Kelet-Magyarország, 1982. október (42. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-10 / 238. szám

Esküvők „Szüret után lesz az es­küvő ...” — harsogja a dal, s úgy tűnik, igen sok ifjú pár fogadja meg a jó­tanácsot. Mint megtudtuk, a városok házasságkötő termeiben nagy fogalmat bonyolítanak le az anya­könyvvezetők, több tucat­nyi házasulandó mondta ki ezen a 'hét végén is a boldogító igent. Hajdanán a betakarí­tás után jutott idő a ví­gasságra, gyűlt össze a falu apraja-nagyja. egy- egy lakodalmas házban. A szokás, ma sem változott sokat, legfeljebb a fel­pántlikázott szekereket váltotta fel az autókara­ván és a busz. S az is elő­fordul, hogy az ünnepé­lyesség kedvéért faluról is városba mennek. Nyíregy­házán szombaton 21 ifjú pár ígért egymásnak hű­séget, s 14 gyermek név­adóját tartották — koráb­bi házasságok gyümölcse­ként. (1.) Farkas Bertalan űrhajós vendégeivel Az elnöki 'megnyitó után megválasztották a kongresz- szus munkabizottságait, majd Hantos János a Magyar Vö­röskereszt főtitkára előter- • jesztette az országos vezető­ség beszámolóját és határoza­ti javaslatát. Beszédében el­mondta: a kongresszust meg­előző vezetőségválasztó tag­gyűlések, a küldöttértekezle­tek értékelése szerint megál­lapítható: végrehajtották a legutóbbi kongresszus határo­zatait. Az eddigieknél eredménye­sebben támogatták a hátrá­nyos helyzetű egyéneket és családokat. Az eredmények közt említette, hogy a lakos­ság egészségügyi ellátásához szükséges vért az önkéntes véradók több mint félmilliós tábora adta, térítést nem vár­va. Az utóbbi öt év kiemelke­dő eseménye volt — mondot­ta a főtitkár — a szervezet megalapításának 100. évfor­dulója. A centenárium alkal­mából Budapesten megren­dezett TÍI. európai regionális konferencián elfogadott hét ajánlás bizonyította az euró­pai szintű együttműködés to­vábbfejlesztésének valóságos lehetőségeit. A főtitkár a továbbiakban hangsúlyozta: azok az esz­mék és alapelvek, amelyeket a Vöröskereszt képvisel és tevékenységével gyakorlattá igyekszik tenni, megkívánják a mozgalom egyértelmű köz­véleményformáló szerepének növelését. Ezt főleg a Vörös- keresztnek, a béke jelentős tényezőjének hatékonyabb ér­vényre juttatása indokolja. Meggyőződésünk: hogy a Vöröskereszt tagsága mozgó­sításával és nevelésével de­monstrálhatja, hogy a békés alkotómunka pártján áll az emberi életeket pusztító há­borúkkal szemben. A nyílt és határozott állásfoglalás nem kerülhető el, ha csúfo­san megsértik az emberiség alapvető erkölcsi törvényeit és a nemzetközi jogként elfo­gadott genfi egyezményeket. Hallgatással, vagy homályos fogalmazásokkal nem adha­tunk felmentést a népirtást elkövetők bűntetteire. A Nemzetközi Vöröske­reszt első békekonferenciá­Sarlós István Elsőként Sarlós István, az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány nevében kö­szöntötte a kongresszust. Be­jén, 1975-ben elfogadták ugyan a Vöröskereszt a bé­ke tényezője akcióprogramot, véleménykülönbségek a bé­ke fenntartásához való hoz­zájárulás módjával kapcso­latosan azonban ma is létez­nek. Ezért is szükséges a Vö­röskereszt II. béke-világkon­ferenciájának összehívása. Az erre irányuló javaslatot több nemzeti társaság támo­gatta a XXIV. nemzetközi konferencián, de megfelelő döntés nem született. A Ma­gyar Vöröskereszt álláspont­ja, hogy a II. béke-világkon­ferenciájának belátható időn belül tanácskoznia kell — mondotta beszéde befejező részében a főtitkár. Ezután Elekes István, az országos számvizsgáló bizott­ság elnöke előterjesztette a bizottság jelentését, majd megkezdődött a vita. felszólalása szédében elmondta, hogy ha­zánknak és népünknek nagy Nyírbátorból jelentjük Mosópor három műszakban A nyár végén az import alapanyagok egy részének hi­ánya gátolta a mosóporgyár­tást. A Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat nyír­bátori gyárában is éreztette ez a hatását, ezért mihelyst megérkeztek az alapanyagok, máris a nagyobb mérvű ter­melésre álltak át. A mosóporgyártó üzem 120—130 munkása szeptember 21-től áttért a három műsza­kos termelésre. A nyírbátori gyárban készül a közkedvelt biopon, biomix és a flóraszept. A 450 grammos dobozok na­ponta tízezerszámra kerülnek le a szalagokról. Ennek tudható be, hogy folyamatos a szállí­tás az üzletekbe, a nagyke­reskedelmi raktárakba. A MÁV segítségét kérik időn­ként, hogy üres vagonokat kapjanak, míg a megyén be­lül teherautókkal, szállítják ki a mosóport. A folyamatos termelésnek jelenleg minden feltétele adott. A gyári karbantartók fokozott figyelemmel kísérik a berendezések működé­sét, nehogy váratlan meghi­básodás miatt akadozzon a termelés. A szűkebb szülőhazát mu­tatta be kedves-vendégeinek, a Magyarországon tartózkodó L eonyid Popov és Valérij Rjumin űrhajósoknak és fe­leségeiknek Farkas Bertalan, az első magyar kozmonauta. A vendégeket szombati sza­bolcsi útjukon elkísérte Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára. Kedves emlékek felidézé­sére, a jó ismerősökkel való találkozásra volt jó az alka­lom, amely nem szűkölkö­dött a vidámságban sem. Mintha az időjárás is ke­gyeibe fogadta volna a ven­dégeket, akik a délelőtti órákban előbb Kisvárdára, a Bessenyei gimnáziumba lá­togattak. Elég volt megszem­lélni kívül és belül a régi is­kolát, hogy máris sorakoz­zanak az emlékek. S ahogy a régi osztályteremben a pad­jához ült Farkas Bertalan, mögötte diákosan lapított Leonyid Popov, s kihúzta imagát Rjumin, mert a taná­ri asztalnál „szigorúan” ko­pogott rá a felesége, máris látszott, hogy a Csillagváros lakóit meleg, baráti szálak fűzik egymáshoz. A város, a járás nevében Varga András, a pártbizott­ság első titkára köszöntötte a vendégeket, majd Sárosy Zoltán igazgató adott tájé­koztatást az iskola életéről. Lapunk olvasói számára rrtí is kértünk egy-egy mon­datot a vendégektől. Először a vendéglátók nevében mondta Farkas Bertalan: — Majdnem hagyomány már nálunk, ha jönnek hoz­zánk látogatóba szovjet űr­hajósok, akkor eljönnek Sza­bolcsba. Szeretném bemutat­ni nekik, milyen az a föld, ahol nevelkedtem, hol van az az iskola, ahol tanultam. A három űrhajós az iskola előtt. Farkas Bertalan Sárosy Zol­tánnal beszélget. (Elek Emil felvétele) — Bercit — mert mi is így hívjuk egymás között, ahogy Magyarországon is így isme­rik — nagyon megszerette valamennyi űrhajós — foly­tatja Leonyid Popov. — örü­lünk neki, hogy egy ilyen jó baráttal ismerhetjük meg ezt az országot. — S nagyon jól érezzük magunkat itt — kapcsolódott hozzá Valerij Rjumin. — A kozmoszból is szépnek tűnt ez az ország, de a valóság­ban még szebb. A világűrben leghosszabb időt, 185 napot eltöltő űrpá­ros vendéglátói kíséretében szívesen hallgatott meg min­den élményt, ami szülőföld­ről szólt. Így volt ez Gyula­házán is, a szülőfaluban, ahol gondos asszonyok házi süté- sű kelt tésztákkal kedvesked­tek, hogy ismerjék meg a magyaros ízeket. — Emlékezetes marad ez a látogatás, mert barátok kö­zött jártunk — búcsúzkodtak a nap végén az űrhajós ven­dégek. (Folytatás a 4. oldalon) c-----------------­Ki mint vet, úgy arat — tartja egy régi, paraszti tapasztalatokat summázó közmondás. Ezt a bölcseletet sem a traktor, sem a műtrágya, de még a nagy tábla sem másíthatja meg. Éghajlati, biológiai tényezőket gyökeresen meg­változtatni ma még nem tu­dunk. Ha ez így van, akkor a siker érdekében nekünk kell alkalmazkodnunk az objektív feltételekhez. A „ki mint vet” az ter­mészetesen nemcsak a vetés műveletét foglalja magá­ban, hanem azt a sokrétű tevékenységet, amely a faj­takiválasztástól a talaj­előkészítésen át a magtaka­rásig tart. A búzatermesztés élenjáróinak módszere ezt igazolja. Például a tisza- vasvári Zöld Mező Tsz-ben, ahol hektáronként 5,7 ton­na termést értek el (két tonnával többet, mint a me­gyei átlag), a termesztés minden mozzanatára nagy gondot fordítanak. Az elő­V _______________________ vetemény megválasztásá­val kezdődik az alapozás, amit követ a szakszerű ta­laj-előkészítés, a vetőmag fajták érési sorrend szerinti összeválogatása. A talajerő­utánpótlás és még sok egyéb tartozik a komplexitáshoz. Nagy figyelmet fordíta­nak arra a törvényszerűség­re, hogy a terméshozam mértékének a sok tényező közül mindig a legkedve­zőtlenebb szab határt. Pél­dául hiába vetnek olyan fajta búzát, amely 8 tonna termésre képes, ha a talaj­ban csak 5 tonnához van elegendő tápanyag. Fordít­va is igaz, ha 8 tonnára táplálják a fel a talajt, csak 5 tonna termést érnek el, ha ennyire képes a vető­mag. Tehát az összhangra a tudományosan termelő gaz­dának nagy gondot kell for­dítania. Különben alacsony lesz a hatékonyság és a sok befektetés hiábavaló. Ma­gyarán szólva, aki a ténye­zőket nem komplexen egyezteti, az pazarol, ráfi­zet. Lassan október derekán járunk. Mit lehet még ten­ni? Mindent már nem lehet megváltoztatni. Az elővete- mény már adott, a műtrá­gyát is talajba kellett jut­tatni. Aki pedig még most gondolkodik azon, hogy mi­lyen fajtájú búzát vessen, annak régen rossz. Marad hát a vetés ideje, minősége. Ez sem csekélység. A már példaként említett tiszavas- vári Zöld Mező Tsz-ben úgy tartják: legjobb ered­ményt az október első két­harmadában elvetett búza hozza. A múlt évben októ- ben utolsó napján, kukori­ca utáni friss szántásba ve­tett búzájpk másfél tonná­val kevesebbet termett, mint az átlaguk. Talán ez kirívó példa, de ha csak 3— 5 mázsával terem is többet az idejében vetett, mint a késői, az is óriási nyereség, illetve veszteség, ha ezer hektárokra számoljuk. Az időben való vetésnél is na­gyon fontos. a minőség, de ha késünk, a legkisebb mu­lasztás is erősen csökkenti a termést. A búzatermesztés, a jö­vő évi kenyérnek való meg­termelése mindig elsőren­dű mezőgazdasági feladat volt. Ma sincs másként. Sőt, az utóbbi években - egyre fontosabb exportcikkünk lett a kenyérgabona. Belső ellátásunk és a külkereske­delmi mérlegünk javítása megkívánja, hogy a terme­lők tegyenek meg mindent a hozamok növelése és a költségek csökkentése érde­kében Cs. B. u . . ... Szolgálat „Rendel11 Hol a virsli? : , , . másnaposán i; a paciens Rodostó után _ . ... wj , , , , Fogatok gebinben Nyíregyházán * Megkezdődött a Vöröskereszt VI. kongresszusa A Parlament kongresszusi termében szombaton megkez­dődött a Magyar Vöröskereszt VI. kongresszusa. A szerve­zet egymillió-kétszázezer tagját képviselő hatszáz küldöttet és meghívott vendégeket, köztük a párt- és állami szervek, társadalmi szervezetek, valamint a külföldi testvérszerve­zetek képviselőit Gegesi Kiss Pál akadémikus, a Magyar Vöröskereszt elnöke köszöntötte. A kongresszus elnökségében helyet foglalt Sarlós Ist­ván, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Kornidesz Mihály, az MSZMP KB osztályvezetője, Schultheisz Emil egészségügyi miniszter, Duschek Lajosné, a Magyar Nők Országos Tanácsának el­nöke, Szentistványi Gyuláné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, valamint politikai, társadalmi, tudomá­nyos életünk számos képviselője. Hantos János beszámolója XXXIX. évfolyam. 238. szám ARA: 1,40 FORINT 1982. október 10., vasárnap

Next

/
Oldalképek
Tartalom