Kelet-Magyarország, 1993. november (53. évfolyam, 255-280. szám)

1993-11-11 / 264. szám

Kelet-Magyarország 5 1993. november 11., csütörtök « HAZAI HOL-MI A Szamost tisztítják a pakurától Remélik, két hét múlva nyoma sem lesz a szennyeződésnek • Drámai következmények Balázs Attila felvétele Tóth M. Ildikó Szamosangyalos, Szatmár­németi (KM) — Megyénk­ben nem volt még olyan nagy mértékű felszíni vízszennye­zés, mint amilyennel most küzdenek a Szamoson a Felső-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei. November elsején vették észre, hogy Romániából hosz- szú sávokban fekete, nyúlós szennyeződést hoz a zöldesen áttetsző vizű folyó. A mintá­ból kiderült, hogy pakura. Dél­után az igazgatóság és a Kör­nyezetvédelmi Felügyelőség harmadfokú vízminőségi kár- elhárítási készültséget rendelt el a Szamoson, és Tuzsértól felfelé a Tiszán. Három merülőfal — Azonnal felvonultunk a védelmi erőkkel — mondja Fazekas László, a FETIVIZIG igazgatója. — Olcsvánál me­rülőfalas elzárást csináltunk a Szamoson és egy biztonságit a Tiszán Tuzsémál, mert félő volt, hogy kisebb mennyiségű pakura a Tiszát is eléri. A Tiszára a merülőfalnak kö­szönhetően lényeges szen­nyezés nem jutott, sikerült a Szamosra lokalizálni a véde­kezést. A harmadik védőfalat most hétfőn készítettük a Sza­moson. Az aprólékos szervezést kí­vánó nehéz munka azóta tart. A védelmi osztag vízminősé­gi, kárelhárítási részlegének dolgozói mindennap látás­tól vakulásig „cserpákolnak”, vagyis hosszú nyeles edénnyel emelik ki a vízből a növényze­ten fennakadt pakurát. Tegna­pig mintegy tíz tonnát szedtek össze a Szamoson, megtelt több, mint hetven darab két­száz literes hordó. Szombaton a Csenger és Szamosangyalos közötti sza­Cserpákolnak Újsályiban kaszon sűrű, apró szemű eső­ben tisztította a folyót az egyik csapat. Három pontonszerű hajón csorogtak le a folyón, egy rocsóból hárman me- rítgették a cserpákokat a víz­be. Mindent belepett a fekete ragacs... — Meglehetősen sok itt a pakura. Ma délelőtt már le­szedtünk hat darab kétszáz li­teres hordóval — magyarázta Szalánczy Ferenc, a védelmi osztag részlegvezetője. — Még jön utánpótlás, de már nem olyan mennyiségben és széles sávokban, mint eleinte. Inkább most már a pakuráról leváló olajfoltok jelennek meg nagyobb területen. Megkezdték a védekezést Amikor a pakurát észlelték a Szamoson, a FETIVIZIG és a Környezetvédelmi Felügyelő­ség értesítette a román illeté­keseket. November ötödikén közös helyszíni szemlét tartot­tak Szatmárnémetiben. Kide­rült, hogy a nagy mennyiségű pakura bekerült a város egye­sített csapadék-, és szennyvíz- hálózatába. Az ottani szenny­víztisztító-telep egész rend­szere elszennyeződött, úgy két tonnányi pakurát emeltek ki addig a medencéből. A Romá­niában nyolc kilométer hosz- szú Szamosba valószínűleg a technológiai sort megkerülő vezetéken át jutott a szennye­ződés. De a telepet üzemeltető vállalat nem tájékoztatta a helyi környezetvédelmi ható­ságot, ezért a magyar társható­ságoktól tudták meg a hírt... — November nyolcadikán újabb közös szemle volt Szat­márnémetiben a szennyvíz­tisztító-telep és az országhatár közötti folyószakaszon — szá­mol be a történtekről Bodnár Gáspár műszaki igazgatóhe­lyettes. — A szakembereink azt tapasztalták, hogy a partra kisebb mennyiségben lerakó­dott pakura eltávolítását meg­kezdték. A román kollégák na­gyon segítőkészen és komo­lyan veszik a védekezést, min­den szükséges intézkedést megtettek. A szennyvíztelep, ahonnan a szennyezés elindult és a Szamos között három nap alatt védőművet építettek ki, és folytatják a szennyvíztisz­tító-telep tisztítását, azt ígér­ték, hogy az utánpótlás meg fog szűnni. Feltehetően egy szatmárnémeti Kft. okozta a szennyezést, de a hatóságok — köztük az ügyészség és a gazdasági rendőrség — még gyanakszanak másra is. Úgy tűnik, csak a szerencsé­nek köszönhető, hogy az egy­másfél éve megtisztult Sza­mos flórájában és faunájában nem okozott jóvátehetetlen kárt a pakura. A hideg miatt ugyanis nagyobb táblákba tö­mörült össze, emiatt nem zárta el az oxigént a halak, vízi élő­lények elől. Ha ez melegebb időben következik be, akkor a pakura szétfolyik a vízen, és tömegesen pusztulnak el a ha­lak. A parti növényzet is képes lesz megújulni, hiszen nem vegetációs időben történt a szennyezés. A flóra és fauna nem károsodott Szardáig az 52 kilométer hosszú Szamos tizenöt kilo­méter hosszú szakaszát tisztí­tották meg a pakurától. A Ti­szán 50 kilométeren át találni kisebb darabokat, úszó olaj­hártyákat. Remélik, két hét múlva nyoma sem lesz a szennyeződésnek, ami talán szándékosan, talán véletlenül került sok tonnányi mennyi­ségben a Szamosba, és nyáron drámai következményekkel járt volna... Farkas Berci nem tud elszakadni Az persze nem képzelhető el, hogy fogom magam és hipp-hopp felmegyek a világűrbe Vincze Péter Kisvárda — Farkas Berta­lan és Magyari Béla 1978. március 20-án a csillagváro­si Jurij Gagarin Űrhajós Ki­képző Központban meg­kezdte a felkészülést, majd 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor a Szojuz-36 fedélzetén Far­kas Bertalan kutatóűrhajós elindult a világűr meghódí­tására. Több mint egy évti­zed telt el az űrkaland óta. Hogyan él és dolgozik Far­kas Bertalan, az első magyar űrhajós, megyénk, Gyulaháza szülötte? Erre voltunk kí­váncsiak, amikor november 6-án Kisvárdán, a Bessenyei György Gimnáziumban meg­rendezett osztálytalálkozóról kihívtuk. — Köszönöm, jól vagyok. Budapesten dolgozom, a Ma­gyar Honvédség repülőszem­lélő helyetteseként, mely a re­püléshez köt. De dolgozom a budapesti Műszaki Egyetemen is. Mindezek mellett számos lehetőségem van, hogy komo­lyan foglalkozzam az űrrepü­lés ügyeivel is. Nemrég jöttem haza Bécsből, ahol kéthetes űrhajós-kongresszuson vettem részt. T Hogyan látja az űrkuta­tás jövőjét? Farkas Bertalan — ma A SZERZŐ FELVÉTELE — Az, hogy most nincs ma­gyar jelölt a Csillagvárosban, vagy éppen az amerikai űrku­tatási központban, nem jelenti a magyar űrutazás befejeződé­sét. Azok a hazai kutatóintéze­tek, amelyek az űrkutatással foglalkoztak és foglalkoznak — szám szerint 32 — most is dolgoznak, s próbálják össze­fogni a szakmát, a tudományt. Az űrkutatás magában is na­gyon költséges ágazat. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a költségvetésből nagy százalékot biztosítsunk ezekre a feladatokra. De azt sem, hogy ezekről lemondjunk. A már meglévő tapasztalatokat, a megszerzett tudást, a kiala­kult nemzetközi kapcsolatokat nem kell csak azért megszakí­tani, mert nincs pénz. ▼ Mennyi idő jut a család­ra, a magánéletre? — Köszönöm a kérdést. A gyerekek megnőttek. Megva­gyunk, nincs semmi probléma. Továbbra is keveset vagyok velük, ahogy azt már 15 éve tapasztalják. T Mit csinál az űrhajós kol­léga, Magyari Béla? — Mérnökként dolgozik a Műszaki Repülési Intézetben. Az évek elteltével is le tudunk ülni beszélgetni, vitatkozni. Megvagyunk. Nyilván az ő életében egyféleképp tragédia, hogy nem került a világűrbe, pedig,közel” volt. Nekem pe­dig az, hogy másodszor nem kerültem oda. ▼ Mert másodszor már nem lehet? — Azt hiszem, hogy erre az elkövetkezendő években már nem kerül sor, ahhoz egy ki­alakult programnak kellene lennie. Nem képzelhető el, hogy fogom magam, s egyik napról a másikra, csak úgy, hipp-hopp felmegyek a világ­űrbe. A másik, hogy nagyon sok felkészült és élethivatásul a repülést választó fiatal sze­retne nyomdokaimba lépni. Egyelőre ezt a programot anyagiak hiányában nem tud­juk meghirdetni, pedig öröm­mel segítenék a résztvevők­nek. ▼ Nem tudom megkerülni a következő kérdést. Ez év júniu­sában kisebb vihart váltott ki szülőfalujában a MlG-21-es emlékmű, mely az űrhajózás­nak, a tudománynak állít em­léket. Mit tud Ön erről? — Csak egy fénymásolt cikkből értesültem az esemé­nyekről. Nem kell a szélsősé­geket keresni. Egyet kell elfo­gadni: történt egy nagyszerű tudományos eredmény, ami a magyar emberek, tudósok, al­kotók produktuma, illetve az enyém, mert én hajtottam vég­re. Ebbe az ügybe nem kell a politikát belekeverni. 1956- hoz nekem semmi közöm, mindössze hatéves voltam. Sem engem, sem a szüléimét ebbe az ügybe nem vihetnek bele. Apám sohasem volt párt­tag. Gyulaházát megismerte az ország és a világ. Mert így van a nemzetközi lexikonba is be­jegyezve, s megyénket többek között ezen keresztül is emle­getik mindenütt. Ez egy törté­nelmi esemény volt. Termé­szetesen ebben a demokráciá­ban megvan az a lehetőség, hogy így vagy úgy döntsön az általam nagyon tisztelt és sze­retett település, Gyulaháza la­kossága. Ha nekik nem kell ez az emlékmű, akkor én ezt az egész alkotást oda viszem el, ahol méltó helyet kap. De na­gyon remélem, s hiszem, hogy erre nem foe sor kerülni. Jegyzet Király vagy alattvaló Kovács Éva at agyon zavar engem az 1V a hivatalnoki szemlélet is, amely alig változott az utóbbi három évben. Ha Ausztriában valaki bemegy egy akármilyen hivatalba, akkor ő a király, s versenge­nek a kegyeiért. Magyaror­szágon ennek épp az ellenke­zője az igaz — eddig az idé­zet, amely egy, a Népszabad­ság október 19-i számában megjelent riportból való. Az újságíró Magyarország tisz­teletbeli burgenlandi konzul­jával beszélget arról, vállal­kozóként, befektetőként mi­lyen tapasztalatokat szerzett hazánkban. Sajnos, mint a szövegből kiderül, sok jó mellett ilyeneket is. A konzulnak bizony, igaza van. Magánemberként sze­mélyesen, újságíróként köz­vetve magam is gyakorta ta­pasztalom, a különféle hiva­talok, — melyekből Magyar- országon talán a nemzetközi átlagnál valamivel több van — nem mindig állnak a hely­zet magaslatán. Lekezelik, egyik helyről a másikra kül­dözgetik az ügyfelet, s ha öt­féle papír, dokumentum szükséges valamihez, azt legalább kétszerre hozatják be velük. Az sem ritka példa, hogy kizárólag a feltett kér­désre hajlandók válaszolni némelyek, s a világért sem árulnák el azokat a tudniva­lókat, amelyeket a kérdező még csak nem is sejthet, pe­dig ügyének intézésében, po­zitív, gyors megoldásában komoly segítségére lehet. Hallhatunk olyan hivatal­nokról is, aki abban mutat rendkívül alapos tájékozott­ságot, hogy a törvény szerint mi a tilos, mit nem lehet. Azt, amit pedig igen, hétpecsétes titokként őrzi... Tudom, súlyos hiba az ál­talánosítás, de mentségül szolgálhat, az életből való valamennyi példa. A hivatal­nokok védelmében azt sem feledhetjük persze, sokszor az ügyfél sem angyal, s a legjámborabb előadót, tit­kárnőt vagy bármely rendű és rangú dolgozót kihoz a sodrából. Komoly érv lehet az is, hogy ma már a hivata­lokban sem ritka a tettleges- ség, az elégedetlen ügyfél az ügyintézőn áll bosszút, ho­lott a sikertelenség nem az ő hibája, ő csak a jogszabály előírásait igyekszik betar­tani. Azt is el kell ismerni, ma a társadalom minden gondja és problémája a hi­vatalokon, a benne dolgozó­kon csattan, elvégre ők azok, akik a legközelebb vannak az állampolgárhoz, akiket első dühében és haragjában a panaszos felkeres. 'Ajem egyszerű tehát a IV képlet, mégis jó lenne remélni: ha gondommal je­lentkezem, a hivatalban ki­rálynak, nem pedig alattva­lónak érezhetem magam... Földönkívüliekről szólunk a Földön Tóth Kornélia Budapest (KM) — A tu­dományos fantasztikus iro­dalom lapjairól ismert űruta­zások, idegen lények, fejlett technikai újdonságok ma már nem tartoznak a lehe­tetlen birodalmába — egye­bek mellett e gondolatok ad­ták meg a hangulatát a n. Űr­utazási és Űrkommunikációs Világkongresszusnak, ame­lyet a Budapesti UFO Egye­sület és Ambrus Sándor vál­lalkozó közösen rendezett november 5-7-én a főváros­ban. A svéd, orosz, szlovák, német kutatók mellett a ha­zai szakemberek adták közre nemcsak UFO-észléseiket, hanem a tudományos vizs­gálódásoknak is alávethető technikai, biológiai újdonsá­gokról számoltak be. Szaporodó ufológiai ese­ményekről jutnak el a hírek a kutatókhoz, de több előadó azt is kifejtette: igen sok a szenzációhajhász, feltűnni vágyó ember, s a közvéle­mény ezért fenntartással fo­gadja az ilyen típusú beszá­molókat. Éppen ezért csak a hiteles bizonyítékokat felvo­nultató észleléseket érdemes további tudományos vizsgá­lódásnak alávetni — han­goztatta az egyik neves elő­adó, dr. Vlagyimir G. Azsa- zsa, akinek magyarul is je­lent meg könyve a közel­múltban. A televízióból ismert Egely György fizikus a fizi­kai tapasztaláson túli hiper- tér sajátosságairól beszélt, s arról készült filmet vetített le, hogy ma a tudományos intézetekből kiszorult vagy oda be sem került, garázsok­ban kísérletező gondolkodók elismerése eleve kudarcra van ítélve. Ennek ellenére hazánkban is készítenek olyan műszereket, amelyek segítségével a lehetetlen ka­tegóriájába sorolt fizikai je­lenségeket mérhetik, s ezál­tal közelebb kerülhetünk az univerzum törvényszerűsé­geinek megismeréséhez. Nagy érdeklődést keltett a német Michael Hessemann előadása, akit már tavaly megismertek az érdeklődők. A Naprendszer bolygóit kí­vülről — tehát ideérkező­ként — ábrázolták a legré­gibb kultúra képviselői, a su- mérok. A Jupitert a legna­gyobb tömegűnek, a Satur- nust a legnagyobb légterű­nek, az Uranust zöldesszür­kének, a Neptunust kéknek látták, (ezt a Voyager ameri­kai űrszonda 1986-ban ké­szült felvételei igazolták), s a Plútóról is tudtak több ezer éve, noha ez utóbbit 200 esz­tendeje fedezték fel. Vajon honnan tudhatták ezt? Fejte­getéseinek a csúcspontja az volt: az ember születése gén- manipuláció eredménye: a Bibliában is megörökített, tüzes szekéren az égből ér­kező istenek nem mások, mint idegen civilizáció kép­viselői voltak, akik folyama­tosan nemesítették a génjein­ket, hogy a Földön akkor itt talált majomszerű egyedek munkavégzésre alkalmasab­bá váljanak. A két és félna­pos tanácskozás nemcsak a kutatóknak, hanem az UFO- klubok tagjainak is számos technikai újdonság, könyv, videofilm, hangkazetta meg­ismerését jelentette.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom