Nehézkesen, de végül is megeredt az őszülő házaspár nyelve. Elmondták, nem voltak ők sem mindig csak ketten. Hiszen négytagú volt a család. De — a há­ború!... Az idősebbik fiúk odaveszett a Donnál. A fiata­labb pedig Nagykálló teme­tőjében nyugszik. Ott esett el. Tüzérmegfigyelő volt és valami templomtoronyból lőtték őt ki az oroszok. Voltak a temetőben, ahol szép sírhe­lyet alakítottak ki neki. Nem tudják, hol fekszik az időseb­bik fiúk és valaha visz valaki akár egy szál virágot is a sír­jára. Ezért esik most jól nekik, hogy meghívásuknak eleget téve fiaik helyett mi osztottuk meg velük a szent­esti terítéket. Mikor aztán elmondtam, hogy nyíregyházi vagyok és Nagykálló a szomszédos fa­lu, és me gerősítettem azt a hírt is, hogy a templomto­rony valóban találatot kapott 1944 őszén, még jobban a szívükbe zártak. Így vala­mennyiünket — ha néhány percre is—, de fiaiknak néz­tek és érezhették. M egköszönve a szíves vendéglátást, eljöt­tünk. Sietnünk kel­lett, sötétedett és még néhány nehéz kilométer állt előttünk. Fegyvert, csomagokat cipel ve és mégis talán a megszokott­nál vígabban értünk vissza a táborba. Vártak már. Koalíciós számtan Marik Sándor M a tartja alakuló ülését a december 11-én megválasz­tott megyei közgyűlés, amelynek képviselői kilenc párt, egyesület, szövetség listáin jutottak a testületbe. Döntéshozásaik nem lesznek egyszerűek, ebből már ízelítőt kaphattunk az előzetes tárgyalások, koalí­ciós egyeztetések során. Ny­ilván idő kell, míg mindenki megtalálja helyét a köz­gyűlésben, hiszen a több gyakorlott közéleti ember (pártelnök, kiváló pol­gármester, ex-államtitkár, számos jogász) mellett van­nak teljesen újak is, akiknek eleinte nem lesz könnyű eligazodni a koalíciós alapon működő testület munkájában. Nem mindenki kapcso­lódik azonban párthoz, mi több, a megbízólevelek át­adását követő tárgyalások idején láttunk olyan, párt által támogatott közgyűlési tagokat is, akik nem vettek részt a koalíciós megbeszé­léseken — nem kívánnak közvetlen pártelkötelezett­ség alapján működni. Egy­értelműnek látszik azonban, hogy a fontos döntések a koalíciók köreiben érlelőd­nek majd. Itt van mindjárt a megyei vezetők személye. A köz­gyűlés elnöki posztjára már leglább két potenciális je­lölt van (a politikai erők két nagyobb csoportjának tá­mogatottjai). Mivel a sok­párti közgyűlés erőviszo­nyai kiegyensúlyozottak, szinte az utolsó pillanatig nyitott lesz, ki irányítja majd a megyei közigazga­tást. Azt is az első ülésen kell majd eldönteni, hogy hány alelnök legyen, és kik le­gyenek azok. Személyükre azonban már az új elnök jo­ga javaslatot tenni. Újdonságokkal is megis­merkedhetnek majd az új közgyűlés tagjai, hiszen a hagyományos bizottságok mellett egy újat is minden bizonnyal létrehoznak, amely a megye és székhelye (a megyei jogú város) közös ügyeit, érdekeit egyezteti. Az új ciklus az első na­pokban mindéképpen köz­életi felpezsdülést igér. Ez lehetőségként magában hordozza a sokszínűbb ér­dekegyeztetést, mind a ko­alíciós iszapbirkózást. Jó lenne, ha az előbbi volna Ünnepek előtt Ferter János rajza Mint a vadludak Balogh Géza A mióta világ a világ, elhárítás mindig létezett. S nem csak az emberek alkotta társa­dalmakban. Ha valaki ren­delkezik némi természeti is­merettel, az tudja, hogy a csoportokban élő állatok, mint mondjuk a vadlibák, őröket állítanak, akik, míg a többiek élik a megszokott életüket, vigyázzák a társak nyugalmát. E posztra azonban csak a nyugodt, megfontolt, ta­pasztalt vadlúd alkalmas, hiszen ha minden semmiség miatt gágogni kezd, akkor a többieknek, pokollá válik az életük. Nincs ez másképp az emberek esetében sem. A belső, vagy külső elhárítás­sal foglalkozó szakember legyen hát diszkrét, felké­szült, s csak akkor kiáltson ellenséget, ha meggyőző­dött róla. Pontosabban ne kiáltsa, hanem csak mond­ja, hiszen régen rossz, ha a megfigyelt is tud arról, hogy megfigyelik. Nos, a magyar elhárítás berkeiben két olyan szak­mai baklövés is történt. Kezdődött azzal, hogy a Für-féle Honvédelmi Mi­nisztérium katonai elhárí­tása figyeltetni kezdte több ismert politikus feleségét, illetve éllettársát, egyebek mellett Keleti György és Csurka István hozzátarto­zóját, s az hamarosan ki­tudódott. Mint ahogy azt is, mi volt az oka annak, hogy a napokban Horváth Balázs egykori belügyminiszter után kezdtek nyomozni. Az elhárítás első számú irányítói persze nyomban cáfoltak minden sajtóban megjelent híresztelést, éle­sen tiltakoztak az ellen, hogy politikai szempontok vezérelték volna őket..., az­tán szép csendben menesz­tették előbb a katonai el­hárítás vezetőjét, majd a veszprémi nemzetbiztonsá­gi hivatal vezetőjét. Ebben nem csak az az idegesítő, hogy bármikor megfigyel­hetnek minden ok nélkül bennünket is. De megfogal­mazódik a laikusban is a kérdés: ha a magyar el- hárítókat lebuktathatja az egyszerű, mezei polgár is, akkor hogyan birkóznak meg a nálunk ténykedő kül­földi ügynökökkel. Talán nem ártana tanul­mányozniuk a vadludakat. . HATTER mmmmmmmmmmmmmm

Next

/
Oldalképek
Tartalom