Kelet-Magyarország, 1983. szeptember (43. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-09 / 213. szám
1983. szeptember 9. Kelet-Magyarország 3 Még tel gabonát A merte csak megfordul az utazó a megyében, szívet melengető látvány fogadja. Felfrissült a határ. A hét végén 13 mérőállomás átlagában majdnem húsz milliméter csapadék áztatta a szomjas földeket. Az őszi kalászosok alá történő talaj-előkészítés már korábban kezdetét vette, de a száraz talajon csak nagyobb energiafelhasználással és több művelettel lehetett eredményt elérni. Az eső után könnyebben megy a munka, amire most nagyon nagy szükség van. A szárazság ugyanis, legalábbis tájegységünkben, nem tudta megtorpantam a gabonaprogramot, mert nagyobb területen ugyan, de többet termeltünk, mint tavaly, ősszel pedig nem kevesebb mint tíz százalékkal tervezik növelni a kalászosok vetésterületét. Szerencsés esetben 110 ezer hektáron felüli területen ringathat jövőre őszi gabonát a szél. Nem kis dolog ilyen mértékű felfuttatásra vállalkozni, amit mutat, hogy az országos elképzelés csak két-három, maximum négy százalékot irányoz elő. Felvetődik a kérdés: nem erőltetett ilyen magasra tenni a mércét? Mert az világos, hogy csak más növényi kultúrák rovására terjeszkedhet a gabona. A közgazdasági környezet jelenlegi helyzete a legjobb helycsináló. Bizonytalan a burgonya, a zöldség, a cukorrépa piaca, érezhetően csökken a termelési kedv. A napraforgó vetésétől az idei növényegészségügyi problémák riasztják a szakembereket, de a dohányterületek egy részét is kalászos váltja fel. Innen hát a tartalék területben. Mindez nem spekuláció eredménye. A megyei tanács illetékes osztálya felmérést végzett a közelmúltban 25 közös gazdaságban, amelyeket úgy válogattak össze, hogy az egész megyét reprezentálják. Felmérők és felmértek egyaránt tisztában vannak azzal, hogy nem elég a bevont új terület. Űjabb gépeket, több embert nem tudnak munkába állítani, kevés kivételtől eltekintve. Ahhoz, hogy az elképzelés valóra váljon, feltétlenül újra szükséges végiggondolni az egész ősz munkatervét, és nemcsak a szervezési, hanem a szakmai oldalát is. A szatmári, beregi perctalajokon természetes, hogy nem várják meg az október ötödikét, a búzavetés optimálisnak tartott kezdetét, most délebbre is érdemes lesz három-négy nappal korábban kezdeni. Ahhoz, hogy az átlag alatt termelő gazdaságok felzárkózzanak, még nem késő alaposabbá tenni az alapozást. Az öttonnás tsz-ek már csak lépésről lépésre haladhatnak az átlag javításában, a másfél, kétton- nások viszont akár tonnányit javíthatnának. Ezt maguk is elismerték egy tanácskozáson, amelyen szinte kizárólag ők vettek részt. Ez a plusz egy tonna egyik évről a másikra elérhető lenne, ha a tápanyag-visz- szapótlás tervszerűen, harmonikusan történne, nem követné harmadszor önmagát búza a vetésváltásban, ha a fajtaarány lehetővé tenné a folyamatos érést, ha ... Es még folytatódhatna a sor. A napokban mindenképpen a magágykészítés áll a figyelem középpontjában. Az idén minden hamarabb lekerül a táblákról mint korábban, időhiányra tehát nem hivatkozhat senki. Ha a vetőágy sikerül, akkor kiegyenlítetten kelt, megerősödött vetés megy a télbe, ami a siker alapja. Erre pedig megvan a tartalék az emberekben. Nem mindenütt divat például a táblaszintű művezetés. Sajnos sok helyen még az a módi, hogy vetés előtt beállítják a gépet, és úgy dolgozza végig a szezont, pedig minden fajtának más és más az ideális tőszáma. A tavalyi siker és az idei ígéret kifejlesztett egy bizonyos optimizmust. Ez nem baj, sőt érdemes megtartani. Hasonló szárazság húsz év óta csak 1966-ban fordult elő, vizes év viszont annál több volt. Mindenképpen van tehát valami a mondásban, hogy aszály után jó termés lesz. Nagyobb területen, magasabb átlaggal... Ezt az esélyt nem szabad kihagyni. Esik Sándor Bővítik a nyírbátori cipőgyárat Egy új üzemcsarnok alapozásánál tartanak a SZÁ- ÉV munkásai Nyírbátorban, a Minőségi Cipőgyárban. A 60 méter hosszú, 30 méter széles, előre gyártott elemekből összeszerelt csarnok a termelés jelenlegi feltételeinek javítását célozza. Meghosszabbított szalagokkal három tüzödei és ugyancsak három alja-összeszerelő kör dolgozhat egyidőben. A 32 millió forintos építkezéshez a vállalat a hitel és a saját erő mellett állami támogatást is kapott a területfejlesztési alapból. Ez a beruházás a nyírbátori gyár fejlesztésének csak az első lépcsője, ugyanis javítani kell a szociális ellátáson is, valamelyest enyhülnek a raktározási feltételek, de a korábbi malomépület előbb-utóbb bontásra kerül, így azt is pótolni szükséges. Az építők még az év végéig átadják az új csarnokot, amelyben a technikai szerelést a gyár saját erőből oldja meg, s februárban már itt indulhat a termelés. A bővítést indokolja, hogy sok az érdeklődő a cipőgyártó szakma iránt. A szakmunkásképző iskolában 120-an tanulnak, s ugyan- ennyien vesznek részt a szakközépiskolai képzésben, míg a csengeri telepen 90 tanuló van. A végzettek foglalkoztatására szükséges a beruházás, hiszen a bővítés második ütemében 300 új munkahely teremtését vállalták. Jelenleg Nyírbátorban és Csengerben kétmillió pár női és gyermekcipőt gyártanak, aminek fele szovjet exportra kerül, a bővítés után 3 millió pár előállítására képes a gyár. Megkezdődött az ipari alma feldolgozása Megkezdték az ipari alma feldolgozását a Nyíregyházi Konzervgyár üzemeiben. Teljes kapacitással dolgoznak, napi 350 tonna termésből készül lé, majd különböző sűrítmény. A sűrítményt közúti tartálykocsikkal, folyamatosan szállítják exportra, többek között Ausztriába. A színhely: Dunántúl, a Magyar Néphadsereg egyik repülőalakulatának színhelye. A magasabbegység parancsnokának vendégei vagyunk, s a katonai hivatásról beszélgetünk. Az asztal körül szabolcsiak; kérésünkre jöttek össze néhányan az alakulatnál szolgálatot teljesítők közül. Gyurcsán Mihály százados és Járó Csaba hadnagy Nyíregyházán ismerkedett meg a repülés szépségével, Szakács István főhadnagy Csengerből, Juhász Barna törzsőrmester Komoróból, Weinlich Henrik főtörzsőrmester Gávavencsellőről, Jakab Sándorné Ficza Magdolna főtörzsőrmester pedig Tarpáról indult. A parancsnoki szobából — ahol beszélgetünk — a kifutópályára nyílnak az ablakok. Kint zajlik a hivatalos napi program: indulnak, érkeznek a kecses gépek; látom, beszélgető partnereim egyetlen pillantásra is mindegyiket felismerik, talán még azt is tudják: ki ül a botkormány mellett. Á repülőtéren „született" — Gyönyörű dolog a repülés, amikor az ember mozdulatára a gép elemelkedlk a földtől... Tíz éve repülök, de most is ugyanolyan örömmel és várakozással ülök be a pilótafülkébe, mint amikor kossuthos diák koromban a nyíregyházi MHSZ-kubban először nyílt rá alkalmam — Gyurcsán Mihály gépparancsnok beszél így a hivatásáról, munkájáról, amikor feleleveníti a kezdeteket, Rozrnan és Hargitai keménységét, a katonás rendet, az első gépbeszállást. Ott kezdte tehát, ahol Farkas Bertalan űrhajós, azőfa persze elvégezte a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolát, tanult a Szovjetunióban, s tíz éve mostani alakulatánál teljesít szolgálatot — helikoptervezetőként. Járó Csaba műszaki tiszt azt tartja, hogy ő szinte a nyíregyházi repülőtéren született, ahol édesapja repülőgép-szerelőként dolgozott. így Signor Veneranda az utcán megállított egy járókelőt. — Bocsánatot kérek — mondta —, nem kapott ön egy képeslapot Firenzéből? — Micsoda? Tessék? — álmélkodott a járókelő, azt gondolva, hogy nem hallotta jól. — Azt kérdezem — ismételte meg Veneranda —, hogy nem kapott-e képeslapot Firenzéből? — Nem, nem kaptam! — felelte csodálkozva a járókelő. — De tulajdonképpen miért kellene képeslapot kapnom Firenzéből? — Azt nem tudom — szakította félbe signor Veneranda. — Talán vannak ott ismerősei, esetleg rokonai. — Nincs arra semmiféle ismerősöm, rokonom meg még kevésbé — válaszolta az idegen úr. s — Akkor világos, hogy miért nem kapott képeslapot Firenzéből — szólt Veneranda. — Furcsa is lenne, ha kapott volna, mikor se rokona, se ismerőse nincs ott! Carlo Hanzoni: Firenzei képeslap — Magyarázza meg végre, az ördög vigye el, hogy mit óhajt tulajdonképpen? — kiáltott fel az idegen úr. — Én? Semmit! — felelte signor Veneranda. — Egyszerűen érdekel ez a história. Mellesleg nekem abszolút mindegy, kap-e ön képeslapot Firenzéből, vagy más városokból __ — No jó, de ... — Az ismeretlen úr nem találta a szavakat. — Akkor meg mire valók ezek az ostoba kérdések? — Egyik kérdés olyan, mint a másik — válaszolta signor Veneranda —, és nincs bennük semmi ostoba. Tehát ön nem kap képeslapot Firenzéből. Kitűnő! Akkor minek ebből tragédiát csinálni? Ha már annyira akar képeslapot kapni Firenzéből, nosza, küldjön oda valakit! — De mégis... — kezdte volna az idegen úr. — Na ebből elég! — kezdett ekkor kiabálni signor Veneranda. — Foglalkozzék a saját dolgával és ne rongálja az idegeimet! És méltóságteljesen eltávozott, miközben mormogott valamit az orra alatt, és csóválta a fejét. Zahemszky László fordítása aztán társainál hamarabb nyílt módja, hogy megizlelje a repülés szépségét, gyermekként édesapjával, később önállóan vitorlázóval, majd motorossal. — El sem tudtam mást képzelni, minthogy repülő legyek — mondja, — de „rosisz évfolyam” az enyém, amikor érettségiztem, abban az évben nem indult helikoptervezetői képzés. így lettem műszaki, és így is a repülőtéren vagyok nap mint nap... — Az én helyzetem merőben más — veszi át a szót Szakács István. — A mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumból a Kossuth Lajos Katonai Főiiskolára jelentkeztem több más osztálytársammal egvüitt. Már tisztként készültünk egy gyakorlatra — a Pajzs ’79-re — s szinte megbabonáztak a helikopteresek. Repülőgépben sem ültem addig, de azon a gyakorlaton elhatároztam: megpróbálom. Szerencsém volt, lehetőséget kaptam az átképzésre, egy éve itt vagyok, újra tanulok, s ma is azt tartom szenzációsnak, mint amikor először pillantottam meg ezeket a modern gépeket: ura lenni egy ilyen szerkezetnek — egyelőre másodpilótaként. Juhász Barna és Weinlich Henrik pályaválasztásában közös: életüket más pályán kezdték, de a „katonapárti” család segített a pályamódosításban. Juhász törzsőrmester a sorkatonai szolgálat után jelentkezett tiszthelyet- tesisikolára, Weinlich főtörzsőrmester pedig a nyíregyházi 110-es.ben szerzett eszter- gályosi szakmáját cserélte fel a felhívás nyomán tiszthelyettesi hivatással. Most mindketten technikusok. Repülni éjszaka, felhőben Nehéz élet a katonaélet, sokkal több a kötöttség, mint más területen, a nap 24 órájában mindig szólíthat a szolgálat — fejtegetjük a beszélgetés során, s arra keressük a választ, mi az a plusz, amiért mégis vállalják. Azon kívül, természetesen, hogy szenvedélyesen szeretik a repülést. — Aki egyszer megszerette a gépeket, egyszerűen nem tud szabadulni tőlük, legalábbis én biztosan nem tudnék — mondja Gyurcsán százados. — Ha az ember az utolsó csavarig megismer egy új technikát, azt mindenképpen szeretné kipróbálni is. Itt a legújabb tecK- nika alkalmazására van mód és számomra nagy dolog, hogy — persze másokkal együtt — ezt a technikát rám bízzák. Igaz, a helikopter szépen repül, jó hallgatni az egyenletes duruzsulást — de vezetni nem gyerekjáték, különösen bonyolult körülmények között, például éjszaka, vagy felhőben. Több tucatnyi műszert figyelni egy időben — s nem szabad hibázni, mert az gépen csak egyszer fordulhat elő az ember életében. — Ha a hajtóművek szakembereként nézzük a helikoptert, én egy kisgyermekhez hasonlítanám — így Járó hadnagy. — Ha a gyermek sír, azt fel kell venni, megteáz- tatni, tisztába tenni, elringatni. Ha kattog a gépünk, ha súrlódik, ha nem úgy duruzsol, ahogy a fülnek kellemes, a műszernek előírt, akkor nekünk tudni keli ahhoz az alkatrészhez nyúlni, amelyik szerszámot kér __ És ez nem egyszerű dolog, amit például azt is jelez, hogy édesapámmal, aki jó szerelő, alig-alig tudunk szakmai kérdésekről szót váltani. Az ő idejében még egyedül felelt több gépért, itt nálunk egy gép több ember munkáját igényli, a még részletesebb specializáció elengedhetetlen. Es az a különösen jó érzés, amikor a „mi” gépünk kifogástalanul repül. Persze, amíg ez a mondat elhangzik, nemcsak a gép személyzetének kifogástalanul összehangolt munkájára, hanem sok más szakember, az egész földi kiszolgá- lószemélyzet szakértelmére, együttműködésére szükség van — rangsorolás nélkül. Magbíznak a bajtársakban — Az a részleg például, amelyiknél) én teljesítek szolgálatot — az akkumulátorokért felelős — mondja Weinlich főtörzsőrmester. — A géphez képest egyszerű, de éppen emiatt ez igényel nagy figyelmet, hiszen az egész hatalmas szerkezet béna maradna, ha mi hibáznánk. Hasonló a véleménye Juhász törzsőrmesternek és Jakab Sándorné főtörzsőrmesternek is. — Egyről nem esett itt még szó: a bizalomról — mondja Gyurcsán százados. — Amikor az ember gépbe száll, hogy teljesítse gyakorló vagy harci feladatát, tökéletesen meg kell bíznia azokban akikkel együtt repül, és azokban is akik a gépet előkészítették. Nekem például sem földön, sem levegőben nem jutott még eszembe, hogy kételkedjek : vajon meghúztak-e minden csavart... Marik Sándor A MEZŐGÉP nyírteleki gyáregységében négy és fél millió forint értékű mobil darualkatrészt gyártanak ez évben.
