Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-07 / 106. szám
1986. május 7. Kelet-Magyarország 3 /jegyzetek / Csökkenő (de meglévő) különbségek H ogy átlagosan hány száz forinttal keres kevesebbet egy szabolcsi gyáregység dolgozója, mint ugyanannak a cégnek a fővárosi központi gyárban lévő munkása, azt nehéz volna megmondani. Erre a kérdésre egy-egy konkrét vállalat esetében sem könnyű válaszolni. Ha ugyanis a keresetek alatt jövedelmet értünk, akkor feltétlenül meg kellene vizsgálnunk külön a szabolcsi üzem és külön a központ vgmk-tevékenységét. így válhatnának ugyanis igazán összehasonlíthatóvá azok az összegek, amelyeket a munkások budapesti pénztárból, illetve kisvár- dai, nyírbélteki gyáregységek kasszáiból vesznek fel. De maradjunk a köny- nyen tettenérhető, számszerűsíthető különbségeknél, vagyis foglalkozzunk pusztán a bérekkel. Indokolt és meg ri&m indokolható tényezők játszanak szerepet abban, hogy a gyáregységek bérszínvonala alacsonyabb a központi üzemnél. A különbség egy • része megmagyarázható, mi több indokként elfogadható. Gondoljunk csak arra, hogy a megyében — különösen a 70-es években — meglehetősen kevés szakképzett ember *dolgozott az egyes gyáregységekben. Ugyanakkor és ezzel összefüggésben, kedvezőtlen kategóriájú, rosszul fizető munkákat osztottak ide, aminek viszont az lett a következménye, hogy a munkások igen gyorsan cserélődtek a munkahelyeken. Ezek a tényezők a gazdálkodás törvényei szerint semmiképp sem engedhették meg azt, hogy itt a bérek elérjék a már „beállt” központi gyár színvonalát. A dolognak ez az oldala tehát indokolható. De mi van a különbség semmivel sem magyarázható részével? Ellentmondásos módon akkor voltak a legnagyobbak az indokolatlan bérdifferenciák, (körülbelül 15 százalék), amikor a gazdaságilag elfogadható különbségek is leginkább fennálltak — azaz a 70-es években. Szabolcsi szakemberek körében ebben az időben vált divatossá gyarmati bérekről beszélni. A helyzet a 80-as évek elejére tarthatatlanná vált. Időközben a gyáregységek — a lehetőségekhez képest — elérték a termelés színvonalában az anyaüzemet, de legalábbis megközelítették azt. Egyre sértőbb és szembeötlőbb lett az érthetetlenül magas bérkülönbség. A megyei vezetés az Ipari Minisztérium illetékesével karöltve tavaly vizsgálatot indított az ügyben tizennyolc vállalatnál. Kiderült, hogy az egykori teljesen indokolhatatlan 15 százalékos bérdifferencia, mára már 5_ százalék alá süllyedt. Abszolút értékben ez még mindig azt jelenti, hogy évi átlagban legalább 3 ezer forinttal számolhat kevesebb bérre egy munkás akkor, ha valamelyik cég szabolcsi gyáregységében vállal munkát, mintha ugyan ő ugyanannak a vállalatnak budapesti telephelyén 'jelentkeznék. Az Ipari Minisztérium közgazdasági főosztálya néhány vállalat vezérigazgatójának, illetve vállalati tanácsa elnökének figyelmét külön is felhívta a teljesítményekkel arányos keresetek kialakítására. Köztük a Magyar Posztógyár vezetését is felszólították, hogy. csökkentsék a nagykállói gyáruk és a központi üzem között fennálló kis híján 20 százalékos megmagyarázhatatlan bérkülönbséget (1984-es adat). De van még mit tenni fővárosi gyárak újfehértói, mátészalkai, vá- sárosnaményi, kisvárdai gyáregységeinél is. Némi biztatást adhat, hogy a cégek többsége beszámolt a bérarányok további javítását célzó intézkedésekről és tervekről. Hozzáértők, a különbségek megszüntetésére, a problémák feloldására legfőképp az önálló belső érdekeltségi rendszer létrehozását és hatékony működtetését ajánlják. Sztancs János Nyolc napon túl O lvasom a rendőrség közleményét, látom a kezdőbetűs neveket, s mögötte az életkort. Egyikük három-, a másik nyolcéves, mindketten lányok. Meggondolatlanul, vagy ahogyan a hivatalos szövegekben szerepel, a kellő körültekintést elmulasztva szaladtak volna át az úttesten. Volna, mert a rövid út végére nem értek oda, egy arra haladó motorkerékpár, illetve" gépkocsi alá kerültek. Már hiába fékeztek a vezetők, nem tudták kikerülni őket. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az életük megmaradt, bár súlyosan megsérültek. Nem akarom bántani azt, azokat, akikkel együtt lehettek, elég bánat már nekik így is, ami történt. Talán csak egy kirakat vonzotta félre a tekintetüket, vagy régen látott ismerőst pillantottak meg. Ennyi elég volt ahhoz, hogy a gyerek ellépjen mellőlük, s mire észbekaptak, addigra már késő lett. Töprengésre inkább az késztet, így május elején, közeledve a nemzetközi gyermeknaphoz, s a várt szünidőhöz, vigyázunk-e eléggé gyermekeinkre? A miénkre és a másokéra. Saját csemeténkre csak-csak odafigyelünk, de ha az idegen kisfiúkat látjuk sötétedés után az utcán bóklászni, megkérdezzük-e, miért nincsenek otthon, van-e egyáltalán hová menniük? Eszünkbe jut-e este kilenc körül megtudakolni; te tíz- tizenkét éves forma kislány, mit keresel e kétes hírű szórakozóhelyen? Miért neked kell árulgatni a virágcsokrokat (részeg lovagoknak legyen mit átnyújtani szívük hölgyének ...), s a kapott pénzből vajon jut-e neked is néhány forint? Nem kérdezősködünk, legfeljebb csodálkozunk, felháborodunk, milyen szüleik lehetnek, s hol marad ilyenkor a gyermekvédelem szervezete. Az már ritkábban jut eszünkbe, hogy a társadalmi segítségnek mi is részesei lehetnénk. Talán szólhatnánk valakinek, akinek hivatása a gyermekvédelem, felhívhatnánk — bármennyire kevéssé népszerű dolog is — a rendőrök figyelmét az ilyen esetekre. Ritkán tesz- szük. A gyerekek pedig — ha nem is kerülnek autó, motorkerékpár elé, s testük ép marad is — sérülnek. Lelkűkben sérülnek. Nyolc napon túl gyógyulóan ... Papp Dénes Termelésének 35 százalékát tőkés piacon értékesítette a Rakamazi Fa- és Fémipari Szövetkezet a múlt évben. A vasipari részlegük ezekben a hetekben egy 70 tonna súlyú, 3 millió forint értékű csuszdarendszert készít bányaipari megrendelésre. (Elek Emil felvétele) Kiútkeresés a krumpliveremből Olvasónk írja A közös pillére Szorító Két hete már, hogy halA burgonyapiacon bevezetett szabad árforma rövidesen normalizálni fogja a gazdaságok körében meglévő bizonytalanságot — jósolták annak idején az illetékesek, akik ezt az intézkedést hozták. Az ingadozó helyzet azonban változatlanul megvan. Erre utalnak legalábbis például a megye egyik legjelentősebb termelőjének, a gávavencsellői Szabadság Termelőszövetkezet elnökének szavai: „Legszívesebben az idén is csökkentettük volna az elültetett terület nagyságát.” Változatlanul kevésbé van veszélynek kitéve az, akinek jobb kapcsolatai vannak kereskedőkörökben, és ebbe most beleértendő kis és nagy, valamint bármilyen’ tételben vevő bárki és bármi... Az egyik legutóbb színre lépett lottam a rádióban, de nem hagy nyugodni a dolog. A Kossuth rádió április 21-én este sugárzott „Szorító” adásához kívánok megjegyzést fűzni. Igen nagy érdeklődéssel hallgattam. Az interjúk közben azt a következtetést vontam le, Smid János azonban azt is hozzátette, hogy a 130 hektár alá bizony nem mehetnek. Szenvedik a bizonytalanságot — Innen kezdve már nem csökkentés következne, hanem a megszüntetés — folytatta a közös gazdaság vezetője. — A felszerelés, tehát a gépsor a műveléshez, a kiszedéshez és a válogatáshoz, valamint a manipuláló, a tároló minimum ekkora felületre elegendő. Ennél kevesebbet művelni már aránytalanságokat idézne elő a költségszerkezetben. Ehhez persze hozzáértendő a legalább ennyi, egy tömbben kezelt háztáji burgonya is. így alakul ki a Szabadság Termelőszövetkezetben az idén a 250 hektár körüli burgonyaterület. Maga a krumplitermesztés a többi szántóföldi növényhez képest óriási költségekkel jár. Ha pedig sorra kerül az úgynevezett általános költségek felosztása, akkor az ágazat arányában osztják szét. így a legnagyobb baj akkor keletkezne a burgonyatermelés megszüntetése kapcsán, amikor máshová kellene tenni az eddig itt elkönyvelt általános költséget. A közös pillérének lehet tehát nevezni a burgonyát a magas költség- viselő képessége miatt. Nagyon nehéz döntés tehát a megszüntetést egyáltalán csak fontolóra is venni. Egyszerűen agyonütné a felszabaduló és máshová nem terhelhető költség a többi ágazatot. A burgonyatermelő gazdaságok, így a gávavencsellői két tsz is, valamint a környék más cégei évek óta csak szenvedik a bizonytalanságot és kapaszkodnak minden szalmaszálba, de foggal-körömmel ragaszkodnak az ágazathoz. Túl a holtponton — A tavalyelőttihez képest mindenesetre majdnem rózsás a helyzet — kezdi elemezni az idei esztendőt Smid János. — A terület ugyan már tavaly jó húsz százalékkal visszaesett a megyében, így nálunk is. Jele volt ez annak, hogy itt-ott volt még bizonyos tartaléka a rugalmasságnak. A holtponton azonban túljutottunk. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium végre megtette a rég várt lépést, és létrejött az intervenciós keret. A Zöldért ebből 15 ezer tonnát kapott, és nekünk kétezer-ötszáz tonnát juttatott belőle. Közel sem elég, de legalább a közösnek megvan belőle a fedezete. A Zöldért ezen felül — tegyük hozzá az elnök szavaihoz, — még ötezer tonnát szerződött, úgynevezett közös kockázatra. Három forint hatvanat garantálnak. Járnia kell persze a termelőnek is a vevő után, amire ösztönzi az egyezség. Amit a garantált áron felül elérnek, azon osztoznak. Ha a termelő talált jobb piacot, akkor a felár 70 százalékát megtarthatja, 30 százalék megy az intervenciós alapba, vagyis a későbbi rosszabb időkre, tartaléknak. Ha fordítva, akkor az arány is megfordul. Új vevő az Ágroskála A piac fortyog, de legalább most már nem fenyeget a veszély, hogy a termelők megfőnek saját levükben. kereskedő a nemrég alakult Ágroskála. Ök meghatározott áraikat akarnak tartani Budapesten, mégpedig 6 forint nyolcvanat. Ebből harminc százalékot akarnak megtartani, de a megmaradóval is elégedett lenne a legtöbb termelő. A piac eme új résztvevője különben exporttal szeretné levezetni az esetleg keletkező felesleget, és neve szerint értelmezett kötbérrel teremteni szerződési fegyelmet. — Nem kedvkérdés a krumpli — mondta két esztendővel ezelőtt Gávavencsel- lő másik termelőszövetkezetének, az Üj Erőnek az elnöke, Csáki Sándor. Ezt mondhatta volna a többi krumplis tsz vezetője is. Ezért nem hagyták abba, vagyis futottak a pénzük után. Mégsem ennyire egyszerű a helyzet. Tájnövényünkben nemcsak a befektetés várja megtérülését, benne van a rengeteg szakmai tapasztalat is, hosz- szú évtizedek hozzáértése. Rövidesen elválik, hogy meg- érte-e kitartani. A burgonya- termelők ugyanis azt tartják, hogy innen már csak felfelé vezethet az út. Esik Sándor hogy addig amíg a tanácselnök nem ütközött a recski pártszervezet titkárával — semmi baj nem volt. Miután személyi sérelem érte — elkészült a feljelentés. Ehhez csatlakozott a tanácstitkár is, aki akkor vette észre, hogy sok mindent neki kellett volna csinálni. és az elnök tette azt. A recskiek többségének az elnök jó. Érthető, hiszen a nagyközség előmenetelét segítette, amikor rugalmasan, néha az előírásokat is megszegve, — mely sokszor késlelteti a célok mielőbbi elérését, — dolgozott, és nem a saját zsebére. Ha ellenükre hoznak döntést, ami sérti az igazságérzetüket abból csak ellenállás, netán passzivitás lehet. Sokunkban felmerül, hogy kényelmesebb nem kezdeményezni, mert akkor nem követünk el hibát, és kihúzhatjuk azon a poszton nyugdíjig. Szerintem most a fejlődés, a továbblépés gátja a megyei tanács elbocsátó határozata. Tudni és merni kell visszalépni. A közérdeknek kell diadalmaskodni. Üljenek le az érintettek, és azt beszéljék meg, hogyan tovább, de együtt, és ne egymás ellen. Gratulálok a szerkesztőknek, és több ilyen igazságkereső műsort szerkesszenek. Szabó Endre Domb rád K edvenc szatmári falum utcáit járom. Játszom a gondolattal: de jó is lenne ide visz- szavonulni nyugdíj után! Venni egy kis házat, melynek udvarában ott a dzsun- geles szilva, ahol akad egy sombokor és egy diófa. Az embert majd körülöleli a csend, a Tisza felöl illatot hoz a szél, s a diófa hűvösében olvasgatom majd a sokévi mulasztásként felgyűlt sok-sok könyvet. Aztán majd beköszön a szomszéd, megbeszéljük az időt, a folyót, a boltot, a várható termést. Aztán jöhet a séta a Tisza és a Batár töltésén, a szemlélődés. Játszom a gondolattal, miközben járom a kis utcákat, közöket és zugokat. Ez a ház lenne jó — morfonBolyongás dírozok, nézem a tetejét, a falát, a pókhálós ablakot, a kitudjamikornyílt ajtót. Ez talán még szebb — és szemem a faragott kapubálványon pihen. Orgona is van a kertben, rétesorgona, lila. Nem, mégse, ez itt túl zajos környék, erre jár a sóderesautók tömege. Lefordulok a töltés mellett. Itt még laknak, de a szomszédos ház! Az igen! Járok, s játszadozom a gondolattal, közben összeszorul a szívem. Ami nékem játék, az voltaképpen sok kis és nagy község igaz bánata. Mert a gazdátlan ház mindig szomorú. A beszegezett ablak elmenteket idéz. A roskadozó fal soha visszatérni nem akarókat jelez. A derékmagas csalán, az elvadult kert, a soha le nem szedett orgona: temető. M ár fáj a játék, már nem tudom leendő gazdaként nézni az árva portákat. Szeretnék visszahívó szót mondani. -Szeretném kapirgáló csirkével, ereszen napozó macskával, lócán ülő gazdával benépesíteni a képet. Kis utcákon bolyongva magamtól kérdem: mi lesz veletek. kis szatmári házak? (bürget)
