Kelet-Magyarország, 1984. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-22 / 44. szám
8 Kelet-Magyarország 1984. február 22. ökölvívó CSB-rajt f Váradiék a szorítóban j Szántó József: „CSB-ter'i vünk: a jó szereplés!” .’Február 11. helyett szombaton rajtol az ökölvívók NB HI-as csapatbajnoksága. Két hete ugyanis a Békés megyében tomboló hóvihar miatt elmaradt a nyitány, el kellett halasztani a Békési SE—NYVSSC mérkőzést. A CSB-rajt igy február 25- én, szombaton lesz, a nyíregyháziak a‘városi stadion játékcsarnokában. 17.00 órától a Zalka SE gárdáját látják vendégül. — Tizenkilenees keret ké- szülóüik a Zalka SE elleni találkozóra — mondta érdeklődésünkre Szántó József, az NYVSSC vezető edzője. — A Los Atigeles-i olimpiára készülő Váradi János is szőri- lóba lép, persze, ha állítanak ellene öklözőt a gyöngyösiek .. . Újság még nálunk: Katona István túl van egy sikeres műtéten és az elmúlt héten n«ár megkezdhette az edzéseket. Csobán Árpád pedig leszerelt, visszatért hozzánk. A Zalka SE ellen Zsigó Zsoltot viszont nélkülöznünk kell, ö a magyar juniorválogatott tagjaként csütörtökön lengyelországi nemzetközi versenyre utazik. — A Tiszadobi Táncsics Tsz ■ SE ökölvívó szakosztálya két versenyzőt ad nekünk kölcsön a CSB-találkozókra. Ezt egyébként a szabályok lehetővé teszik. Az ifjúsági korú Tóth József — ö két évvel ezelőtt úttörő-olimpiai bajnok volt — és Rózsa Zoltán öklözik majd a mi színeinkben, A tiszadobiak szakvezetője, Bugya István, a csapatbajnoki találkozókon az edzői munkát segíti nálunk. Sajnos, a Kisvárdai SE-től nem tudtunk erősíteni, mert a szülők nem engedik, el hozzánk a gyerekeket... — A CSB-keretet az ifjúsági Korcsoportnál a következő ökölvívók alkotják: Boldizsár Zsolt, Somogyi János, Csík .László, Urszuly János, Varga Zoltán. Léka Mihály. Tóth József és Rózsa Zoltán. A felnőttek névsora: Tóth András, Katona István, Váradi János, Horváth József, Nagy József, Sárközi Csaba, Csonka Béla, Horváth Zoltán. Sándor Zoltán, File Ervin és Csobán Árpád. — A Zalka ellen győzelmi reményekkel állunk ki a szo- rítóba. Az elmaradt Békési SE elleni találkozónkat egyébként március 3-án, idegenben játsszuk le, majd március 17- én a Szegedi Dózsa lesz a következő ellenfél. CSB-ter- vünk: a jó szereplés! — mondta befejezésül Szántó József. Orsiágos fedettpályás teniszverseny Sárréti sikere A nyíregyházi, városi stadion játékcsarnoka az elmúlt napokban éjszakáig nyúló teniszcsaták színhelye volt. Az NYVSSC szakosztálya ott rendezte hagyományos, téli fedettpályás versenyét, melyen harminchármán indultak. Legnagyobb érdeklődés az I. osztályú, férfi- mezőny mérkőzéseit kísérte. Ebben a versenyszámban ugyanis több kiváló képességű fővárosi teniszező elindult. A háromnapos küzdelemsorozat fináléjába végül egy- budapesti és egy nyíregyházi teniszező került. A győzelmet a nyírségi fiú szerezte meg: Sárréti György. — Gratulálunk! — Köszönöm. — Milyen ellenfél volt Hornok? — Ha játszik, „veszedelmes” srác. Rettentően keményen üt, s ha ez bejön neki, nem lehet „megfogni” a labdát. — Akkor hát hogyan sikerült? — Bevallom, sikerült túljárnom az eszén. Ki kellett várni a kedvező alkalmat, lassítani a játékot, hiszen csak ez vezethetett eredményre. — Hogy ment a játék? — Ügy érzem, sikerült összeszednem magam, jól ment valamennyi ütésváltozat, ezúttal jobban figyeltem. — Hol dőlt el a győzelem? — A döntő szettben t:0-ra vezetett az ellenfél, amikor sikerült elnyernem adogatását, majd „hoztam” a sajátomat, igy 2:l-re már én vezettem. Ez lelkileg láthatóan megviselte Homokot, bizonytalanná vált a játéka, s ekkor többet rontott. A háromjátszmás döntőt végigtapsolták azok a nézők, akik kíváncsiak voltak a két fiú küzdelmére. Az eredmény Sárréti szemszögéből: 6:1, 6:7, 6:4. — Amikor az előző fordulóban megvertem a BVSC-s Pu- picsot, éreztem itt a lehetőség, csak élni kell vele. — Hányadik versenye volt ez az idén? — Előzőleg az újpesti fedettpályás tornán indultam, de sajnos, ott hamar kiestem. Ezúttal viszont ment minden, mint a karikacsapás. Pedig nem volt könnyű. Az ellenfelek közül Bánhidi a 9., Puplcs a 14., Nemes a 20., Pintér pedig a 22. helyen áll a magyar ranglistán. Sárréti György közöttük helyezkedik el, ő a 16. rangsorolt. Machán Frigyes edző árgus szemekkel figyelte Gyuri háromjátszmás döntő mérkőzését. Szurkolt neki, izgult tanítványáért. — Sárréti javuló formában versenyzett, bár még mindig messze van attól, hogy tudása legjavát nyújtsa — mondta az edző. Ezúttal aktívabb volt mint előző mérkőzésein, jobban figyelt, bár idegileg most sem volt teljesen rendben. Több dolog közrejátszott eddigi mérsékelt szereplésében, a „sikertelenség” főképpen az edzésmunkában keresendő . . . Mint edző természetesen örülök ennek a mostani sikernek, remélem a jövőben jobban kamatoztatja tudását, tehetségét. — ön szerint, mi segítette Sárrétit a végső győzelemhez? — Mikor érezte, hogy nyerheti a tornát? meg— Talán a higgadtság, a nagyobb rutin. Mivel viszonylag elöl áll a rangsorban, meg kell szoknia, hogy ellene valameny- nyi versenyző teljes erőbedobással játszik. Meg kell küzdeni minden pontért, játékért, győzelemért. A nyíregyházi verseny befejeztével egy rövid pihenő következik. Az elkövetkező néhány nap jó lesz a hibák javítására, az erőgyűjtésre. — Hogyan tovább? —/kérdeztük ismét Sárrétit. — Márciusban Győrött rendezik a fedettpályás vidékbajnokság küzdelmeit. Eddig sorrendben négyszer nyertem egyéniben, bizakodom, talán ezúttál sem szakad meg a hagyomány. Sárréti György rangos ellenfeleket előzött meg. — Később? — A salakos idénynyitó következik. majd az NB I-es csapatbajnokság. Ellenfeleink között a Bp. Építők SC, a Budapesti Honvéd, a Bp. Elektromos, a BVSC csapatai találhatók. Az NYVSSC fedettpályás versenyének eredményei i. osztályú férfi egyes, a legjobb négy közé jutásért: Hornok (Bp. Honvéd)—Bánhidi (Ü. Dózsa) 7:6, 6:2 (!). Nemes (BSE)—Vad T. (MTK-VM) 4:6. 6:1. 6tf. Sárréti (NYVSSC)—Erős (Nyh.- VSSC) 6:2, 6:3. Pupics (BVSC) —Pintér (Ű. Dózsa) 6:4. 7:6. Elődöntő: Hornok—Nemes 6:4. 7:5. Sárréti—Pupics 6:4. 7:6. Döntő: Sárréti—Hornok 6:1, 6:7, 6:4. II. osztályú női egyes, elődöntő: Somkuti (Bp. Spartacus) —Bágyi K. (NYVSSC) 6:0, 6:1. Kovács E. (Rába ETO)-Pil- wein (Bp. Spartacus) 6:3, 6:1. Döntő: Kovács E.—Somkuti 6;3. 6:1. ■ Férfi páros, elődöntő: Bánhidi, Pintér (0. Dózsa)—Nemes. Nándori (BSE) 6:1, 6:2, Pupics. Nagy M. (BVSC, Építők SC) — Vad T., Petrányi (MTK-VM. Bp. Spart.) 6:3. 6:3. Döntő: Bánhidi. Pintér—Pupics, Nagy M. 6:4. 3:6, 6:2. Kovács György Kózilabda-torembajnokság: Kikapott a Volán-Dózsa V megyei kézilabda szakszövetség és a Kisvárdai Vasas Izzó közös rendezésében, került sor az első alkalommal kiírt Vasas Kupa felnőt női kézilabda te- remkupa 1—2. fordulójára. A csapatok még a felkészülés kellős közepém tartanak, de időnként jó játékkal, látványos gólokkal szórakoztatták a nézőket. Az első körben a Debreceni Kinizsi simán legyőzte , a Volán- Dózsa együttesét, míg a főiskolások a Mátészalkát. A második fordulóban pedig a szálkái csapat küzdelmes mérkőzésen nyert a Debreceni Kinizsi ellen. Helyt álít a Kisvárdai SE fiatal csapata a Volán-Dózsa ellen. Az Izzóban bemutatkozó, NB I-ben évekig játszó Szabó Zsuzsa két mérkőzésen húsz gólt szerzett. Eredmények: Nyíregyházi Tanáriképző—Mátészalka 20:16 (11:8), Debreceni Kinizsi—Nyíregyházi Volán-Dő- zsa 21:18 (11:3), Nyíregyházi Tanárképző—Kisvárdai Vasas Izzó 20:16 (13:10). Nyíregyházi Volán- Dózsa—Kisvárdai SE 23:19 (15:8). Mátészalka—Debreceni Kinizsi 19:11 (8M0), Kisvárdai Vasas Izzó—Kisvárdai SE 28:16 (11:8). A terembajnokság állása két forduló után: 1. Nyíl. Tanárképző 4, 2.-5. Kisvárdal Izzó. Volán-Dózsa. D. Kinizsi, Mátészalka 2—2, 6. Kisvárdai SE 0 ponttal. Miskolcon, a Déli Hírlap Kupán harmadik helyen végzett az NYVSSC NB Il-es férfi kézilabdacsapata. A piros-kékek eredményei: NYVSSC—Sajóbáboly 29:19 (12:9). Biztosan nyertek a nyíregyháziak. Gólszerzők: Köteles 8, Bodnár 4. Délceg, Márton, Varga 3—3. Szik- szál, Sípos, Pethö 2—2. Szántó, Czakó. NYVSSC—Borsodi Bányász 34:19 (16:7). A nyírségiek ilyen arányban is megérdemelten diadalmaskodtak az NB II ezüstérmesével szemben. Gólszerzők: Köteles 8, Bodnár, Varga. Czakó, Márton 4—4, Békési, Délceg, Pethő 3—3, Barieska 1. Ózd—NYVSSC 31:24 (19:10). Becsülettel helyt állt NB I-es ellenfelével szemben az NYVSSC. Gólszerzők: Varga 6, Bodnár. Köteles 4—4, Szdkszai 3, Sipos 2. Pethö. Békési. Czakó, Délceg, Márton. A tornát a Debreceni Dózsa nyerte, az Ózdi Kohász és az NYVSSC előtTT A debreceni Napló Kupáért: D. Vörös Meteor— Nyh. Tanárképző Főiskola 14:10 (5:7). A lelkes hazaiak megérdemelten győztek a TK női gárdája ellem.. Gólszerzők: Szeberényi 5. Cseres, Bernáth Cs. 2—2, Övári 1. Javuló formában ATLÉTIKA Ahogy közeledik a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság időpontja, úgy kerül egyre jobb formába Bakosi Béla, az NYVSSC válogatottja. A nyíregyházi versenyző legutóbb Becsben, egy nemzetközi viadalon bizonyított, biztosan nyerte a hármasugrást. Bakosi 17 méter közelébe jutott, egészen pontosan 16.84-dal érdemelte ki az aranyérmet. Itthon a Ganz-MÁVAG és a Vasas mezei futóversenye adott programot az atlétáknak. Gyarmati Mihály tói, az NYVSSC technikai vezetőiétől megtudtuk: a piros-kék atléták jól szerepeltek a budapesti mezein. Májer József megszorítás nélkül lett első. 24 :47,90 perccel. A serdülő korú nyíregyházi futók közül Virányi Csaba arany-, Recska Henriette ezüst-, Tóth Erzsébet és Ádám József pedig bronzérmet szerzett. A viadal egyben válogatóversenyt is jelentett a felnőtteknek, a-március ll-i, hollandiai vasutas mezei Európa-bajnokságra. Az NYVSSC-tői Májer József szép gyö/elmével egyértelműen kerettag lett. Ugyancsak utazhat az EB-re Zajcz László is, aki Budapesten a 18. lett. Lénárl György —■ ő 19. helyen zárt — első számú tartalék a hollandiai versenyre. Kedvezett a szerencse Itthon az MNK-ért A Magyar Röplabda Szövetségben sorsolás döntötte el az NYVSSC—MALÉV SC MNK-mérközés helyszínét. A szerencse a nyíregyháziaknak kedvezett, igy hazai. környezetben, látszhatják kupameccsüket. A mérkőzésre február 28-án, kedden délután 15.90 orakor a nyíregyházi stadion játék csarnokában kerül sor. A tét: a legjobb nyolc közé jutás! Az NYVSSC NB I-es férfi röpkibdacsapata egyébként legközelebb pénteken, ugyancsak itthon játssza újabb bajnoki mérkőzését. A piroskékek a stadion játékcsarnokában — 16,90 órától — a Zalaegerszegi T£-t fogadják. TOTÓ 8. HÉT 1. Hamburg—Düsseldorf 1 2. Frankfurt—Offenbach 1 2 3. Dortmund—Leverkusen x 2 4. Kaiserslaut.—Bielefeld 2 I 5. Freiburg—F. Köln 1 2 6. Darmstadt—Wattenscheid 1 7. Ascoli—Napoli x 8. Inter.—Udinese 1 9. Juventus—Torino 1 x 10. Pisa—Fiorentina x 2 11. Sampdoria—Milan 1 x 12. Cesena—Atalanta x 1 13. Sarabened.—Cremonese 1 14. Karlsruhe—Aaschen l 15. Cagliari—Paclova l 16. Cavese—Monza 1 KOSSUTH RADIO 8,27: Világablak. A történelem perifériáin — 5. rész. A terrorizmus története. . — 8,56: Beszélni nehéz. — 9.08: Boross Lajos népi zenekara játszik. — 9,41: Kis magyar néprajz. — 10,05: Diákfélóra. — 10,35: Kodály: Székelyfonó. Egyfelvonásos daljáték. — 12,45: Házunk tája. — 13,00: Operaslágerek. — 13,30: Dzsesszmelódiák. —14,29: Képek és jelképek. Művelődés- történet gyermekeknek. — 15,05: Daloló, muzsikáló tájak. — 15,30: Húszas stúdió. —. 16,33: Teresa Berganza operaáriákat énekel. — 16,48: Kritikusok fóruma. — 17,05: Sör, virsli és... — 17,29: Üj Melódia-lemezeinkből. — 19,15: Gondolat. — 20,00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 21,10: Tokody Ilona népdalfelvételeiből. — 21,30: Háttérbeszélgetés. — 22,30: Új Beetho- ven-lemezeinkből. — 23,38: Klasszikus operettekből. — 0.10: Spirituálék. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Sebestyén András műveiből. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,35: Idősebbek hullámhosszán. — 9.30: Oliver. — Részletek. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,35: A Szabó család. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13,30: Zenéről, kicsinyeknek. — 14,00: Zenés délután, -p 14,15: Nóták. — 14,35: Slágermúzeum. — 15,21: Fúvószenekari hangverseny a 22-es - stúdióban. — 15,45: Az operabál. Részletek. — 16.00: Mindenki iskolája. — 16,35: Néhány perc tudomány. — 16,40: A Segíthetünk? melléklete. Az általunk szeretett ház ... — 17,10: Újhold. Részletek. — 17,30: ötödik sebesség. — 18,35: Rossa László feldolgozása: Három Eger vidéki népdal. — 18,45: Gramofonalburn. — 19,25: Intermikrofon. —19.45: Az Earth Wind and Fire zenekar felvételeiből. — 20,35: Magyarország, 1984. — 21,27: Barátság slágerexpressz. — 21,57: Népzenekedvelőknek. — 22,27: Könnyűzene Bágya András szerzeményeiből. — 23,20: Az 1983. évi pori nemzetközi dzsesszfesztivál felvételeiből IV. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek. Időjárás. —17,05: Citeramuzsdka. — 17,20: Miikr oob jektí v. (A ta rtalomib ól: Filmlevél. Veress József jegy- . ziete a Dühöngő bika című amerikai filmről — Megyei nagyközség: Záhony (Pálfi Balázs) — Jegyzőkönyv az egészségügyről (Kolláth Adrienne) — Bútormustra (Haskó József) — Szállítási körkép a Volánnál (Horvát Péter). 18,00—18,50: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Hírösszefoglaló. Műsor- előzetes. (A nap szerkesztője: Kolláth Adrienne.) MAGYAR TV 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., sz.) — 8,05: Iskolatévé: Fizika. Ált. isk. 7. oszt. A légnyomás. — 8,35: Környezetismeret. Ált. isk. 3. oszt. Kölcsönhatások. Elektromos kölcsönhatások (sz.) — 8,50: Éneklő ifjúság. Viva la musica! Farsang (sz.) — 9,00: Energia 3. A jövő energiaforrásai (sz.) Az 1984. évi tudományos-technikai úttörőszemléhez készített műsorunk (ism.) — 9,25: Korok művészete. A klasz- szicizmus Európában. — 9,55: Delta. Tudományos híradó (ism., sz.) — 10,25: A régens- herceg. Angol filmsorozat. 8/6. rész: Isten óvja a királyt (ism., sz.) — 11,20: Képújság. —14,35: Iskolatévé: Az elektromos áram mágneses hatása. A 8. osztályos fizika tantárgyhoz. — 15,00: Nefelejcs. Versösszeállítás kisiskolásoknak (sz.) — 15,15: Aki mer, az nyer. 4. A keddi adás ism. — 15,45: Szórakaténusz. A szélmolnárok furulyának. Az alany és az állítmány (sz.) — 16,10: Hírek. — 16,20: Lengyel utak. Lengyel filmsorozat. 11/8. rész: Hovatartozás nélkül (sz.) — 17,45: Képújság. — 17.50: Társadalmi vitában. Riportműsor (sz.) — 18,50: A Közönség- szolgálat tájékoztatója. —18,55: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (sz.) — 19,15: Esti mese (sz.) — 19,30: Tv-híradó (sz.) — 20.00: Jogi esetek. — 20,45: Unokáink sem fogják látni, avagy városvédő Paliasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát. Ráday Mihály városvédő sorozata (sz.) — 21,20: Dolly Roll (ism., sz.) — 21,40: A ,,Cég” ügyeiről. Amerikai dokumentumfilm-so- rozat a CIA-ról. 4/4. rész (sz.) — 22,05: Műteremben. Bartha László festőművész (sz.) — 22,35: Tv-híradó 3. (sz.) 2. MŰSOR 17,15: Régi idők focija.. Magyar film (sz.) A Kamera II. hó 29-i adásához ! — 18,35 képújság. — 18,40: A nyelv világa (sz.) — 19,30: Ránki Dezső zongorázik (ism., sz.) — 20,00: Tudósklub ’84. Ciklusok a világ- gazdaságban és a történelemben. — 21,10: Tv-híradó 2. (sz.) — 21,35: Megy az ernyő vándorútra. NSZK tévéfilm (sz.) — 22,00: Periszkóp. A külpolitikai szerkesztőség katonapolitikai műsora (sz.) — 22,30: Képújság. SZOVJET TV 17,00: Kertünk. — 17.30: Hangverseny. — 117,50: Ez így is lesz. (Tv-film. II.) — 19,00: Híreik. — 19,45: Tv-dokumentum- film . —’ 20,45: A világ eseményei. — 21,00: A Szovjetunió múzeumai. — 21,35: Hírek. — 21,40: Szórakoztató műsor. ROMAN TV 15,30: Magyar nyelvű adás. — 20,00: Tv-híradó. — 20,20: Gazdasági figyelő. — 20.30: Kórusok. — 20,40: Fórum. — 20,55: Egy eset megoldása. Film. — 22,15: Tv-híradó. SZLOVÁK TV 8,45: Ez történt 24 óra alatt. — 9,20: Zenés szórakoztató gyermekműsor. — 9,55: Sevillai borbély. Francia tévé film. — 11.35: Stűdióműsor a jelen legfontosabb problem álról. — 12,25: A tele vízió disz p é csers z olgála ta. — 12.55: A bálnák. Kanadai természetfilm. 2. rész. —* 13,20: Hírek. — 16,05: Hírek. — 16,10: Iskoiatévé. — 16,35: Szakmunkástanulók műsora. — 17,03: Ismeretterjesztő műsor. — 17.45: Egészségünkért. Ne dohányozzon. — 17,55: Autósok-motoro- sok magazinja. — 18.30: Esti mese. — 18,40: URH-kocsival. Magazin. — 19,30: Tv-hiradó. — 20,00: Műsor a szovjet hadsereg és haditengerészet napja alkalmából. — 21,10: TarendoT. Francia tévé filmsorozat. 1. rész. — 22,00: Ez történt 24 óra alatt. — 22,15: Az ember és a gyógyszer. 5. rész. — 22,40: Hírgk. Továbbra is veretlenül TEKE NB II: A teke NB II-ben a legutóbbi forduló után is veretlen maradt a Nyíregyházi Taurus SC női csapata. A bajnokaspiráns ezúttal Kecskeméten aratott szép győzelmet. Nyert a gumigyár férfigárdája is, méghozzá az első helyen álló Hódmezővásárhely ellen! Eredmények: NÖ1 MÉRKŐZÉS: Nyh. Taurus SC—Kecskeméti MÁV 6:2 (2264:2215). A listavezető tekézői^ közül Kiszely Mária nyújtotta a legjobb teljesítményt, egyedül ö jutott túl. a 199 fán. Pontszerzők : Kiszely Mária 411, Kiszely Jánosné 389. Szentpéteri Judit és Brozsek Pálné 371—371 fa. FÉRFIMÉRKÖZÉSEK: Nyh. Taurus SC—Hódmezővásárhelyi 7:1 (2998:2550). A bajnoki címre! áhítozó vendégcsapatot valóság-í gal kiütötte a nyíregyházi együt-l tes. Pontszerzők: Hegyes Tibor 533, Molnár Rudolf 521. Szlo- venszki Tibor 504. Tóth János 489, Mártonfalvi Miklós 477 fa. Szolnoki MÁV MTE—Szabolcsi Építők SE 5:3 (2454:2385). Pontszerzők: Koleszár József 415, Spisák László 415, Kosa István 409 fa. NB III, FÉRFIMÉRKÖZÉS: SZÉSE II.—DMVSC II. 7:1 (2774:2323). Pontszerzők: Gubek Tibor 495, ifjú Hetei István 485, Szokolyi István: 468, Hetei István 467, Szentpáli Tamás 453 fa. Mai műsor Labdarúgás: NYVSSC— Ózdi Kohász, előkészületi mérkőzés Nyíregyházán, a városi stadion etlzőpályá- jan, 14,00 órától, jv.: Tas- sy (Szegedi, Virág). UKeMMwnr&ái Í Az MSZMP Szaboics-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, H-425, 11-525, 11-846 Telexszám: a megyében 344, a megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, P.f.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos í Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre egyéni előfizetők részére 400,— forint, közületi előfizetők részére 408,— forint Kéziratokat nem őrziink meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 959 HU ISSN 0U3—2*51 rT’ HALLGASSUNK IUll 11 NÉZZÜNK MEG M 1984. február 22., szerda