Kelet-Magyarország, 1982. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-20 / 67. szám

1982. március 20. m

HETVENÖT ÉVE NYÍREGYHÁZÁN

A „szabadlyceális“ és a TIT

AMIKOR NAPJAINK hagyományos ismeretekre vágyódó polgára kedvére válogathat a TIT különféle rendezvényei között, s idejétől és érdeklődési körétől függően szinte mindennap meghallgathatna egy-egy — zenei, irodalmi, nyelvi, filozófiai stb. — ismeretterjesztő előadást, — (a TIT legutóbbi városi küldöttgyűlésén ismertetett adatok szerint az elmúlt évben csaknem kétezer előadás hangzott el!) — bizonyára nem gondol arra, hogy mikor, milyen körülmények és gondok között kezdődött el Nyíregyházán szervezett formában az ismeretterjesztés. A Nyírvidék öreg lapjait és a Bessenyei Kör — Horthy István közjegyző által megírt — történetét lapozgatva válik nyilvánvalóvá, hogy városunkban éppen 75 éve, 1907 márciusában hangzott el a Kör akkori főtitkárának, Popini Albertnek az a javaslata, miszerint eljött az ideje, hogy a már meglévő négy — tehát irodalmi, zenei, nyelvi és színművészeti — szakosztály mellé felállíttassék az ötödik: az úgynevezett szabadlyceális szakosztály, amely tudományos ismeretterjesztő előadások tartásával járulna hozzá a közművelődés terjesztéséhez.

A Pqpini-javaslat elfogadása, — jóllehet sokan egyetértettek vele —, mégsem ment zökkenő nélkül. Egyesek az anyagi fedezet hiányát vetették ellene, mások meg az elnevezést nem akarták érteni. Popini azonban hathatós érvekkel támogatta tervezetét. Példaként idézte az eperjesi Széchenyi Kör működését, amelynek akkoriban a 12 koronás tagdíj mellett is több mint ezer tagja volt, s így a tagdíj biztosította a szakosztály működésének anyagi fedezetét. A Bessenyei Kör tagdíját is ekkor emelték fel ötről nyolc koronára. De Popini Albert személyesen is jó példát mutatott: a szabadlyceális szakosztály felállítására felajánlotta saját főtitkári 300 koronás tiszteletdíját. Az idegenes hangzású név ellenzői pedig megértették, hogy a lyceális elnevezés lényegében az ismeretterjesztő szakosztályt jelenti.

Ilyen előzmények után került sor a szakosztály elnökének a megválasztására. Méltán került e tisztségbe Vietórisz József, a Kossuth gimnázium tanára, majd igazgatója, aki a kör egyik alapító tagjaként mindig is fáradhatatlan munkása volt a város közművelődésének.

AZ ÜJ SZAKOSZTÁLY

igen gazdag, tartalmas és sokszínű programot dolgozott ki. Az ismeretterjesztés 'alapvető céljának a megyei kulturális elmaradottság felszámolását tekintette. Erre annál is inkább szükség volt, mivel a Nyírvidék egyik írásában — Elvy Tamás tollából — már erőteljes kritika érte a kör „exkluzivitását”, elzárkózását a kultúra szélesebb arányú terjesztése elől. A cikkíró nem helyeselte, hogy a kör „minden szellemi és anyagi erejét kizárólag a társadalom egy részének szolgálatába” állította, holott az egész országnak érdeke lett volna, hogy „szellemi épülésben ne csak azok részesüljenek, akik egy-egy estére el tudnak költeni nagyobb összegeket belépődíjakra és toilettekre, hanem azok is, akiknek ily költekezésre nincs módjuk”. (Nyírvidék, 1907. február 3.)

A nyitás szándéka jellemezte tehát a szabad lyceális szakosztály' első lépéseit. Megszervezték az ún. munkásgimnáziumot, majd népnevelő intézményt , hoztak létre. A szakosztály fontos feladatának tekintette az írástudatlanság megszüntetését is, ezért heti két órában elkezdődött a felnőtt analfabéták oktatása.

Néhány év múlva újabb gazdasági segítséget kapott a szakosztály: az egyik feloszlatott szövetség anyagi alapját is az ismeretterjesztés fejlesztésére fordították. Így, amíg a következő években — figyelemmel a közállapotokra — az addig rendszeres, s a Bessenyei Körre mindig is jellemző hangversenyek számát korlátozták, az ismeret- terjesztő szakosztály — a krónikás tanúsága szerint — „változatlan buzgalommal működött”. A.z 1912-es’program színességét bizonyíthatja a következő néhány előadáscím. Amíg Geduly Henrik, a kör akkori elnöke a

Bibliáról, addig ugyanabban a sorozatban Szalay Sándor és Pröhle Vilmos, a Kossuth gimnázium tanárai, az elektromosságról, illetve Japán kultúrájáról tartottak előadást.

Erre az időszakra, — a kör kétségtelen fénykorára — esik az 1913-as tiszaberceli emléktábla elhelyezése a Bessenyei-szülőház falán, s az azzal kapcsolatos reprezentatív ünnepségsorozat, amelyen a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy Társaság, a Nemzeti Szalon és a debreceni Csokonai Kör is részt vett. Ekkor hangzott el — többek között — Vietórisz József előadása is Bessenyei Györgyről.

AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ IDEJÉN általában visszaesett a kör minden szakosztályának tevékenysége. Az irodalmi és zenei tagozat szinte teljesen elnémult, a színészetet meg is szüntették, s a lyceális szakosztályban is inkább csak a háborúval kapcsolatos előadások kaptak helyet. A megváltozott viszonyok miatt új alapszabályokat léptettek életbe. Ekkor mondott le Vietórisz József a lyceális szakosztály elnöki tisztségéről. De a főtitkár változatlanul Popini Albert maradt, s bizonyára ennek is köszönhető, hogy az ismeret- terjesztő előadások nem szűntek meg. Sőt, új előadók léptek a színre: Schárbert Ármin és Péter Károly, ugyancsak a Kossuth gimnázium tanárai, s folytatta a munkát. Szalay Sándor is. Olykor meghívott előadók is felléptek. így került sor például Moór Elemér előadásaira is, aki a társadalom fejlődésének kérdéseiről, illetve Adyról, a forradalom költőjéről tartott — 1919 januárjában — ismeretterjesztő előadást.

A Tanácsköztársaság idején — amely e területen a román megszállás miatt csak április 29-ig tartott —, a Bessenyei Kör számára a „kultúra és a politika teljesen összevissza zavart fogalmakká” váltak. A bukás után pedig nagy veszteség érte a Kört: Popini Albertnek, a szabadlyceális szakosztály egykori életrehívójának a Tanácsköztársaság idején tanúsított közéleti magatartása miatt távoznia kellett a városból. Hiánya „pótolhatatlan űrt” hagyott maga után, hiszen vele indult és zárult le egy korszak, amely 1907 és 1919 között a Nyíregyházán megvalósított közművelődési és ismeretterjesztő munka fénykora volt.

Szándékosan és méltán foglalkoztunk részletesebben e- kezdeti és kezdeményező történelmi periódussal. A Kör további élete ugyanis, — rö- videbb fellendülési szakaszok ellenére is — lassú hanyatlásnak indult. Az ismeretter-. jesztés lehetőségeit — ahogy Horthy István közelről érzékelte — erősen visszaszorította a „mozi és a rádió”, amelyek olcsóbban tudtak művészi élményt nyújtani, s esetenként „különb tehetségek” élvezetét is lehetővé tették, mint egy „vagyontalan ... vidéki művészi egyesület”. Az ismeretterjesztő tevékenység lanyhulásának másik okát a Körben eluralkodó sznobizmusban jelölte meg. i

A BESSENYEI KÖR negyvenéves fennállásának tiszteletére összeállított krónikája a közművelődés előtt álló további feladatokat is felvázolta.

Teljes joggal állapíthatta meg, hogy mindenek előtt a közönséget kellene „műértésre megtanítani”. Ennek a célnak a megvalósítása azóta is, — mindmáig — minden ismeretterjesztő munka folyamatos és állandó feladata. Ekkor, tehát 1938-ban tervezték el egy városi „kultúrpalota” létrehozását, — va jón tetszene-e nekik az 1981- ben elkészült művelődési központunk? — a városi vízvezeték-hálózat kiépítését, egy modern szálloda, fürdő, és városi zeneiskola megindítását, illetve a Jósa András és a Saáry múzeumok anyagának egyesítését, új, korszerű könyvtár létrehozását. Kiemelt pontként szerepel az 1938-as tervek között a Bes senyei Körnek az a hivatása, hogy „kiadja Bessenyei György összes munkáit”.

E rövid felsorolásból is kitűnik, hogy a város akkori szellemi vezetői erejüket messze meghaladó célokat tűztek maguk elé. E tervekből még ma is — egy félévszázad múltán is — van mit megvalósítani.

A Bessenyei Kör akkori terveit és elképzeléseit egyébként is elsodorta a II. világháború. Az 1945 utáni korszakban új utakon és új szellemben indult a megyei tudományos ismeretterjesztés, de egy ideig még folytatódott a Bessenyei Társaság munkája is.

A VÁLTOZÁS szükségességének egyik helyi vonatkozású, jellemző dokumentuma Ortutay Gyula akkori közoktatásügyi miniszter nyíregyházi beszéde volt (1947. június 10.), amelyben egyértelműen kifejtette, hogy az új társadalomban a művelődés terén a „tömegek kulturális színvonalának emelése” a legfontosabb teendő. S ezzel kapcsolatban azt is határozottan leszögez te, hogy ezt az alapelvet a Bessenyei Társaság vezetőinek is el kell fogadniuk, mert anyagi támogatást csak abban az esetben kaphatnak, ha nem az „elefántcsont-toronyban élők szűk körének” hanem az egész nép, a „mun kás-paraszt dolgozók nagy tömegeinek” érdekeiért dől goznak.

1949-től kezdve nem találhatunk tájékoztatást a Bessenyei Kör tevékenységéről a sajtóban. A korabeli magyar társadalmi egyesületekhez hasonlóan a nyíregyházi Bessenyei Kör működését is megszüntették.

Az 1957-tel induló új történelmi periódus már átve zet a TIT és a Szabolcs-Szat- mári Szemle keretében szerveződő kulturális és ismeretterjesztő tevékenységhez. S hogy ezen a téren még mindig vannak feladataink, azt Pozsgai Imre művelődésügyi miniszter 1982. március 4-én éppen Nyíregyházán, így fo galmazta meg: „Ma még sokat kell tenni azért, hogy a kulturális kínálat, a minőség változzon, s minél több embernek váljon szükségletévé a művelődés.”

Amit tehát a város egyko ri szellemi vezetői _75 évvel ezelőtt dicséretesen elkezdtek, s valamelyest megalapoztak, ezt a kezdeményezést kell napjainkban új szemlélettel korszerűvé tenni, minőségi szintre emelni. Mert minden változáson át váltó 'zatlan érvénnyel hangzik Bessenyei szava: „Az ország boldogságának egyik legfőbb eszköze a tudomány."

Dr. Bánszki István

főiskolai docens

Bodnár István:

Disa Lajos:

Találkozás Gallyakon billeg

Elcsitul kertemben a nyár ha nem jősz.

Egy óra? Kettő?

Tűző napomra ősz vet árnyat. Hadat üzen a kedvetlen köd szikrázó kéknek, petúniáknak.

De ha elfősz, felragyog újra a tavasz lépted liliomán.

Sebes patakkal, lágy füvekkel édes; egy perc ha múlt talán.

sorsom is

Mindig a gallyak vékonyára szállnak a varjak, s elveszetten bukdácsolnak a szél jajára.

Nézd: a törzs hogy áll! Meg sem rezzen. Módjával billen meg az ág is, csak a gally táncol, egyre táncol.

S tudja az együgyű madár is: uras kis körmös, földi gyilkos nem ér föl ilyen táncolásig!

Itt minden jajgat, vagy viháncol. Minden örömöm jól megkínoz, s mi ellenem tör hatalmasan az kap verést — önnön magától. — Gallyakon billeg sorsom is csak, ringatva űz. Elűz, de ringat.

Jazz-dob és Janus-arc

A Móricz Zsigmond Színház Amphitryon-előadásáról

V

an az Amphitryonban egy döbbenetes pillanat: Sosias (Stettner

Ottó) hatalmas lendülettel elindul egy ajtó felé, benyit, és ugyanazzal a lendülettel vissza is fordul. Aztán csak áll, szemben velünk, arcán valami kimondhatatlan szorongás, s valami fölismerésféle is. (A bemútató közönsége elnémul, diszkrét suttogást, köhécselést se hallani.) Stettner — bocsánat, Sosiás — csak áll és már semmin sem csodálkozik.

Háta mögött (Kafkai látomás) ott mosolyog a másik Sosias. Hát így állunk? Mindannyian helyettesíthetők vagyunk? Elég felöltenie valakinek státusunk látható kellékeit, a szakadt térdű göncöt, a madzagos tarisznyát, s mi már nem is vagyunk? — Sosiastalanítottak — mondja később a személyiségétől megfosztott szolga (mert erről szól ez a sok ötletet fel- szikráztató kemény rendezés), s arcán most már valami megnyugvásféle is van: ennél rosszabb már nem jöhet.

Mert az embertelen hatalom (történelmi példák sokasága bizonyítja) legelőszöris a személyiséget kezdi ki, és a szükséges, a jóra szerveződött hatalomnak is nagyon kell ügyelni arra, nehogy véletlenül a „sosiastalanítás” hibájába essék. XIV. Lajos, a legendás Napkirály nemigen kapott ilyen kemény kritikát udvari tanácsadóitól, mint kedvelt és „támogatott” szerzőjétől, színészétől és rendezőjétől: Moliére-től.

Mert igaz, hogy látszólag az istenkirály túlkapásait vonja szavakkal dicsfénybe a darab, de láttatja a sosiastala- nított szolga és az amphitryontalanított hős vergődését és egyet nem értő meghu- nyászkodását.

Az első ami szembetűnik, a korszerű rendezői felfogás szimbólumaként: a „lábgép- pel”- fölszerelt jazz-dob, és a színháztörténeti folytonosságot jelképező Janus-arc. Ezt az előre-hátra pillantó arcot két „szürke” zenész és díszletmozgató viseli, akikben az ősi japán színház „fekete emberei” is fölsejlenek. így lehet egyetlen előadással kultúrtörténeti korokat átfogni, mintegy jelezve, hogy ami a maga idején korszerű volt, minden időben az marad.

Nagy András László a brechti „meztelen színpadon" (melyen hátul a dohányzást tiltó tábla is látszik) varázsol elénk korokat, hogy ez a több ezer éves történet időtlen térbe kerülve ne részigazságokat, helyhez kötött aktualitásokat, de a teljes igazságot mutassa fel: A Deus ex machina „gépe”, a kétlovas harci szekér ebben a felfogásban mintha cukorból, tojáshabból volna, kiáltó ellentéteként a lenti „földi daróc- nak”, s a durva harcisátrat idéző „palotának”.

A díszlettervező Baráth András felhői kapják az első nyíltszíni tapsot, és ez a „habos fogat”, s természetesen a vele aláereszkedő Hartmann Teréz, az Éj szerepében. Hangja szép, szövege tiszta, kis szerepében is emlékezetes. Mellette Lengyel István, a hintázó felhőn lebegő Mer- cur. Játékmesteri rangra emelt szerepét takarékos gesztusokkal „istenhez illő” eleganciával játssza, tökéletesen uralja a szituációkat, különösen mikor „dramaturgiá- ilag is beavatkozik” az előadásba, függönyt int, reflektort fúj el, s emellett még azt is jelezni tudja, ho«y nem teljesen tiszta ez az ügy. melybe most őt a nagy Jupiter keverte. Jupiter a szintén tökéletes és könnyed gesztusokkal játszó Vitai András: Istenségének tudatában is emberi, és él az elidegenítés finom eszközeivel is, ami ehhez a mindent megmutató színpadhoz nagyon illik. Stettner Ottóról már szóltunk.

Szép és nagy pillanatai vannak ebben az itt első igazán nagy szerepében. Szigeti András nem „hős típus”, de ez itt nem zavar. Ebben a rendezői felfogásban van valami a folyton háborúzó Peter Hacks-i „bikk-fejű” görögből, aki jobban ért a kard, mint a szóforgatáshoz. Jelenete, amikor először pillantja meg vetélytársát, szintén döbbenetes. Ezek a pillanatok, amikor a nézőn átfut a hideg, s úgy érzi, ez nem egy kezdő társulat ötödik bemutatója ...

Jan csó Sarolta Alkméné szerepében a kiismerhetetlen nő. Vajon mit forgat fejében, amikor megtudja az igazságot? Gót festmények pózában áll, s megdicsőült mosolyából sok nemzedék történelmi tapasztalata sugárzik. Szépen felépített karakteres szerep, a szépség, a tiszta beszéd és a jellemző mozdulatok tökéletes összhangjával.

Végére hagytam, mert különlegesen összetett, sok színből, változatos eszközökkel fölépített (már-már azt írtam főszerep) Muszte Anna Kle- anthis-a. Az előadás lendkereke, hajtómotorja ez a kitűnő női clown, bakancsban, felmosóronggyal, de sárga hajából felmeredő két bogárka csáppal a játékos Puck, és a folyton hasraeső kopott bohóc kitűnő ötvözete. Amikor színpadon van, az előadás érezhetően felpörög, percenként robbanásra kész. Hányféle módon tudja kifejezni magát Muszte Anna? Hangjának mennyi színe, s fokozata van?

Aki a tömegből kiemelkedik — és nem termete miatt: Berki Antal. Argatiphonti- das-a telibetalált karakterfi- .gura — ez a félkarú szájhős, a hetvenkedő katona torzképe, aki — bár rövid villanás az előadásban — szintén emlékezetes marad.

Kék Maja jelmezei szellemesek, sok ötletet adnak a játékhoz. Különösen Klenthis elképesztő gönchalmaza tetszett.

Mester Attila

A napokban megnyílt a budapesti Galériában a Derkovits- ösztöndíjas művészek kiállítása. Képünkön: Lacza Márta: Földmunkások.

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET