Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-15 / 39. szám
1981. február 15. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET Berci, az ember (Blek Emil felvételei) Leül a hatalmas fotelbe. Mintegy tudat alatt igazít testén, éppúgy, mintha az űrkabin ülőhelyén keresné a legjobb tartást. Háromnegyed év után sem vált belőle fölényes nyilatkozó. Méregeti az újságírót, az viszont őt. Közös ismerősök kerülnek szóba, ettől oldódik a feszültség. Nevek hallatán szeme felcsillan. Gyermekien őszintén nevet. Azután olyan fényképeket nézeget, melyek eddig nem jutottak el hozzá. A múlt nyári út talán legintimebb pillanatairól. De milyen ez az intimitás is! Mindig és mindenütt emberek gyűrűje veszi körül. — Milyen érzés elviselni ezt a hirtelen jött népszerűséget? — Kérdem Farkas Bertalan alezredestől, az első magyar űrhajóstól. — Nem könnyű. Sok az elfoglaltság, a társadalmi kötelezettség, amit összehangolni szinte lehetetlenség. Azután ott van még a család. Rájuk marad a legkevesebb időm. Azt hiszem, hogy ha a feleségem nem segítene, nem is tudnám elviselni a talán még az űrrepülésnél is nehezebb terhet. Amikor az űrrepülésre készültünk, eszünkbe se jutott, hogy ilyen következménye is lesz. Akkor semmi más nem foglalkoztatott, csak a felkészülés, a repülés. Sosem hittem, hogy egyszer dolgozatokat írnak majd rólam és ezeket elküldik. Nem képzeltem azt se, hogy annyi levelet kapok, mint amennyit még most is hoz a posta. Először még úgy véltem: minden csoda három napig tart. De lassan már egy éve, hogy repültem, s még mindig meghívás meghívást követ, s jönnek a levelek. Egy biztos: magánéletem nincs. Amíg beszélünk, odasündörög hozzá a kislánya. Még egy űrhajósnak is jelentős technikai problémával lepi meg apját. Ki kell kapcsolni egy kapcsot a kis szoknyán. Közben megsimogatja édesapját, majd sárga harisnyanadrágjában elviharzik. Láthatóan azon kevesek közé tartozik, akik nem sokat törődnek az apa hírnevével, dicsőségével. Gyermek, igazi pulya, aki a nagy nyüzsgés és forgolódás, a hírnév okozta kényelmetlenségek ellenére is éli a maga életét. Nem hatódik meg a fel-feltűnő fontos emberektől, akik az űrhajós körül sokszor jelen vannak. — Tudom, sokan példaképnek választanak, erre igazán akkor döbbentem rá, amikor a leveleket és dolgozatokat olvastam. Nem kétséges, nyomasztó felelősség ez. Azt hiszem, csak azért tudom elviselni, mert szüleimtől olyan nevelést kaptam, ami normális viselkedésre, becsületes emberi magatartásra szoktatott. Sokan azt gondolják, nekem mindig viselkednem kell. így talán nem pontos, az azonban tény, nem mindig tehetem azt, amit szeretnék. Néha olyan jólesne egyet odacsapni, hogy „ a teremtésit”, de nem lehet kifakadni. Nem marad elég idő arra, hogy rádiót hallgassak, újságot olvassak, televíziót nézzek. Még szerencse: a feleségem a Csillagvárosban megszokta, hogy tájékoztasson mindenről, ami fontos. Ott az volt a gyakorlat, hogy kora reggeltől késő estig kiképzésen voltunk. Még vasárnap is. Az asszonyoknak meg kellett tanulniok, hogy milyen egy űrhajós-feleség élete. Kezdetben, amikor még repülőgépvezető voltam, a feleségem azért sem lelkesedett. Alig mertem neki megmondani: szóba került az űrhajós kiképzés. Minden orvosi válogató vizsgálat után kérdezte: kiestél? Nem — mondtam. Végül, amikor Moszkvában is megvolt a vizsgálat és ketten maradtunk Magyari Bélával, közöltem: kezdhetsz csomagolni, megyünk Csillagvárosba. Megbékélt a helyzettel és igazi jó segítőmmé vált. Közénk ül az asszonyka. Kismamaruha rejti terhét. Lapozgat a fényképek között. Ritka pillanat: most az övé a férje. Nem kell aggódni, nem az űrügyek felfoghatatlan kérdéseiről van szó. Férjére büszke, de nem tud más lenni, mint szerető feleség, aki számára nem a dicsőség, a siker és hírnév a férje, hanem az az ember, akiért aggódni kell, aki mindennél kedvesebb, akit még a lökös géptől is féltett. — Nem tagadom, hogy sokszor a protokolláris utak talán fárasztóbbak, mint az űrrepülés. De nem tiltakozom ellenük, hiszen tudom, tartozom ezzel mindazoknak, akik érdeklődnek az űrhajózás, az Interkozmosz- program iránt, s akik meg akarják ismerni az első magyar űrhajóst. Ez roppant felelősség. Magyari Bélával együtt szoktunk menni. Béla nagyon jó barátom. Több is, mint barát. Több mint 15 éve ismerjük egymást, s azt hiszem, nem mondhatok többet kapcsolatunk jellemzésére: még mindig van egymás számára mit mondanunk. Nem múlik el nap, hogy ne találkozzunk. Amikor élménybeszámolót tartunk, akkor is megosztjuk a munkát. ő a felkészülésről, én a repülésről beszélek. Csámboroghat-e egy űrhajós? Nos, aligha. Nincsen ma ember az országban, aki pillanatok alatt fel ne ismerné. Ha egyenruhában van, akkor is, de civilben sincs menekvés. A „Berci-bajusz”, a ragyogó szem, Magyari Béla örök mosolya elleplezhetetlen ismertetőjegyek. És mindehhez még valami: Farkas Bertalan alezredes mindenkinek csak Berci. Nem bántó és furcsa ez? — Nyíregyházára jövet én vezettem az autót. Farmerben, dzsekiben, tehát tökéletes inkognitóban. Polgáron megálltunk egy kávéra. A presszóban láttam, ugyancsak nézegettek. De megszólítani láthatóan nem mertek. A feleségemtől tudakolták: ő az? Amikor kiderült, hogy igen, hozzám lépett egy fiatalember, elém tolt egy papírt, s azt mondta: Adjál légy kedves egy aláírást. Tegezett, magától értetődően, kedvesen. A Bercivel meg úgy vagyok: mindent lehet sokféleképpen mondani. A kezét csókolomot is legalább tizenöt különböző módon köszönhetjük, közte úgy, hogy elküldjük a hölgyet a csudába. Én a „Berciben” azt érzem, hogy ez az emberi kapcsolatkeresés jele, kedvesség, olyan bizalom, ami azt mutatja: az emberek magukénak éreznek. Pontosabban nem engem csupán. Az ügyet, a teljesítményt, a sikert. Kétségtelen, furcsa volt. De megszoktam, hisz’ szólítanak így levélben, élő szóban egyaránt. Valamit a levelekről. Van, aki csak gratulál, más aláírást kér, van, aki részletes felvilágosítást a repülésről. Puszta kíváncsiság, őszinte érdeklődés, de minden esetben tisztelet És a magyar űrhajós válaszol, minden levélre. Dedikál, aláír, megosztja az élményt. Derű és humor szövi át mondandóját, sosem tetszeleg hősi pózban, pedig hős. Kíméletlen őszinteséggel beszél arról, hogyan kellett megizzadni a tudásért, a vizsgák sikeréért, miként fordult fel a gyomra, amikor a tengerre szállást gyakorolták a viharos vizen. S mindezektől válik valóban követhető példává. — Kötelességeim ősztől újra gyarapodnak. Bélával együtt egyetemi tanulmányokat kezelünk. A műszaki és természettudományi 'égyetemeken tanulunk majd. Mindazt, amit a felkészülés során megismertünk, bővíteni kell, rendszerezni, kiegészíteni. A geológiától a térképészetig, a műszaki és elektronikai ismeretektől a csillagászatig sok mindenben kell alaposabban elmélyedni. Nagyon komolyan készülök a tanulásra. Az Interkozmosz- program folytatódik, s ahhoz, hogy jól helyt- álljunk, ki kell aknázni minden lehetőséget, ami a tanulásban rejlik. Nem akarunk tudósok lenni, nem ez a cél. De mindenképpen követelmény az összefüggéseket feltáró, megalapozott tudás. Sikere és híre felülmúlhatatlan: az első G. De a dicsőség babérján nem pihenhet. Még a legnagyobb eredmény sem örökös menlevél a tétlenségre. Sőt Ez a legnagyobb sarkalló, kényszerítő erő. És sokasodnak a kötelességek: tanulás, család, társadalmi élet. őrzése annak, ami példa és példaadó, katonai fegyelem, s elviselése annak, ami néha lehet fárasztó, s ez a tisztelet és szeretet. Súlyok ezek, mázsás terhek, itt sosem lép fel olyan erő, mely súlytalanná tenné az asztronautát. — Boldog ember vagyok és szerencsés. Talán egy, ami kevés: ez az idő. Amikor autón utazom az ország egyik részéből a másikba, gyakran elgondolkodom, mennyi passzív idő, amit az ember úton tölt. Milyen sok mindenre lehetne használni ezeket az órákat. Ami mégis megnyugtat: ezen a réven is közvetlen kapcsolatot teremthetek az emberekkel, főleg a fiatalokkal. Most van készülőben a könyvem az űrutazásról. Szeretném, ha ebben hű képet festhetnék az űrhajózás szépségeiről, s arról az útról, ami Gyulaházától elvezetett a világűrig. A zubbonyt be kell gombolni. A program folytatódik, Farkas Bertalan útra készül. Volt iskolájába, onnan a szülőfaluba. Kis Zsigulikon, családiasán, feltűnés nélkül. Lélegzetvételnyi szünet a szüntelen kötelezettségek árjában. Farkas Bertalan gondterheltté válik. Most találkozik azokkal a hetedikes és nyolcadikos srácokkal, akik róla írtak dolgozatot. Az álmodó gyermekek szembesülnek az eszményképpel. Talán sosem volt még ilyen nehéz napja. Csak egy gondolata van: mit várna, ha most ő is ott állna a gyulaházi gyerekek között? Bürget Lajos KONCZEK JÓZSEF Bölcselet A levegő, a föld, a tűz, a víz, a négy elem helyett, filozófus, mutasd meg nekünk a lelkedet! Empedoklész, azt mondd meg, hogy mit, miért, hogyan, hová? Nem követlek én különben gondolatban sem tovább. Tedd az ürességet földdé, s mondd neki, hogy boldogan érezze meg magát végre, teste, lélegzése van. S hideg fővel nevezd meg a materiális okot, minden mélyén megdöbbent hű sóvárgás dobog. Szenvedély, mely megszenvedi a történetet, eget, földet, tüzet, vizet, tudni, miképpen lehet. RÚZSA ENDRE Ha ki valakit megszeret Ha véget ér a szerelem, az élet múlik el — gondoltam zöldfülűn. Te nem? Nos: holtig, élni kell! Ha elmúlik az életem, hány szerelem halotti Lényegük: enyém. S a tetem — övék... Már így vagyok! Játszani jó. Körhinta száll: népes egyedüllét. Forgása, ha el is kaszál — ilyen hintára ülnék. Ha ki valakit megszeret; olyan régtől szerette, nincs módja, ha már így szeret, hogy többé ne szeresse! KATONA JUDIT Elér a csontkezű idő Cinkékkel kelek, hű sereggel, feketedek sötét egekkel, világosodom kelő nappal, tusakodom szárnyas szavakkal. Viaskodni kell bősz igékkel, birkózni sárkány-fényességgel. Csontkezű idő nyúl utánam s beroppantja lét-csigaházam 90 éve született Honiját Aladár Korúját Aladár a magyar forradalmi szocialista költészet első jelentős képviselője. Költői pályáját a tízes évek elején kezdte, s a világháború és a forradalmak idején érett jelentős alkotóvá. Költői fejlődése avantgardista lázadáson át jutott el a forradalmi szocialista költészet tudatos vállalásáig. Ösztönös forradalmiságának tudatosodását segítette, hogy gyári tisztviselőként kapcsolatba került a munkásokkal. Bekapcsolódott az illegális antimilitarista mozgalomba, 1918-ban pedig belépett a kommunista pártba. A Tanácsköztársaság idején tevékeny szerepet vállalt az írói direktóriumban. Hevesi Gyulával megindította az Internacionálé című folyóiratot, amely a lenini értelemben vett pártos irodalom eszméjét, mint új irodalmi irányzat programját fogalmazta meg. A Tanácsköztársaság bukása után Romját Aladár emigrációba kényszerült. Bécs- ben Uitz Bélával megalapította az Egység című folyóiratot, majd az Inprekkor című nemzetközi szocialista folyóirat szerkesztőségében dolgozott. A hitleri hatalomátvétel után Svájcba, majd 1935-ben Párizsba költözött. Költészetében a húszas években fordulat állt be: az elvont forradalrniságtól eljutott a munkásosztály életének, harcainak tárgyiasabb ábrázolásáig, ekkor írt híres „proletárballadáit“ a közvetlen agi- tációs szándék mellett a valóság mélyebb költői átélése jellemzi. A harmincas években költészete kiteljesedik, gondolatilag elmélyül, érzelmileg gazdagodik. Ekkor születnek átfogó gondolati igényű költeményei: A lélek mérnökeihez, Fiatalok, öregek, öröm stb., s egyik legismertebb verse, a Nemzétközi Brigád indulója, amelyet a spanyol polgárháború harcosai számára írt. 1937-ben Párizsban, alkotóereje teljében, fiatalon meghalt. Korai halála, s az emigráció körülményei miatt költészete kevés hatással volt a magyar irodalom fejlődésére, értékei csak később, a felszabadulás után tudatosultak a magyar irodalmi közvéleményben, helyét azonban ma már az irodalmi kézikönyvek a magyar forradalmi szocialista költészet nagy úttörői között jelölik ki.
