Kelet-Magyarország, 1988. április (45. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-02 / 79. szám
ÜNNEPI MELLÉKLET 1988. április 2. f-------------------Nekünk szól a harang S űrűn készítjük manapság a diagnózisokat köz- és magánállapotunkról. A jövőnkért aggódás őszinte szembesülésre késztet a múlttal, miáltal elkerülhetők lesznek a ma tévedései. Felnőtt a nemzet, már nem gyermek a nép, így tudja: ha mindannyiónk vizsgálódása tetteket szül, történelmünk útja simábbra sikerül. Véltük • egykoron, hogy a felszabadulás egyet jelent a szabadsággal. Nemcsak véltük. de hittük is. Majd lassan, de megtanultuk: egy területet felszabadíthat a hadművelet, de ahhoz, hogy a lélek, a szellem, a lelkiismeret, a tudat is szabad legyen, ahhoz több kell, áldozat kell. A szabadságot világra kell hozni, éppolyan kín közepette, ahogyan a gyermek születik. A szabadsághoz lehet lehetőséget kapni, de maga a szabadság mindig egy nép öntudatra ébredt egészének közös műve. Kell hozzá, hogy egyrangúak legyünk az egyen- rangúakkal; szükséges, hogy elvessük a kisebbrendűség gúzsbakötő béklyóit; búcsút kell mondani gőgnek; fel kell ébreszteni az állampolgári öntudatot; őszintén szembe kell nézni gyengeségeinkkel; vállalni a változni és változtatni élveboncolását; különböző érdekek között elsőbbségét adni a nemzetet szolgálónak; szót adni annak, kinek mondandója van, még akkor is, ha nyers a szó. Bizonyára szebb lenne, ha több mint négy évtizedes történelmi utunkról csupa győzelmi jelentést adhatnánk ki. Szebb lenne, de nem lenne igaz, hiszen a járatlan úton haladó sosem jut egyből a célba. Megcsalattunk és megcsaltuk magunkat, volt idő, amikor a hozsanna virágvasárnapi diadalénekének utolsó' foszlányai a feszítsd meg őrjöngésével keveredtek. Voltak árulók és árulások; nem kevesen, kik kardot ragadtak, kard által vesztek el, ezrek ürítették ki a keserű poharat, s kaptak epét szomjúságuk oltására. Keresztfákat is állított a históriánk, s akik ezen haltak sosem támadtak fel. A pilátusi tévedések mára már egybemosódnak a tudatlanság ítéleteivel, s bár a múlté, nem feledhető a főpapi bosszú. De vajon igazságosak lennénk, ha csak a keresztút-stációt látnánk történelmünkben? Aligha. Kezünk nyoma mindenütt látható az országban. Féltő-óvón vesszük körül, amit teremtettünk, és bár tudjuk lehetne mindez több is. mégis büszkék lehetünk arra, hogy jófelé vett útunkon meddig haladtunk. Büszkék, de nem elégedettek, hiszen már rájöttünk, a megszerzett. a gyarapodó szabadság, a tettre serkent ember, a kibontakozó személyiség, a teremtő egyéniség képes felállítani a hibák antitézisét. A valósággal történő szembesülés, a köntöstépés nélküli önvizsgálat ehhez elkerülhetetlen. Nem szabad félni attól, hogy korábbi szocializmus-képünket félretegyük. Meg kell mondanunk hogy egységünk nem egyenlő az egyformasággal. Kezdeményező — és nem engedélyezett — bátorságra van szükség. Csak az" autonóm és szuverén állampolgár képes alkotó cselekvésre— ezt látni kell. Párbeszéd szükséges, hiszen csak a nemzet álfái ellenőrzött hatalom tudja elkerülni a hibákat. Egy megkésett forradalom időszaka a mostani. Intézményeket kell a kornak megfelelő arculatúvá tenni. Saját hibánkból a szélek felé sodródó gazdaságunkat és társadalmunkat szeretnénk újra a sodorvonalra terelni. Hitre van ehhez szükség a kétkedőknek, mert nem könnyű tenni akkor, amikor illúziókat is temetünk. Aligha vitatható, a történelem útjai sosem voltak egyszerűek. A mi bajunk abban leledzik, hogy valami öntelt magabiztossággal azt sugallták: a mi történelmi utunk más lesz. Könnyű, automatikus, egyszerű, sima. Ez a sugallat szerelte le cselekvésünket, ettől váltunk túlzottan önhitté. És amikor kudarcok értek, mutogattunk vádlón a világra, s elfeldtük azt: nekünk is részünk van abban, hogy tévelyegtünk az úton. _ ,,. "" A hazában élni csak úgy lehet, ha megvan önismeretünk, nemzeti tartásunk, önbecsülésünk. És mert felnőttek vagyunk, mindebből számunkra az is következik, hogy jelenünkben legyünk végtelenül tisztességesek és cselekvők. Mert nem mindegy, hogy milyen lesz ma és holnap ez a haza. Nem közömbös, miként élünk. Hogy mit hagyunk örökül. A nagy korok nagy nemzedékei mindig mérlegre tették: művük dicsőséget, netán gyalázatot tartogat. Ha vart bennünk büszkeség — már pedig lennie kell — mi sem nézhetjük másként tennivalónkat. Ma nemzedékek élnek köztünk, akik az elmúlt négy évtized alatt reformból reformba zuhantak. És hittek, hitték, hogy jobb lesz, hogy szebb lesz az élet. Tették ezt akkor is, amikor vargabetűket írtunk le, mert hit nélkül, az önbecsülésből fakadó erő nélkül egyszerűen élni sem érdemes. Ahhoz, hogy szabadságunk végképp kibontakozzék, még sok csatát kell megvívni. Szét kell törni például a bürokrácia, a túlszabályozás szűkítő kereteit. Hogy áradhasson az alkotókedv, hogy legyen kedv és mersz a vállakózásokra, hogy a termékenyítő gondolat legyen a reformer fegyvere, hiszen a felfelé törő szándékaink legnagyobb energiaforrása az emberben, a teremtő közösségben rejlő tennniakarás. Szárnyaló lendület kell, vitákban kristályosodó okos döntés, csillagjárás-pontosságú munka és egyetemleges felelősség. Nem egy jel mutatja: mind többen és többen vannak, akik mindezt értik. Egyre határozottabb a politika is, a jobb szocializmus megteremtésére irányuló történelmi küldetés. A nagy társadalmi párbeszéd immár kialakult, s mind sürgetőbb, hogy az ezt is meghaladó társadalmi cselekvés váltsa fel az elemzést, a diagnózisok készítését. Igaz, az okot ismerni kell, hasznos, a múltat vizsgálni nélkülözhetetlen. A történelem Veronika-kendőjében rácsodálkozni képmásunkra szükségszerű. De ez nem pótolja sosem a tettet, a cselekvést, a hétköznapok apró, néha igencsak látvány nélküli munkáját. Lehet, illene ilyenkor ünnepibbnek lenni. Sok szép. igaz fordulatunk van arra, hogy méltassunk egy történelmi pillanatot. Bizonyára elkelne a magasztosabb szó, de talán tisztességesebb, ha egy 1945-ben kapott lehetőséggel való sáfárkodást vizsgálunk, s jelenünk és jövőnk szempontjából mérlegeljük kötelességünket. Mert a rossz munka méltatlan ünneplés. A tév- hitben-élés az egykori hős megcsúfolása. A restség és tunyaság hamis kulissza az ünnephez. Az igaz emlékezést az igazi tett hitelesíti, az utókor szava mindig kevesebb, mint a mű, amit alkot. És bár a történelem önmagát nem ismétli, hasonló helyzetek előfordulhatnak. Mi sem lennénk boldogok, ha küzdelmeinket, harcainkat egyszer csak szó méltatná, s nem látnánk, hogy az alap, mit rakni akartunk, jól szolgálja az utánunk jövőket. Ügy hozta a naptári véletlen, hogy idén egyszerre ünnepel felszabadulási évfordulót az ország, s ugyanezen a napon emlékezik nagy ünnepére a keresztény világ. Olcsó párhuzam lenne a felszabadulást és a feltámadást közös nevezőre hozni. De a tanulság, amit a húsvét kínál, számunkra is adhat okulnivalót. Azt, hogy akinek küldetése van, annak végig kell járnia az utat, s a győzelemhez vezető út nemegyszer a Golgotán át vezet. Nekünk küldetésünk van, az új világ, az új rend, mit teremteni akarunk, az igazságos, emberi társadalom még csupán ígéret. Kell a meggyőződés, hogy igaz az ügy, amiért élünk, a hit, hogy rajtunk is múlik: tisztán érünk-e el oda. T avasz van. Már kihányta barkáját a mogyoró a Túr mentén. Már tőgyei a rügy a gulácsi határban. Már virít a kankalin a Rétközben, illatol a nárcisz a mezőségi tájon. Megkondulnak a harangok, Botpaládtól Nemesmedvesig. Ünnepien csengenek-bonganak-zúgnak. Ünnepekre hívnak. Tavaszi-tisztultan öltözzék díszbe testünk és lelkünk. A nemzet ünnepén ne fogadkozzunk. Csak másnap, csak holnap kezdjük másként. Bürget Lajos Csohány Kálmán rajza J Epizód a háborúról A megyénket felszabadító kozák gárdisták frontújságjaiból Debrecen, az ország jelentős politikai és gazdasági központja, a védelem fontos csomópontjának feladása után az ellenség képtelen volt kiépített állásainak további megtartására Erdély északnyugati részében. Megkezdte visszavonulását nyugati irányba. A gépesített lovascsoport által Debrecen elfoglalásáért vívott harc rendkívül fontos jelentőségű volt a 2. Ukrán Front csapatai támadásának továbbfejlesztése szempontjából is. Október 19-én a frontpa- rancsnok utasítása értelmében az Sz. I. Gorskov altábornagy parancsnoksága alá tartozó harckocsi lovascsoport a mi gépesített lovascsoportunk alárendeltségébe került. A harckocsi lovascsoport két hadtestből állt. Az 5. doni gárda lovashadtest Debrecen észak-keleti térségében, Érmihályfalva (ma Románia területén található) körzetében kerül összpontosításra, míg a 23. harckocsi hadtest előrevonulás után Hajdúsámson körzetében rendezkedett be védelemre. Feladatunk abban állt, hogy a támadás továbbfejlesztésével október 20-ra szabadítsuk fel Nyíregyházát és jussunk ki Gáva-Nyíregyhá- za-Berkesz térségébe. A Debrecentől északra, mintegy ötven kilométerre fekvő Nyíregyháza fontos vasúti és országúti csomópont volt, ugyanakkor a Tiszától délre és keletre harcoló német csapatok nyugati irányba történő visszavonulásának utolsó lehetőségét jelentette. Ezek a tényezők határozták meg a későbbi harcok súlyosságát is. A csoport harctevékenysége október 20-án reggel kiújult. A fasiszták ellenállása minden nap elkeseredettebbé vált. Szinte hihetetlen, honnan volt annyi erejük! Űjabb és újabb ezredeket és hadosztályokat vetettek harcba, azzal az eltökélt szándékkal, hogy megtartsák Nyíregyházát és ne hagyják csapatainkat kijutni a Tiszához. A védelem kiépítéséhez az ellenség felhasználta,a Debrecen és Nyíregyháza között található sűrű .csatornahálózatot, valamint a^, erre a területre jellemző szétszórt tanyái' településeket' azok kő- és téglaépületeit. A hadtestek elkeseredett véres harcokban küzdötték le a kilométereket. Csak október 21- én a déli órákban jutott ki Nyíregyházához a 23. harckocsi hadtest, amely azonnal megkezdte a város ostromát. A roham mindössze néhány óráig tartott. 14 órára a harckocsizok elfoglalták a várost. Ezzel körülbelül egyidőben megerősített előrevetett osztagok (az 56. gépkocsizó lövész- és a 3. harckocsidandárok) kijutottak a Tiszához Vencsellő és Rakamaz körzetében. A német parancsnokság azonban nem nyugodott bele olyan könnyen Debrecen és Nyíregyháza elvesztésébe, hiszen azok a budapesti és az erdélyi csoportosítás fontos objektumai voltak. A Nyír- tura-Kótaj-Belegrád terep- szakaszon védő németek megkezdték a harckocsi hadosztályok előrevonását. Olyan utasítást adtam a 6. gárda lovashadtest parancsnokának, Sz. V. Szokolov al- tábornagynak, hogy haladéktalanul menjen át támadásba, és foglalja vissza Nagykállót. A gépesített lovascsoport fő erőkifejtése a hitleristák által nyitott folyosó lezárására irányult. Ennek érdekében született az a döntés, miszerint két ellentétes irányú csapást kell mérni Nagykál- lóra — északról és délről. Északi irányból a 4. és az 5. gárdalovashadtest 63. hadosztálya, déli irányból a 6. gárdalovashadtest erői együttműködve más egységekkel indítottak támadást. A támadás október 24-én hajnalban kezdődött. Az ellenség erős páncélelhárítása, a harckocsik és a gyalogság tömeges ellenlökései elkeseredett, öldöklő harcot eredményeztek, amely megakadályozta csapataink sikeres előrenyomulását. A kialakult helyzet legfontosabb okai közé tartozott az is, hogy nem tudtunk más frontszakaszról elvonni hadosztályokat a megerősítésre, így a keletről visszavonuló erők felhasználásával áz ellenség ellentámadást indított az 5. gárdalovashadtest állásai ellen. Váratlan ellentámadása sikerrel járt, elfoglalták De- mecser, Székely, Túra és Napkor helységeket. A hitlerista parancsnokság minden erőfeszítést arra összpontosított, hogy Nyíregyháza visszafoglalásával biztosítja a főerök nyugati irányba való átcsoportosítását. A 2. Magyar Hadsereg csapatai elérték Kisvárda-Vásáros- namény és Mátészalka vonalát. Ezzel egyidőben észak- nyugati irányból a Rakamaz- Nyíregyházát összekötő műútra támaszkodva hatalmas hitlerista erők lendültek támadásba. Harchelyzetünkben jelentős rosszabbodás állt be. Minden oldalról támadtak bennünket a harcrendünkön keresztül nyugati irányba áttörő fasiszta hadtestek és hadosztályok. Bármibe is került, számukra két választás maradt, vagy áttörni, vagy elpusztulni. A budapesti hadműveleti irányba vonultak elcsigázott csapataik. Nem maradt más hátra, mint egy határozott csapással megelőzni a nehéz harcokat és a lehető legkisebb veszteséggel biztosítani az áttörést. Ilyen csapásra került sor Nagykál- ló megkerülésével, nyugati irányból. A csoport mozgékony erői nagy lendülettel támadtak. Az ellenállási gócokat menetből semmisítették meg. Az időszámvetés percnyi pontossággal került kidolgozásra. Az ellenség visszamaradt erőinek határozott felszámolása után a gépesített lovascsoport október 27-én reggel egyesült a 27. hadsereggel és a front más csapataival Nagykálló déli térségében. A hadművelet során a hitleristák veszteségei rendkívül nagyok voltak — 4655 fogoly és 15876 elesett tiszt és katona, közöttük egy tábornok. A megsemmisített és zsákmányolt technika, valamint egyéb hadifelszerelés listája hihetetlenül hosszú volt. Október 28-án este a 2. Ukrán Front csapatai megindulási körletet foglaltak el a további támadás előkészítésére, amely a budapesti hadművelet kezdetét jelentette. Október 31-én visszafoglaltuk Nyíregyházát, elértünk a Tisza vonaláig. De még sok nehéz harc állt előttünk. (Fordította: Vámosi Zoltán) I. A. Plijev altábornagy, a megyénket felszabadító 2. Ukrán Front gépesített lovashadtest parancsnoka volt. Ezért közöljük visszaemlékezéseinek egy részletét. KM
