Kelet-Magyarország, 1994. augusztus (54. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-16 / 192. szám
1994. augusztus 16., kedd Meg nem biztos, de lehet Segíteni döntések meghozatalában • Hivatalosan még nem szólt senki semmit Remélhetőleg értük folyik a küzdelem Harasztosi Pál felvétele Réti János Debrecen (KM) — Az új kormány ténykedésének első szakaszát mindig nagy érdeklődés kíséri a közvélemény, de az egyes ágazatok részéről is, hiszen a kezdeti intézkedések egy sor további következtetésre kínálnak lehetőséget. Négy évvel ezelőtt úgy nyilatkoztak a miniszteri székekbe került újdonsültek és hivatalnokaik, hogy ami korábban volt, illetve történt, az hatalmi pozícióból elkövetett véteknek, mi több hellyel-közzel bűnnek tekintendő, függetlenül a dolog hatásától. Most annyiban módosult a retorika, hogy a nyilatkozók többsége udvariasan elismeri, hogy elődje is dolgozott valamit, de megítélése szerint minden, amit létrehozott, merő tévedés, nem ritkán dilettantizmus, és így ő nem győzi majd helyreigazítani mindazt, amit az elmúlt négy évben eltoltak. Ennek következtében nemcsak munkakörök, nemcsak hivatali részlegek, teljes hivatalok, hanem egész intézményhálózatok megszüntetése is várható. S ha nem vigyázunk, ha egyre inkább demokratizálódván nem jutunk valami jobb belátásra, akkor ez így fog menni választási ciklusonként akár a végtelenségig: amit az egyik oldal felépít négy, nyolc vagy akárhány év alatt, azt az ötödikben, a kilencedikben vagy ki tudja hányadikban az addigi ellenzékből előlépő másik lebontja. Kellemes, kulturált, de ami még inkább szembeötlő, teljesen új környezetben fogad Bácsi Attiláné, a kelet-magyarországi tankerületi oktatási központ megbízott igazgatója Debrecenben, a Csapó utca egy nemrég épült házának első emeletén. Szólnak a csengők Még az oktatási intézményekre jellemző augusztusi, vagyis tanévkezdést megelőző csend honol a falak között, lévén a munkatársak nagy része is szabadságát tölti, így aztán nem alkalmatlan a látogató érkezése. A helyiségek mindegyike finom ízléssel berendezett, tehát a környezet adott, a feltételek együtt vannak az eredményes munkavégzésre, amikor az iskolákban megszólalnak az órára szólító csengők, és a két megyét magába foglaló központ folytathatja másfél esztendeje megkezdett rendeltetés szerinti tevékenységét. — Az országban kialakított nyolc tankerület, illetve nyolc oktatási központ — ahogy a szakmában mondják TOK — 1992-ben kiadott miniszteri rendelet, illetve oktatási törvény alapján jött létre és kezdte meg a munkáját. Önálló, közvetlenül a minisztérium felügyelete alá tartozó, annak munkáját segítő, kiegészítő intézmény, amely feladata szerint informálja a tárca döntéshozóit a tankerületben tapasztalt jelenségekről, vagyis a miniszter és apparátusa számára testközelbe hozza a terület óvodáiban, iskoláiban folyó munkát, a megoldásra váró problémákat. □ Milyen volt a hivatal létrejöttének visszhangja a pedagógusok körében? Összekötő kapocs — Mivel nem a pedagógiai intézetek feladatkörét és nem is az intézmény működtetését látjuk el, ezért összekötő kapocsnak tartják a kormányzat és a pedagógustársadalom között, igénylik és várják a független szakmai értékelést. Olyan hangok is vannak, hogy több jogosítvánnyal, esetleg hatósági jogkörrel is fel lehetne ruházni ezeket a központokat. □ Nem áll fönn annak a veszélye, hogy amolyan szükséges rossz módjára rátelepszenek az amúgy is gondokkal küzdő oktatási rendszerre? — Ha lehet ezt így fogalmazni, akkor a tankerületi központok alulról építkezve és kellő demokratizmussal működnek: az igazgatóság főmunkatársai választott szakmai testület és országos szakértői névjegyzékbe sorolt pedagógusok segítségével látják el feladatukat. Az pedig nem aktatologatásban merül ki, hanem az intézményekben folyó tevékenység törvényességének vizsgálatában, szakmai viták véleményezésében, és a miniszteriális döntések előkészítésében. A központ úgymond pártatlanságát szavatolja, hogy független az önkormányzatoktól, de együttműködik velük. Megszűnik? □ Megkerülhetetlen a kérdés: hírlik, hogy a kormány megszüntetni készül a tankerületeket, és az őket képviselő hivatalokat is...? — Tudomásunk van róla, de még hivatalosan nem tájékoztatott bennünket senki. Arról sem, hogy igénylik a munkánkat, de arról sem, hogy fölöslegesnek tartanának bennünket. Ahhoz, hogy egy szervezet életképessége, társadalmi hasznossága bebizonyosodjon vagy annak az ellenkezője, kell három-négy év. Mi másfél éve működünk. Jó lenne, ha meghagynák legalább a kifutás lehetőségét. Ha kiderül, hogy nincs a munkánknak haszna, illetve létjogosultsága, ám hozzák meg a döntést, de az esélyt kár lenne megtagadni a tankerületektől és a központoktól. Egyébként a tankerület mint szakmai egység ismert és elismert Nyugat-Európa legtöbb országában. Tárca M ondja csak bátyám, jó helyén járok-e? —A hely jó, sőt nagyon jó, nekem elhiheti. Mert én itt éltem le eddigi hetvenkét évemet, és hálistennek nem pa- naszkodhatom. De nézze csak, uraságod, ha úgy kérdez engem, hogy közben Tokióba vagy Londonba akart volna menni, akkor azt mondom, hogy ez nem jó hely, mert ez Korond. — Ahá-áhá, itt gyűjtötték föl a Júlia szép leány című ballada legszebb és legteljesebb szövegváltozatát. — Ahány Júlia, pontosabban Julis meg Julcsa van a faluban, én azt mind ismerem, de egyiküket se gyűjtötték fel, a tegnap estig legalábbis... Nem nagyapámra, a Vén Józsira gondol az úr? Mert őt biza felgyűjtötték valami va- dorzásért, de rég volt, még ötvennégyben. Ügy felgyűjtötték az öreget, hogy csak másfél év múlva kaptuk visz- sza! — Hej, bátyám, hallottam egyet s mást magukról, azért vagyok most itt. Például hogy amikor az amerikai űrhajósok feljutottak a Holdra, kit látnak, ugyan kit? Egy hús-vér köröndit, amint éppen taplósapkát árul. — És megvették az amerikaiak a taplósapkát? — Látja, erre nem emlékszem, mert akkor kezdett el ugrálni Aldrin, hogy biztos földet — illetve biztos holdat — érzett a lába alatt. nyok, akik megírják kékben, sárgában, zöldben, feketében a tulipánt meg a szarvast, s a bokály, a váza nyakára medvekörmöket húzogatnak, maga a medve se csinálja szebben, amikor a Hegyben meg- hántja egy-egy fa kérgét. De tényleg, vegyen az úr egyet, Oláh István: Köröndi viliogtatások — Kérem, műnk megtanultuk, hogy ne ugrabugráljunk, mert abból jó nem származik. Ehhez tartjuk magunk. Elmegyünk szép csendesen a palahegyhez, kivágunk belőle jó szekérrevalót, a dobmalomban megőröljük, és máris szinte kész a kenyér. ■— Maguk agyagból eszik a kenyeret? — Nem. Kézből. Az úr forintos, netán márkás vendégünk? —Idevaló vagyok. —Akkor tudnia kell Korond nagy hírét. Korond fölött van egy homály, ezt énekli Tóth Erzsiké művésznő a marosvásárhelyi rádióban. És ahol a homály van, alatta ülnek a fazekasok, a virágozóasszoolcsón adom. Alku nincs, ebben az egyben olyan legyen, mint a magyarországiak. Megáll a busz, és szent perc alatt mindent megvesznek, a bokályokat, a tányérokat, a taplósapkát. Ha kicsi, az se baj, azt mondják, levesznek egy kilónyit a világnézetükből, és akkor jó pásszos lesz a sapka. —Ezeket a taplóretikülöket is megveszik? —- Nem mondom, hogy kapkodnak utána, ezeket inkább a belpiacra csináljuk. Itt nálunk még nem jött el az ideje, hogy jó sok pénzzel sétálgassanak az asszonyságok, mint kinn, Pesten. Uram, én láttam egy gazdag dámát a Deák téren, oda volt bilincselve a csuklójához a táska! — Látja, így kezdődik egy túszdráma. A piti szélhámos csak a táskát vinné el, de mert odaláncolták a nő csuklójához, kénytelen az egészet elcipelni! — Maga nem köröndi? — Miért kérdezi? — Mert most az egyszer úgy válaszolt, mintha született köröndi lenne. Vegyen egy fonott széket vagy kosarat, olcsón adom. — Az hírös-bevetetős székelyföldi fazekasfalu nekilátott a vesszőfonásnak... — Dehogy, mi is úgy vesszük a nyikómenti cigányságtól, és kicsivel drágábban adjuk tovább. Úgy, hogy mindenkinek me gérje. Tudja mit? Olyasmit adok magának emlékül, ami addig emlék, míg csak el nem törik. Egy ember- arc-formájú cseréppipát. Hogy ha megtörni gonddal, eszébe jussak. — És ha netán örömmel? A z örömöt kár s vétek elégetni. Az örömöt tartogassa dóznijá- ban, csak néha vegyen ki belőle egy csipetnyit, minél tovább tartson. Ez az én filozófiám itthon, korondon. Vámszedők Páll Géza 1 T f beszéljünk most a /\/ nagypolitikáról, a ■*- * tovább dráguló életről, az ezernyi bizonytalan- sági tényezőről, amely mindennapjainkat körbeveszi. Már majdnem azt írtam, bearanyozza. Ne azért ne beszéljünk ezekről, mert nem léteznek. Nagyon is léteznek. De tapasztalatom szerint olykor a köznapi, apróbb bosszúságok borzolják az idegeinket, amelyekre a számunkra szokatlan hőség még rátesz egy-egy lapáttal. Ezért vagyunk a szükségesnél is ingerültebbek a nagy- politika életünket befolyásoló mozzanataira. Ki ne lenne perben és haragban a pártsemlegesként mindenütt jelenlévő bürokráciával, a pontatlansággal, lezserséggel, apró ügyeink lekezelésével, melyek az esetek többségében nem személyes ellenszenvből fakadnak. Nem azért történnek meg velünk, mert haragszik ránk a világ, hanem mert az emberi gyarlóságok tárháza kifogyhatatlan. Ezzel szemben a türelmünk határa véges. Egyetlen napnak, hétnek is annyi hordaléka van, hogy az érzékenyebb ideg- zetűek állandóan a plafonon érezhetik magukat, míg az edzettebbek a legjobb úton vannak afelé, hogy ők is érzékeny idegzetűekké váljanak. Itt arra kérném az olvasót, csupán a játékosság kedvéért, pergesse visz- sza néhány napra a legkellemetlenebb élményeit. Bizonyos vagyok benne, hogy az átlag állampolgár életenergiájának legalább egy- harmadát olyan bosszúságok emésztik fel, amelyek elkerülhetők lennének. Az állampolgár az életünket átszövő bürokrácia jóvoltából lépten-nyomon kitombolhatja magát. Annyi felszólítás érkezik a címére, természetesen feleslegesen, mert már rég rendezte a tartozását, hogy annak postaköltségéből talán betömhetnék a sokat emlegetett lyukas szociális hálót. Persze tudom, nem ilyen egyszerű a dolog, az egyik oszlopban lévő pénz nemigen vihető át a másik oszlopba egykönnyen. így ez a reményünk is csupán délibáb marad. Ismerősöm, akit nyugodtan nevezhetek átlag állampolgárnak, csoportosította is a napi, heti bosszúságokat fajsúlyúk szerint. Ügy véli, első helyen állnak az egyes cégek zaklatással felérő felszólításai, melyek a nyilvántartásuk pontatlanságaival függ össze. A sorrend tetszés szerint folytatható, a bolti bevásárlástól a busz- közlekedésig, a háztartási szemétszállítástól az orvosi rendelőig és így tovább... Egyesek szerint van ebben jó is, az emberek kidühöngik magukat a közérzetüket vámoló apróságok miatt, s nem foglalkoznak a nagypolitika kérdéseivel. Csakhogy ez egy kicsit féloldalas érvelés. Talán éppen azért türelmetlenek a nagypolitika várható és már élő intézkedéseivel szemben, mert jól felhúzták magukat az apró bosszúságokkal. S a nagypolitikán verik el a port. Összekeverednek fejükben a vélt és valós félelmek, jó vagy kevésbé jó történések. Az ördögi kör, szerintem mégis megtörhető, de úgy látszik, ehhez az élet minden percében szükség van mindnyájunk belső békéjének nyugalmára is. Nemcsak egymással kellene megbékélésre jutni, hanem önmagunkkal is. De úgy tűnik, ez talán a legnehezebb. j! .....................................................................................................................i Ütésváltás Kováts Dénes M egdöbbentő jelenetnek voltunk tanúi a minap a nyíregyházi Búza téri piac mellett. Fékezésre kényszerült egy autó az előtte áthaladó fiatalember miatt, ezért a sofőr nem éppen illedelmes szavakkal figyelmeztette a fiút. Ó se volt rest, visszamagyarázott. Erre a nagydarab férfi kiugrott autójából, még a motort is járva hagyta, majd — vélhetően testi erejében bízva — nekiesett a gyalogosnak. A megtámadott sem hagyta magát, Ütésváltás alakult ki köztük, majd egy harmadik személy is a tettek mezejére lépett. A felállásból az sejlett ki: ő a fiú apja. Hiába volt megtermett a sofőr, záporoztak rá az ütések, ezért menekülnie kellett, az úttesten hagyva autóját, feltartva a forgalmat. Bizony, percekbe tellett, míg vérző szájjal ugyan, de tovább hajthatott. S még szerencséje is volt, mert a fiú erővel fogta visz- sza apját, nehogy vasrúddal vegyen elégtételt a sérelemért. Elgondolkodtató a türelmetlenség, a nyugalom hiánya, hogy az indulatok ennyire kivetkőztetnek magukból embereket. Mert az érthető, ha bizonyos dolgok — vészhelyzet vagy más — felbosszantanak bennünket általában amúgy sem túl nyugodt életünkben, az viszont megmagyarázhatatlan, miért kell(ene) rögtön testi erőnket bevetni érvelésként. A példaként szolgáló esetben is elég lett volna nyelni egyet, vagy akár — még ha nem is szép dolog — mérges szavakkal levezetni az indulatot, s nem rögtön ugrani, ütni. Függetlenül az ökölcsapások eredményétől. Sokunkból hiányzik a türelem, a megértés, időnként nehéz levezetni az indulatokat. De ez nem jelentheti azt, hogy ütni, rúgni, uram bocsá’ szúrni kellene. Egyrészt, mert ez nem old meg semmit, sőt további bonyodalmakat okozhat, másrészt, mert értelme sincs. Állítólag gondolkodó emberek vagyunk, ezért kellene uralkodni indulatainkon. Még akkor is, ha nehéz. Ez (is) megkülönböztet minket az ösztönlényektől. Remélhetőleg. mmmmMMmm MÄTTÜEb fü , ....... . ,W . f ~ J
