Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-29 / 176. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. július 29. Tanárképző főiskola: Ezüstérmes lányok Augusztus 10-ig nyári szabad­ságon vannak a nyíregyházi ta­nárképző NB Il-es női röplabda­csapatának tagjai. A lányok az egyidényes bajnokságban az ezüstérmet szerezték meg, s eb­ben igen nagy szerepe volt a fia­tal szakembernek, Szekér László edzőnek. Képünkön: álló sor, balról jobbra: Hetei Erzsébet, Hi­degkúti Hajnalka, Mező Ágnes, Szekér László edző, Fodor Éva, Ocsenás Mária, Palaticz Berna­dette. Alsó sor: Pócsai Ildikó, Kondor Erika, Szatmári Erzsébet és Gyurján Judit. A képről hi­ányzik Plés Erika. Nyírbátori kézilabdázók Csak így tovább! Megyénk NB-s kézilabdacsapa­tai közül a Nyírbátori BSC fér- figárdája nyújtotta tavasszal a legjobb teljesítményt. A bátoriak az előkelő negyedik helyen fe­jezték be a szezont, mindössze egyétlen pont miatt szorultak le az NB II Keléti csoportjának do­bogójáról. A zöld-fehér együttes az elmúlt évben is a negyedik helyen kötött ki, tartja tehát po­zícióját az élmezőnyben. A csapategység diadala — Pedig nem valami jól indult az idény — emlékezett Tamás Béla, á Nyírbátori BSC férfi ké­zilabdacsapatának edzője. — A rajtra együttesünk alaposan meg­gyengült. Sipos József, Petriko- vics Lajos és Istók József bevo­nult katonai szolgálatra, Zubor Zoltán pedig , az NYVSSC-hez igazolt. Hozzánk egyetlen játé­kos érkezett. Munkácsi Attila Nyíregyházáról. így összesen tí­zen maradtunk, hiszen nélkülöz­ni kellett Tölgyesi Istvánt is. A szűkös keret ellenére a 6. hely megszerzését határoztuk meg cél­ként. Ezt a merésznek tűnő ter­vet nem tartottuk elérhetetlen­nek, hiszen a rendelkezésre ál­lók egytől egyig jól képzett, ta­pasztalt kézilabdázók voltak. — Mindez be is igazolódott, a negyedik* hely bizonyította vá­rakozásunk jogosságát. Minden játékosunk hozta magát, vala­mennyien megfelelő teljesítményt nyújtottak. A jó szereplést az igazi csapategységnek köszönhet­jük. Nemcsak önmagukért, ha­nem egymásért is küzdöttek ké­zilabdázóink. Volt úgy, hogy a két kapussal mindössze csak nyolcán tudtunk sérülés miatt kiállni egy mérkőzésre. így cse­rére nem nagyon volt lehetősé­günk, szinte mindenkinek végig kellett játszania a találkozót. Ké­zilabdáról lévén szó, ez bizony nagy fizikai és idegi igénybevé- \ telt jelentett. — A tíz játékos — Nagy Béla, Csadó Tibor, Kovács József, Ko­vács Ferenc, Hegedűs András, Pál István, Németh Tibor, Mun­kácsi Attila, Kása Lajos és Mol­nár István — minden dicséretet megérdemel tavaszi teljesítmé­nyéért. Rajtuk kívül két mér­kőzésen játszott még a katonás­kodó Istók József is, aki szintén tudása legjavát adta, az eredmé­nyes szereplésért! Három kézi­labdázó, Nagy, Molnár és Pál külön elismerést érdemel, hiszen ők amolyan mindenesek, szak­osztályvezetők, intézők is, ha kell. Három éve — hazai veretlenség! A nyírbátoriak jó szereplésü­ket elsősorban kitűnő hazai tel­jesítményüknek köszönhetik. Otthon nem találtak legyőzőre tavasszal! Hazai veretlenségi so­rozatukat egyébként harmadik éve tartják, NB Il-es bajnoki mérkőzést 1978-ban vesztettek utoljára Nyírbátorban! Ezzel a rekorddal bizony kevés csapat dicsekedhet a mezőnyben. — A hazai szereplés döntő az NB Il-ben — folytatta Tamás Béla. — A 12-es mezőnyből ugyanis négy csapat esik ki a bajnokság végén. A bennmara­dáshoz tehát az első nyolc hely valamelyike Kell. Ezt csak úgy lehet megszerezni, ha otthon mindenkit legyőz a gárda. Ide­genbe „rizikós” úgy pályára lép­ni, hogy nem veszíthetünk. Két őszi pont már van Az NYBSC férfi kézilabdázói­nak véget ért a nyári pihenő. Július 27-én edzőtáborba vonul­tak, Nyíregyházán készülnek az augusztusi folytatásra. A tízes keret kettővel nő, Istók József­re és Tölgyesi Istvánra már szá­míthatnak az őszi idényben. Az egyhetes edzőtáborozás után kü­lönböző kupatornákon indulnak, igyekeznek majd formába, len­dülni. — Istókkal és Tölgyesivel je­lentősen erősödtünk — válaszolta az edző. — Ennek ellenére vál­tozatlanul a 6. hely megszerzé­se a célunk, hiszen az őszi sor­solásunk nem a legkedvezőbb. A jobb csapatok jönnek hozzánk, míg a kiesőjelöltekhez megyünk. Nem lesz tehát könnyű a foly­tatás. Mindenesetre két őszi pontja már van az NYBSC-nek, előre hozott találkozón, a főváros­ban 27:26-ra verte a MAFC gárdáját. Kezdetnek nem rossz eredmény! És ha a hazai veret­lenséget meg tudja továbbra is tartani a zöld-fehér együttes, akkor akár még a dobogón is végezhetnek. Bagoly Dániel Labdarúgó-bajnokságok Nyíregyházi járási I. osztály: Befejeződött a küzdelem, a baj­noki címet jobb gólkülönbségé­vel a Nyírteleki Tsz SE szerezte meg. Kiesett a II. osztályba a Ti- szadobi Tsz SE, a Nagycserkeszi Tsz SE, a Nyírturai Tsz SE és a Nyírtéti Tsz SE. Helyükre a me­gyei II. osztálytól búcsúzó Kótaji Tsz SE és az Üjfehértói Vörös Meteor, valamint a járási II. osz­tály két bajnoka, a Demecseri Tsz SE és a Tiszateleki Tsz SE kerül. A bajnokság végeredmé­nye: Nyugati csoport: a bajnoki cí­met a Tiszateleki Tsz SE szerez­te meg és jutott vissza az I. osz­tályba. A tiszatelekiek Basha- lommal és Vasmegyerrel vívtak nagy harcot az első helyért, de végül lehagyták riválisaikat. A bajnokság végeredménye: ■ ■ Ot nyíregyházi atléta az indulók között Július 31. és augusztus 2. kö­zött Debrecen lesz a színhelye az „Ifjúsági Barátság Versenynek”. Fiatal atlétáink közül Mihalkó Anna, Daku Mónika, Téglási Ele­onóra, Stefán László és Kerekes László indulása már biztos. Le­hetőséget kapnak a hét végi ver­senyen a bizonyításra még hár­man, Kohári Ildikó, Nagy Mária és Újvári Gyula is. Reméljük, si­kerül a kívánt eredmény elérése, és ők is válogatottak lehetnek. A régi D. Építők majd DMTE- pályát felújították, műanyag bo­rítást kapott, ez az első vidéki műanyag borítású atlétikai pálya. A szocialista országok e hagyo­mányos találkozóján nyíregyházi versenyzők már többször indul­tak és sikeresen szerepeltek. Leg­utóbb Kubában Pálóczi Gyula a távolugrásban ezüstérmes lett. A most induló versenyzőinknek is sikeres szereplést kívánunk. Bányai István Távgyalogló pincér Az országút vándora A mátészalkai Halász étterem felszolgálója Vass Dezső távgya­logló. 1973-ban a harmadikos gimna­zistát Korompay Sándor testne­velő tanár oltotta be az atlétika szeretetével Nagyecseden. Ezek­ben az időkben elsősorban a megyei középiskolai versenyeken jeleskedtünk — emlékszik vissza két kiszolgálás közötti időben, de az NYVSC vezetőinek note­szába már bekerült a neve. Még érettségi után is viszajárt a kö­zépiskolába, ahol volt tanára se­gítette munkáját. Ebben az idő­ben 1500 méteres síkfutástól 5000 méterig minden távon megjele­nik, de egyre jobban figyeli a gyaloglók különleges technikáját és' 1976-ban már mint a vasutas­klub versenyzője, egy házivers«- nyen próbát is tesz. Olyan sike­res a bemutatkozás, hogy Bálint László és Pokrovenszky József társaságában a magyar bajnok­ságon is részt vesz. 1977-től már végleg a gyaloglás mellett döntött, a 10 ezer méter és a maratoni síkfutás csak ki­egészítő az újabb magyar baj­nokság előtt. Mégis az utóbbiban nagyszerű csapateredményt értek el Bákány András, Kiss József, Vass Dezső összetételben. Ez az év egy másik bajnokságban is helytállást követelt a fiatal sportembertől, nevezetesen a kü­lönböző hadosztály- és hadsereg­bajnokságok. 1978 tavaszától bajnokságot bajnokságra halmoz. — A nagyszerű eredménysoro­zatban sokat köszönhetek Váradi László edzőnek, aki lehetőséget teremtett arra, hogy a katonai szolgálat ellátása mellett, még az NYVSSC edzéseit is látogat­hattam. — Eddigi sportpályafutása egyik legszebb éve 1978. Had­osztálybajnok mezein, 1500 és 5000 méteren, és mint gyalogló, az utánpótláskeretbe is meghívták. AZ országos vasutasbajnokság 20 km-és gyaloglóversenyén pedig ezüstérem került Vass Dezső nyakába. Lehetne még sorolni az ered­ményeket, hiszen 1979-től II. osz­tályú sportoló, s mindenképpen szeretné elérni az I. osztályú minősítést. Az első ilyen bizonyítási alka­lom már ebben az évben — má­jus végén — elérkezett, a 20 km- es gyaloglás csapateredménye a dobogó közelébe hozta . . . Míg ezeket elmondta, újabb vendégek érkeztek az ő asztalai­hoz, de a kollegák azonnal a se­gítségére siettek. Meg is jegyez­te: — Mindenben támogatnak, hi­szen nincs munkaidő-kedvezmé­nyem. De nemcsak a pincértársak, hanem az étterem vezetője. Al­ván Béla is büszke a sportem­berre. Sajnos, nem mindenki ér­tékeli ilyen nagyra akaratát az egyedül edző Vass Dezsőnek. Bi­zony sok csípős megjegyzést kell lenyelni a Mátészalka — Nagy- ecsed, vagy a Mátészalka — Öpá- lyi — Vásárosnamény közötti szakaszon végzett edzések köz­ben. A sportoló és a felvételt készítő fotós, illetve krónikás je­lenlétében sem tagadták meg ön­magukat ezek az emberek. Vass Dezső a futás mellett ki- kapcsolódásként horgászni sze­ret a legjobban. Kerékpárral kö­zelíti meg a horgászhelyet, hogy ezzel is javítsa állóképességét. A kevés megmaradt szabad idejé­ben szívesen hallgat zenét, vagy néz meg egy-egy kiállítást. RADIO Edzés közben Mátészalka és Opályi között. (Szilvássy Lajos felvétele) zsoldos Barnabás räiTäTäiiTäääi FILM 1981. július 29., szerda KOSSUTH RÁDIÓ 8,53: Beszélni nehéz. — 9,07: Camelot. Részletek Loewe ze­nés játékából. — 9,43: Kis ma­gyar néprajz. — 9,48: Tarka mese, kis mese. — 10,05: Sirius kapitány veszélyben. — 10,35: Válaszolunk liallgatóinknak. — 10,50: Az újjáépítés korának dalaiból. — 11,00: Zenekari mu­zsika. — 12,35: Házunk tája. — 12,50: Operaslágerek. — 13,20: Dzsesszmelódiák. — 14,24: Kó­ruspódium. — 15,10: Törd a fe­jed — versenyben. — 16,10: Kritikusok fóruma. — 16,20: A Tátrai-vonósnégyes játszik. — 17,07: Megette a rozsda. — 17,32: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik Mészáros Ti­vadar vezetésével. — 18,001 Közvetítés a Budapest Nagy­díj atlétikai versenyről. — 19,15: Gondolat. — 20,00: Köz­vetítés a Budapest Nagydíj at­létikai versenyről. — 20,09: Mi a titka? Carl Schuricht művé­szete. — 20,59: A századelő iro­dalmának hetei. Szindbád. Krúdy Gyula regénye rádióra alkalmazva. III/l. rész. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Tenoráriák. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: A Stúdió 11 felvételei­ből. — 8,20: Tíz perc külpoliti­ka. — 8,33: Idősebbek hullám­hosszán. — 9,28: Nóták. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,33: A Szabó család. — 12,03: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 12,33: Tánczenei koktél. — 13,30: Színes szőttes. Mikor gu- lasbojtár voltam ... — 14,00: kettőtől négyig... — 16,00: Kötődésem a tájhoz. — 16,35: Tudományos könyvespolc. — 16,40: Fúvószenekari hangver­seny a 6-os stúdióban. — 17,13: Cherbourgi esernyők. Részle­tek Legrand filmzenéjéből. — 17,30: ötödik sebesség. —18,33: Barangolás régi hanglemezek között. — 18,55: Táncházi mu­zsika. — 19,15: Közvetítés a Budapest Nagydíj atlétikai ver­senyről. — 19,25: Prizma. Ber- nát György külpolitikai műso­ra. — 19,45: A beat kedvelői­nek. Bonnie Tyler felvételei­ből. — 20,33: Közvetítés a Bu­dapest Nagydíj atlétikai ver­senyről. — 20,45: Virágom, vi­rágom ... A Magyar Rádió és a pozsonyi rádió közös szóra­koztató műsora. 3. MŰSOR 9,00: Barokk zene. — 10,14: Massenet: Thais. Háromfelvo­násos opera. Vezényel: Jesus Etcheverry. — 12,25: A Stock­holmi kamarakórus énekel. — 13,07: Egy pálya vonzásában. Bihari Lajos kölesei kovács- mesterrel beszélget Ungváry Ildikó. — 13.27: Romantikus zongoramuzsika. — 14,16: A századelő irodalmának hetei. — 14,36: A Berlini Rádió szimfo­nikus zenekarának hangverse­nye a berlini Köztársasági Pa­lotában. — 16,26: Naiv művé­szek Magyarországon. — 16,46: öt földrész zenéje. Görögor­szág. — 17,00: A zeneirodalom remekműveiből. — 18,15: Mag­nóról, magnóra. — 19,05: Iphi- genia Aulisban. Részletek Gluck operájából. — 20,00: A század­elő irodalmának hetei. „Életet kívánunk, valószínűt, nyer­set ...” Móricz Zsigmond sze­repe a magyar prózában. Czine Mihály műsora. — 21,00: Pierre Boulez vezényli a New York-i felharmonikus zenekart, közre­működik a Westminster kórus. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hírek, időjárás, lap­szemle. — 17,05: Filmzene. — 17,10: Veress József kritikája A wilkói kisasszonyok című len­gyel filmről. — 17,15: öt perc dzsessz. Oscar Peterson együt­tese játszik. — 17,20: Objektív. Gazdasági híradó. Szerkesztő: Bálint Attila. — 17,50: Operett­kedvelőknek! — 18,00: Észak­tiszántúli krónika. — 18,15: Szatmári népi együttesek felvé­teleiből. — 18,25—18,30: Hírösz- szefoglalő, műsorelőzetes. MAGYAR TV 9,00: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna (ism., sz). — 9,05: Csak gyerekeknek! Kis- film-összeállítás: Mindent tud­ni akarok. Szovjet kisfilm (sz). — Én és a kutyám. Csehszlo­vák pantomimsorozat: 1. rész: A kéményseprő (sz). — 9,25: Idesüss! Ajánlóműsor gyere­keknek (ism.). — 9,50: Delta. Tudományos híradó (sz). — 10,15: Bérgyilkos. Magyarul be­szélő olasz film (ism.). —16,05: Hírek. — 16,10: A lemmingek nyomában. Finn rövidfilm (ism., sz). — 16,35: Testünk. NSZK filmsorozat XXVI/8. rész: Vénák, a vér útja a szív­hez (ism., sz). — 17,00: Zenés egyveleg. Román könnyűzenei film (sz). — 17,15: Ikebana — a virágrendezés művészete. Ja­pán rövidfilm (ism., sz). — 17,30: Reklám. — 17,35: A nyelv világa (sz). — 18,20: Ki figyel oda? Riportműsor. — 18,45: Sta­féta. Tíz perc ifjúság. — 18,55: A Közönségszolgálat tájékozta­tója. — 19,00: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik. Té­vétorna (sz). — 19,15: Esti me­se (sz). — 19,30: Tv-híradó (sz). — 20,00: Kék fény. Riportmű­sor. — 21,00: Dalok, táncok a m Szovjetunióból. Kira Anyenko- va műsora (sz). — 21,10: Ki járt jobban? Dokumentum­filmsorozat. VI/3. rész: Ingá­zók. — 21,35: Zene, zene, zene. Körkép. — 22,25: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 17,15: Budapest Nagydíj. Nem­zetközi atlétikai verseny. Köz­vetítés a Népstadionból (sz). — 20,45: Tv-híradó 2. (sz). — 21,05: Fókusz. Világgazdasági magazin (sz). — 21,35: Reklám. — 21,40: Fárasztó magány. NDK tévéfilm (sz). — 22,45: Universiade 1981. összefoglaló a nap eseményeiről. Közvetítés Bukarestből (sz). MOZIMŰSOR Krúdy mozi: NEVEM: SENKI (ol.—fr.— NSZK) Kert mozi: MÁR EZ IS PROBLÉMA? (14 év!, fr.) E. k.: 21 óra! Pénztárnyitás: 19 óra! Béke mozi: KONVOJ (14 év!, am.) Móricz Zs. mozi: PUSKA ÉJS BILINCS (SZ.) Kisvárda: MÜNCHAUSEN BÁRÓ CSODALATOS KA­LANDJAI (fr.) Délutáni elő­adásra! AGYÖ HAVER (16 év!, fr.) Esti előadásra! Mátészalka: RIP ÁCSOK (14 év!, m.) Fehérgyarmat: TITKOS NYOMDA SZÓFIÁBAN (bolgár) (sz.) Nyírbátor: Filmmúzeum. A NOTRE DAME-I TORONYÖR (am.) E. k.: 18 és 20 óra! Steve Ovett Budapesten Teljesült a brit olimpiai bajnok Steve Ovett vágya, az 1500 méteres síkfutás 3:31,4 perces világcsúcsának gazdá­ja, olyan ellenfeleket kap a szerda esti IV. Budapest Nagydíj nemzetközi viadalon, amelyek lehetővé teszik szá­mára, hogy a Népstadionban sikeres ostromot indíthasson egy újabb rekordért. Az év legnagyobb hazai atlétikai viadalán a Budapesten má­sodszor vendégszereplő Ovett rangos segítőtársai lesznek többek között a kenyai Bőit, az új-zélandi Walker, a szu- dáni Khalifa, továbbá az ír Coghlan, az olasz Grippo, az amerikai Harris és az NDK-s Zauber. Legalább olyan erős mezőny gyűlik össze a 800 m-en, ahol a magyar csúcs­tartó Paróczai Andrást 1:45,91 perces magyar rekordjának túlszárnyalásához remek gár­da segítheti. Olyan futók, mint a nyugatnémet Schmid és Wülbeck, az t amerikai Enyeart, az angol Cook és Warren, valamint a szovjet Sirokov. Hétfőn este már több mint 30 külföldi vendég foglalta el szálláshelyét az Európa-szál- lóban, így többek között az idei 100-as vágta ranglista egyik éllovasa, az amerikai Lattanay, s honfitársa a 17 m-t már többször is túlszár­nyaló hármasugró Marlow. y kém­magyarország :i.\ X Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, U-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél < Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 05» HU ISSN 0133—2058 1. Nyírtelek 30 20 3 7 76-43 43 2. Sényő 30 18 7 5 71-39 43 3. Demecser K. 30 18 6 6 81-42 42 4. Levelek 30 16 6 8 59-41 38 5. Biri 30 15 4 11 61-59 34 6. Oros 30 15 2 13 71-55 32 7. T.-bercel 30 15 2 13 70-58 32 8. T.-nagyfalu 30 13 4 13 66-61 3fl 9. Ny.-pazony 30 12 6 12 56-60 3C 10. Ny.-ibrony 30 11 6 13 55-44 28 11. Gávavencs. 30 11 6 13 49-48 2í 12. Napkor 30 11 5 14 40-55 27 13. T.-dobi Tsz 30 11 3 16 48-75 25 14. N.-cserkesz 30 9 4 17 44-57 22 15. Nyírtura 30 5 4 21 39-91 14 16. Nyírtét 30 4 3 23 27-81 ti 1. T.-telek 18 11 4 3 44-20 26 2. Bashalom 18 10 3 5 53-42 23 3. Vasmegy er 18 8 6 4 51-35 22 4. Búj* 18 8 5 5 49-24 19 5. Tímár 18 7 5 6 32-26 19 6. Mg. Főisk.** 18 8 3 7 49-43 15 7. T.-dada 18 7 — 11 32-42 14 8. Kisfást. 18 5 3 10 29-53 13 9. T.-eszlár 18 6 1 11 28-53 13 10. T.-dobi Gy. 18 3 4 11 37-66 10 •• = négy, * — = két büntető­pont levonva! 1. Dem. Tsz. 22 15 5 2 82-20 35 2. Bököny 22 13 4 5 62-38 30 3. Érpatak 22 12 3 7 56-44 27 4. Apagy 22 10 6 6 55-36 26 5. K.-háza 22 12 2 8 56-47 26 6. Nyírjákó 22 9 6 7 46-45 24 7. Nyírkércs 22 7 3 12 40-36 17 8. Székely* 22 7 4 11 41-51 16 9. Geszteréd* 22 6 5 11 29-47 15 Járási II. osztály, Keleti cso­port: a bajnoki címet végig ve­zetve, ötpontos előnnyel nyerte a Demecseri Tsz SE és ősztől az I. osztályban szerepelhet. A bajnok­ság végeredménye: 1. Nyírtelek 30 23 6 1 104- 19 52 2. Tiszadob 30 18 6 6 81- 19 42 3. Levelek 30 15 6 9 65- 42 36 4. G.-vencs. 30 15 6 9 54- 39 36 5. Napkor 30 13 9 8 49- 26 35 6. Biri 30 13 7 10 49- 44 33 7. T.-bercel 30 14 5 11 49- 48 33 8. Sényő 30 14 3 13 55- 52 31 9. Ny.-paz. 30 12 7 11 44- 52 31 10. Oros 30 11 6 13 56- 48 28 11. Demecser 30 11 6 13 48- 68 28 12. T.-falu 30 9 7 14 24- 53 25 13. Nyíribr. 30 8 8 14 47- 56 24 14. N.-cserk. 30 6 8 16 23- 53 20 15. Nyírtét 30 5 5 20 20- 71 15 16. Nyírtura 30 3 6 21 27-107 12 Járási I. osztályú ifjúsági bajnokság: 10. NYVSSC 22 6 3 12 42-72 15 11. R.-háza* 22 6 2 14 28-70 12 12. Kék 22 5 5 12 33-53 9 •'= két—két vonva! büntetőpont le-

Next

/
Oldalképek
Tartalom