Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-24 / 225. szám
Békemozgalmi menetrend Ülést tartott az OBT A XI. Országos Békekonferenciát 1987. január 31-én tartják — jelentettélr,*be az Országos Béketanács ülésén kedden délelőtt, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. A testület Szta- nyik B. Lászlónak, az OBT elnökhelyettesének vezetésével az országos konferencia összehívásának, előkészítésének, megrendezésének feladatait vitatta meg. Az írásbeli előterjesztéshez Barabás Miklós, az OBT főtitkára adott szóbeli kiegészítést. A konferenciát megelőzően a hazai békeközösségekre, békeklubokra, a békemozgalomban tevékenykedő intézményekre, társadalmi szervekre nagy feladatok várnak. Novemberben tájértekezleteken értékelik kétéves munkájukat és tagokat delegálnak az OBT-be. A táj- értekezletek, s még az év végéig tartandó békegyűlések előkészítését is a mostani ülésen vitatják meg az OBT tagjai. Szikkadt a talaj Jól halad a betakarítás A mezőgazdasági nagyüzemekben javában tart az őszi munkák szezonja; a gépek egy része a talaj előkészítésén és a vetésen dolgozik, másik része pedig a betakarításnál. Az előbbi munka jelenti most a magyobb gondolt, mivel a talaj túlságosan kisziiktoad't ahhoz, hogy jó minőségű magágyat lehessen készíteni. Az eddigi tapasztala tők szerint a korábban elvetett növények eléggé gyatrán kelnek ki, a repce például egyenetlenül bújt kii a földből és igencsak vegyes képet mutat. A mezőgazdászok szerint mindenképpen két-három napos esőre lenne szükség, ez nagyot javítana a helyzeten. Annál is inkább elkelne a csapadék, mert a jelenlegi időjárási helyzet nagyon hasonlít ahhoz, ami tavally szeptemberben sokfelé már-már megoldhatatlan helyzet elé állította a gazdaságokat. Az akkori talaj - előkészítési és vetési nehézségekkel magyarázzák a kalászos gabona idei, a iegtöbb helyen a tervezettől elmaradó kisebb termésátlagát. A legelőbbre egyébként a rozs vetése tart, ennek a gabonafélének 30 százaléka van a talajban, és egészen a kézTanácskozás a búzatermesztésről A búzatermesztésről tanácskoztak tegnap Fehér- gyarmaton a térség termelő- szövetkezeteinek képviselői. A napirenden a melioráció nyomán megemelkedett termőképességű földek jobb kihasználása, a vásárolt minősített vetőmaggal való rossz értelembe vett takarékoskodás szerepelt egyebek között. A résztvevők és a növényvédőállomás szakemberei megtárgyalták milyen módon érhetek el az ötéves terv búzatermesztési előirányzatai. detnél tartanak az őszi búza vetésével. A betakarító gépek viszont jó ütemben dolgoznak, a gépek járását nem akadályozzák sehol kedvezőtlen talaj- viszonyok, minden táblát időben megközelíthetnek és a termés elszállítása is folyamatos. Jobban Is állnak a munkákkal, mint tavaly ilyenkor, A napraforgónak például 80 százalékát törték le, szemben a tavalyi 50 százalékkal, és a kukoricát is nagyobb területről hozták le, mint az elmúlt évben. A siló- zás is alaposan felgyorsult az elmúlt időszakban, nemkülönben a burgonya betakarítása, amelynél sznitén előnyt szereztek a tavalyihoz képest. KGSHervegyeztetés Bővíti) korszemlo kapcsolatok Az elkövetkező ötéves tervidőszakban az előirányzat szerint több mint harmadával bővül a KGST-tagálla- mok közötti áruforgalom értéke az előző periódushoz képest, ezen belül is 40 százalékkal nő a gépipari berendezések szállítása. Ez a KGST-tagállamok 1986-tól 1990-ig szóló ötéves népgazdasági tervei összehangolásának eredményeiről a szervezet titkársága által legutóbb kiadott közlönyben olvasható. A tervkoordinációs munkák befejezésének kapcsán a titkársági kiadvány tudatja, hogy a tervek alapján az áruforgalom szerkezetében az eddigieknél jóval nagyobb súllyal szerepelnek majd az élen járó technológiát megtestesítő ipari termékek. Jelentős hangsúlyt kap emellett az anyagi, a pénzügyi és a munkaerő-tartalékok gazdaságosabb kiaknázása. BNV alkotói dijak Kapolyi László ipari miniszter a BNV-n alkotói díjat adott át tizenegy műszaki-gazdasági szakembernek, akik kimagasló teljesítményt értek el a BNV-nagydíjas termékek létrehozásában. A vásárt az első félidőben csaknem háromszázezren látogatták meg. Szerda délelőtt ismét szakmai programok színhelye lesz a BNV, délután 2 órától — szokás szerint — a közönségé a vásárváros. Intézkedni az exportalmaszállítások meggyorsítására További intézkedések szükségesek a jó minőségben és megfelelő mennyiségben megtermett alma exportszállításának gyorsítására — derült ki azon a megbeszélésen, amelyet kedden délelőtt Tuzséron, a Hungarofruct hűtőházában tartottak. A termelők, szállítók és külkereskedők képviselőivel találkozott Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, hogy áttekintse a kialakult helyzetet. A tárgyaláson részt vett Varga Gyula, a megyei pártbizottság első titkára és Dunai Imre külkereskedelmi miniszter- helyettes is. A friss helyzetről Nemes Tibor, a Hungarofruct vezérigazgatója adott tájékoztatást. Eszerint szeptember 22-ig a tervezettől többet, 108 ezer tonna almát exportáltak, javarészt Tuzsérról és mándokról. Az utóbbi évek munkája meghozta eredményét, mert javult az alma minősége, a betárolás üteme is lényegesen gyorsabb, mint korábban. A termelők napi 250 vagon megrakására képesek, azonban második hete 130—150-nél több széles nyomtávú szovjet vagonnál nem tudnak többet adni. Az importáló Szojuzplodoimport október elsejétől átveszi a 75—85 milliméter közötti almát is, valamint a fogyasztói érettségű gyümölcsöt. A szabolcs-szatmári helyzetről Lakatos András, a megyei tanács elnökhelyettese számolt be. A megyében jó közepes termés volt, az 520—530 ezer tonna alma minősége megfelelő. A szovjet exportra 250 ezer tonnát Tirpák napok Nyíregyházán A Nyíregyházára és környékére a XVIII. században betelepült szlovák nyelvű lakosság, a tirpákok múltjával, hagyományőrzésével foglalkozó tanácskozás kezdődött tegnap délután Nyíregyházán a Jósa András Múzeumban. A félszáz szakember kicseréli kutatásai eredményét, beszámol az eltelt több, mint két évszázad változásairól, a bokortanyák népének életéről. Részt vesz a tanácskozás munkájában három szlovákiai kutató is: Márkus Mihály, aki Nyíregyházáról származik, Jan Koma valamint Jan Kostalik. A konferencia ma fejeződik be, s ezzel párhuzamosan egy másik jelentős rendezvényre is sor kerül a megyeszékhelyen. A Hazafias Népfront megyei bizottságának székházában tartja kihelyezett ülését a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének elnöksége, itt Soltészné Pádár Ilona, a HN megyei A tanácskozás megnyitása. Váncsa Jenő miniszter (bal ról a második) a szovjet átvevőnél tájékozódik az alma minőségéről. (Farkas Zoltán felvétele) szánnak, aminek szállítása fegyelmezetten, jól indult, eddig 96—97 ezer tonna hagyta el a határt, mellette 35—40 ezer tonnát tároltak be a gazdaságok. A lecsökkent kiszállítási ütem növeli a feszültségeket, romlik az alma minősége. A szovjet fél nevében Viktor Ocseretin, a Szovjetunió magyarországi kereskedelmi képviseletének vezetőhelyettese megerősítette: az idén sokkal jobb az alma minősége, mint a korábbi években. Tapasztalata szerint azzal kell számolni, hogy a vagonhiány október közepéig fennáll. Ezért kérik a tárolás növelését. Bár teljesültek az eddigi szállítási tervek, azonban további intézkedések szükségesek a vagonhiány csökkentésére — állapította meg Ge- orgij Kirpa, a Ívovi vasutak vezetőhelyettese. A következő napokban megpróbálnak üres vagonokat is átadni, a konténeres szállítást pedig készek fogadni, télére és a tavaszi szállításhoz elegendő hűtővagont adnak. A Magyar Államvasutak az almaszállítás indítására mint(Folytatás a 4. oldalon) Október 30-án 9 órára •• Összehívták a megyei tanácsot Ülést tartott kedden a megyei tanács végrehajtó bizottsága. A testület úgy döntött. hogy a Szabolcs-Szat- már megyei Tanácsot 1986. október 30-án 9 órára a megyei tanács nagytermébe összehívja és javasolja, hogy — többek között — tárgyalja meg a zölség-gyümölcster- mesztés, forgalmazás és a lakossági ellátás helyzetét, valamint a családvédelemmel összefüggő tapasztalatokat, tennivalókat. A végrehajtó bizottság tegnapi ülésén előzetesen megvitatta és véleményezte a tanács elé kerülő témákat. Ezt követően előterjesztést tárgyalt meg a megye tanácsai idei terv- és költséveté- sének első fél évi telejesíté- séről, majd költségvetési és fejlesztési irányzatok átcsoportosításáról döntött. * Színes, gazdag program Gyulaházán Ifjúsági honvédelmi ház lesz Farkas Bertalan szülőháza Bz első magyar űrhajás is részt vesz a vasárnapi ünnepségen Gyulaházán, Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós szülőházában alakítottak ki egy többcélú létesítményt. Az ifjúsági honvédelmi házban állandó kiállítás mellett foglalkozásokat, filmvetítéseket tarthatnak az iskolásoknak. Nemcsak az űrhajózással, hanem a honvédelmi neveléssel, az MHSZ sportokkal foglalkozó pedagógusok és gyérekek találnak maguknak érdekes programot e házban. Nagyszabású, egész napos rendezvény keretében szeptember 28-án, vasárnap adják át rendeltetésének az ifjúsági honvédelmi házat. A fegyveres erők és testületek bemutatókat, videovetí- téseket tartanak. A rendőrség és a határőrség kutyabemutatót szervez. Az MHSZ a technikai sportágakból, szervez programot. A munkásőrség és a polgári védelem is felvonultatja technikai berendezéseit. Az egyik katonai alakulat fegyverbemutatót rendez. A honvédelmi ház avatására eljön Farkas Bertalan űrhajós ezredes is. Szülőházában láthatjuk a repülés történetének feldolgozását és azt, hogy a mai gyerekek miként kerülhetnek közelebb érzelmileg is ehhez a népszerű sporthoz, hivatáshoz. Az ifjúsági ház lehetőséget nyújt a fiatalok hazafias honvédelmi nevelésének előmozdítására. Vasárnap sok-sok fiatalt várnak a színes és gazdag gyulaházi programra. •• ^ . I-'. -. I XLI1I. évfolyam, 225. szám ÄRA: 1,80 FORINT 1986. szeptember 24., szerda ___ mányőrző tevékenységéről, a tirpákok jelenlegi helyzetéről. titkára számol be a nyíregyházi szlovák népesség hagyó-