Kelet-Magyarország, 1992. október (52. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-19 / 247. szám

1992, október 19., hétfő EGYRŐL TÖBBET Kelet-Magyarország 1 1 rovata 8 ŐRSZEM Több a baleset Nyíregyháza (KM Mező Éva) — A közelmúlt­ban költözött Nyíregyházán Tokaji üti új otthonába a megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedési és közrend- védelmi osztálya. Vatta- mány András őrnagyot, a forgalomellenőrző alosztály vezetőjét kérdeztük, hogyan érzik magukat az új mun­kahelyen. — Az állomány elhelye­zési körülményei jelentősen javultak — mondta. — Az átalakított, felújított épület­ben sokkal kényelmesebb körülmények között végez­zük munkánkat. Az ügyfél- fogadás is kulturáltabbá vált. A hely másik előnye, hogy a Tokaji- Rákóczi úton jelefitősen nőtt a rend­őrkocsik jelenléte, amely ezen a forgalmas útszaka­szon az erőszakos, agresszív vezetőkre fékezőleg hat. Segítséget tudunk nyújtani a nagy hétvégi tumultusban a KGST-piac forgalmának irányításához is. — Hogyan alakult eddig az idei baleseti statisztika ? — Sajnos az első kilenc hónap adatai alapján azt mondhatom, hogy az elmúlt év hasonló időszakához ké­pest emelkedett megyénk­ben a közlekedési balesetek száma, különösen a könnyű sérüléssel járóké, de 18 százalékkal több a halálos baleset is. Ennek legfőbb okát abban látom, hogy egy­részt sok a kevés gyakorlat­tal rendelkező gépkocsisé^ zető, másrészt ugrásszerűén megnőtt a nyugati autók száma. Az infrastruktúra viszont nem olyan fejlett, hogy a száguldozó autósok biztonságosan közlekedhes­senek. — Milyen feladatok vár­nak még ebben az évben a közlekedési osztályra? — Az őszi-téli átállás a jelenlegi feladat. Fokozot­tabban ellenőrizzük a jármű­vek műszaki állapotát, meg­felelően működik-e fék, a világítás. Kiemelt figyelmet fordítunk a lopásból szár­mazó gépjárművek felderí­tésére, valamint a cserben- hagyásos gázolást elkövetők felkutatására és előállítá­sára. Ami csak mozdítható Nyíregyháza (KM - Boj­té) — Ahogyan az életszín­vonal süllyed, úgy emelke­dik a vagyon elleni bűncse­lekmények száma. Jó néhá- nyan így próbálják megélhe­tésüket biztosítani, mindent lopnak, • ami mozdítható, pénzzé tehető. Ezt mutatja az elmúlt napok bűnügyi krónikája is, ez egyben fi­gyelmeztetés: jobban vi­gyázzunk értékeinkre! A hét elején kibontották a lemezfalat Geszteréden, a Kossuth utcán lévő gázcse­retelepen, és 15 tele, vala­mint két 23 kilogrammos üres palackot vittek el. A szomszéd faluban, Bököny- ben is lopásról adtak hírt: ismeretlen betörők 8 tele és 41 üres gázpalackot tulaj­donítottak el. A lakatot le­feszítve jutottak be a telepre: Tímáron az ABC áruház udvaráról 34 darab tele és 12 üres gázpalackot szedtek össze. Kisvárdán 40 ezer forint értékben a Fékbetétgyártó Kft. területéről pótkerekeket loptak, a VOLÁN környé­kéről pedig 3 tehergépkocsi­ból kiszerelték az akku­mulátort. Nyírtasson egy kft.-tői körülbelül 880 kilo­gramm almát loptak el, Nyírbogáton, a Demjén- kertből 22 mázsát. Ismeret­len tettes hamis kulcs hasz­nálatával Aj okon egy házba bement, és a teraszról elvitt egy szőnyeget. Nyírlugoson, a Kovacsicstanyán lévő lakatlan szolgálati lakásba az ablakot betörve jutott be ismeretlen tettes, aki egy villanykályhát tulajdonított el. Bátorligeten egy 66 éves nyugdíjas lakásához tartozó csűrből elvittek egy szovjet női kerékpárt, valamint a tyúkólból 35 baromfit. Rendőrségi felhívás A Vásárosnaményi Rend­őrkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tettes el­len, aki augusztus 16-án a délutáni órákban 16-17 óra között a Jánd és Gulács közötti útszakaszon meg­támadta és gázspray-vei szembefújta B. Rita debre­ceni lakost, majd nyakából arany nyakláncát kitépte. Az ismeretlen elkövető Ford tí­pusú lopott személygépko­csival közlekedett, CGT 254 rendszámmal. Október 1 -jén egy rendőr felismerte, és megállásra szólította fel, ő azonban továbbhajtott. Ké­sőbb egy földúton elakadt, és a helyszínről elmenekült. A lefoglalt autó a Vásáros­naményi Rendőrkapitánysá­gon megtekinthető. Személyleírás: 180-185 cm magas, vékony test- al­katú, 25-30 év körüli, elöl kopaszodó, sötétbarna, gön­dör hajú, fogazata hiányos, a bal vállán tetoválás talál­ható. A nyomravezetésben ké­rik a lakosság segítségét. Ér­demleges információ esetén a jutalom 20 ezer forint. Győzelem jó játék nélkül Nyíregyháza (KM - G. Dézsi Mária) — Ez a teljesítmény szer­dán. a Kaposvár ellen nem lesz elég. Hullámzó játékkal szom­bat este a táblázat utolsó helyén tanyázó Univer Kecs­kemét gárdáját 23 pontos kü­lönbséggel „leverte" a nyír­egyházi Tanárképző NB I-es férfikosárcsapata. N\h. Tam rképző Un iver Kecskemét 'SÉ ' 97-74 (41- 32). Nyíregyháza. 500 néző. V'.: Mustos, Kékesi. Tanár­képző: Fejes 18/12, Szemersz- ki'4. Taraszov 16, Skurin 21/3, Szalai 4. Csere: Garay I. 5. Sitku 14, Mészáros 8, Zorrt- borszky 7. Oroszvár!. .Edző: Elek - Tamás, Sallai József. Kecskemét: Kálmán 6, Kende­res 7. Fekete 14/9. Dörögi 21/6, Dobos 18. CNefe? Cson­ka 7. Vasvári 2, Tóth'2. Edző: Bögárdi János. Az eredmény alakulása: 1. perc: 7-0, 8. p.: 23-13, 13. p.: 34-23, 19. p.: 40-32, 27. p.: 63-19, 33. p.: 77-62. 18. p.: 86-72. A vendég)átékosok láttán biztosra vettem a könnyed, nagy pontkülönbségű győzel­met, hisz legalább egy fejjel volt magasabb átlagban a nyír­egyházi csapat. Úgy is indult a találkozó, a hazaiak lazán, erőlködés nélkül pillanatok alatt 7 pontot szórtak a kecske­métiek kosarába. Aztán az erőszakos, rámenős ellenfél elbizonytalanította a főiskolá­sokat, akik rossz indítások, pontatlan átadások sorozatát mutatták be, és ami a leg­bosszantóbb, a lepattanók is rendre a vendégjátékosok ke­zében landoltak. A második játékrészben sem sikerült feljavulni a haza­iaknak. Igaz a cserék— Zom- borszki. Garay I — játéka időnként tapsra ragadtatta a nézőket, de leginkább a játék­vezetők kedélyborzoló ítéletei nyomán lett hangos a lelátó. Aztán ü 18. perctől, 2, azaz két percre végre azt nyújtották a tanárképzősök, amit vártunk tőlük. Sallai József. — Időszakon­kénti jó játékkal sikerült a győzelem. Bogárdi János: — Gratu­lálok a hazaiak lelkes játékkal megszerzett győzelméhez. A magassági fölényükkel nyer­tek. Végre megvan az első Röplabda NB I Nyíregyháza KM - Mán I .ászló) — Az ed­digi két hazai meccsen nem sok öröme volt a szurkolóknak, hiszen az NYVSC NB I-es férfiröplab- dázói mindkétszer kikaptak. Vasárnap késő délután ismét a bujtosi csarnokban játszottak, ezúttal a csepeliek ellen. NYVSC-Csepel 3-1 (10, -13, 11, 5). Bujtosi csarnok, 250 néző. V.: Hurák, Gulyás. NYVSC: Drotár, Nagypál, Batai, Szilágyi I., Lukács, Nyúl. Csere: Zajácz. Edző: Jan Kapera. Csepel: Liszi, To- manóczy. Torna. Smoguiljev, Fogl, Botyánszki. Csere: For­gó. Edző: Oláh János. A hazaiaknál továbbra sem számíthattak Sztvepanokra és Király is sérült. Érdekes képet mutat a játszmák forgató- könyve, hiszen a szettek első felében mindig biztosan ve­zettek a nyíregyháziak. Az el­sőben (8-3, 11-6) és má­sodikban (11-6) is megugrot­tak, ám utóbbit innen is el tudták veszíteni. A harmadik­ban is nagy előnnyel húztak (10-3), a negyedikben pedig a legmeggyőzőbben kezdtek (7-0). Akkor miért volt mégis kétórás a mérkőzés? Mert a meggyőző előny nem mindig találkozott jó játékkal, és a szép villanásokat gyenge sáncmunka és rossz befejezés követte. Szerencsére a vendé­gek csak egy szettig tudtak igazán összpontosítani, ez pedig kevés volt az üdvössé­gükhöz. Különösen a nyitásaik voltak gyengék, több mint húsz(!) szervát rontottak. így megszületett a bajnokság első nyíregyházi győzelme, amit remélhetőleg követ a többi is. Egyre jobb játékkal párosulva. Idegenbeli kudarcok Kézilabda NB I Nyíregyháza (KM)— Sajnos, a kézilabda NB I-ben szereplő csapataink vereséggel hagyták el a pályát a hétvégén. A kis- várdaiak női csapata a tavalyi második Építők otthonában papírforma-vereséget szen­vedett, míg a Nyíregyházi KC férfigárdája az újonc Nagy­kanizsa otthonában kapott ki. Férfiak. Nagykanizsa- Nyíregyházi KC 29-23 (16-11). Nagykanizsa, 300 néző, v.: Soltész, Sós. NYKC: Szabó - Kun 1, Krasznij 3, Jankovics, Kerekes 6, Hel- linger 4, Bácsi 3. Csere: Boczák (kapus), Berényi 2, Tóth 3, Afanaszjev 1/1, Med­ve. Edző: Rácz Sándor és Bartha Dénes. A mérkőzés elején a nyírsé­giek még 5-4-re is vezettek, és a 21. percben 9-9 volt az ered­mény. Az első játékrész haj­ráját viszont a hazaiak jobban bírták, és tetemes előnyükkel kezdődött a második félidő, amelyben felváltva estek a gólok. Az NYKC ezúttal nem tudta azt nyújtani, amit tud, és végül is nem várt vereséget szenvedett az újonc otthoná­ban. Nők. Építők KC-Kisvárdai SE 27-20 (17-9). Népliget csarnok, száz néző, v.: Ihász, Kálmán. KSE: Demeter B. - Demeter A. 1, Tóth I. 1, Za- gyiraka 2/2, Agárdi, Huszák 1, Zupkó 10. Csere: Tóth K. (ka­pus), Fodor 2, Simon, Gilányi 1, Szántó 2. Edző: Simák György. Bár az elején még 3-1-re is vezettek a várdaiak, hamar fordítottak a hazaiak. A ven­dégek dicséretére szolgál, hogy a második félidőben sem adták fel a mérkőzést és bátran küzdöttek. Potyogtak a gólok Megyei I. osztály BAKTALŐ­VJ* RÁNTHÁZA­Y NYÍRKÁRÁSZ "O . 2-2 (0-1). Bak­talórántháza, 800 néző. V.: Zahőrán. Baktalórántháza: Virtás I.-Tóth. Hrobák. Kos- kovics. Dudás, Kozma. Kapin, Maries, Gdovin. Benkő (La­mos). Horváth. Edző: Jávor Pál. Nyírkárász: Tóth-Juhász, Nyerges. Kántor, Rácz. Czető, Badar. Kubányi. Szántó (Kontra), Fecsku, Oláh. Edző: Komáromi György. A sok helyzetet kihagyó hazaiak ellen megérdemelten szerzett egy pontot a lelkes vendégcsa­pat. Gól: Hrobák. Lamos ill. Badar (11 -esből). Kubányi. ÚJ FEHÉRTÓ-NAGY­HALÁSZ 1-0 (1-0). Újfehér- tó, 500 néző V.: Ambrus. Új- fehértó: Cziotka-Lácza S., Polonkai. Katona, laícza J., Bagoly, Kukk. Urr (Endrédi), Szalóki (Dubóczki), Barna, Lácza Gy. Edző: Szilvási Ist­ván. Nagyhalász: Kormány- Kovács I. (Árokszállási Gy.), Hegyes, Nagy L, Kaponyás, Földi (Ballai), Árokszállási, Budaházi, Oláh, Kovács, Nagy II. Edző: Korpái Ferenc. Küzdelmes mérkőzésen nehe­zen nyert a hazai csapat. Gól: Polonkai. KISLÉTA-ZÁHONY 2-0 (1-0). Kisléta, 250 néző. V.: Ficze. Kisléta: Babicz-Szőke I. , Kosztik, Arezanau, Szőke J. , Bihari, Ujfalusi, Szabó, Herczku (Földesi), Rézműves, Tanyi. Edző: Pataki László. Záhony: Rácz L.-Onder (Sza­bó), Hegedűs Z., Rajzinger, Hegedűs I., Balázsi, Lipcsei, Rácz Cs., Győri (Csernyu), Márton, Pokol. Edző: Gerlicz- ki János. A lelkes hazaiak megállásra kényszerítették a záhonyi „gyorsot”. Gól: Réz­műves, Tanyi. TARPA-NYÍRBÁTOR 1-7 (1-2). Tarpa, 200 néző. V.: Hajdó. Tarpa: Molnár- Csapó, Siti, Guti, Simon, Var­ga M. (Nagy), Varga J. (Sza­bó), Ferkó (Koncz), Szécsi, Szűcs, Tivadar. Edző: Nagy Elek. Nyírbátor: Körmös­Szegedi. Érdősi, Erdei (Schal- linger), Herczku. Szilágyi, Szabó, Szalontai, Magyar (Ba­jusz). Krasznai. Kertész (Si­mái). Edző: Tóth János. A jobb játékerőt képviselő ven­dégek ilyen arányban is meg­érdemelten nyertek a gyenge napot kifogó hazaiak ellen. Gól: Szűcs ill. Magyar 2, Krasznai 2. Simái, Schal- lineer, Szegedi. ÍBRÁNY-FEHÉRGYAR- MAT 0-0. Ibrány, 250 néző. V.: Varga F. Ibrány: Deák- Sziráki, Bárdi, Herman A., Herman L., Kardellás, Balogh, Szentesi (Szász), Kató, Mik- hárdi, Papp. Edző: Heimán László. Fehérgyarmat: Varga- Cserepes, Nagy, Kosán, Ko­csis (Tóth), Cserepes O., Gyü- re, Kondor, Lőrincz. Úr, Ha- dadi (Juhász). Edző: Tapasztó Ferenc. A hazai csapat nyol­cadik döntetlenjét könyvelheti el. NYÍRTELEK-LEVELEK 3—4 (2-2). Nyírtelek, 100 néző. V.: Németh. Nyírtelek: Fábián-Varga A.. Mogyorósi, Muri. Erdei (Huttyán), Kraj- nyák, Szlovenszki, Bertli, Varga J.. Gallyas, Farkas. Edző: Varga János. Levelek: Tuza-Svelta A., Svelta Z.. Takács. Sitku I., Bagoly. Ki­rály, Oláh, Molnár (Takács), Zurinka, Sitku II., Horváth. Edző: Majláth János. Jó játék- vezetés, jó mérkőzés, balsze- ; rencsés hazai csapat. Gól: Far- - kas 2, Varga J. ill. Horváth 3t L ‘ J J SÉNYŐ-TISZALÖK 4-0 (1-0). Napkor, 300 néző. V.: Kozsla. Sényő: Rabcsák-Szo- bonya, Szikszai, Mészáros, Zsiga, Rubóczki, Mónus, Gnoblok, Valerij, Kanyári (Pataki), Illák. Edző: Hajdú József. Tiszalök: Szőlősi­Erős, Gál, Aszalós, Kiss, Ma­rozs, Csatlós, Zsoldos, Ujj, Péntek, Losonczi. Edző: Csáki Miklós és Bugya Ferenc. A két csapat között a tudásbeli különbség gólokkal tűnt ki. Gól: Mónus 2, Illák, Valerij. VÁSÁROSNAMÉNY- CSENGER 0-1 (0-0). Vásá- rosnamény, 300 néző. V.: Márta. Vásárosnamény: Papp -Udvarhelyi, Varga, Nagy, Smajda, Orosz L. (Orosz A.), Berettyán, Ilasik, Kolozsi (Je- remcsuk). Szpodnyi. Balogh. Edző: Tóth József. Csenger: Mándi—Petrich, Szilágyi M., Juhász J., Juhász P., Szabé F. (Kiss G.), Juhász Zs. (Fehér), Szilágyi T., Barcsai, Eszenyi, Herczeg. Edző: Szilágyi Ti­bor. Megérd^nelt vendégsik­er. Gól: Herczegh. A bajnokság állása 1. Újftó 10 8 2 0 24-4 18 2. Nybátor 10 8 1 1 32-5 17 3. Sényő 10 7 2 1 18-7 16 4. Csenger 10 7 1 2 21-10 15 5. Blháza 10 5 2 3 19-11 12 6. Ibrány 10 18 1 16-10 10 7. Namény 10 4 2 4 15-11 10 8. Záhony 10 4 2 4 10-6 10 9. Gyarmat 10 4 2 4 15-12 10 10. Kisléta 10 5 0 5 13-19 10 11. Levelek 10 4 1 5 14-22 9 12. Karász 10 1 5 4 12-17 7 13. Nhalász 10 1 5 4 7-17 7 14. Tarpa 10 1 2 7 8-21 4 15. Tiszalök 10 1 2 7 7-26 4 16. Nytelek 10 0 1 9 9-42 1 Óriási m/eremém/ vár önre! E HÉTEN A LOTTO ÖTTALALATOS HALMOZOTT NYEREMÉNYE MAR 52 millió forint! SZfRf NCSUáltK RT o szerencse kovácsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom