Kelet-Magyarország, 1980. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-19 / 168. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. július 19. Nicaragua ■HHHMI egy éve ÜDVÖZLŐ TAVIKAT. A nicaraguai forradalom győzelmének első évfordulója alkalmából Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait a Nicaraguai Köztársaság Nemzeti Újjáépítési Kormányzó Tanácsának. Napi külpolitikai kommentár Bolívia: a 189. puccs B olíviában ismét színre léptek a katonák. Az igazat megvallva, a jobboldali puccs híre aligha számíthat meglepetésnek. Miután hivatalosan is bejelentették, hogy a június 29-i választásokon a baloldali és a középbal pártokat tömörítő demokratikus és népi egység jelöltje: Hernaa Siles Zuazo győzött, csak kevesen hittek abban, hogy a hadsereg tétlenül belenyugszik a polgári politikusok szerepének megnövekedésébe. A péntekre virradó éjjel végrehajtott államcsíny ismét katonákat ültet a nép nyakára. így volt ez már gyakran az ország 155 éves históriájában: egyesek a mostani lázadást a 189. puccs- nak tartják, más források szerint kétszáznál is több zajlott le La Pazban. Az ok — akárcsak szinte valamennyi előző esetben — az, hogy a tábornokok szerint a polgári elemek „zűrzavarba taszítják” az államot. A hadsereg mindig is a rend — a katonák hatalma — megőrzése vagy helyreállítása érdekében lépett föl, így tett most is. Más kérdés, hogy a tábornokok vajmi csekély érzéket tanúsítottak a demokratikus jogok iránt, s ez a képességük Bolívia történelmében töretlen: föllépésük révén mindig — nyilván most is — csírájában elfojtottak mindenfajta, demokráciára utaló változást az államéletben. Tavaly nyáron is akárcsak 1980. június 29-én, a baloldal jelöltje szerezte meg a legtöbb voksot az elnökválasztáson. Most is — a múlt évihez hasonlóan — a parlamentre várt volna a feladat, hogy kijelölje az új állam- főt, miután Hernan Siles Zuazo sem akkor, sem legutóbb nem szerzett abszolút többséget. A katonaság azonban fölrúgta a demokratikus játékszabályokat, ráunt az al- kotmányos rend értelmében eljáró politikusok pepecselésére. Az elmúlt másfél évszázad alatt amúgy is komoly tapasztalatokra tettek szert a puccsok végrehajtásában, most is csak a parancsot kellett kiadni, a többi ment, mint a karikacsapás. Az egyéves átmeneti időszakra megválasztott államfő, Lídia Gueiler asszony és 17 miniszterének sorsa egyelőre ismeretlen. Az államfő a katonák követelésére lemondott, s a hatalmat rájuk ruházta át. Állítólag már meg is alakult a háromtagú junta, a szárazföldi erők, a haditengerészet és a légierő főparancsnokából. Valamelyikük majd az ország élére áll — legalábbis eddig ez volt a szokás. P ersze, ez a puccs sem ment simán. A bolíviai szakszervezetek általános sztrájkra és ellenállásra szólítottak föl. Egyes értesülések szerint a bányászok — miután szakszervezetük vezetőjét meggyilkolták — több helyen össze- csaptak a katonákkal. Washington számára a bolíviai puccs némileg kényelmetlen. Az USA szívesebben vette volna, ha az országot vele baráti érzelmeket tápláló polgári kormány irányítja. A puccsal hatalomra került tábornokok minden kétséget kizáróan jó viszonyra törekednek majd az Egyesült Államokkal, s igyekeznek majd feledtetni, hogy Latin-Ame- rika e nyugtalan országából egy időre ismét száműzték a demokráciát. Gyapay Dénes Magyar — francia pénzügyi tárgyalások A hivatalos meghívásra Magyarországon tartózkodó Maurice Papon francia költségvetési miniszter vendéglátójával, Hetényi István pénzügyminiszterrel áttekintette a két ország gazdasági és pénzügyi kapcsolatait, a vállalatok közötti közvetlen együttműködés bővítésének pénzügyi feltételeit, tekintettél a közelmúltban aláírt magyar—francia adóügyi megállapodás nyújtotta lehetőségekre is. A francia költségvetési minisztert fogadta Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese. A találkozón jelen volt Jacques Lecompt, a Francia Köztársaság budapesti nagykövete és Hetényi István. Maurice Papon a Külkereskedelmi Minisztériumban megbeszélést folytatott Szalai Béla államtitkárral is. Francia—magyar közös televíziós műsorban szerepel Farkas Bertalan űrhajós. A képen a kozmonauta Martine Chardon francia szerkesztő műsorvezetővel. (Kelet-Magyarország telefotó) maganak tenné. Az ő kis kombinéját mosni, vagy a magamét: egy és ugyanaz!” „Szóval — mondtam jókedvűen és megint töltöttem, — nincs az a hatalom, hogy megint férjhez menj?” — És megkönnyebülten ránevettem. „Csodálod? — kérdezte. — Az ember, ha egyszer megégette magát, vigyáz a forró vasalóval! Nincs annyi életem, hogy többször is elrontsam!” No, ezt akkor tisztáztuk — mondtam magamban fölszabadultam És most már mégiscsak odaléptem hozzá. „És velem? Nem félsz, hogy rosszul jársz?” Mosolygott. „Veled, te drága? Hiszen te vagy a világ legtündéribb embere!” — És az ajkát nyújtotta. Rátapadtam és egyszerre kifogytam az erőmből. Eddig tartottam magam, iszonyú akarattal, minden mozdulatomat, s szavamat a fejem irányította — de ez a gyönyörű vallomása most a szívemig hatolt, s egész valómat fölkavarta. Magamhoz öleltem, csókoltam, ahol értem, a pongyoláját húzkodtam a válláról, és helyet kerestem hátának a rekamién. A dereka ellenállt, nem hajolt. „Muszáj, Miklós? — kérdezte halkan. — Itt? így? Lopva, idegen lakáson, ahogy sosem akartuk ... Se te, se én ...” „Hát hol?” — meredtem rá kétségbeesve. „A magaméban! — súgta, és csókolt, és simogatott. — Ahogy mindig is elképzeltem . . . Szabadon és függetlenül!” Azt hittem, megbolondulok. Hát most fekete vagy fehér? Igen vagy nem? A világ legtündéribb embere vagyok-e, vagy vén kéjenc, aki a fiatal beosztottja kiszolgáltatottságával visszaél ? Csak néztem, néztem rá, összetörtén. „Ki tudja, hol van az még!” — legyintettem, aztán elkeseredve. „Azt mondtad, néhány hónap ... Most már kibírjuk, nem? Ha eddig kibírtuk?!” A vállát haraptam már, a nyakát. „Volna szíved addig gyötörni?! — Hirtelen elengedtem, mert megint belém mart az az iszonyú kétely. — Ja, persze! — mondtam bántóra hangolt gúnnyal —, most, hogy a lakás már megvan, minek is ...” Fölpattant. „Hogy mondhatsz ilyet?!” kiáltotta lángvörösen. Ügy kívántam már, hogy szinte fájt. Hát fájjon neki is valami! (Folytatjuk) H y esztendeje új korszak kezdődött Nicaragua népének életében. Anastasio Somoza diktátor lemondott minden tisztségéről és elmenekült a kis, hazánknál nem sokkal nagyobb, 2,4 millió lakosú „banánköztársaságból”. Történt ugyan még egy kísérlet arra, hogy a kegyetlen diktatúrát Somoza nélkül életben tartsák, az „utódelnök”, Urcuyo azonban mindössze 36 óráig volt képes ellenállni a hazafias erők rohamának. A San- dinista Nemzeti Felszabadí- tási Front 1979. július 17-én kivívta a végső győzelmet. A kubai forradalom győzelme, két évtized óta először diadalmaskodott a nyugati fél- tekén fegyveres diktatúraellenes küzdelem, azóta első ízben sikerült felkeléssel megdönteni egy elnyomó rendszert. ivtsEedekig — „családi vállalkozás*1' Nicaragua az Észak- és Dél-Amerikát összekötő „szárazföldi híd” szívében fekszik, s 128 340 négyzetkilométernyi területével a legnagyobb kiterjedésű Közép- Amerika államai közül, amelyeket banánköztársaságnak is neveznek. A forradalom győzelméig, több mint négy évtizeden át, a Somoza-fami- lia valóságos családi vállalkozásként kezelte Nicaraguát. Tulajdonában volt az ország öntözhető földterületének mintegy harmadrésze, a 350 nagyobb ipari vállalkozás 33 százaléka. Nicaragua gazdaságában oly döntő szerepet játszó bányászat nyolcvan százalékát az Egyesült Államok cégei ellenőrizték, s a mezőgazdaságban igen komoly érdekeltségei voltak az észak-amerikai gyümölcsmonopóliumoknak is. A nép hihetetlen nyomorban élt. Az egy főre eső nemzeti jövedelem csupán 198 dollár volt, a parasztcsaládok évi jövedelme a diktatúra esztendeiben alig haladta meg a 120 dollárt. A lakosság mintegy hetven százaléka volt írástudatlan. Somoza kegyetlenül torolta meg, ha a dolgozó tömegek elkeseredésükben sztrájkokkal próbáltak tiltakozni e rettenetes állapotok ellen, azonban azt már nem akadályozhatta meg, hogy fegyveres szabadság- harc bontakozzon ki az országban. E harcból a lakosság minden rétege kivette a részét. Csatlakoztak a küzdelemhez mindazok a polgári erők, amelyeket más szempontból ugyan, de szintén sújtott az észak-amerikai nagyvállalatokkal szövetkező Somoza- család elnyomása. Maga a sandinista mozgalom is, amely nevét a harmincas évek mártírhalált halt szabadságharcosától kölcsönözte, s vezetője volt a fegyveres küzdelemnek, a legkülönbözőbb színárnyalatú diktatúraellenes erőket egyesítette soraiban. A következetesen forradalmár erők mellett ott találhattuk közöttük a városi polgárság radikális elemeit, s azokat is, akiknek anarchista Boldog sandinisták Masaya, „a forradalom bölcsője" szenvedett a legtöbbet Újjáépítik az utakat Managuában. (Fotó: CF—AND ZB— MTI—KS)-nézeteik voltak a jövő Nicaraguájáról. A győzelem másnapján megalakult öttagú kormányzótanács és az új kormány összetétele híven tükrözte azt, hogy milyen széles volt a Somoza-ellenes front Nicaraguában. Sebek és eredmények Az új demokratikus kormányzat legfontosabb feladata az első időkben a sebek minél gyorsabb begyógyítása volt. A polgárháború és a diktatúra mintegy negyvenezer áldozatot követelt. A bukott rezsim barbár légitámadásai és tüzérségi össztüze a felszabadított területekre legalább ötmilliárd dolláros kárt okoztak. Az iparvállalatok, az üzletek és áruházak kilencven százaléka semmisült meg, vagy szenvedett súlyos kárt. A kormányzat párhuzamosan az újjáépítéssel, kisajátította és a nincstelen parasztok birtokába adta a Somoza-család latifundiumait. Több, mint egymillió hektár öntözött .föld került így új birtokosok kezébe, s további négymillió hektár, amely a csendes-óceáni partvidék környékén fekszik, szintén az agrárreform hatálya alá került. Államosították a bankokat, biztosító intézeteket és a Somoza-család tulajdonában volt ipar- vállalatokat. Átfogó program végrehajtásába kezdtek az analfabétizmus felszámolására. Küzdelmet folytatnak a munkanélküliség ellen: egy esztendő alatt kilencvenezer új munkahelyet létesítettek. Á harc nem ért véget Eközben erőteljes polarizálódás indult meg Nicaraguában. A burzsoáziának az a része, amely csak a Somoza- család uralmának megszüntetése miatt csatlakozott a diktatúraellenes harchoz, szembekerült a népi érdekeket' képviselő sandinistákkal. Megélénkült a Hondurasból beszivárgott somozisták ellenforradalmi tevékenysége is. E bandák terrorakciókat hajtottak végre az analfabétizmus megszüntetéséért küzdő aktivisták ellen, s a gyilkosságoktól sem riadtak visz- sza. Látványos politikai válságot is próbáltak szítani: Chamorro asszony és Robelo gyáros kivált a kormányzó- tanácsból. A sandinista vezetés azonban rugalmas magatartást tanúsított. Sikerült e két polgári vezetőt olyan gyárossal és polgári politikussal helyettesíteni, akik hajlandók arra, hogy a profitszerzési törekvéseket a ^tisztes- ség határain belül” tartsák és részt vegyenek az újjáépítésben. A sandinista mozgalom vezetői ugyanis hangsúlyozzák, hogy változatlanul széles teret biztosítanak a magánkezdeményezésnek, feltéve, ha az kész az ország felvirágoztatásán munkálkodni. Washington, amely csak igen nehezen törődött bele a nicaraguai változásokba — ha egyáltalán beletörődött? —, végül is hosszas huzavona után megszavazott egy 75 millió dolláros segélyt az országnak. Annak ellenére történt ez, hogy Nicaragua új vezetői, az el nem kötelezettek táborához csatlakoztak, baráti kapcsolatokat létesítettek a Szovjetunióval és a szocialista közösség más országaival. Az eltelt egy esztendő Nicaragua történetében a gyors, demokratikus fejlődés időszaka volt. S bár kívülről továbbra is terveket szőnek a diktatúra viszaállítására, az egy esztendő alatt elért eredmények olyan népi támogatást biztosítanak a ma- naguai kormányzatnak, hogy magabiztosan szállhat szembe minden kalandortervvel. a győzelem első évfordulóján. Árkus István 56. Elengedtem, leültem, rágyújtottam. „Mi lett volna veled? — mondtam könnyedén. — Előbb-utóbb kibékülsz a férjeddel ... Vagy keresel egy másik férjet!” Nevetve rázta a fejét. „Hogy én a függetlenségemet még egyszer feladjam?! Nincs az a hatalom! Ez a fél év igazán szörnyű volt, csak te tudod, mennyire, hisz közelről láttál! De egyre jó volt: belekóstoltam a szabadság ízébe! Az apám meg az anyósom terrorja után végre szabad lettem! Soha senki nem kérdezi meg: hová mégy? Mit csinálsz? Hánykor jössz haza? Mikor mosol már, nincs egy szál tiszta ingem ...” Szinte belepirult a nagy szabadság boldog dicséretébe; mosolyogva néztem. „Nono! És a kislányod? Öt magadhoz veszed, nem? Futás a bölcsődébe, az óvodába, az iskolába, tanulni vele, főzni, mosni, mosogatni rá ... Hol lesz a mostani híres szabadságod?” „Az más — legyintett. — Ha az ember a gyerekével bajlódik, az olyan, mintha Tamás: HÓsfél SZOBű — Regény — összkomfort j
