Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-27 / 228. szám

XLIII. évfolyam, 228. szám ÁRA: 2,20 FORINT 1986. szeptember 27.. szombat Export a Szovjetuniótól Brazíliáig Almaátvétef közös kockázatra Programvezéreit gépekkel A MOM mátészalkai gyárának mechanikai üzemében a nagy pontossággal dolgozó prog-j ramvezérelt esztergagépekkel exporttermékek alkatrészeit készítik. (Elek Emil felvétele) A KISZ mb — SZMT Együttműködési megállapodás Az SZMI elnökségi ülése napirendjén A szakszervezetek a fiatalokért Nagyüzem van a Zöldért fehérgyarmati hűtőházában is. Mint Koncz Ferenc, a hűtőház vezetője elmondta: az idén új formát honosítot­tak meg a szezonra. A ter­melőszövetkezetekhez időben felhívást intéztek: kik vállal­koznak közös kockázattal a tárolásra és a majdani érté­kesítésre. A tároláskor a hű­tőházi szakemberek minősí­tik az almát, az így megálla­pított összeget a szokásos el­járások után a szövetkezet felveszi. A tárolásnál, majd a feldolgozásnál, végül az ér­tékesítésnél a tsz felelős dol­gozója jelen van és a költsé­gek ismeretében történik a végső rendezés. A haszon, vagy az esetleges ráfizetés is közös. A tarpai tsz — az egyik „vállalkozó’’ — már jó ütemben végzi az egyik hű­tőházi egység feltöltését. Az igazi ütközőponton a két raktáros Kiss Károly és Tóth Gedeon dolgozik. Véle­ményük szerint jó az alma minősége. Mintegy 60 fillér­rel emelkedett a felvásárlási ár is. Az utolsó permetezé­sek azonban nem mindenütt sikerültek tökéletesen. Fe­hérmoly, vagy pajzstetű ese­tén nem lehetséges a fertő­zött alma jó minőségben tör­ténő átvétele. Megindult a gépsorokon a Brazíliába küldendő alma feldolgozása is. Aki látja a habos lében úszkáló almát, talán el sem hiszi, hogy a szer a hosszú — közel egy­Szabolcsi nők is részt vet­tek a szeptember 26-án Ung- váron tartott Nők a békéért mozgalom rendezvényén. Me­gyénket Soltészné Pádár Ilona, a népfront megyei tit­kára, Csabai L ászióné, a Nyíregyházi Városi Tanács elnöke és Csizmadia Valéria, II szovjet fttkonzul megyénkben Izjaszlav Genrikovics I Baljaszinszkij, a Szovjet­unió debreceni főkonzulja ! pénteken Szabolcs-Szat- már megyébe látogatott. A | megyei pártbizottságon ta- j lálkozott Varga Gyulával, a megyei pártbizottság el­ső titkárával és Bánóczi Gyula megyei tanács ed- i nőkkel. A megbeszélést követően ia főkön zu 1 a j megyei vezetők társasá­gában Nyírbátorba uta­zott, ahol megtekintette a város nevezetességeit. Ez­után a vajai tsz-ben a kö­zös gazdaság vezetői adtak tájékoztatást a vendégek­nek a termelőszövetkezet életéről. hónapos — tengeri utazás alatt is megvédi a starkin- got. és minőségi alma kerül a tengerentúli ország vásár­lói asztalára. Szeptember 25-től nyugat­német piacra is megkezdődik a szállítás. Évek óta a szov­jet piac jelenti azonban a tömeges értékesítést. A kiál­lított vagonok számától füg­gően már most is — és re­mélhetően később is — folya­matos munkát ad ez a piac a hűtőház dolgozóinak. (m. k.) Cipőipari szemle A megye két állami cipő­gyárával ismerkedett pénte­ken Cseh József ipari mi­niszterhelyettes. Nyírbátor­ban a Minőségi Cipőgyár Auróra Leányvállalatánál a termelést bővítő és foglalkoz­tatást javító beruházásokat tekintette meg. Nyíregyházán a Szabolcs Cipőgyárban ter­melési és gazdálkodási kér­désekről tájékozódott. Ezút­tal adta át több évtizedes eredményes munkássága el­ismeréseként a Munka Ér­demrend arany fokozatát Huszka Józsefnek, a Szabolcs Cipőgyár korábbi, nyugdíjba vonult igazgatójának. a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola tanulmányi osztályvezetője képviselte a nemzetközi talál­kozón. ahol >a résztvevők ki­fejezték békevágyukat és be­számoltak területük békevé- dedmi tevékenységéről. A szakszervezet és a KISZ közötti együttműködés volt a témája annak a javaslatnak, amelyet tegnapi ülésén vi­tatott meg a KISZ megyei bizottsága. A testület megál­lapította: a szakszervezeti if­júsági tagozatok és a KISZ különböző szervezetei több területen, illetve üzemben találták meg az eredményes munkakapcsolat formáit. A KISZ támogatni kívánja ezen szervezetek létrejöttét, de az adott munkahelyen tevé­kenykedő szakszervezeti bi­zottságnak a feladata, hogv a saját if júsági tagozatát lét­rehozza. Középtávú együtt­működési programra tettek javaslatot, ám még igen sok tennivaló adódik mindkét félnek, hogy a KISZ és a szakszervezet között megfe­lelő munkamegosztás jöjjön létre. Elhangzott: van mái' jó példa arra. hogy az üzem­ben igen magas szinten te­vékenykednek a közkeletű rövidítéssel csak SZlT-nek nevezett szakszervezeti ifjú­sági tagozatok. Ilyen a Tau­rus és a Volán Vállalat. Van például közösen működtetett egyesületük, az Ifjú Gárda zenekarnak nemcsak a KISZ, hanem az SZMT is patrónu- sa. Az ifjúsági szövetségben folyó kádermunka tapaszta­latairól készített vitaanyagot a KISZ Központi Bizottsága. Ehhez fűzték hozzá saját gondolataikat a megyei bi­zottság tagjai. Végül a me­gyei úttörőelnökség beszá­molóját hallgatta meg a tes­tület a három éve lezajlott VIII. országos úttörővezetői konferencia óta végzett mun­káról. (t. k.) Elutazott a szovjet pártmunkás küldöttség Megyénk gazdaságával, a szövetkezetek ipari tevékeny­ségével 'ismerkedett az a szovjet pártmunkásküldótr- ség. amely a két terület kö­zötti együttműködés alapján érkezett háromnapos látoga­tásra a Szovjetunió Kárpá- tontúli Területéről. Pénteken délelőtt Varga Gyula, a me­gyei pártbizottság első titká­ra ’találkozott a delegáció tag­jaival. kicserélték a gazda­sági együttműködés bővítésé­re irányuló javaslataikat. A megbeszélésen részt veti Gyuricsku Kálmán, a megyei pártbizottság titkára is. A delegáoió — amelyet Alekszander Csulej. az Uk­rán Kommunista Párt Kár- pá'tontűli Bizottságának tit­kára vezetett, pénteken dél­után hazauitazot megyénkből. Ülést tartott tegnap dél­előtt Nyíregyházán a Szak- ,szervezetek Megyei Tanácsá­nak elnöksége — megtárgyal­'tók a szakszervezetek tevé­kenységének tapasztalatait az ifjúságpolitikai határozat végrehajtásában, és további feladatokat, határoztak meg. Az elnökség részletesen ele­mezte a szakszervezetek sze­repét a fiatalok életében, ki­emelték az ifjúság, különö­sen a pályájuk kezdetén álló fiatalok segítésének-támogá- ■tásának fontosságát. Megtár­Ifjúsági honvédelmi házat avatnak Gyulaházán szep­tember 28-án. Farkas Berta­lan, az első magyar űrhajós szülőházát alakították át a honvédelmi nevelés bázisául szolgáló létesítménnyé. Az gyail'ták a szakszervezeti ré­tegmunka feladatait, az ifjú­sági tagozatok létrehozásá­nak feltételeit és eddigi ta­pasztalatait. Ügy határoztak, hogy az eddiginél is nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a szakszervezeteknek a fiatal korosztályra, a mozgalomnak segítenie kell a munkahelye­ken és azon kívül az ifjúság beilleszkedését, fokozottabb mértékben keli részt vállal­niuk élet- és munkakörülmé­nyeinek figyelemmel kíséré­sében s lehetőség szerinti tá­mogatásában. avatásra várják Farkas Ber­talant is. Nagyszabású. egésznapos műsort szerveznek az érdek­lődőknek Gyulaházán. A fegyveres erők és testületek technikai bemutatókat szer­veznek, megismertetik a je­lenlevőket a legmodernebb technikai felszerelésekkel, berendezésekkel. Videofilme­ket vetítenek a fiataloknak a katonák, a határőrök életé­ről, a kiképzésről és a szabad idő eltöltésének számtalan formájáról. Gazdag programmal ké­szül a házavatásra az MHSZ. Bemutatják a neves sportolók lőfegyvereit, így például lát­hatják majd Fórián Éva, az Európa- és világbajnok sport­lövő fegyvereit, amelyekkel első sikereit szülőföldjén, Nyíregyházán érte el. Két he­te pedig világbajnok, négy­hónapos kisbabája sem gá­tolta a nagyszerű eredmény elérésében. Az MHSZ bemu­tatja a gépjárműképzés leg­fontosabb mozzanatait, a rá­diós szakág felvonultatja a kiképzési és sporteszközöket, a morzeoktatást és működő rádióállomásokat nézhetnek meg az érdeklődők. Repülő-, hajó- és autómodellek szere­pelnek még a kiállításon. Filmet vetítenek a könnyű­búvárokról. A nagyszabású eseményso­rozatra minden érdeklődőt várnak Gyulaházára. MEGKEZDTÉK A CUKORRÉPA BETAKARÍTÁSÁT. A tiszavasvári Munka Termelőszövetkezet gépei elsők kö­zött vonultak a földekre, hogy a jó időt kihasználva minél előbb a cukorgyárakba kerüljön az idei termés. (Jávor László felvétele) Szabolcsi bekeküldöttek Ungváron Farkas Bertalan szülőházában Ifjúsági honvédelmi házat avatnak Technikai bemutatók, gazdag MHSZ-program MA Kulturális meJfékiet. (5—12. oldal)

Next

/
Oldalképek
Tartalom