Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-14 / 190. szám

1980. augusztus 14. KELET-MAGYARORSZÄG 5 Dr. Timkó Imre köszöntése I Kelet nragyarország KÉPEK Dr. Timkó Imre görög kato-, likus megyéspüspököt, a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsának és megyei bizottsá­gának tagját 60. születésnapja alkalmából szerdán Nyíregy­házán a püspöki székházban köszöntötte Straub István, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese, dr. Pénzes János megyei tanácselnök, Gulyás Emilné dr., a Hazafias Népfront megyei bizottságá­nak titkára és dr. Gyuricsku Kálmán, a Nyíregyházi Váro­si Tanács elnöke. Az esemé­nyen részt vettek a megyében működő egyházak vezetői. Napirenden: A tanácsi gazdálkodás Készülődés szeptemberre. A Volán 5-ös számú Vállala­tánál már kiosztották a tan­szersegélyeket. A segélyben a nagycsaládosok és azok a há­romgyermekes családok ré­szesültek, ’ahol, a három gye­rek közül legalább kettő is­kolába jár. A szakszervezeti tanács 110 ezer forint kiosztá­sáról döntött. Ez az összeg 150 család gondjain könnyít. A Kelet-magyarországi Víz­ügyi Tervező Vállalat elkészí­tette a szakolyi szociális ott­hon szennyvízelvezetésének kiviteli tervét. A terv kör­nyezetvédelmi célokat is szol­gál. A kivitelezés várhatóan 1 millió 240 ezer forintba ke­rül. VOLÁNOSOK A MÚZE­UMÉRT. Az 5-ös számú Vo­lán Vállalat ifjúsági szocia­lista brigádja hétfőn társa­dalmi munkában dolgozott a Sóstói Múzeumfaluban. A vállalat kiváló brigádja ugyanis patronálja a múzeu­mot. ic Exportra Tiszáinkról. Augusztusban 190 ezer darab terméket gyártanak a Hódi­köt tiszalöki gyáregységében. Ebből 25 ezer női ruhát, il­letve divatos selyemgarbót szovjet exportra szállítanak. ★ IVÓVÍZ ŰJFEHÉRTÓN. Elkészült a 52 kilométer hosz- szúságú ivóvízhálózat július végére Üjfehértón, 34 millió forint költséggel. A tervek szerint még augusztusban megkezdik a víztorony építé­sét is a községben. ÉVFORDULÓ. Huszonöt éve, 1955. augusztus 12-én halt meg Thomas Mann Nobel-díjas regényíró, novel­lista. Az évfordulóra könyv­táraink ajánló bibliográfiák készítésével és az író könyv­tárban megtalálható művei­nek kiállításával készültek. Hogyan és mire használták fel az első fél évben a költ­ségvetésre és fejlesztésre for­dítható összeget Nyírbátor­ban? — erről számolt be szerdán a városi tanács vég­rehajtó bizottságának ülésén Levendáné dr. Lengyel Valé­ria, a pénzügyi, terv- és munkaügyi osztály vezetője, amelyhez a számvizsgáló bi­zottság adott kiegészítő je­lentést. A vb ezt követően személyi kérdésekben dön­tött. Felhívást tett közzé a nyír­bátori növényolajgyár; ha valakinek van a birtokában a vállalat elődjével, az egykori Bónival kapcsolatos tárgyi emlék — régi okmány, irat, számla, címke, palack stb. — ajánlja fel a gyári múzeum céljaira. Hamarosan átrende­zik a múzeumot, s a gyárte­TANFOLYAM. Hétéves gyermekek részére indít né­met nyelvű tanfolyamot Nyír­egyházán a városmajori mű­velődési ház. A négyhónapos, 60 órás tanfolyamot kezdő és haladó csoportoknak is meg­szervezik. A boltok ünnepi nyitvatartása Az Erdősor utcáról a Kos­suth utcára akart befordulni kocsijával augusztus 12-én délután Varga József nyír­egyházi lakos, s belehajtott az előtte haladó, de a sárgá­ra váltott fényű lámpa jelzé­sére megálló motorosba. A motorkerékpár vezetője 8 na­pon belül gyógyuló sérülése­ket szenvedett. Varga ellen a rendőrség szabálysértési fel­jelentést tett. (Jávor László felv.) OVODA. Felújították, tatarozták és egy 70 négyzetméteres foglal- koztatóteremmel, meg egy rak­tárral bővítették a nyírmeggyesi óvodát. A bővítéshez csak anya­got kapott a tanács, a munkát a lakosság vállalta. Több, mint százezer forint értékű a társadal­mi munka, amit végeztek. Ebben nemcsak az óvodás korú gyerekek szülei, hanem — így mondják — még a nagyapák is részt vettek. Nyírmeggyesen ezzel minden óvo­dás korú gyerek felvételét meg­oldották. TEGNAP BÚCSÚZOTT Fa­zekas István, a népművészet ifjú mestere, fazekasművész kiállítása fehérgyarmati kö­zönségétől. A kiállítást több mint hétszáz érdeklődő tekin­tette meg. Telefondoktor Hogyan táplálkozzunk egészségesen? Erre a kér­désre válaszol a telefon- doktor augusztus 14-én, csütörtökön délután 2-től 6 óráig a 10-800-as telefo­non. A vidékiek, illetve a telefonnal nem rendelke­zők kérdéseiket írásban is eljuttathatják a telefon­doktor-szolgálat címére (4400 Nyíregyháza). A Szabolcs-Szatmár me­gyei Tanács V. B. kereske­delmi osztálya szabályozta az alkotmány napi ünnepen (augusztus 20.) és az ünne­pet megelőző napon a boltok nyitvatartási rendjét. Ezek szerint: augusztus 19- én, kedden valamennyi élel­miszerüzlet és piac, tekintet­tel a teljes munkanapra, 19 óráig, illetve a hétköznapi rend szerint tart nyitva. Az iparcikk-, a ruházati üzle­tek? áruházak, a dohány-, édesség- és virágboltok is a hétköznapi rend szerint tar­tanak nyitva. Szombati nyit­vatartási rend szerint dol­goznak a vendéglátó egysé­gek. Augusztus 20-án, szerdán a vendéglátóhelyek, a dohány- és édességboltok, valamint a virágüzletek vasárnapi nyit- vatartás szerint dolgoznak. Minden más üzlet és áruház zárva lesz. Stílusok randevúja Festménybemutató Hazai festészetünk élvonal­beli művészetnek egy csoport­ja vállalkozott arra, hogy a Képcsarnok festménybemu­tatóján két-két művével sze­repelve ízelítőt adnak a kor- társtörekvésekbőí. Tizennyolc alkotó kiállítását rendezték meg a közelmúltban Buda­pesten, s most Nyíregyháza a következő állomás. Különbö­Naponta közel 5 ezer darab pu­lóvert készíte­nek szovjet ex­portra a HÖ- DIKÖT fehér- gyarmati üze­mében. Képün­kön Kerekes Lajosné a Má­jus 1. brigád tagja munka közben. lep másfél évszázados múltját bemutató kiállítást állítanak össze. Ebben fontos helyet kaphatnak a leg jelentéktele­nebbnek hitt eszközök, papí­rok. Ha valaki lomtalanítás közben ráakad egy-egy elfe­lejtett emlékre, ne dobja ki, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy a múlt e tanúi ne kal­lódjanak el. Nyíregyháza, Kert utca. (Jávor László felvétele) Emberhalál az utakon Nagy-Britannia országút­jain 1979-ben 5800 ember vesztette életét és 248 600 em­ber szenvedett sérüléseket közlekedési balesetek követ­keztében — közölte pénteken Londonban Norman Fowler brit közlekedési miniszter. f ekete a felhős reggel, mintha esteledne. Esik. — Kell is egy kis eső — mondja az asszony, mert ha már utazik, beszélgetni is akar. — A homokra kell... Ki-ki a maga gondjaiba feledkezve ült eddig. Most mind felébredünk. — Dehogy kell! — dör­ren egy bosszús basszus. — Nem látja, hogy áll a ten­gerin a víz? — Nálunk még a kertre se lehet lemenni gumicsiz­ma nélkül... — Már feketedik a rozs, de nem bírja meg a föld a gépet ... — A krumpli alatt alig van... Üj arcot kap az újfehértói zeneiskola. A helyi költségve­tési üzem 1 millió forintért újítja fel az épületet. A tanév kezdetére befejezik a tataro­zást. Az ajaki hagyományőrző népi tánccsoport, a milotai férfikórus és a kömörői páva­kor lép fel Fehérgyarmaton augusztus 19-én az alkot­mány napi ünnepségen. Közérzet Statisztikusi fogalma­zással bérből és fizetésből élők vagyunk valameny- nyien, de mind ellensége­sen nézzük az esőnek örü­lő asszonyt, valamit meg- érezhet a közhangulatból, mert magyarázkodik: — Dombon van a sző­lőnk, azért ... Nem engedik beszélni: — És lába nincs annak a dombnak? Az utóbbi legalább olyan kérdés, ami enyhít vala­mennyit a haragon, mert ki látott már olyan dom­ző művészetszemléletek, ér­deklődési körök, stílusok ran­devúja az a kiállítás, mely augusztus 15-től a Képcsar­nok nyíregyházi Benczúr-ter- mében látható. Aczél Ilona Munkácsy-díjaS, Balogh Er­vin, Bartl József, Baska Jó­zsef, Batári László, Béres Je­nő, Bolgár József Munkácsy- díjas, Gábor István, Gerzson Pál Munkácsy-díjas, Kiing György Munkácsy- és SZOT- díjas, Övári László, Papp Gá­bor, Pataki János, Somos Miklós Munkácsy-díjas, Su­gár Gyula, Sváby Lajos Mun­kácsy-díjas és Tölg-Molnár Zoltán képeit tíz napon ke­resztül mutatják be. A Kép­csarnok a kiállítást csoporto­san látogató szocialista bri­gádokat ismét művészi kivite­lű, a naplóba is behajtható rézkarcemléklappal ajándé­kozz^ meg. Petárda­robbanás Hét ember meghalt és 14 megsebesült, amikor az északnyugat-portugáliai Pon­te da Barca városban robba­nás következett be egy tűzi­játék-lövedékeket előállító üzemben. A Lisszabontól 400 kilométerre északra lévő vá­ros és környéke arról neve­zetes, hogy itt gyártják a portugáliai ünnepségeken nagyon népszerű tüzijáték- pétárdák jelentős részét. bot, aminek lába nincsen. — A mienknek kell az eső — mondja makacsul az asszony, de enyhít is rajta. — A kertbe r^i is csak gumicsizmával tu­dunk lemenni.. — Na, ugye! — szelídül meg a korábbi basszus. — Másokra is gondolni kell.. — A mi szőlőnk — foly­tatná az asszony, de mi egymás között kezdünk el a kárról beszélgetni, úgy hogy benne megsavanyo- dik az a bor is, amit szü­retelni fog. Nem folytatja. Faarccal hallgat, míg mi a botcsinálta közgazdászok, bérből és fizetésből élők a gazda szemével mustrál­juk az eget. (bartha) 14., Szeptemberben fogad először gyerekeket az Árpád utcai új óvoda Nyíregyházán. A berendezés jó része már megérke­zett. Az intézmény dolgozói a kis házigazdák fogadására ké­szülnek. Kézimunkák díszítik majd az új berendezést. (Jávor László felvétele) csütörtök KRÓNIKA MARCELL NAPJA A Nap kél 5 óra 39 perc­kor, nyugszik 19 óra 58 perc­kor. A Hold kél 9 óra 08 perc­kor, nyugszik 21 óra 46 perc- kor. ötven évvel ezelőtt, 1930. augusztus 14-én a szovjet Népbiztosok Tanácsa — va­gyis a minisztertanács — és a Központi Végrehajtó Bi­zottság határozatot hozott a mindenkire kötelező általá­nos iskolai oktatásról. Ennek jelentőségét akkor tudjuk felmérni, ha figye­lembe vesszük, hogy a for­radalom előtti Oroszország­ban a lakosság kétharmada analfabéta volt. A szovjet hatalom első éveitől kezdve kemény harcot folytattak az írástudatlanság ellen, s rög­tön nekiláttak az általános népoktatási rendszer kiépí­tésének. miközben biztosí­tották, hogy a nemzetiségek anyanyelvükön tanulhassa­nak. Napjainkban a szovjet iskolarendszer tízmillióknak ad lehetőséget a tanulásra, a rendszeres továbbképzés­re. Az 1930-ban bevezetett kö­telező »négyosztályos okta­tást esvébként a Nagy Hon­védő Háború után hét-, az 1950-es évek végén pedig nyolcosztályosra emelték fel. Ma a szovjet iskolás gyermekek túlnyomó több­sége különféle módon kö- zénfokú oktatásban is része­sül, vagyis elvégzi a tíí osz­tályt. illetve az annak meg­felelő képzést. A Szovjet­unióban a munkaviszonyban állóknak kétharmada meg­szerezte már a középfokú, vagy annál magasabb vég­zettséget. Várható időjárás ma estig: keleten általában erősen, másutt változóan felhős idő. Keleten többfelé, nyugaton elszórtan zápor, zivatar. Élénk, sokfelé erős északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet keleten 20, más­hol 25 fok körül. ÉRTESÍTJÜK a közúti forga­lomban részt vevőket, hogy az Északi alközpontban a távfűtési vezeték felújításával kapcsolatos munkavégzések miatt 1980. augusz­tus 14-én és 15-én a Stadion utat teljes szélességében lezárjuk. A forgalom az útlezárás ideje alatt a kihelyezett KRESZ-táblák sze­rint történik. KEMEV 1. FÖÉP. (1027) Hírügyeletes: BARTHA GABOR Telefon: 11-277 Megér egy mosolyt — Hogy vagy? Már visszaérkeztél Varsóba? Hogy sikerült a nászút? — Köszönöm. Jól, mint mindig. ★ — Én az irodában azt csinálok, amit akarok. — Ne mondd! — Hét előtt akkor érke­zem, amikor nekem tet­szik, három után pedig akkor mehetek el, amikor akarok. ★ — Szereted a burgo­nyát? — Igen, de csak akkor, ha előzőleg feljavítják a szeszfőzdében... hírek Gyári múzeum

Next

/
Oldalképek
Tartalom