Kelet-Magyarország, 1994. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-26 / 48. szám

Aktuális kérdések_________________ Tiszán innen és határokon túl A SZERZŐ FELVÉTELE Réti János Debrecen (KM) — A szá­zad utolsó éveit ellentétes erők működése jellemzi, ki­váltképp Európában: a nagypolitika kétségtelenül látványos és előremutató integrációs folyamataival szemben megjelentek népek, népcsoportok különböző szintű, illetve mértékű önál­lósulási törekvései is. Ezek­kel párhuzamosan előtérbe került kisebb területi egysé­gek önszerveződése ország­határokon belül, valamint közöttük — a földrajzi ro­konságjegyében — új tartal­mú kapcsolatok életrehívása a határok nyomvonalától függetlenül. Igen, a RÉGIÓ. Manapság az egyik leggyakrabban hasz­nált fogalom és nem kevesen vannak, akik a „régiók Euró­pájában” látják a kontinens gazdasági és politikai megúju­lását. Mit jelent a régió mint társadalmi-gazdasági egység a Tiszántúlon és mit jelent a Kárpát-medence keleti lábai­nál? A témáról dr. Virágh Pál címzetes államtitkárral, Haj- dú-Bihar és Szabolcs-Szat- már-Bereg megye köztársasá­gi megbízottjával, a Kárpátok Eurorégió soros főtitkárával beszélgettünk Debrecenben, ahol a szervezet adminisztrá­ciójának központja működik 1994-ben. □ A magunk háza tájáról in­dítva a gondolatot, Magyaror­szágon nem eléggé egységes a régiónak, tehát az összetarto­záson alapuló lehetséges együttműködésnek az értelme­zése. A magyar történelemben a szomszéd várak többnyire inkább túllicitálni, mintsem kiegészíteni akarták egymást. Vagyis megint a szemlélet... — Éppen a köztársasági megbízott intézménye hivatott közigazgatási értelemben megteremteni, egy megyeha­tárokon túlmutató, a térkép realitásaira figyelő, a lehetősé­gekkel nagyobb léptékben számotvető szemléletet, gon­dolkodásmódot, cselekvési irányultságot. Az én munkám hitelét az garantálja, hogy mindig, minden megmozdu­lásban tekintetbe veszem mindkét megye lehetőségeit, érdekeit. □ Ha jól belegondolunk, ak­kor egy sor lényeges kérdés­ben hasonló, ha nem azonos problémával, megegyező ob­jektív, de nem ritkán hasonló szubjektív feltétellel találhat­juk szembe magunkat a két megye helyzetét elemezve. — Nevezzük nyugodtan egymásrautaltságnak, aminek vannak szépségei. Például az, hogy lehet segíteni egymás­nak. Ez a látszólag csak köz- igazgatási értelemben létreho­zott összetartozás, remélem, meg fogja hozni a maga gyü­mölcsét. Hogy a Hajdú-Bihar- ban élő ember büszke lesz ar­ra, ami Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyében eredmény és fordítva. Hogy a régió polgára felismeri: egyaránt köze van a debreceni, a nyíregyházi, a mátészalkai vagy szoboszlói eseményekhez, amiként egy­aránt birtokosa a Hortobágy, Tákos, Turistván- di szépségeinek. Egyáltalán, min­den értéknek, amit ezen a tájon terem­tettek vagy terem­tenek a jövőben. □ Ennek felis­merésére — lévén a szemlélet, a gon­dolkodásmód vál­tozik a leglassab­ban és legkörülmé­nyesebben — nem számíthatunk egy­hamar. — Ezzel számot kell vetni, de az adminisztráció bi­zonyos összehan­golásának szük­ségszerű, sőt elke­rülhetetlen követ­kezménye, hogy közelebb hozza egymáshoz a térség tudományos, kulturális, művészeti, gazdasági életét, vagyis, a gondolkodó em­bereket. A két megye együtt többre volna képes, mint külön külön. De ez hosszú folyamat. □ Amiben a tömegtájékozta­tás eszközeinek nyilván van vagy lenne szerepe... — Méghozzá kiemelkedő szerepe! Es ebben a regionális televízió úttörő kezdeménye­zés. Nem igaz, hogy ami kép­ernyőn megvalósítható, az ne jöhetne létre írásban, azaz nyomtatásban is. Talán az új­ságok hasábjain még köny- nyebb volna az együttműkö­dés. Egyelőre azonban a meg­jelenő orgánumok inkább egy­mástól elszigetelve, egymás­nak olykor szinte hátat fordít­va szolgálják a megyék közvé­leményét. Pedig a tájékoztatás folytán példa lehetne a szom­széd eredménye, okulni lehet­ne hibáiból, esetleges kudar­caiból. Mindez segítséget je­lenthetne a saját kezdeménye­zésekhez és erősíthetné a bi­zalmat a térség felemelkedése iránt. □ Hatását tekintve mást je­lent a Kárpátok Eurorégió. — A határmenti megyék, il­letve közigazgatási egységek együttműködése nem újkeletű, hiszen Németország és Fran­ciaország, illetve Hollandia és Németország között már a má­sodik világháborút követően megkezdődött az egymással szomszédos földrajzi terüle­tek, közigazgatási területek tu­dományos, gazdasági, kulturá­lis, művészeti életének össze­hangolása közös érdekek sze­rint, de a sajátos érdekek messzemenő tiszteletben tartá­sával. Ma már az Európa Ta­nács mellett létrejött a Régiók Gyűlése és működik a Határ­menti Régiók Szövetsége is. □ Az egy éve létrejött szer­vezetnek a kapcsolatok szint­jén már voltak előzményei. — Kétoldalú együttműkö­dések léteztek korábban is és ezek tapasztalatai alakították ki a regionális, azaz többolda­lú vagy sokoldalú határmenti koordináció iránti igényt dél lengyelországi, kelet szlováki­ai, ukrajnai, romániai városok, megyék, települések és in­tézmények között. Az alapító okiratot tavaly februárban ép­pen itt Debrecenben írták alá az országok küldöttségei. □ A szervezet létrehozása nem ment zökkenő nélkül, mint ahogy nyilván a konkrét fel­adatok egyeztetésében is je­lentkeznek különböző nehéz­ségek. Milyenek a Kárpátok Eurorégió működésének eddi­gi tapasztalatai? — A kezdet kezdetén va­gyunk. Együttműködésünk a gyermekkorát éli és sok aka­dályt kell még elhárítani, de ha a régió mint rendszer jól funk­cionál, akkor képes lehet olyan kérdések megoldására is, amelyek rendezése esetleg a kormányok szintjén eddig nem sikerült. A Kárpátok Eu­rorégió létrejötte éppen ezért a konkrét, mindenekelőtt gazda­sági célokon túl nagymérték­ben szolgálja az egymás iránti kölcsönös bizalom erősítését és az emberek közötti kapcso­latok javulását. A TARTALOMBÓL: __________ • Benczúr Gyula emléke • Kötelező vagy szabadon választott • Vasisten siratja az uniót • Szellemi kincsek tárháza r —^ KM galéria /Ti z ősztrákifotóművész 1924-ben szüCetett az f ausztriai (BurgenCand tartományban, VuC- kßpordänyban. A kismartoni reálgimnázium j kémiatanára segítségévei került kapcsolatba a fény­képezéssel. 1938-ban szüleivel (Magyarországra emig­rált. A soproni kereskedelmi középiskolában érettségi­zett. A mesterség magasabb fokát egy olyan idős fotog­ráfusnál tanulta, aki kiváló portréfényképészként még a fotózás hőskorában tevékenykedett (Párizsban. “Edőcs . János művészi ambícióira a két világháború között az európai élvonalba tartozó Soproni» Jotókfub nagyi öregjei hatottak- 1956-ban hazatért szülőföldjére, ahol ma nyugdíjasként (Kismartonban él. 1993-ban elnyerte (Burgenland tartomány kultúrdíját a fotóművészetben szerzett érdemeiért. Sorsok, az arcok, tükrében című kiállítást megyénk.több művelődési házában láthatták, az érdeklődők. üfans Qustav ‘Edőcs fotói Majd dumálunk egy jót... Kállai János A XXV. Magyar Játékfilm­szemle „hozadékaként” ismét láthattunk a televízió jó­voltából — ugye, nem éreznek ebben semmi iróniát? — egész sor kiváló, hazai filmcseme­gét: gondolkodtatót, szocio­grafikusai, elvontan lírai- szürrealista-barokkos képfo­lyamot, s bizony az újrafelfe­dezés, az elementáris megráz­kódtatás és döbbenet erejével hatót is. Ez utóbbi fajtából engem a Szerencsés Dániel című alko­tás ütött meg a legerősebben, valószínűleg azért, mert a ben­ne lezajlott, ma már históriai­nak minősített történések ideje — 1956. november 4. utáni események — egybeesik viág- ra eszmélésemmel. Azzal a korral, melyben másodpercek alatt kellett döntenie kinek-ki- nek önmagáról, a hozzá közel­állók sorsáról, a hazáról, a világgá futásról vagy mara­dásról. Mi több: utólag visz- szalát már nem minősíthető (legfeljebb meghamisítható) cselekedeteiről. De mielőtt belebonyolódnék valamiféle moralizáló vagy filmtörténeti, esztétikai eszme- futtatásba, megálljt parancso­lok magamnak. Mert amiről a véleményemet szeretném úgy­ahegy formába önteni, az csu­pán a felkavaró mozi (Sán­dor Pál, a rendező 1983- ban a cannesi-filmfesztivál FIPRESCI díját kapta érte!) egyetlen mondata, éppen az utolsó. A sután-bután sodródó Dániel és a forradalmárrá érett Angeli Gyuri kevés szó­val deklarált barátságának végszava. Majd dumálunk egy jót! — kiáltja oda „szeren­csésnek” a disszidálásra kép­telen Angeli, aztán már csak a robogó vonat kinyíló ajtaja, a töltésen lefelé guruló-csapó­dó, vérmocskos arcú ember­alak sejteti a bekövetkezett tragédiát. Találgathatjuk: vajon mi le­hetett volna a nagy, nyugodt tempójú beszélgetés témája a két alig-felnőtt között. Soha­sem fogjuk megtudni, mint ahogyan azok az alkalmak sem adatnak meg újra egyikünknek sem, melyeket azzal toltunk félre halmozódó teendőinkre, fáradtságra, egyebekre hivat­kozva, hogy: majd egyszer, majd legközelebb, lesz még időnk, s akkor aztán, ha kell, mondjuk egymásnak ami a szí­vünket nyomja, na, akkor kidu­máljuk magunkat... Es közben meg sem fordul a fejünkben: az a bizonyos vo­natajtó bármelyikünk előtt bármikor kinyílhat. Magától, másoktól segítve vagy a ma­gunk keserűségétől kipattintva a zárját. Utána pedig nincs már diskurzus, csak a csönd kisimult üzenetei. Sietünk a kórházba az idős szülőhöz, és a betegágy közeléből futólé­pésben távozunk, mert még millió az elintézni valónk. — Majd, legközelebb apu- ka!anyuka — hebegjük, és amikor már késő, amikor nincs kivel gondolatot cserél­ni, akkor fogjuk csak fel a hi­ány tragikumát. Mi történt velünk? Miért to- porgunk idegesen, ha egy is­merős, belegabalyodva a rész­letekbe, például arról mesél, hogyan próbál iskolát válasz­tani közepeske gyerekének, vagy hogy miként verték át a piacon, netán milyen élmé­nyekkel tért haza a hét végi kampánygyűlésről vagy a színházi bemutatóról. Hová rohanunk, miért nem vagyunk kíváncsiak a másik panaszára-örömére. Ennyire bízunk a másodszori, a sokad- szori találkozások lehetőségé­ben? Pedig, ha valamikor, most aztán ideje van az okos párbe­szédeknek! A politikában, a gazdaságban, a kultúra, az ok­tatás berkeiben, az egyház dolgaiban, mindenben, a kör­nyezetszennyeződéstől kezdve a békepartnerségig, a föld­árveréstől a privatizáció­ig­Gyakran elég lenne pár per­ces, Uram bocsá',fél órányi fi­gyelem, ami ránk irányul, vagy amivel mi tiszteljük meg a felénk támlákat. Ennyink sincs? Már ezünk sincs? Hát, akkor tényleg és végzetesen ki­fosztottak vagyunk! De ne fejeződjék be, hölgye­im és uraim, tisztelt olvasók a képzeletbeli dialógus köztem és önök között a keserűség szavaival! j j itemre, nem akar­jál tam mást ezekkel a so­rokkal, mint serkenteni agya- kat-szíveket-nyelveket abban a pislákoló reményben, hogy egyszer majdcsak dumálunk egy jót. Akkor aztán roboghat a vo­nat, süvíthet a szél, mi pedig nem lessük az órát, hanem mondjuk, mondjuk, mert lesz kinek, mert lesz miért. Csak az a rohadt ajtó, csak az... Ékesen egzotikus Harasztosi Pál reprodukciója 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom